Translate

2019. július 1., hétfő

Tegyünk a növényvakság ellen! 9. Gumós lednek

A gumós vagy mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus) egy évelő gyomnövény a pillangósvirágúak családjából (Fabaceae), amely kapaszkodó szárának köszönhetően akár egy méter magasra is felkúszhat, bár rendszerint ennél jóval alacsonyabb marad. A talajban a gyöktörzsén gumókat visel, amiket régen széles körben ismert csemegeként fogyasztottak, vagy fogyasztanak még ma is. A gumók mogyoróízűek, és törökországi vizsgálatok kimutatták, hogy fontos C-vitamin-, fehérje- és kalciumforrást jelentenek. A gumók a növény vegetatív terjedésében és tápanyag-raktározásban játszanak szerepet. A növény szára élesen négyszögletű, de nem szárnyas. A levelek páratlanul szárnyasan összetettek, de csak egyetlen levélkepárból állnak, a csúcsi levélke pedig elágazó kaccsá redukálódott, amely a kapaszkodást szolgálja. A levélkék 2-4 cm-esek, hosszúkás-elliptikusak, hegyesedők, a levélalapnál látható pálhaleveleknél lényegesen nagyobbak. A pillangós típusú virágok hosszú kocsányú, 2-5 virágú fürtben helyezkednek el. A párta sötétrózsaszín. A termés a borsóéhoz hasonló, de kisebb hüvely.



A gumós lednek nálunk egy igazán tág tűrésű gyomnövény, amely mindenféle bolygatott élőhelyen előfordulhat, országszerte gyakori. Az elterjedésének súlypontja Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia. Európa nyugatabbi része felé haladva jóval ritkább, és az előfordulásai valószínűleg behurcolásoknak, telepítéseknek köszönhetők, élelmezési értéke mellett ugyanis illatos virágai miatt is termesztették. Adventív fajként előfordul még Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése