Tudományra új tyúkhúrfaj Közép-Európában: Stellaria ruderalis

Még a növényvakságos bejegyzések kapcsán emlegettem, hogy a pitypangot "mindenki ismeri", valójában azonban kimondottan problémás jószágról van szó: amit pongyola pitypangként ismerünk, az rengeteg, tudományos állásponttól függően akár több száz kisfajból álló taxoncsoport. Közel sem ennyire drámai, kicsit mégis hasonló a helyzet a tyúkhúrral (Stellaria media agg.). Mindenki látott már tyúkhúrt, ez az egyik első növény, amely még a városi parkok bokrai alatt is zöldül kora tavasszal, nagyanyáink ezzel etetik/etették a baromfit, hobbimadarasok pedig a papagájt.

A tyúkhúrok alacsony növésű, rendszerint tövüktől elágazó, ősszel-télen csírázó egyévesek. A szegfűfélék családjának (Caryophyllaceae) tagjaként viselik a család jellemző bélyegeit, melyek közül a legfeltűnőbb a keresztben átellenes levélállás és az öttagú virág. A levelek tojásdadok vagy elliptikusak, többé-kevésbé hegyes csúcsban végződnek, ép lemezűek és ép szélűek, alul kocsányosak, fentebb ülők. A szirmok szabadok, mélyen kéthasábúak, fehérek, vagy hiányoznak. A toktermésben barnás, kerekded, bibircses magok találhatók. A tyúkhúrok a bolygatott, tápanyagban közepesen gazdag és gazdag termőhelyek növényei. Ezen belül előfordulnak útszéleken, kerti és vetési gyomnövényzetben, erdőkben. A tél elmúltával kezdenek nyílni, a virágzás java áprilisra esik, de gyakorlatilag egész évben lehet velük találkozni.

A jelenlegi taxonómiai feldolgozások három tyúkhúrfajt jeleznek Európából. Tavaly decemberben jelent meg cseh kutatóktól egy cikk, amelyben morfológiai és genetikai vizsgálatokat végeztek közép-európai országokban gyűjtött tyúkhúrokon. A korábban leírt három faj (Stellaria media s.str., S. neglecta, S. pallida) mellett sikerült azonosítaniuk egy negyediket, amely a S. pallida és a S. neglecta közti hibridizációból származik. Stellaria ruderalis néven írták le, és a hazai herbáriumi lapok áttekintése során ki is mutatták Magyarországról. Az adat konkrétan a Kisalföld keleti részéről való, de nincs kétségem afelől, hogy még sok helyről előkerül majd. A négy faj egyszerűsített határozókulcsa eszerint a következő:

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida) magja

(1a) A szirmok hiányoznak vagy legfeljebb 1/3 olyan hosszúak, mint a csészelevelek. A magok legfeljebb 1 mm hosszúak... Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

<35 cm magas, rendszerint tömött virágzatú, sárgászöld növény, rendszerint 2-3 porzóval, a magok (világos-)barnák, a magok felszínén rövid bibircsekkel.

(1b) A szirmok általában megvannak, a hosszuk legalább a csésze hosszának 2/3-a, a magok általában 1 mm-nél hosszabbak... (2)

Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)

(2a) A porzók száma (8-)10, a szirmok olyan hosszúak, vagy kicsit hosszabbak, mint a csészelevelek, a virágkocsányok elég vékonyak, 0.16-0.24 mm vastagok.... Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)

<80 cm magas, zöld növény. A virágzat laza, a virágzat ágainak első internódiumai hasonló hosszúságúak, a mag sötétbarna, a felszínén hosszúkás, hengeres bibircsekkel.

(2b) A porzók száma általában <8, a szirmok olyan hosszúak, vagy rövidebbek, mint a csészék, a virágkocsányok nem olyan vékonyak (0.16-)0.24-0.40(-0.48) mm... (3)

(3a) A mag bibircsei hengeresek, hosszabbak a szélességüknél, a felső részük felszínén kevés papillával, vagy papillák nélkül... Stellaria ruderalis

<80 cm magas, többé-kevésbé sárgászöld növény, a virágzat eleinte tömött, a virágzat ágainak első internódiumai nem feltűnően különböző hosszúságúak.

