Translate

2013. december 26., csütörtök

Cikk az Ecological Complexity folyóiratban

A közelmúltban volt szerencsém együttműködni a Szegedi Tudományegyetem kollégáival, akik egy speciális, pannóniai élőhely, a kiskunsági, meszes homokon kialakuló erdősztyepp növényzeti határaival foglalkoznak. Ez az élőhely a főleg fehér nyár (Populus alba) alkotta, jobb vízellátottságú, tápanyagban gazdagabb buckaközökben kialakuló erdőfoltok, valamint a száraz, tápanyagszegény buckatetőkön megtalálható nyílt, homoki gyepek mozaikjából áll.

Nyáras-borókás erdőfolt
Fehér nyár (Populus alba) uralta erdőfolt
Kiskunsági homokpuszta (korábban lőtérként hasznosították)
Nyílt, meszes homopusztagyep a bennszülött kései szegfű (Dianthus serotinus) tömegével
Kései szegfű (Dianthus serotinus)
Egyes mikroklimatikus mutatók és a növényzet változását vizsgáltuk olyan mintavételi pontokon, amelyek az erdőfolt belsejében, az erdőszegélyben vagy az erdőhöz közeli nyílt gyepen helyezkedtek el. Megállapítottuk, hogy a mikroklíma tekintetében folyamatos átmenet észlelhető az erdőfolttól a nyílt gyepig, a növényzet fajösszetételében, diverzitásában, egyes strukturális jellemzőiben viszont a gyep és az erdő határán található erdőszegély önálló egységként tűnik fel. Hangsúlyozzuk az erdőszegély mint a gyep és az erdő határán létrejövő, de megkülönböztetett figyelmet érdemlő élőhelyek fontosságát.

A cikk itt érhető el:

2013. december 24., kedd

Vegetációosztályozás 2. A Braun-Blanquet-féle módszer

A vegetáció tudományos igényű osztályozása a 18. században kezdődött Alexander von Humboldt tevékenységével, akit a növényföldrajz tudományág atyjának tekintünk. Humboldt struktúrájuk és állományszerveződésük szerint ún. formációkkal írta le a növényzetet (pl. esőerdő, füves szavanna, törpefenyves). Utána számos egyéb osztályozó megközelítés született, melyek közül mára a Josias Braun-Blanquet nevéhez köthető vált a legelterjedtebbé. Ma ezt Braun-Blanquet-féle módszer, Zürich-Montpellier-irányzat, klasszikus cönológia (főleg a posztszovjet országokban, Magyarországon is), fitoszociológia (mindenhol máshol; angolul phytosociology, németül Pflanzensoziologie, stb...), vagy egyéb hasonló nevekkel illetik.
Josias Braun-Blanquet
(forrás: people.wk.edu)
Az akkor új módszert svájci alpesi rétek vizsgálatára találták ki a XX. század elején, innen vált általános, szárazföldi növényzetet leíró eljárássá. Alapgondolata, hogy léteznek a növényzetnek jellemző fajkompozícióval rendelkező, absztrakt egységei, amelyeket társulásoknak vagy asszociációknak hívunk. A társulások adott körülmények (pl. környezeti tényezők, kezelés) között többé-kevésbé rendszeresen megjelennek. A társulások megjelenése lehet tipikus vagy átmeneti, utóbbiak különböző társulások jegyeit keverten mutatják. A cönológus feladata az ún. tipikus társulások leírása.  Ennek a gyakorlatnak két részét különböztethetjük meg: a terepi mintavételt (vagyis a társulás analízisét, az iskola terminológiáját követve) és az adatok összegzését (szintézisét).

Cönológiai felvétel készítése
(forrás: www.ilternet.edu)
A terepi mintavételezés során adott méretű négyzetekben (ún. kvadrátokban) feljegyezzük az ott előforduló növényfajok jelenléti adatait (tömegesség, társulásképesség, életképesség, vagyis az ún. analitikus bélyegeiket), a növényzet strukturális jellemzőit (a növényzeti szintek magassága és borítása), valamint a legfontosabbnak ítélt háttéradatokat (pl. kitettség, lejtőszög, tengerszint feletti magasság). Nézzük, milyen problémák merülnek fel a terepi mintavétel esetén, és milyen válasz adható ezekre a Braun-Blanquet-féle metodológia szerint.




