Az aranyvesszős és selyemkórós mintaterületek tavasszal

Lassan két hete már, hogy körbenéztem a Szada és Veresegyház közötti mintaterületeimen, ahol a selyemkóró és az aranyvessző együttes invázióját vizsgálom. Mindkét özönnövény talajban található szervekkel, geofitonként vészeli át a telet, aztán a selyemkóró nyár közepére, az aranyvessző a nyár végére és őszre éri el a legnagyobb növényi tömegét. Ezért főleg nyáron szokták vizsgálni őket, viszont kíváncsi voltam, hogy néznek ki olyankor az érintett parlagok és gyepek, amikor az özönnövények árnyékolása még nem tapasztalható (olyan mértékben). Szisztematikus mintavételt nem végeztem, így inkább csak benyomásokat gyűjtöttem.

Agár-sisakoskosbor

... aranyvesszős gyepen

Az első érdekesség egy agár-sisakoskorbor (Anacampris morio) megtalálása volt egy aranyvesszős homoki gyepen. Egyetlen tövet találtam mindössze, így arról kár talán elmélkednem, hogyhogy éppen az aranyvesszős foltban nőtt, és nem a jobb állapotú gyepekben.

Az aranyvessző hajtásai nem túl magasak még...

... de helyenként nagy borítás érnek el

A selyemkóró még szinte észrevétlen...

... legfeljebb arasznyi

A másik érdekesség a selyemkóró és az aranyvessző fenológiai eltérése. A selyemkórónak a látogatásomkor még csak legfeljebb arasznyiak voltak a friss hajtásai, amik elég ritkásan jelentek meg ahhoz, hogy érdemi árnyékolást még ne fejtsenek ki. Ezzel szemben az aranyvessző alacsony, de jóval sűrűbb tömeget képzett, bőven árnyékolt már maga alatt. Figyelembe véve azt, hogy az aranyvessző a legnagyobb biomasszáját később éri el, és lombtömege is kitart bőven őszig, sokkal hosszabb ideig árnyékol, mint a selyemkóró, amely láthatóan csak most indul, és a nyár végi aszálykor már normálisan potyogtatja le a leveleit. Emellett az aranyvessző sokkal sűrűbb tömeget alkot a selyemkórónál. Ezek mind azt sejtetik, hogy az aranyvessző árnyékoló hatása sokkal drasztikusabb lehet, mint a selyemkóróé.

Kúszó szentperje tömeges virágzása

Még egy nagy, zárt állomány

A harmadik említésre méltó tapasztalat a kúszó szentperje (Hierochloe repens) "berobbanása" volt egyes parlagokon. Egészen biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években ekkora tömegeivel nem találkoztam a környéken. Egyértelműen egy lokálisan terjedő faj, amelyről már írtam bejegyzést, Hegedüs Márk szakdolgozóm pedig diplomamunkát.

Az özönnövények és az aszály

Az évszázad legszárazabb évét éljük eddig, ez nem vitás. Sajnos afelől is kevés a kétség, hogy a jövőben az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbak lesznek, vagyis egyre többször tapasztalunk majd hasonlóan száraz és meleg éveket, aztán özönvízszerű esőket is. A jóslatok szerint a klímaváltozás kedvezni fog a biológiai invázióknak, mert az éghajlati zónák eltolódása a fajok számára élhető régiókat is elmozdítja. Ebben a bejegyzésben megosztok néhány megfigyelést arról, hogy az általam vizsgált területeken az aszály hogyan érintette elsősorban a magas és a kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis), valamint a selyemkóró (Asclepias syriaca) állományait. A szóban forgó területek a Vácrátót és Szada közötti térségben helyezkednek el, homokos alapkőzeten, jobbára laza, rossz víztartó képességű, homokos talajon.

A telep szegélye felől elszáradó aranyvesszős

Megfigyelésem szerint a talaj szárazságát mindhárom özönnövény erősen megsínylette. Az aranyvesszők gyakran kör alakú polikormonjainak külső zónájában a hajtások elszáradtak, csak a belsők maradtak zöldek, vagy még azok sem. Az aranyvesszők tömegével borított parlagokon több tíz, akár több száz négyzetméteres foltok keletkeztek, ahol a hajtások leszáradtak, akár meg is feketedtek. Aztán amikor augusztus utolsó harmadában megjöttek az esők, az életben maradók elkezdtek virágozni. Jelenleg egymás mellett figyelhetők meg a csupasz kórók és az erőteljesen virágzók nagy foltjai. Valószínű, hogy a hajtások elszáradása nem jelentette a növények teljes pusztulását, hiszen a gyöktörzsükben elraktározott tápanyagokból és a mélyebb rétegekben esetleg elérhető vízből a felszín alatti részek még életben maradhattak.

Nagyrészt elszáradt aranyvesszős néhány túlélő hatjással

Nagy foltokban elszáradt selyemkóró és aranyvessző

Hasonlóan viselkedtek a selyemkórók is. A selyemkóró június közepétől virágzik elvileg, ez valamelyest meg is indult, de a szárazság miatt aránylag kevés életerős hajtást lehetett látni, sok virágzat fejlődött torzul, vagy száradt el időközben. A növények elkezdték ledobálni a leveleiket. Mivel a selyemkóró lazább állományokat képez az aranyvesszőnél, itt nem volt annyira látványos a sarjtelepek kívülről befelé történő elhalása, de itt is jelentős mennyiségben kapituláltak az időjárásnak a talaj feletti hajtások. Hogy a felszín alatt mi történt, arra most sem tudom a választ.

Száraz élőhelyeken csak elvétve virágzott a selyemkóró

Az aszály az egyéves özönnövényeket sem kímélte. Betyárkóróval (Conyza canadensis) és seprencével (Erigeron annuus s.lat.) gyakorlatilag nem találkoztam, pedig csupa-csupa számukra ideális élőhelyen fordultam meg. A kokárdavirágok (Gaillardia) viszont még időben virágoztak, már érett termésekkel együtt száradtak el a kóróik.

A Jakab-napi aggófű meglepően jól tűrte a szárazságot

A fentiek alapján akár bizakodhatnánk is, hátha a klíma maga fogja visszaszorítani az özönfajokat. Én megsem vagyok optimista, ugyanis az őshonos fajok ugyanígy megsínylették az elmúlt hónapokat. A vizsgált gyepek és parlagok szinte alig mutattak valami zöldet, csak sárgás-barnás elszáradt füveket, kórókat. A cönológiai felvételekben is összeszáradt, apró maradványokból voltam kénytelen határozgatni. (Nehéz feladat ilyenkor egyébként az élő növényzet borításának becslése, mivel gyakorlatilag álló és fekvő avarrá változott minden, ami tavasszal még akár élhetett is.) Üdítő kivételt olyan fajok jelentettek, amelyek valószínűleg rendkívül mélyre hatoló gyökereiknek köszönhetik túlélésüket. Ilyen volt pl. a hosszú zsurló (Equisetum ramosissimum), a mezei üröm (Artemisia campestris), a Jakab-napi aggófű (Senecio jacobaea) és a homoki imola (Centaurea arenaria).

Üdébb parlagon már a selyemkóró is tömegben tudott nyílni

Az üdébb és tápanyagdúsabb helyeken az aranyvessző és a selyemkóró is "szemre" jobban bírta, az odavaló őshonos fajokon ilyet nem igazán vettem észre.

Adatgyűjtő projekt a hazai idegenhonos növényekről az iNaturalisten

Kaktuszok, prérifüvek, kokárdavirág... csak néhány azok közül az idegenhonos növények közül, amelyek az utóbbi években különféle természetközeli élőhelyeken újonnan jelentek meg. A legsúlyosabb esetekkel a kutatók és természetvédők "hivatalból" is foglalkoznak, a kapacitás azonban véges, mindig jönnek újabb és újabb fajok. Azt gondolom (és nem csak én), hogy az amatőr (mármint nem ezért fizetett) természetjárók, "hobbibotanikusok" népes közössége az efféle nehézségek leküzdésében nagy segítséget nyúthatna. Ez nem más, mint a 'citizen science', amiről már írtam néhányszor.

A telet átvészelő kaktuszok Ágasegyházán

Az iNaturalist nemzetközi szinten az egyik legelterjedtebb, legprofibb biológiai adatgyűjtő oldal, ahová fotóval dokumentált előfordulásokat lehet feltenni. Ez egy minden élőlénycsoportra kiterjedő adatgyűjtő oldal, ahol fajok észleléseit lehet közzétenni, illetve határozási segítséget kérni. Elsősorban az amatőr természetbúvárok tudományos hozzájárulásának egy fontos tere, fejlettebb országokban a kutatásban és az oktatásban is komoly hasznát veszik. Böngészőből és applikációról is működik, egy egyszerű regisztráció vagy Google vagy Facebook-os belépés, és már kész is. Magyarul is elérhető (bár még nem 100%-osan). Mindenkinek ajánlom!

