Vegetációosztályozás 1. Bevezetés

A most induló bejegyzéssorozatban a vegetációosztályozás témakörében folytatott kutatásaimat mutatom be.

Létünk fenntartásához mindig is szükségünk volt az élő természet erőforrásaira. Táplálékunk csaknem 100%-a, építőanyagaink, ruházatunk, vegyszereink jelentős hányada más élőlények által megtermelt szervesanyagból származik, s bár a technikai fejlődés az élet számos területén igyekszik függetleníteni életünket a biológiai erőforrásoktól, a teljes elszakadás nem lehetséges. A természetes erőforrások kiaknázásának alapvető feltétele a természetben való tájékozódás képessége, a természet jelenségeire való fogékonyság. Ez a képesség a történelem (beleértve az emberré válást) során korábban a sikeres táplálék- és búvóhelykeresés miatt növelhette a túlélés esélyét, így joggal tarthatjuk evolúciós örökségünknek.

A növényzet ismerete a túlélés kérdése lehetett
(Zdenek Burian festménye)

Ez a fajta tájékozódás és az erőforrások kihasználása abból áll, hogy a növényzet számunkra kedvező foltjait el tudjuk különíteni azoktól, amelyek céljainknak nem felelnek meg. Például tudhatjuk, milyen növényzetben érdemes keresni gyümölcsöt, gombát, gyógynövényt, hol lehet érdemes vadászni, legeltetni, fát vágni. Amikor a növényzetben alkalmasság szempontjából típusokat ismerünk fel, vagyis a növényzet foltjait bizonyos tulajdonságaik alapján osztályozzuk, vegetációosztályozást (klasszifikációt) végzünk.

A fenti példából egyértelmű, hogy ahány cél, legalább annyiféle osztályozás lehetséges: ugyanaz a rét alkalmas lehet gyógynövény-szedésre, favágásra viszont garantáltan alkalmatlan, mert ahhoz egy öregebb erdőbe kell menni. Gombászni viszont mindkét típusban érdemes, ellentétben a nádassal. Ezek végtelenül egyszerű, tudományos munkát nem (biztos, hogy) igénylő esetek. A növényzet felhasználása, az egységek felismerésének lehetősége azonban ennél jóval sokrétűbb, sok esetben finom különbségek bizonyulnak lényegesnek a típusok közt. Például ha egy táplálékspecialista rovar előfordulási helyeit kell megkeresnünk kutatás vagy megőrzés céljából, akkor szükséges tudnunk, hogy a tápnövény milyen élőhelyeken, milyen más növényekkel együtt fordul elő. Bár két rét lehet hasonló szénahozam szempontjából, a keresett rovar számára a tápnövény jelenléte lesz a döntő.

A Fuji hegy növényzeti zónái magasság szerint
(forrás: http://www.fujisan-net.gr.jp/)

Egy másik esetben kíváncsiak lehetnénk arra, hogy a növényzet egésze milyen változatosságot mutat bizonyos éghajlati hatások összefüggésében. Például hogyan változik a legelők fajösszetétele egy magassági grádiens mentén a hegylábi területektől a hóhatárig. Ez fontos kérdés lehet az állattartók és az általános ökológiai mintázatok kutatói számára egyaránt. Ilyenkor megfigyelhetnénk, hogy a fajok gyakorisága vagy tömegessége hogyan változik a magassággal, azonban sok faj adatainak áttekintése nehéz, az apró részletek elhanyagolására van szükség a lényeg, a közösségi szintű változatosság kiemeléséhez. Helyesebben járunk el, ha a fajösszetétel alapján típusokat különböztetünk meg, majd ezen típusok elterjedését figyeljük. A típusokon belüli változatosságot elhanyagolhatónak tartjuk, csak a típusok közötti különbségeket "vesszük észre". Az osztályozással tehát leegyszerűsített, de a kérdésünk szempontjából lényeges információkat kiemelő képet kapunk a növényzet bonyolult egészéről. A típusok előfordulásait térképen feltüntetve hasznos információhoz jutunk a minket körülvevő természet változatosságáról. A térképezés nem csak a földrajzi koordináták rendszerében lehetséges: ha a típusok előfordulásaihoz egyéb értékeket (pl. éghajlati adatok, talajösszetétel, zavarás) is rögzítünk, akkor azt is ki tudjuk mutatni, hogy a mért változók mely értékeinél számíthatunk a típus előfordulására. (Tulajdonképpen ezt tettük akkor, amikor a hegység magasságának függvényében kérdeztünk rá a rétek változatosságára.) Ha a típust kellő pontossággal definiáljuk, majd nevet adunk neki, akkor lehetővé tesszük azt, hogy a növényzet általunk valamilyen módon azonosított, "lehatárolt" szegmenséről kommunikáljunk, hiszen a definíciónak köszönhetően mások tudni fogják, mire gondolunk akkor, amikor kimondjuk a típus nevét. Az "elnevezett" típusok ismerete elemi szükséglet ma a természetvédelem számára, mivel ez teszi lehetővé a növényzeti egységek, élőhelyek jogilag szabályozható védelmét és az ezekkel kapcsolatos együttműködéseket.

