Translate

2016. augusztus 31., szerda

Meghívó - Növényökológus és botanikus doktoranduszok találkozója - FRISSÍTVE

Október 21. és 23. között kerül sor Tihanyban a "7th Meeting of PhD students in Plant Ecology and Botany" nevű találkozóra. Ez egy formalitásaiban csak a legszükségesebbekre szorítkozó mini-konferencia, amelyet nagyjából 2 évente rendeznek meg, és a célja, hogy a doktoranduszi kutatásaik idején, főleg annak első éveiben járó hallgatók gyakorolják a nemzetközi, angol nyelvű szereplést. A résztvevők főleg csehek, szlovákok, lengyelek és magyarok szoktak lenni. Hallgatók csak előadással jelentkezhetnek, de nagy előny, hogy az előadásnak egyáltalán nem kell tartalmaznia eredményeket (hiszen egy kezdő doktorandusznak honnan is lennének eredményei), elég elmondani a terveket, kérdéseket. A résztvevők közt tapasztaltabb kutatók is vannak, akik igyekeznek segíteni a hallgatóknak. Nagyon jó hangulatú találkozó szokott lenni, ezért a doktoranduszokat és a védés előtt álló fiatal növényökológusokat, botanikusokat biztatom a jelentkezésre.


A legutóbbi, 2014-es lengyelországi alkalomról egy korábbi bejegyzésben írtam.

A jelentkezési határidőt 1 héttel meghosszabbították a szervezők, tehát szeptember 17-ig még meggondolhatja magát, aki eddig mégse akart volna jönni.