Ezen a platformon csináltam egy "Idegenhonos növények Magyarországon / Alien Plants in Hungary" nevű projektet. A célja, hogy az amatőr természetbúvárok által gyűjtött előfordulási adatok láthatóvá tételével pontosabb képet kapjunk a hazai jövevényfajok elterjedéséről, különös tekintettel az olyan fajokra, amelyek egy lehetséges invázió korai fázisában járnak.

Intenzíven terjedő jövevényünk a csókalábú útifű (Plantago coronopus)

A projekthez való hozzájárulás roppant egyszerű: növények előfordulásait kell feltölteni az iNaturalistre fotóval, pontos hellyel és dátummal, onnan a honlap szerint "Behurcolt" státuszú fajok magyarországi adatai automatikusan bekerülnek a projektbe.

Örülnék, ha minél többen csatlakoznának a projekthez, de valójában enélkül is lehet feltölteni adatot, amiért szintén hálás lennék. Az adatokra az iNaturalist jogosultságai vonatkoznak, tehát mindenki maga dönti el, milyen licenszet állít be hozzájuk.

A nyárutó és az ősz az adventív fajok "csúcsidőszaka", töltsünk fel minél több adatot róluk!

Az invazív csicsóka ökológiai kapcsolatai Európában és Észak-Amerikában - új cikk a Presliában

A napraforgót is magában foglaló Helianthus nemzetség a fészkesvirgázatúak családjának Észak-Amerikában honos ága. Ebben a génuszban találjuk a táplálék- és dísznövényként régóta ismert csicsókát (Helianthus tuberosus) is. Ez a faj már a XVII. század óta jelen van az európai kertekben, a XIX. század vége óta azonban megszaporodtak a szubspontán előfordulásai is, a XX. század közepe óta pedig már meghonosodott állományok is kialakultak Magyarországon. Mára a domb- és hegyvidéki nedves talajú élőhelyek egyik legjelentősebb özönnövényévé vált. Az invazív vadcsicsóka morfológiailag kissé eltér a termesztett alaktól, emellett a H. tuberosus alakkör egyéb tagjai is elindultak a meghonosodás útján.

Filep Rita elsőszerzőségével megjelent egy cikkünk a Preslia folyóiratban, amelyben a vadcsicsóka ökológiai kapcsolatait vizsgálatuk az őshazájában és a hazai állományokban. Összehasonlítottuk az amerikai és európai állományokban a csicsóka borítását, hajtássűrűségét, magasságát, a növényzet állományszintű jellemzőit, valamint a társuló növények diverzitását. Egy elmélet szerint egy faj invazívvá válását nagyban segítheti, ahogyan a növény a talajlakó gombákkal kapcsolatban áll. A növények és gombák között, a növény gyökerén megvalósuló kapcsolatot mikorrhizának hívjuk. A gombapartner segítséget nyújt a növénynek a tápanyagfelvételben, cserébe a növény szervesanyagot transzportál neki. Sok növényfaj szoros együttműködésben, ráutaltságban él a gombákkal, és ez segítheti egyes fajok terjedési sikerét, akár özönfajjá válását. Az invazív fajok azonban evolúciósan nem adaptálódtak még a frissen meghódított terület gombáihoz, így ritkán tudják kihasználni a gombák nyújtotta előnyöket. Képesek lehetnek azonban az általuk elfoglalt területen megzavarni az őshonos növények és gombák kapcsolatát, ezzel gyengítve az őshonos növények esélyeit a versengésben. A kutatásunkban azt is vizsgáltuk, hogy van-e különbség a vadcsicsóka által kialakított gombakapcsolatok mennyiségében Amerikában és Európában.

Az eredményeink azt mutatták, hogy a csicsóka negatívabban hatott a társuló fajok számára, sűrűbb állományokat alakított ki és magasabbra nőtt Európában, mint az őshazájában. A mikorrhizáltságban nem találtunk különbséget a két kontinens között.

Kisebb csicsókaállomány egy belterületi patak mentén

Filep R., Lengyel A., Cook B. J., Farkas Á., Nagy K., Nagy D. U., Imri Á., Czakó-Vér K. & Pal R. W. (2021) Helianthus tuberosus at home and away: stronger ecological impacts in invaded than in native range are not explained by arbuscular mycorrhizal colonization. – Preslia 93: 363–376.