Talán a legismertebb vegetációosztályozás: a Föld biomjai
(forrás: http://www.diverziti.hu/)

Az Upponyi-szoros vegetációtérképe (forrás: http://katalinmolnar.com/)

A fenti gondolatmenet ezernyi fontos kérdést vet fel, melyek közül kettő alapvető:

- Melyek a növényzet számunkra fontos tulajdonságai, amelyeket az osztályozáshoz felhasználhatunk?

- Hogyan határoljuk le a típusokat térben?

Nyilván minden kérdésre attól függően kell válaszolnunk, ami majd az osztályozás célja lesz, a célok változatossága pedig kimeríthetetlen. Minden felhasználáshoz viszont fáradalmas, és talán felesleges is lenne külön osztályozást készíteni, sokkal jobb lenne egy olyan, (lehetőség szerint) általános osztályozás, amely többféle célnak megfelel. Meg kellene keresnünk a növényzetnek azokat a változóit, amelyek alapján megjósolhatóak olyan tulajdonságok, amelyek számunkra a legtöbbször fontosak. Ésszerű választásnak tűnik, hogy a növényzetet alkotó növényfajok előfordulásait tekintsük ezeknek az értelmes változóknak, hiszen a felhasználás valódi tárgyai, a növényi egyedek tulajdonságai döntő mértékben függenek a genetikailag meghatározott, faji tulajdonságoktól. Valójában a fajok alapján történő osztályozás gyakran részletesebb a kelleténél, hiszen a gyakorlati szempontból fontos tulajdonságokban sok faj szinte megegyezik, a fajok közti különbségek jelentéktelenek is lehetnek. Ennek ellenére a faji besorolás mint változó kellően konkrét és könnyen mintavételezhető ahhoz, hogy erre alapozzuk az általános osztályozásunkat.

A vérfű-hangyaboglárka nedves
rétekhez kötődik, ahol lárvája az őszi vérfüvön táplálkozik
(forrás: http://hu.wikipedia.org)

Ahhoz, hogy a típusok térbeli lehatárolásáról beszélhessünk, el kell döntenünk, milyen térléptékben kezdjük szemlélni a vegetációt. Természetesen ez is az osztályozás céljának kérdése: amikor pl. sátorozásra alkalmas helyet, egy kis tisztást keresünk az erdőben, finomabb (néhány négyzetméteres) térskálán szemléljük a növényzetet, mint amikor legelőt keresünk egy tehéncsordának (kb. hektáros lépték). Ugyanígy: más térléptékben válogat a növényzeti foltok közül egy vérfű-hangyaboglárka és egy túzok, ezért nem ugyanabban a léptékben kell vizsgálódnunk, ha e két faj növényzethez való kötődését kutatjuk.

A túzok a nagy kiterjedésű füves puszták és mezőgazdasági
területek madara (forrás: http://www.carpathianbasinspecies.eu/)

A megfelelő lépték kiválasztását befolyásolja, hogy egyáltalán mekkora az a terület, ahol még kellő pontosságú mintavételt tudunk készíteni, vagyis mekkora az a terület, ahol az előforduló növényfajok számát és tömegességét egy gyakorlatban kivitelezhető időn belül és elfogadható mintával fel tudjuk jegyezni. Ez függ a növényzet változatosságától, fajszámától, a növényi egyedek méretétől, nem utolsó sorban az emberi kognitív képességektől. (Utóbbiak bizonyára szintén az "emberi" léptékű térbeli problémák megoldására evolválódtak.) Általános megoldás tehát itt sincs, aminek megfelelően a vegetációtudomány történelme során számos alternatív megközelítés fejlődött ki, melyek különböztek a növényzeti egységek lehatárolásának módjában és a figyelembe veendő növényzeti változók körében. Ezeknek a metodológiáknak azonban lezajlott (s bizonyára ma is zajlik) egyfajta "evolúciója", melynek során a gyakorlatban könnyebben kivitelezhető, nagy mennyiségű és áttekinthető információt eredményező, valamint a korszerű igényekkel együtt fejlődni képes megközelítés(ek) terjedt(ek) el. Egységességében, sokoldalú felhasználhatóságában minden bizonnyal kiemelkedik az alternatívák közül a Braun-Blanquet-féle vagy "klasszikus" cönológia - erről fog szólni a következő bejegyzés.