(3b) A mag bibircsei rövidek, lapos vagy lekerekített tetejűek, néha kissé hengeresek, általában olyan magasak, mint szélesek, a felső részükön elszórtan vagy sűrűn papillásak... Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

<50 cm magas, de gyakran alacsony és elfekvő, (sötét-)zöld növény, a virágzat nem tömött, a virágzat ágainak első internódiumai jelentősen eltérő hosszúak.

Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

Amint látható, egy erősebb nagyító, vagy inkább egy mikroszkóp jól fog jönni a határozáshoz. Emellett érdemes több példányt megnézni egy állományból, mert a tyúkhúrok morfológiai plaszticitása nem elhanyagolható. Ugyanakkor a szerzők is figyelmeztetnek, hogy a négy faj közül több is előfordulhat ugyanazon a bolygatott élőhelyen.

Jobbról S. pallida, balról akár S. ruderalis is lehetne, de ez már titok marad

Csekély tapasztalatom szerint a S. pallida egy aránylag karakteres, elég jól felismerhető növény. A tömött virágzatról és a sárgászöld színéről már messziről gyanút foghatunk, amit a szirmok gyakori hiánya és a 2-3 porzó igazolhat közelebbi szemrevételezés esetén. A többiek egy fokkal nehezebbek, persze, biztosan azokra is rá tud állni az ember szeme.

Az időjárás most még nem sok jót ígér, de a tyúkhúrok izgalmas kora tavaszi témát nyújtanak a hosszú tél során "kiéhezett" botanikusnak. A fagyok felengedése után nem sokkal már virágoznak, és ha kitart a jó idő, nem sokára termést is érlelnek. Megérdemlik a figyelmet!

Forrás:

Lepší M., Lepší P., Koutecký P., Lučanová M., Koutecká E. & Kaplan Z. (2019) Stellaria ruderalis, a new species in the Stellaria media group from central Europe. – Preslia 91: 391–420.

Abstract

A new allotetraploid species in the Stellaria media group, S. ruderalis M. Lepší, P. Lepší, Z. Kaplan & P. Koutecký, which is possibly of hybridogenous origin between S. pallida and S. neglecta, is distinguished and described based on a biosystematic revision of the S. media group. A suite of biosystematic techniques, including molecular (internal transcribed spacer sequencing), karyological (chromosome counting, flow cytometry), multivariate morphometrics and phenological observations, was used to assess the variation in this species group and determine the taxonomic status of the species. All the methods employed produced similar results and supported the delimitation of four species within the Stellaria media group in central Europe: Stellaria ruderalis (2n = 4x = 44), S. pallida (2n = 2x = 22), S. neglecta (2n = 2x = 22) and S. media s. str. (2n = 4x = 40). Stellaria ruderalis is a winter annual growing mainly in disturbed ruderal open or semi-open communities. This species’ broad ecological amplitude allows it to commonly co-occur with its three related species. It is probably a widespread species in southern and central Europe. It is currently spreading in the northern part of central Europe. Photographs of the type specimen and individuals of the new species in situ are presented. Scanning electron micrographs of seeds, microphotographs of seeds and mitotic chromosome spreads and a key for the identification of all four species are provided.

Keywords: Caryophyllaceae, flow cytometry, internal transcribed spacer (ITS) sequencing, karyology, multivariate morphometrics, Stellaria media agg., taxonomy

Tegyünk a növényvakság ellen! 10. Terpedt rezeda

Magyarországon négy rezedafaj fordul elő, mindannyian lágyszárúak, egy- vagy ritkán kétévesek, és száraz gyomtársulásokban vagy pionír jellegű, bolygatott gyepekben fordulnak elő. A rezedák közös jellemzője a sallangokra osztott sziromlevél, valamint a nyílt termő (ti. a termőlevelek nem záródnak össze teljesen).