Hogyan válasszuk ki a kvadrát helyét a növényzetben?
- A társulások tipikus állományait kell keresni, vagyis azokat, amelyek ismétlődő formában megjelennek adott körülmények közt, és eléggé különböznek más társulásoktól. A kvadráton belül a növényzetnek homogénnek kell lennie abban az értelemben, hogy a társulásra jellemző térbeli mintázatot kell mutatnia (tehát pl. egy zsombéksásos növényzetben a zsombék-semlyék mozaikosság jellemző a társulásra, ez a heterogenitás megjelenhet egy kvadrátban, de ha lenne benne egy nádas folt, az már egy másik társulás megjelenése lenne, nem kerülhetne bele a kvadrátba.
A fajszám változása a terület függvényében
(forrás: http://faculty.ycp.edu)

Mekkora legyen egy kvadrát?
- Akkora, hogy tartalmazza a társulásra jellemző fajkombinációt. Ezt a területet minimál area (vagy minimareal) kifejezéssel jelölik. A minimal area meghatározásának módja egy olyan függvény felrajzolása, melynél a vízszintes tengelyen a mintavételi terület nagysága, a függőleges tengelyen a fajszám látható. Ahol ez a függvény ellaposodik, a Braun-Blanquet módszertan szerint ott van a minimal area. A gyakorlat azt mutatja, nyílt gyepekben 4-16, zárt gyepekben 16-50, cserjésekben 50-100, zárt erdőben 100-500 mkörüli kvadrátméret használandó. A kvadrát alakja alapvetően négyzet, de ha a társulás sajátosságai olyanok, akkor alkalmazkodhat a növényzeti foltok alakjához, pl. egy patak mentén húzódó magaskórós szegély elnyújtott téglalap alakú mintavételi egységgel is felvételezhető.

Hogyan mérjük vagy becsüljük a fajok tömegességét?
- Eredetileg a Braun-Blanquet módszer az alábbi, hatfokú, ún. abundancia-dominancia (A-D) skálát használta, amely vegyítette a faj egyedei által lefedett, a kvadrát területének százalékos részeként kifejezett területet a faj egyedszámával:
5: a kvadrát területének több mint 75%-át borító (domináns) faj, bármilyen egyedszámmal;
4: ... 50-75% ...;
3: ... 25-50% ...;
2: 5-25% borítású faj egyedszámtól függetlenül, vagy kisebb borítású, de nagyon nagy egyedszámú;
1: 5% alatti borítás, nagy egyedszám;
+: nagyon kis borítás, kevés egyed.
A fenti skálának számos alternatívája született a későbbiekben.

Hogyan mérjük vagy becsüljük a fajok társulásképességét?
A társulásképesség (szociabilitás) a fenti A-D skálát egészíti ki, pontosabb információt ad a fajok előfordulásáról a társulásban.
5: a faj zárt tömegben fordul elő, monodomináns állományt alkotva;
4: nagyobb, összefüggő telepeket képez;
3: foltokat alkot;
2: kisebb csoportokban;
1: szálanként.

Hogyan mérjük vagy becsüljük a fajok életképességét?
Az életképesség (vitalitás) azt próbálja kifejezni, hogy adott faj mennyire képes végigélni a rá jellemző teljes életciklust, ezzel adva információt arról, hogy mennyire érzi jól magát az adott élőhelyen.
4: kicsírázik, de tovább nem fejlődik;
3: vegetatív úton fejlődik, de nem szaporodik;
2: virágot hoz, de termést nem érlel;
1: teljes életciklust él.
Egy példa az erdők szintezettségére
(forrás: tudasbazis.sulinet.hu)

Hogyan jellemezzük a szintezettséget?
A növényzetben magasságuk szerint az alábbi szinteket különítjük el:
- lombkoronaszint (A betűvel jelöljük gyakran);
- cserjeszint (B);
- gyepszint (C);
- kriptogámszint (mohák és zuzmók; változó jelölés).
A szinteket alszintekre is bonthatjuk, pl. ha a lombkoronában meg tudunk különböztetni alsó és felső lombkoronaszintet. A szintek magasságát és horizontális borítását (százalékban megadva) jegyezzük fel, illetve a fajok borításait is külön, szintenként rögzítjük.

