Új cikk a többfajú inváziókról a JVS-ben

Majdnem pontosan egy éve zárult a többfajú inváziókkal foglalkozó OTKA-projektem, amelyben Veresegyház és Szada környéki homoki parlagokon vizsgáltam, hogy a selyemkóró (Asclepias syriaca) és az aranyvesszőfajok (főleg a Solidago gigantea, kisebb részben S. canadensis) együttes dominanciája hogyan hat az elfoglalt növényközösség fajgazdagságára, funkcionális diverzitására és összetételére, illetve hogy változtatnak-e egymás hatásán.

Terjedő selyemkóró és magas aranyvessző a szadai "homokpusztán"

Bár a selyemkóró uralma látványos a homoki élőhelyeken, gyakorlatilag semmiféle hatását nem tapasztaltam a kísérőfajok sokféleségére és kompozíciójára nézve. Ezzel szemben az aranyvessző uralma csökkentette a közösség növényi fajszámát. Valamelyest változtatott a többi faj funkcionális összetételén is, de összességében nem találtam kielégítő magyarázatot az aranyvessző hatásmechanizmusára a vizsgált növényi jellegek alapján. Természetesen ha egy faj dominánssá válik egy közösségben, a növény jellegei és funkciói is uralkodóak lesznek az adott közösségben, így mind a selyemkóró, mind az aranyvessző dominanciája a maga módján átalakítja a közösség egészét.

Az eredményeket bemutató publikáció néhány napja jelent meg a Journal of Vegetation Science folyóiratban. A szabad hozzáférésű cikk linkje és összefoglalója alább látható:

Lengyel, A. 2025. Beyond Single Invaders: Disentangling the Effects of Co-Invading Alien Forbs on Sandy Old-Fields. Journal of Vegetation Science 36(5): e70068. https://doi.org/10.1111/jvs.70068.

ABSTRACT

Aims

Invasive alien plants can severely impact ecosystem diversity and function. While the effects of individual species are often studied, interactions between multiple invasive species are less understood. This study examines how Asclepias syriaca and Solidago spp. (including Solidago gigantea and S. canadensis) influence taxonomic and functional diversity in sandy old-fields. The aims are to: (1) assess the individual and combined impacts of Asclepias and Solidago on resident plant diversity and (2) determine whether interactions between these species alter their effects on the invaded community.

Location

Gödöllő Hills, Central Hungary.

Methods

I sampled 80 plots (2 m × 2 m) on sandy old-fields with varying levels of Asclepias and Solidago cover. Plant species cover was visually estimated, and trait data were obtained from databases. Species richness, community completeness, and community-weighted means (CWM) for plant traits, along with Rao functional diversity, were analyzed. Generalized linear and mixed models were used to evaluate the effect of invasive cover on resident diversity and traits, both with and without considering the invasives' traits in community indices.

Results

While Asclepias had no significant effect, Solidago cover significantly reduced species richness and community completeness. When invasive species traits were excluded from the analysis, only the CWM and Rao's diversity of the bud bank index were significantly related to Solidago cover. Including the invasives' traits revealed that their trait values influenced community indices significantly. Asclepias and Solidago cover were negatively correlated, but did not alter each other's effects.

Conclusions

Solidago has a stronger negative impact on resident species richness than Asclepias, which appears neutral. Trait-based mechanisms underlying reduced species richness under Solidago dominance require further investigation. The lack of interaction between these invaders suggests their individual impacts dominate over potential synergies or antagonisms.

Az aranyvesszős és selyemkórós mintaterületek tavasszal

Lassan két hete már, hogy körbenéztem a Szada és Veresegyház közötti mintaterületeimen, ahol a selyemkóró és az aranyvessző együttes invázióját vizsgálom. Mindkét özönnövény talajban található szervekkel, geofitonként vészeli át a telet, aztán a selyemkóró nyár közepére, az aranyvessző a nyár végére és őszre éri el a legnagyobb növényi tömegét. Ezért főleg nyáron szokták vizsgálni őket, viszont kíváncsi voltam, hogy néznek ki olyankor az érintett parlagok és gyepek, amikor az özönnövények árnyékolása még nem tapasztalható (olyan mértékben). Szisztematikus mintavételt nem végeztem, így inkább csak benyomásokat gyűjtöttem.

Agár-sisakoskosbor

... aranyvesszős gyepen

Az első érdekesség egy agár-sisakoskorbor (Anacampris morio) megtalálása volt egy aranyvesszős homoki gyepen. Egyetlen tövet találtam mindössze, így arról kár talán elmélkednem, hogyhogy éppen az aranyvesszős foltban nőtt, és nem a jobb állapotú gyepekben.

Az aranyvessző hajtásai nem túl magasak még...

... de helyenként nagy borítás érnek el

A selyemkóró még szinte észrevétlen...

... legfeljebb arasznyi

A másik érdekesség a selyemkóró és az aranyvessző fenológiai eltérése. A selyemkórónak a látogatásomkor még csak legfeljebb arasznyiak voltak a friss hajtásai, amik elég ritkásan jelentek meg ahhoz, hogy érdemi árnyékolást még ne fejtsenek ki. Ezzel szemben az aranyvessző alacsony, de jóval sűrűbb tömeget képzett, bőven árnyékolt már maga alatt. Figyelembe véve azt, hogy az aranyvessző a legnagyobb biomasszáját később éri el, és lombtömege is kitart bőven őszig, sokkal hosszabb ideig árnyékol, mint a selyemkóró, amely láthatóan csak most indul, és a nyár végi aszálykor már normálisan potyogtatja le a leveleit. Emellett az aranyvessző sokkal sűrűbb tömeget alkot a selyemkórónál. Ezek mind azt sejtetik, hogy az aranyvessző árnyékoló hatása sokkal drasztikusabb lehet, mint a selyemkóróé.