A terpedt rezeda (Reseda phyteuma) 20-30 cm magas, a tövétől ágas növény. A levelei többnyire hosszúkásak, tompa csúcsúak, egyes felső levelek hármasan szeldeltek. A csészelevelek a virágzás során többszörösükre nyúlnak, tompa ágú csillagként veszik körül a virág "belsőbb" részeit. A sziromlevelek fehéresek. A termő a csúcsán nyitott, élelten bordázott, az élek simák. A növény eleinte hamvaszöld színű, termésérlelés után vöröses vagy sárgás lesz.

A terpedt rezeda a bolygatott sziklagyepek, pionír gyepek, "természetközeli" gyomtársulások faja. Mészkedvelő, gyakran fordul elő sziklás talajon. Hazai előfordulásai is elsősorban a mészkő- és dolomithegységek körül csoportosulnak, de szórványosan meszes homokon is megjelenik.

Tegyünk a növényvakság ellen! 9. Gumós lednek

A gumós vagy mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus) egy évelő gyomnövény a pillangósvirágúak családjából (Fabaceae), amely kapaszkodó szárának köszönhetően akár egy méter magasra is felkúszhat, bár rendszerint ennél jóval alacsonyabb marad. A talajban a gyöktörzsén gumókat visel, amiket régen széles körben ismert csemegeként fogyasztottak, vagy fogyasztanak még ma is. A gumók mogyoróízűek, és törökországi vizsgálatok kimutatták, hogy fontos C-vitamin-, fehérje- és kalciumforrást jelentenek. A gumók a növény vegetatív terjedésében és tápanyag-raktározásban játszanak szerepet. A növény szára élesen négyszögletű, de nem szárnyas. A levelek páratlanul szárnyasan összetettek, de csak egyetlen levélkepárból állnak, a csúcsi levélke pedig elágazó kaccsá redukálódott, amely a kapaszkodást szolgálja. A levélkék 2-4 cm-esek, hosszúkás-elliptikusak, hegyesedők, a levélalapnál látható pálhaleveleknél lényegesen nagyobbak. A pillangós típusú virágok hosszú kocsányú, 2-5 virágú fürtben helyezkednek el. A párta sötétrózsaszín. A termés a borsóéhoz hasonló, de kisebb hüvely.

A gumós lednek nálunk egy igazán tág tűrésű gyomnövény, amely mindenféle bolygatott élőhelyen előfordulhat, országszerte gyakori. Az elterjedésének súlypontja Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia. Európa nyugatabbi része felé haladva jóval ritkább, és az előfordulásai valószínűleg behurcolásoknak, telepítéseknek köszönhetők, élelmezési értéke mellett ugyanis illatos virágai miatt is termesztették. Adventív fajként előfordul még Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában is.

Tegyünk a növényvakság ellen! 8. Szelíd csorbóka

A csorbókák egyéves, kétéves vagy évelő lágyszárúak. Mindannyian fehér tejnedvet tartalmaznak, fészekvirágzataikban sárga virágokat találunk, leveleik gyakran szárölelők, a levelek szélén rendszerint tüskékkel. Egyik leggyakoribb fajuk a szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus), amely egyéves, kb. 0,5-1 méteres magasságot ér el. Alsó levelei mélyen szárnyasan szeldeltek, a felsők tagolatlanok is lehetnek. A tőlevelek hosszú nyelűek, a szárlevelek szárölelők. A levél széle fogas és tüskés.

A szelíd csorbókával különféle gyomtársulásokban, útszéleken, szántókon találkozhatunk, országszerte gyakori.

A csorbókákról írtam már itt.

Tegyünk a növényvakság ellen! 7. Tarlóvirág

A tarlóvirág (Stachys annua) a hat hazai fajt számláló tisztesfű (Stachys) nemzetség egyetlen egyéves tagja. 30-40 cm magas, gyakran a tövétől ágas növény. A levelei keresztben átellenesen állnak, tojásdadok (az alsók szélesebbek, a felsők keskenyebbek, hegyesebbek), csipkés-fogas szélűek. A szár négyszögletű. A virágok ajakos típusúak (tehát egy alsó és egy felső ajakra oszthatók, egyetlen szimmetriasíkkal rendelkeznek), pártájuk fehér, örvökben helyezkednek el a hajtás csúcsán. Egy virágból négy feketés makkocskatermés fejlődik.