Abstract

The impact of invasive plants on vegetation can vary greatly depending on the characteristics of the invaders and community invasibility. As to the factors that influence a plant’s ability to invade, recent studies suggest that arbuscular mycorrhizal fungi (AMF) may be important regulators in plant invasions. To better understand the interactions of Helianthus tuberosus with co-occurring species in its native North American and invaded European ranges, we carried out plot-based field surveys to determine whether the cover of H. tuberosus, its stem number and height, bare ground cover and amount of litter differ between ranges and how they interact with numbers of species in the plant community. To provide information about AMF colonization of H. tuberosus, we evaluated AMF colonization in both ranges and tested the difference between continents, the effect of cover of H. tuberosus and their interaction with AMF. In the invaded range in Europe, H. tuberosus plants grew taller, had a greater stem density and there were fewer species in the invaded plant communities than in its native range in North America. In contrast, the cover of H. tuberosus and litter cover did not differ between the two continents. Plants of H. tuberosus were colonized by AMF in both ranges, but we found no statistical support for the potential effects of continent, the cover of H. tuberosus and their interaction with AMF. Overall, our study revealed that H. tuberosus exerts a negative impact on co-occurring species in the invaded European range, but not in North America where the species is native. To our knowledge, this is the first evaluation of AMF colonization of H. tuberosus at home and away and the results do not support either the degraded or enhanced mutualism hypotheses.

Özönnövény toplista

A biológiai invázió az ökoszisztémák működését legkomolyabban veszélyeztető tényezők közé tartozik. Az özönfajok elleni nemzetközileg összehangolt fellépést az Európai Parlament 2014-ben rendeletben szorgalmazta. A rendelet melléklete tartalmazza az Unió számára potenciális veszélyt jelentő inváziós fajok jegyzékét. Sajnálatos módon ebbe a jegyzékbe gyakorlatilag egyetlen olyan növényfaj sem került be azok közül, amelyek Magyarországon komoly károkat okoznak. A fajlista javítása, bővítése érdekében Exner Tamás erdőmérnök egy közvélemény-kutatást indított a Caltha természetvédelmi levelezőlistán arról, hogy a hazai természetvédők és botanikusok szerint melyek a legveszélyesebb hazai özönnövények. Az eredményt mellékelve az itt elérhető levélben hívta fel Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter figyelmét a bővítés szükségességére. Az alábbiakban bemutatom a "toplista" első 10 helyezettjét, vagyis azt a 10 növényfajt, amelyek a hazai szakemberek szerint a legkomolyabb veszélyt jelentik a honi természeti értékekre, gazdaságra és a társadalomra. A kérdőívet 55-en töltötték ki, és akárhány fajt megnevezhettek. A fajnév melletti szám azt mutatja, hogy hányan jelölték az adott fajt a legveszélyesebb özönnövények közé. Rövid ismertetőt is mellékelek a fajokhoz, de ennél sokkal bővebben lehet róluk olvasni az Özönnövények I. (PDF) és II.  (PDF) könyvekben.

1. Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) - 53

Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa)

Észak-Amerikából származó cserje vagy kisebb fa, amely elsősorban az Alföldön terjed, de kisebb-nagyobb mértékben országszerte jelen van már. Ártereken, vizes élőhelyeken különösen nagy, összefüggő tömegben lép fel, jelentősen átalakítva ezzel a jellemző életközösségeket, és akadályozva az erdészeti és vízügyi munkát. A természetes aljnövényzetet és a fásszárúak felújulását gátolja, kiszorítja az őshonos növényzetet.

2. Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) - 50

Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) tájidegen faültetvényen

Kelet-ázsiai eredetű fa. Főleg száraz és meleg termőhelyeken telepszik meg, ezzel gyakran veszélyeztet jó állapotú, sok ritka fajnak otthont adó sziklai élőhelyeket. Allelopatikus hatásával és árnyékolásával átalakítja a nyílt gyepi életközösségeket. Településeken utak és falak repedéseiben is megtelepszik, nehezen irtható gyomfa.

3. Magas és kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis) - 50

Aranyvesszőfajok (Solidago spp.) tömege egykori láprét helyén

Észak-amerikai eredetű fajok, amelyek dísznövényként kerültek Európába. Mára országszerte elterjedtek, főleg bolygatott nedves élőhelyeken, ártereken, erdőirtásokon, parlagokon lép fel hatalmas, összefüggő tömegben, de szárazgyepekben is sokfelé láthatóak telepei, illetve tájidegen faültetvények gyepszintjét is gyakran borítják. Bár gazdasági felhasználása sokrétű (mézelő, gyógynövény), virágpora sokakból allergiát vált ki.

4. Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) - 50

Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca)

Észak-Amerikában őshonos faj. Az Alföldön, elsősorban a homokos talajú területeken mindenfelé gyakori. A bolygatás utáni felületeket gyorsan ellepve akadályozza azokon a természetközeli növénytársulások regenerációját. Tejnedve mérgező, de számos gyógyászati felhasználása is ismert. Jó mézelő növény, ugyanakkor nagy virágzó tömege elvonhatja a méheket haszonnövények (pl. napraforgó) megporzásától.

5. Japánkeserűfű-fajok (Fallopia sect. Reynoutria) - 50

Japánkeserűfű (Fallopia cf. japonica) levendulaültetvényen

Ebbe a csoportba két nehezen elkülöníthető faj (Fallopia japonica, F. sachalinensis) és hibridjük (F. × bohemica) tartozik. A szülőfajok Kelet-Ázsiából származnak, a hibrid Európában keletkezett. Üde szegélytársulások, árterek, de akár építkezési területek, parlagok vegetatívan terjedő, nehezen irtható gyomfaja. Árnyékolásával és allelopatikus hatásával kiszorít minden más növényfajt, egyfajú állományokat hoz létre. Az utak tönkretételével, patakmedrek eltömítésével komoly károkat okoz az infrastruktúrában. Gyógyászati és gasztronómiai felhasználásai ismertek.

6. Fehér akác (Robinia pseudacacia) - 46

Fehér akác (Robinia pseudacacia) térhódítása bolygatott gyepen

Észak-amerikai eredetű fafaj, amelyet XIX. században kezdtek nagy mennyiségben telepíteni, s azóta a legnagyobb borítású hazai fává vált. Elsősorban gyenge termőtalajú, alföldi és dombvidéki területekre ültetik. Az erdészek és a méhészek egyik legfontosabb haszonnövénye, ugyanakkor kiváló terjedőképessége miatt az ültetvényekről kiszökve szinte bármilyen, nem túl nedves, bolygatott élőhelyen megtelepszik és szinte kiirthatatlanná válik. Emiatt útszéleken, árokpartokon, erdőirtásokon, bolygatott gyepeken országszerte elterjedt. Állományaiban gyorsan átalakítja maga alatt a talaj összetételét, nitrogéntúlkínálatot idéz elő, ami csak néhány nitrogénigényes gyomfaj számára kedvező. Az őshonos fajoknál jóval kevesebb állatnak kínál táplálékot és búvóhelyet.

7. Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) - 43

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából származó, egyéves lágyszárú. Alapvetően egy pionír stratégiájú növény, amely mára az országban mindenütt elterjedt gyommá vált. Természetközeli állapotú növénytársulásokban általában nem marad fenn sokáig, mert gyenge kompetítor, viszont alkalmi bolygatások esetén bárhol megjelenhet. A legnagyobb kárt okozó gyomnövény szántóföldeken, emellett a legsúlyosabban allergén növényünk.

8. Zöld juhar (Acer negundo) - 41

Zöld juhar (Acer negundo)

Észak-amerikai származású, pionír jellegű fafaj. Elsősorban ártereken, vizes élőhelyeken hódít, de ruderális termőhelyeken is előfordul. Ártéri erdőkben az őshonos fafajok (füzek, nyárak) komoly konkurense, erősen gátolja az élőhely természetes fafajainak felújulását.

9. Kései meggy (Prunus serotina) - 40

Kései meggy (Prunus serotina)

Észak-Amerikából betelepített, többnyire alacsony növésű fafaj. Elsősorban gyenge termőképességű talajokon remélt tőle hasznot az erdészet Európa több országában, de a várakozásokat nem váltotta be, sőt, az ültetvényekről kiszabadulva sűrű cserjeszintet alakított ki egyéb erdőtípusokban is. Magyarországon elsősorban a homokos talajú területeken elterjedt, azon belül szinte mindenféle erdős és cserjés élőhelyen képes fertőzni. Akadályozza a természetes gyepszint és újulat kialakulását, kiszorítja a fényigényes fajokat.

10. Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) - 36

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

A Kaukázusból származó, 3-5 méter magasra növő évelő lágyszárú, amely dísznövényként került az európai botanikus kertekbe. Magyarországon elsősorban csapadékosabb területeken (Nyugat-Dunántúl, Magas-Bakony, Északi-középhegység) fordul elő, ahol erdőszegélyeket bolygatott gyepeket, útszéleket foglal el. Állományaiból erős árnyékolásával kiszorítja a fényigényes fajokat. A növény furanokumarinokban gazdag, ezért érintésre a bőrt hosszú időre fényérzékennyé teszi. Napfény hatására a bőr felhólyagosodik, és nehezen gyógyuló gyulladás alakul ki rajta.

Ezúton köszönöm Exner Tamásnak a felmérés elvégzését és az anyag rendelkezésemre bocsátását!

Magas tarackbúza (Elymus elongatus) Veresegyházon

Az előző télen Veresegyház külterületén, egy szántóföld és egy földút közti mezsgyén a magas tarackbúza (Elymus elongatus, szinoním nevei a The Plant List szerint itt) száraz kóróira bukkantam. A növényt igen jellegzetes virágzata és termete alapján akkor is sikerrel azonosítottam, de az állomány és a példányok tüzetesebb átvizsgálásához már nem voltak optimálisak a körülmények. Nemrég a feleségemmel virágozni láttuk a növényeket, így részletesebben szemügyre vehettem őket.

A magas tarackbúza 2 méteresre is megnő

Virágzata közelről

A magas tarackbúza akár 2 méter magasra is megnövő, zsombékokat képező pázsitfűfaj. A virágzata 10-30 cm hosszú, valódi kalász (a füzérkék közvetlenül a virágzati tengelyen ülnek). A füzérkék 5-12 virágból állnak, 12-25 mm hosszúak, gyakran kifelé görbülnek. A toklászok szálkátlanok, tompa csúcsúak. A levelek 2-5 mm szélesek, érdesek. Nyelvecskéje hártyásan felszakadozik. A többi hazai tarackbúzafajtól általában könnyen megkülönböztethető robusztus termete, zsombékos növekedése és ritkásan álló, nagy füzérkéi alapján.

Virágzata...

... és levélalapja

A magas tarackbúza a Földközi-tenger medencéjétől és Kelet-Európától a Kaszpi-tenger térségéig és az Arab-félszigetig őshonos, betelepítették Dél-Amerikába és Ausztráliába. Az első magyarországi adatai a XX. század második feléből származnak, és egészen 10 évvel ezelőttig az ismert hazai állományai egy kézen megszámolhatóak voltak. Ezek az adatok korábbi emberi behatás alatt álló, enyhén szikes gyepekből származnak az Alföldről, és esetükben vélelmezhető az faj természetes eredete, habár a témával foglalkozó botanikusok nézetei megoszlanak a kérdésről. A fajt ritkasága és sztyeppi jellege miatt védetté is nyilvánították (természetvédelmi értéke 5000 Ft). A XX. század végén az ipar potenciális energianövényként fedezte fel a magas tarackbúzát, és a 2000-es évek közepén többfelé megjelentek az országban a "Szarvasi-1 energiafű" néven jegyzett, alföldi és kelet-kaukázusi állományokból keresztezett fajta ültetvényei. Egy új fajta vagy hibrid termesztésének megkezdése egy új tájban mindig magában hordozza azt a kockázatot, hogy a termesztésből (szinte elkerülhetetlenül) kikerülő példányok kedvezőtlen hatást gyakorolnak a természetes élő és élettelen környezetre. Ez a gyanú az energiafű termesztésbe vonása kezdetén is fennállt, s azóta úgy tűnik, igazolást is nyert. Az utóbbi években az Alföldön egyre több helyen jelezték a magas tarackbúza új előfordulását, tartós megtelepedését, helyenként tömegessé válását. Igen valószínű, hogy ezek az új előfordulások az energiafű magjainak kiszóródásával jöttek létre, gyakran utak mentén. A "kivadult" energiafű természetközeli állapotú gyepekben, pl. az Alföldön tipikusan mezsgyéken fennmaradt löszgyepekben, is képes megjelenni, ezért invazív növénynek (vagy özönnövénynek) tekinthető. Az energiafű egy másik természetvédelmi veszélyt is hordoz: hozzájárulhat a magas tarackbúza esetlegesen őshonos állományainak genetikai leromlásához. A kivadulásra való hajlam és a genetikai szennyezés esélyének tükrében az eddig ismert előfordulások őshonossága is kétes megítélésű. A Flóraatlasz az első néhány adatot bizonytalan eredetűnek, az újabbakat adventív megjelenésnek tartja, az itt bemutatott lelőhely minden bizonnyal az utóbbiak közé sorolandó.