Milyen egyéb adatokat kell még felvenni?
A lehetőségekhez mérten földrajzi helyzet, kitettség, lejtésszög, tengerszint feletti magasság, alapkőzet, talajtípus, nemnövényi (avar, korhadt fa, csupasz talaj, alapkőzet, nyílt víz) felszínborítás, kezelésre, emberi vagy állati behatásra utaló nyomok...
Szinoptikus tabella (részlet) -  Bal oldalon a fajnevek, mellette a növényzeti
szintek, az A-D oszlopokban a faj A-D tartománya társulásonként,
 a Kx oszlopban  az adott számú felvétel alapján mutatott konstancia,
az utolsó oszlopban a teljes gyakoriság.
(forrás: Kevey & Czimber 1982, szigetkoz.eu)

Az adatok szintézise az eredeti Braun-Blanquet-féle iskola szerint az azonos társulásból származó felvételek közös táblázatba (ún. cönológiai tabellába) szerkesztésével kezdődik. A társulás szintetikus bélyegei a tabellából, illetve több társulás tabelláját összehasonlítva kiolvashatóak. Mivel a társulások azonosítása a fajkompozíciójuk alapján történik, a társulások legfontosabb szintetikus bélyege a hűséges fajok (vagy karakterfajok) és a megkülönböztető (differenciális) fajok. Hűséges fajok azok, amelyek kizárólag egy társulásban fordulnak elő, míg a differenciális fajok nem csak egyben, de bizonyos társulások közti különbségtételre alkalmasak. A karakter- és a differenciális fajokat együtt diagnosztikus fajoknak hívjuk. A hűségen (vagy fidelitáson) kívül a fajok állandósága (konstanciája) is fontos jellemző. A fajok konstanciaértéke (ld. a római számmal jelölt kategóriákat) a százalékos gyakoriságukból (frekvenciájukból) vezethető le az alábbiak szerint.
V, konstans fajok: 81-100%-os gyakoriság;
IV, szubkonstans fajok: 61-80%-os gyakoriság;
III, akcesszórikus fajok: 41-60%;
II, szubakcesszórikus fajok: 21-40%;
I, akcidens fajok: 1-20%.

A diagnosztikus fajok a különböző társulásokban mutatott konstanciáik alapján azonosíthatóak. A tökéletes karakterfaj az, amely egy társulásban "V" konstanciát mutat, a többiből pedig hiányzik.

A szintézis eredménye a társulások azonosítása, leírása, jellemzése. Az ilyen módon elkülönített társulások elnevezésével és rendszerezésével a szüntaxonómia foglalkozik. Ahogyan a taxonómia a fajokat (és faj alatti egységeket) igyekszik rendszerbe foglalni, hasonlóképpen rendszerezi a szüntaxonómia a társulásokat. De míg a taxonómia alapegysége a faj, a szüntaxonómia alapegysége a társulás (asszociáció). A rokon társulások különböző hierarchikus szinteken azonos kategóriákba (szüntaxonokba) tartozhatnak. Léteznek társulás feletti és alatti szüntaxonok (ld. alább). A szüntaxonok nevei a megjelölt vegetációtípusok jellemző fajaiból származnak, végződésük jelöli, hogy a hierarchia mely szintjén helyezkednek el, nevük mögött pedig a szüntaxont elsőként érvényesen meghatározó kutató neve áll. Egy példa, felülről lefelé csökkenő hierarchikus rendben:
asszociációosztály: magasfüvű rétek és kaszálók - Molinio-Arrhenatheretea Tüxen 1937
asszociációrend: üde rétek, legelők - Arrhenatheretalia Tüxen 1931
asszociációcsoport: üde kaszálórétek - Arrhenatherion Koch 1926
asszociáció: franciaperjés kaszálórét - Pastinaco-Arrhenatheretum (Knapp 1954) Passarge 1964
szubasszociáció: Pastinaco-Arrhenatheretum trisetetosum flavescentis Horvatić 1930

A cönológusok munkájának végső eredménye tehát az lenne, ha minden létező társulás korrekt leírása megtörténne, ezeket pedig a szüntaxonómia egy megfelelő címkével látná el. Mindez szép és jó, de a klasszikus cönológiai vegetációelemzést rengeteg kritika érte, főleg kezdetben, a fentebb bemutatott módszer hiányosságai miatt. A következő bejegyzésben bemutatom a legtöbbet kritizált pontokat, és azt is, amilyen megoldási próbálkozások történtek.