A tarlóvirág nyár elejétől őszig nyílik. Jellegzetes élőhelyét a szántóföldek jelentik, ahol a tarlón és a kultúrák sörközeiben régen hatalmas tömegben fordult elő - erről kapta a nevét. A XX. század első felében még a tarlóvirág az egyik legfontosabb mézelő növény volt, utána azonban a növényvédelmi technológiák megváltozásával egyre inkább visszaszorult. Országos szinten ritkának azért ma sem mondható, elsősorban meszes, kötött talajú vidékeken találkozhatunk vele.

Tegyünk a növényvakság ellen! 6. Kövi fodorka

A kövi fodorka (Asplenium ruta-muraria) egy kis termetű, mindössze 10-20 cm-es, évelő páfrányfaj. Föld feletti hajtásrészei tulajdonképpen maguk a levelek, ezek 2-4 szárnyasan összetettek, örökzöldek, kopaszodók, rombusz vagy legyező alakú levélkékből állnak. A levélkék fonákán találhatók a spóratartó tokok (sporangiumok), amelyek hosszúkás csoportokba, ún. szóruszokba tömörülnek. 

A kövi fodorka a félárnyékos, magas mésztartalmú sziklák jellemző faja. Mindig sziklarepedésekben telepszik meg, szinte függőleges aljzaton. Gyakran látni régi épített falakon, kutakban is. Európában és Észak-Amerikában elterjedt, Magyarországon gyakori.

Tegyünk a növényvakság ellen! 5. Szamárbogáncs

A szamárbogáncs akár két méteresnél is magasabbra növő, óriási termetű, ágas lágyszárú. Kétéves életciklusú, első évben csak tőleveleket fejleszt. Az egész növényt fehéres szőrzet borítja. Levelei karéjosak, a karéjok tövisekben végződnek. A szár szélesen szárnyas. A virágzat 3-5 cm-es fészek, melyben lila pártájú virágok vannak.

A szamárbogáncs egy közönséges gyomnövény, amellyel árokpartokon, útszéleken, bolygatott élőhelyeken találkozhatunk. Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába betelepítették és özönnövénnyé vált.

Tegyünk a növényvakság ellen! 4. Apró gólyaorr

A gólyaorrok csőrszerűen megnyúlt, hegyes terméscsoportjukról kapták a nevüket. Közös jellemzőjük még a tenyeresen tagolt vagy összetett levél és az öt darab, gyakran kékes, pirosas vagy lilás sziromlevél, amelyek szabadon állnak. Tartoznak közéjük nagy termetű, évelő fajok, melyek közül többet dísznövényként is hasznosítanak, illetve szinte jelentéktelen küllemű egyéves gyomok is. Az utóbbiak táborát erősíti az apró gólyaorr (Geranium pusillum), amely a nemzetség egyik legkisebb hazai tagja. 30 cm-nél magasabbra ritkán nő. Az egész növényt rövid szőrzet borítja, amely egyszerű és mirigyszőrökből áll. Levelei mélyen osztottak. A szirmok lekerekített vagy kicsípett csúcsúak, 2-4 mm hosszúak, bíborlilák. A termés 1-1,5 cm hosszú.

Az apró gólyaorr kertek, útszéli és szántóföldi gyomtársulások gyakori faja, országszerte előfordul, tavasztól őszig virágzik, de kis termete miatt mégis könnyen elkerüli a szemlélő figyelmét.

Tegyünk a növényvakság ellen! 3. Egynyári seprence

Az egynyári seprence (Erigeron annuus, régebbi nevén Stenactis annua) az 1700-as években dísznövényként jelent meg Magyarországon, rövid idő alatt azonban az egész országban elterjedté vált. Őshazája Észak-Amerika, ahol nyílt erdők, magas füvű prérik, bolygatott élőhelyek faja, de ma már Európában, Ázsiában és Ausztráliában is előfordul, Közép-Európában özöngyomként lép fel. Útszéleken, felhagyott szántókon, kertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben összefüggő tömeget alkot, ezzel képes helyenként kiszorítani az őshonos növényfajokat.