Kúszó szentperje tömeges virágzása

Még egy nagy, zárt állomány

A harmadik említésre méltó tapasztalat a kúszó szentperje (Hierochloe repens) "berobbanása" volt egyes parlagokon. Egészen biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években ekkora tömegeivel nem találkoztam a környéken. Egyértelműen egy lokálisan terjedő faj, amelyről már írtam bejegyzést, Hegedüs Márk szakdolgozóm pedig diplomamunkát.

Az özönnövények és az aszály

Az évszázad legszárazabb évét éljük eddig, ez nem vitás. Sajnos afelől is kevés a kétség, hogy a jövőben az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbak lesznek, vagyis egyre többször tapasztalunk majd hasonlóan száraz és meleg éveket, aztán özönvízszerű esőket is. A jóslatok szerint a klímaváltozás kedvezni fog a biológiai invázióknak, mert az éghajlati zónák eltolódása a fajok számára élhető régiókat is elmozdítja. Ebben a bejegyzésben megosztok néhány megfigyelést arról, hogy az általam vizsgált területeken az aszály hogyan érintette elsősorban a magas és a kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis), valamint a selyemkóró (Asclepias syriaca) állományait. A szóban forgó területek a Vácrátót és Szada közötti térségben helyezkednek el, homokos alapkőzeten, jobbára laza, rossz víztartó képességű, homokos talajon.

A telep szegélye felől elszáradó aranyvesszős

Megfigyelésem szerint a talaj szárazságát mindhárom özönnövény erősen megsínylette. Az aranyvesszők gyakran kör alakú polikormonjainak külső zónájában a hajtások elszáradtak, csak a belsők maradtak zöldek, vagy még azok sem. Az aranyvesszők tömegével borított parlagokon több tíz, akár több száz négyzetméteres foltok keletkeztek, ahol a hajtások leszáradtak, akár meg is feketedtek. Aztán amikor augusztus utolsó harmadában megjöttek az esők, az életben maradók elkezdtek virágozni. Jelenleg egymás mellett figyelhetők meg a csupasz kórók és az erőteljesen virágzók nagy foltjai. Valószínű, hogy a hajtások elszáradása nem jelentette a növények teljes pusztulását, hiszen a gyöktörzsükben elraktározott tápanyagokból és a mélyebb rétegekben esetleg elérhető vízből a felszín alatti részek még életben maradhattak.

Nagyrészt elszáradt aranyvesszős néhány túlélő hatjással

Nagy foltokban elszáradt selyemkóró és aranyvessző

Hasonlóan viselkedtek a selyemkórók is. A selyemkóró június közepétől virágzik elvileg, ez valamelyest meg is indult, de a szárazság miatt aránylag kevés életerős hajtást lehetett látni, sok virágzat fejlődött torzul, vagy száradt el időközben. A növények elkezdték ledobálni a leveleiket. Mivel a selyemkóró lazább állományokat képez az aranyvesszőnél, itt nem volt annyira látványos a sarjtelepek kívülről befelé történő elhalása, de itt is jelentős mennyiségben kapituláltak az időjárásnak a talaj feletti hajtások. Hogy a felszín alatt mi történt, arra most sem tudom a választ.

Száraz élőhelyeken csak elvétve virágzott a selyemkóró

Az aszály az egyéves özönnövényeket sem kímélte. Betyárkóróval (Conyza canadensis) és seprencével (Erigeron annuus s.lat.) gyakorlatilag nem találkoztam, pedig csupa-csupa számukra ideális élőhelyen fordultam meg. A kokárdavirágok (Gaillardia) viszont még időben virágoztak, már érett termésekkel együtt száradtak el a kóróik.

A Jakab-napi aggófű meglepően jól tűrte a szárazságot

A fentiek alapján akár bizakodhatnánk is, hátha a klíma maga fogja visszaszorítani az özönfajokat. Én megsem vagyok optimista, ugyanis az őshonos fajok ugyanígy megsínylették az elmúlt hónapokat. A vizsgált gyepek és parlagok szinte alig mutattak valami zöldet, csak sárgás-barnás elszáradt füveket, kórókat. A cönológiai felvételekben is összeszáradt, apró maradványokból voltam kénytelen határozgatni. (Nehéz feladat ilyenkor egyébként az élő növényzet borításának becslése, mivel gyakorlatilag álló és fekvő avarrá változott minden, ami tavasszal még akár élhetett is.) Üdítő kivételt olyan fajok jelentettek, amelyek valószínűleg rendkívül mélyre hatoló gyökereiknek köszönhetik túlélésüket. Ilyen volt pl. a hosszú zsurló (Equisetum ramosissimum), a mezei üröm (Artemisia campestris), a Jakab-napi aggófű (Senecio jacobaea) és a homoki imola (Centaurea arenaria).

Üdébb parlagon már a selyemkóró is tömegben tudott nyílni

Az üdébb és tápanyagdúsabb helyeken az aranyvessző és a selyemkóró is "szemre" jobban bírta, az odavaló őshonos fajokon ilyet nem igazán vettem észre.