A Flóraatlaszban egy közép-dunántúli (nagyjából a Bársonyos tájegységhez sorolható) négyzet mellett az Alföld különböző részeiről vannak előfordulásai. A veresegyházi adat így a hazai elterjedés északnyugati peremére esik, a legközelebb a Kiskunságból és Jászságból írja a könyv. Az új adat egy most íródó florisztikai közleményben fog megjelenni.

FRISSÍTÉS: Olvasóim kiegészítései szerint az Elymus elongatus a Flóraatlaszban közöltnél már jóval szélesebb körben elterjedt.

Néhány irodalom a fajról

Bagi I. & Székely Á. (2006): Az Elymus elongatus (Host) Runemark, magas tarackbúza előfordulása a Kiskunság déli részén - a korábbi lelőhelyek rövid áttekintés. Botanikai Közlemények 93: 77-92. PDF

Clayton, W.D., Vorontsova, M.S., Harman, K.T. and Williamson, H. (2006 onwards). GrassBase - The Online World Grass Flora. http://www.kew.org/data/grasses-db.html, Elymus elongatus

Nótári K. & mtsai. (2011): A Szarvasi-1 energiafű (Elymus elongatus subsp. ponticus 'Szarvasi-1' energiafű) inváziója Szarvas környékén. NyME Kari Tudományos Konferencia, 2011. október 5., Konferenciakiadvány 255-259. oldal PDF

Körkép a jövevényekről

Ha végignézzük az idei év élővilággal kapcsolatos híreit, akkor valószínű, hogy 2014-ben a legfigyelemfelkeltőbb témákat az adventív (jövevény-) növény- és állatfajok adták. Íme egy gyors lista a médiából, mely fajokra és hírekre gondolok elsősorban:

aligátorteknős (Chelydra serpentina), amely a hírekben tévesen keselyűteknősként szerepelt

fehér akác (Robinia pseudo-acacia)

harlekinkatica (Harmonia axyridis)

kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus)

tigrisszúnyog (Aedes albopictus)

ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Ezek közül a többség nem először kap kiemelt figyelmet, hiszen a parlagfűnek pollentermelés (és ezért médiaszereplés) szempontjából minden évben szezonja van, az akác állandó téma a természetvédő, erdész és méhész berkekben és a harlekinkatica is maga mögött tudhat már néhány évet Magyarországon. A fenti hat példa tényleg csak a legfrissebbek közül való, s talán azt hihetnénk, az idegenhonos, behurcolt vagy betelepített fajok köre csupán a médiában is szereplő "celebfajokra" szorítkozik. Pedig ez egyáltalán nincs így, hiszen a magyar flóra kb. 2200 tagjának kb. harmada ún. újjövevény, vagyis 1494 után, emberi közvetítéssel megtelepedett faj. A következőkben bemutatok néhány növényt az élőhelyükkel, amelyek közül nem mind szerepel a hírekben, remélhetőleg nem is fog, de talán segítenek érzékeltetni, hogy a behurcolásokkal és betelepítésekkel mekkora mértékben átalakítottuk már a környező élővilágot. A fotókat a Budapest környéki agglomeráció északkeleti részén készítettem.

Az építkezési területek a behurcolt özönfajok tipikus megtelepedési pontjai
(a képen akác, selyemkóró, parlagfű és fehér libatop)

A tarvágások nyomán felszabaduló, nyílt talajfelszínt gyakran tömegével lepik el a behurcolt gyomok
(vadkender, parlagfű, betyárkóró, aranyvessző)

Bolygatott, homoki árvalányhajas gyepen hódít az akác és a selyemkóró

A selyemkóró gabonatáblákat is fertőz

Aranyvessző-tenger nedves élőhelyek feltörése után

A tájidegen fekete és erdeifenyő-ültetvények alatt alig alakul ki őshonos fajokból álló növényzet

Selyemkóró (Asclepias syriaca)
homokterületeink egyik legveszélyesebb özönfaja

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Kanadai aranyvessző (Solidago canadensis)

Magas aranyvessző (Solidago gigantea)

Erdei aggófű (Senecio sylvaticus), fenyőtelepítések alatt terjed, egyelőre nem gyakori
(az ország csapadékosabb részein őshonos, itt viszont természetes élőhely híján adventív)

Karcsú disznóparéj (Amaranthus powellii), útszéleken, szántókon tömeges

Szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus)

Labodás disznóparéj (Amaranthus blitoides)

Mirigyes libatop (Chenopodium botrys), útszéleken, építkezéseken helyenként gyakori