Irodalom
Borhidi A. (2003) Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest, online itt
Dengler, J., Chytrý, M. & Ewald, J. (2008). Phytosociology. In: Jørgensen, S.E. & Fath, B.D. (eds.) Encyclopedia of ecology, pp.2767–2779. Elsevier, Oxford, UK.
Fekete G. (1981) Növénytársulástan. In: Hortobágyi T. & Simon T. (szerk.) Növényföldrajz, társulástan és ökológia. Tankönyvkiadó, Budapest
Poore, M.E.D. (1955) The Use of Phytosociological Methods in Ecological Investigations: I. The Braun-Blanquet System. Journal of Ecology 43(1): 226-244.


2013. november 17., vasárnap

Előadás az Ökológus Teán

Ökológus Tea előadássorozat

Lengyel Attila (MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet): Modern-klasszikus cönológia: mezofil rétek osztályozása Közép-Európában

Időpont: 2013. december 2, 16 óra
Helyszín: ELTE TTK, Lágymányosi Campus, Budapest XI. ker, Pázmány P. stny. 1/c = Déli Tömb, 7. emelet 206. terem

Vegetációosztályozás 1. Bevezetés

A most induló bejegyzéssorozatban a vegetációosztályozás témakörében folytatott kutatásaimat mutatom be.

Létünk fenntartásához mindig is szükségünk volt az élő természet erőforrásaira. Táplálékunk csaknem 100%-a, építőanyagaink, ruházatunk, vegyszereink jelentős hányada más élőlények által megtermelt szervesanyagból származik, s bár a technikai fejlődés az élet számos területén igyekszik függetleníteni életünket a biológiai erőforrásoktól, a teljes elszakadás nem lehetséges. A természetes erőforrások kiaknázásának alapvető feltétele a természetben való tájékozódás képessége, a természet jelenségeire való fogékonyság. Ez a képesség a történelem (beleértve az emberré válást) során korábban a sikeres táplálék- és búvóhelykeresés miatt növelhette a túlélés esélyét, így joggal tarthatjuk evolúciós örökségünknek.

A növényzet ismerete a túlélés kérdése lehetett
(Zdenek Burian festménye)
Ez a fajta tájékozódás és az erőforrások kihasználása abból áll, hogy a növényzet számunkra kedvező foltjait el tudjuk különíteni azoktól, amelyek céljainknak nem felelnek meg. Például tudhatjuk, milyen növényzetben érdemes keresni gyümölcsöt, gombát, gyógynövényt, hol lehet érdemes vadászni, legeltetni, fát vágni. Amikor a növényzetben alkalmasság szempontjából típusokat ismerünk fel, vagyis a növényzet foltjait bizonyos tulajdonságaik alapján osztályozzuk, vegetációosztályozást (klasszifikációt) végzünk.
A fenti példából egyértelmű, hogy ahány cél, legalább annyiféle osztályozás lehetséges: ugyanaz a rét alkalmas lehet gyógynövény-szedésre, favágásra viszont garantáltan alkalmatlan, mert ahhoz egy öregebb erdőbe kell menni. Gombászni viszont mindkét típusban érdemes, ellentétben a nádassal. Ezek végtelenül egyszerű, tudományos munkát nem (biztos, hogy) igénylő esetek. A növényzet felhasználása, az egységek felismerésének lehetősége azonban ennél jóval sokrétűbb, sok esetben finom különbségek bizonyulnak lényegesnek a típusok közt. Például ha egy táplálékspecialista rovar előfordulási helyeit kell megkeresnünk kutatás vagy megőrzés céljából, akkor szükséges tudnunk, hogy a tápnövény milyen élőhelyeken, milyen más növényekkel együtt fordul elő. Bár két rét lehet hasonló szénahozam szempontjából, a keresett rovar számára a tápnövény jelenléte lesz a döntő.