0,5-1 méter magas növény, amely leggyakrabban a nyárutón csírázó, tőlevélben áttelelő, és a következő nyáron virágzó egyévesként éli életét. A tőlevek kerekdedek, hosszú nyelűek, durván fogas szélűek, a nyárlevelek hosszúkásak, ülők, ritkásan fogasak. Rendszerint az egész növény ritkásan szőrös. A virágzat fészek, amelyet sárga csövesvirágok és fehér nyelvesvirágok alkotnak. A növény önmegtermékenyítő módon szaporodik, nagy mennyiségű, repítőkészülékes kaszattermést produkál.

A képek Vácrátóton, az Alkotmány úton készültek (a Botanikus Kerttel szemben).

Tegyünk a növényvakság ellen! 2. Somkórók

A somkóróknak négy fajuk fordul elő Magyarországon. Egy- vagy kétéves életciklusú pillangósvirágúak, amelyek kedvező feltételek mellett akár 1-1,5 méter magasra is nőhetnek. Fél cm körüli virágaik hosszú, karcsú fürtben helyezkednek el, hüvelytermésük pedig egyetlen magot rejt. Levelei három levélkéből állnak, ezek közül a középső nyele jóval hosszabb, mint az oldalsóké. Jellemző rájuk az édeskés szénaillat, amit a kumarintartalmuknak köszönhetnek. A népi gyógyászatban és takarmányként is hasznosított növények.

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Egy fajnak fehér a virága (fehér somkóró - Melilotus albus), a többieknek sárga (orvosi s. - M. officinalis, fogas s. - M. dentatus, réti s. - M. altissimus). A sárgák közül gyakoriság tekintetében elsöprő "győztes" az orvosi somkóró, amelyet mindenféle útszélen, parlagon, gyomnövényzetben megtalálhatunk. (Nem ritkán a fehérrel együtt fordul elő.) A másik két faj szórványos, nedves és szikes élőhelyeken, nádasok szegélyében él. A sárgák megkülönböztetésében a pálhalevelek fogazottsága, a termés felszínének mintázata és a sziromlevelek méretei játszanak szerepet.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

Tegyünk a növényvakság ellen! 1. Kacúros véreslapu

A növényekkel ismerkedő laikusokat és kezdő botanikusokat valószínűleg először zavarba ejti, hogy milyen sok faj hasonlít a közismert* pitypangra. A sárga, nyelves virágokat tartalmazó, rendszerint magányos fészekvirágzattal, levéltelen tőkocsánnyal és többnyire a talajra lapuló, tőlevélrózsát alkotó, hosszúkás, karéjos levelekkel rendelkező, virágzás után repítőkészülékes kaszatterméseket fejlesztő ("ejtőernyős") fajokról van szó. A növényvakság elleni bejegyzéssorozat első tagja, a kacúros véreslapu (Hypochaeris radicata) is ebbe a csoportba tartozik.

*Bizonyára mindenki látott már pongyola pitypangot, legalább gyerekkorában el is fújhatta a terméseit, ezért mertem megkockáztatni a "közismert" jelzőt. Valójában a köznyelvi pongyola pitypang vagy gyermekláncű egy bonyolult fajcsoport (Taraxacum sect. Ruderalia), amelyet rengeteg, morfológiailag alig elváló, de genetikailag gyakran izolált kisfaj alkot, így a pitypangok tudományos igényű ismerete messze nem triviális még botanikusok között sem.