Kicsiny gombvirág (Galinsoga parviflora), főleg szántókon gyakori

Mirigyes füzike (Epilobium ciliatum), üdébb termőhelyeken terjed

Rizsgyékény (Typha laxmannii), a mesterséges tavak, mocsarak faja

A fenti fajok mind távoli tájakról származnak, pl. a mirigyes libatop a Mediterráneumból, a kicsiny gombvirág Dél-Amerikából, az aranyvesszők Észak-Amerikából, a rizsgyékény Ázsiából vagy Kelet-Európából. Ami közös bennük, hogy emberi segítség nélkül talán soha nem jutottak volna el hozzánk. Vannak köztük haszonnövények, mint az akác, dísznövények, mint a rizsgyékény, és közvetlen haszonnal nem szolgáló gyomok, pl. a mirigyes füzike. Többen közülük komoly élőhely-átalakító képességgel bírnak, pl. az akác és a selyemkóró, míg mások fennmaradása az állandó bolygatáshoz kötött, természetvédelmi szempontból így közvetlen kárt ritkán okoznak, ilyen a mirigyes libatop.  Ami azonban közös bennük: mindannyian a természetközeli vegetáció leromlásával kapcsolatosan jelennek meg, akár ők maguk idézik elő azt az őshonos fajok kiszorításával, akár más, gyakran emberi bolygatást kísérnek.

A betelepedések és behurcolások, valamint azok "minősített" esete, a biológiai inváziók kérdése rendkívül sokrétű, rengeteg érdekességgel szolgáló téma, amelynek szakirodalma bőséges. Magyarországon a Mihály Botond és Botta-Dukát Zoltán által szerkesztett Özönnövények I. és II. című két kötet a legfontosabb, behurcolt, invazív növényekről nyújt átfogó ismertetőt. Ennél több fajt tárgyal Csiszár Ágnes műve, az Inváziós növényfajok Magyarországon. A biológiai inváziókról szóló friss kutatások nívós, nemzetközi folyóirata a Biological Invasions, de szinte bármelyik ökológiai, botanikai és zoológiai folyóiratban lehet találni jövevény- és özönfajokkal kapcsolatos cikkeket.

Megjelent az adventív pázsitfüvekről szóló cikkünk a Kitaibelia folyóiratban

Megjelent a Kitaibelia folyóirat 19. évfolyamának első száma, benne a Wirth Tamással írt cikkünkkel:

Wirth Tamás & Lengyel Attila (2014): Két „régi-új” adventív pázsitfűfaj, a Rostraria cristata (L.) Tzvelev és a Cynosurus echinatus L. előfordulása Pécsett. Kitaibelia 19 (1): 39-42.
PDF itt

Összefoglalás: Két, Magyarországon korábban alkalmi adventív pázsitfűfaj (Rostraria cristata (L.) Tzvelev, Cynosurus echinatus L.) új állományai kerültek elő az utóbbi néhány évben Pécs közigazgatási területén. Jelen közlemény a fajok morfológiai jellemzését, a korábbi lelőhelyeit és új előfordulásukat ismerteti. 

Kulcsszavak: Cynosurus, florisztika, Magyarország, Poaceae, Rostraria

A közönséges tarajosperje (Rostraria cristata) előfordulását illusztrálandó, néhány fotót készítettem idén a pécsi növényekről, melyek nem éppen erejük teljében virítottak az út szélén. A faj hazai előfordulását az 1930-as évekből Polgár Sándor dokumentálta Győrből, azóta azonban nem került elő, így a jelenleg használatos határozók sem tartalmazzák. Természetesen mindig öröm (de minimum büszkeség) ilyen florisztikai ritkaságra bukkanni, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez minden bizonnyal egy behurcolás eredménye, tehát a honi flóra egy újabb idegenhonos elemmel bővült. A cikkünkben tárgyalt két faj egyaránt mediterrán eredetű, de már világszerte elterjedt, adventív növény, noha Európában nem tartoznak a problémás özöngyomok közé.

Közönséges tarajosperje (Rostraria cristata)

Közönséges tarajosperje (Rostraria cristata)

FRISSÍTÉS: Wirth Tamás jóvoltából fotók a Cynosurus echinatusról:

Tüskés cincor (Cynosurus echinatus)
fotó: Wirth Tamás

Tüskés cincor (Cynosurus echinatus)
fotó: Wirth Tamás

Tüskés cincor (Cynosurus echinatus)
fotó: Wirth Tamás