A Fuji hegy növényzeti zónái magasság szerint
(forrás: http://www.fujisan-net.gr.jp/)
Egy másik esetben kíváncsiak lehetnénk arra, hogy a növényzet egésze milyen változatosságot mutat bizonyos éghajlati hatások összefüggésében. Például hogyan változik a legelők fajösszetétele egy magassági grádiens mentén a hegylábi területektől a hóhatárig. Ez fontos kérdés lehet az állattartók és az általános ökológiai mintázatok kutatói számára egyaránt. Ilyenkor megfigyelhetnénk, hogy a fajok gyakorisága vagy tömegessége hogyan változik a magassággal, azonban sok faj adatainak áttekintése nehéz, az apró részletek elhanyagolására van szükség a lényeg, a közösségi szintű változatosság kiemeléséhez. Helyesebben járunk el, ha a fajösszetétel alapján típusokat különböztetünk meg, majd ezen típusok elterjedését figyeljük. A típusokon belüli változatosságot elhanyagolhatónak tartjuk, csak a típusok közötti különbségeket "vesszük észre". Az osztályozással tehát leegyszerűsített, de a kérdésünk szempontjából lényeges információkat kiemelő képet kapunk a növényzet bonyolult egészéről. A típusok előfordulásait térképen feltüntetve hasznos információhoz jutunk a minket körülvevő természet változatosságáról. A térképezés nem csak a földrajzi koordináták rendszerében lehetséges: ha a típusok előfordulásaihoz egyéb értékeket (pl. éghajlati adatok, talajösszetétel, zavarás) is rögzítünk, akkor azt is ki tudjuk mutatni, hogy a mért változók mely értékeinél számíthatunk a típus előfordulására. (Tulajdonképpen ezt tettük akkor, amikor a hegység magasságának függvényében kérdeztünk rá a rétek változatosságára.) Ha a típust kellő pontossággal definiáljuk, majd nevet adunk neki, akkor lehetővé tesszük azt, hogy a növényzet általunk valamilyen módon azonosított, "lehatárolt" szegmenséről kommunikáljunk, hiszen a definíciónak köszönhetően mások tudni fogják, mire gondolunk akkor, amikor kimondjuk a típus nevét. Az "elnevezett" típusok ismerete elemi szükséglet ma a természetvédelem számára, mivel ez teszi lehetővé a növényzeti egységek, élőhelyek jogilag szabályozható védelmét és az ezekkel kapcsolatos együttműködéseket.
Talán a legismertebb vegetációosztályozás: a Föld biomjai
(forrás: http://www.diverziti.hu/)

Az Upponyi-szoros vegetációtérképe (forrás: http://katalinmolnar.com/)

A fenti gondolatmenet ezernyi fontos kérdést vet fel, melyek közül kettő alapvető:
- Melyek a növényzet számunkra fontos tulajdonságai, amelyeket az osztályozáshoz felhasználhatunk?
- Hogyan határoljuk le a típusokat térben?

Nyilván minden kérdésre attól függően kell válaszolnunk, ami majd az osztályozás célja lesz, a célok változatossága pedig kimeríthetetlen. Minden felhasználáshoz viszont fáradalmas, és talán felesleges is lenne külön osztályozást készíteni, sokkal jobb lenne egy olyan, (lehetőség szerint) általános osztályozás, amely többféle célnak megfelel. Meg kellene keresnünk a növényzetnek azokat a változóit, amelyek alapján megjósolhatóak olyan tulajdonságok, amelyek számunkra a legtöbbször fontosak. Ésszerű választásnak tűnik, hogy a növényzetet alkotó növényfajok előfordulásait tekintsük ezeknek az értelmes változóknak, hiszen a felhasználás valódi tárgyai, a növényi egyedek tulajdonságai döntő mértékben függenek a genetikailag meghatározott, faji tulajdonságoktól. Valójában a fajok alapján történő osztályozás gyakran részletesebb a kelleténél, hiszen a gyakorlati szempontból fontos tulajdonságokban sok faj szinte megegyezik, a fajok közti különbségek jelentéktelenek is lehetnek. Ennek ellenére a faji besorolás mint változó kellően konkrét és könnyen mintavételezhető ahhoz, hogy erre alapozzuk az általános osztályozásunkat.

A vérfű-hangyaboglárka nedves
rétekhez kötődik, ahol lárvája az őszi vérfüvön táplálkozik
(forrás: http://hu.wikipedia.org)
Ahhoz, hogy a típusok térbeli lehatárolásáról beszélhessünk, el kell döntenünk, milyen térléptékben kezdjük szemlélni a vegetációt. Természetesen ez is az osztályozás céljának kérdése: amikor pl. sátorozásra alkalmas helyet, egy kis tisztást keresünk az erdőben, finomabb (néhány négyzetméteres) térskálán szemléljük a növényzetet, mint amikor legelőt keresünk egy tehéncsordának (kb. hektáros lépték). Ugyanígy: más térléptékben válogat a növényzeti foltok közül egy vérfű-hangyaboglárka és egy túzok, ezért nem ugyanabban a léptékben kell vizsgálódnunk, ha e két faj növényzethez való kötődését kutatjuk.