Nagyon egyszerűen fogalmazva a kacúros véreslapu egy "olyan pitypang", aminek

- a levelei t-k. egyenletesen karéjosak vagy hasadtak, merev serteszőrökkel fedettek, a legnagyobb levelei sem nagyobbak általában 15 cm-nél;

- a szár általában elágazó, így a virágzat többfészkű, ~50 cm magas is lehet;

- a szár kopasz vagy az alján szőrös, van rajta néhány pikkelyszerű fellevél;

- a szár vékonyabb, nem üreges, színe enyhén kékes árnyalatú zöld;

- a fészekpikkelyek egymásra lapulnak (nem hajlanak vissza), csúcsuk sötét;

- a fészek 2-3 cm átmérőjű.

A kacúros véreslapu tápanyagszegény gyepek, legelők, hegyi rétek, parlagok növénye. Gyakran fordul elő homokos vagy kilúgozott talajokon, jól tűri a taposást. A rokon foltos véreslapu (H. maculata) levelei sötétvörösen foltosak, ebből ered a nemzetség magyar neve. Némi színhatása a kacúros véreslapunak van - ne dörzsöljük a levelét ruhához, mert maradandó sötét foltot hagy rajta.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

Tegyünk a növényvakság ellen!

A növényvakság (plant blindness) fogalmat James Wandersee és Elizabeth Schussler amerikai botanikusok alkották meg arra a jelenségre, miszerint az emberek az ökoszisztémában betöltött szerepükhöz és valós sokféleségükhöz képest jóval kevésbé veszik észre a növényeket. Ez rengeteg hétköznapi példán tetten érhető. Például gondoljunk bele, mire emlékszünk jobban, az utolsó növény- vagy állatfajra (pláne gerincesre), amit láttunk? Vagy miért van az, hogy állatokkal (köztük kihaltakkal, tehát gyakorlati szempontból irreleváns csoporttal) foglalkozó, kisgyermekeknek szóló könyvekből rengeteg van, míg kifejezetten növényeset én még egyet sem láttam. Úgy tűnik, minél hasonlóbb hozzánk egy lény méretében, színében, viselkedésében, az agyunk annál könnyebben dolgozza fel és raktározza el annak részleteit. Arra vagyunk programozva, hogy a magunkhoz képest statikus és lassan változó, többé-kevésbé egyöntetűen zöld növényvilág részleteit negligáljuk, s ezzel együtt azt folyamatosnak és állandónak feltételezzük. A természetközeli életforma, a növényzetre való ráutaltság ezen sokat javít (ld. a kollégáim kutatásait ezen a téren), de a társadalom nagyon nagy része (főleg az ún. "fejlett" világban) nem gazdálkodik, ezért a növényzet fontosságára és szépségére való fogékonysága erősen csökken. Ez csökkenti a társadalom növényzettel kapcsolatos problémák iránti érzékenységét, a botanikai kutatások fontosságának értékelését, valamint növényzet védelmének támogatottságát. Bár a fogalom az ezredforduló környékéről való, az utóbbi időben népszerűvé vált, több nemzetközi (BBC, The Conversation, Allen 2003, Balding & Williams 2016) és hazai cikk (1, 2) is született róla.

Hogyan tehetnénk a növényvakság ellen? Például azzal a kampánnyal, amely "kihívás" formájában terjed a közösségi médiában (Facebookon és Instagramon). Az elindítója Lovranits Júlia Villő - író, mesemondó, és a lényege, hogy tegyünk közzé 10 napon keresztül 1-1 növényfotót, amit munkába menet készítünk, és esetleg írjunk hozzá pár sort a növényről. A cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokféle növény él a mindennapi környezetünkben. Ez lehetne akár egy citizen science program, amennyiben az adatok valahol összegyűlnének. A kihívás a #plantsonmyroad, #viragomutközben, #urbanbotanic, #citizenscientists hash tagekkel fut. Nem igazán csatlakoztam eddig hasonló szociálismédia-kampányokhoz, ez azonban túl magas labda, ezért kivételt teszek. A növényeket ide a blogomra is feltöltöm egy leírás kíséretében, de megosztom Facebookon is.

Addig is díszelegjen itt egy kecskebúza (Aegilops cylindrica), amely pár napja került elő egy veresegyházi útszélen, és új pöttyöt jelent majd a Flóraatlaszban.