A túzok a nagy kiterjedésű füves puszták és mezőgazdasági
területek madara (forrás: http://www.carpathianbasinspecies.eu/)
A megfelelő lépték kiválasztását befolyásolja, hogy egyáltalán mekkora az a terület, ahol még kellő pontosságú mintavételt tudunk készíteni, vagyis mekkora az a terület, ahol az előforduló növényfajok számát és tömegességét egy gyakorlatban kivitelezhető időn belül és elfogadható mintával fel tudjuk jegyezni. Ez függ a növényzet változatosságától, fajszámától, a növényi egyedek méretétől, nem utolsó sorban az emberi kognitív képességektől. (Utóbbiak bizonyára szintén az "emberi" léptékű térbeli problémák megoldására evolválódtak.) Általános megoldás tehát itt sincs, aminek megfelelően a vegetációtudomány történelme során számos alternatív megközelítés fejlődött ki, melyek különböztek a növényzeti egységek lehatárolásának módjában és a figyelembe veendő növényzeti változók körében. Ezeknek a metodológiáknak azonban lezajlott (s bizonyára ma is zajlik) egyfajta "evolúciója", melynek során a gyakorlatban könnyebben kivitelezhető, nagy mennyiségű és áttekinthető információt eredményező, valamint a korszerű igényekkel együtt fejlődni képes megközelítés(ek) terjedt(ek) el. Egységességében, sokoldalú felhasználhatóságában minden bizonnyal kiemelkedik az alternatívák közül a Braun-Blanquet-féle vagy "klasszikus" cönológia - erről fog szólni a következő bejegyzés.

2013. november 5., kedd

Jedlik Ányos Doktorjelölti Ösztöndíj


A Magyary Zoltán Kuratórium 2013. október 25-én döntött a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program keretében a Jedlik Ányos Doktorjelölti Ösztöndíj (A2-JÁDJ-13 kategória) kiírás nyertes pályázatairól. A Kuratórium a "Magyarországi mezofil rétek diverzitása" címmel beadott pályázatom támogatása mellett döntött, amit ezúton is köszönök.

A nyertesek listája itt olvasható.

Szellemes születésnapi köszöntő a Folia Geobotanica folyóiratban

Indításképpen a kutatók vidám életét kiválóan illusztrálja az alábbi cikk. Francesco De Bello és társai egy neves folyóirat hasábjaira "rejtették", a közismert cseh botanikus, Jan 'Šuspa' Lepš 60. születésnapjára készült köszöntőjüket. A köszöntő egy tudományos cikk formáját ölti, amelyben az ünnepelt sajátosan sokoldalú személyiségének (melyben a tudományos zsenialitás, a család, egy jazzegyüttes, az intenzív társasági élet és még sok minden egyaránt megfér) leírása után komoly statisztikai módszerekkel vizsgálják az összefüggést a tudományos teljesítmény és az elfogyasztott alkoholmennyiség (tekintettel annak időbeli változására) közt. Isten éltesse innen is 'Suspát'! :)


A sörfogyasztás és a tudományos teljesítmény közti összefüggések vizsgálata a cseh kutatók közt nem új ötlet, Tomáš Grim zoológus már elsütötte a poént 2008-ban (Grim T. 2008: A possible role of social activity to explain differences in publication output among ecologists. Oikos 117(4): 484–487.), de konklúzója ellentétes De Bellóékkal. Itt a honlapja.

Ezek a csehek valamit nagyon jól csinálnak...

Üdvözlet

Kedves Látogató!


Lengyel Attila vagyok, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos segédmunkatársa. Munkámban a növényzet fajösszetételének térbeli változatosságával kapcsolatos kérdésekre keresek választ. Ebben a blogban kutatásaimmal kapcsolatos híreket, érdekességeket, beszámolókat fogok megosztani.


Kellemes időtöltést kívánok!


Lengyel Attila