Translate

2019. június 24., hétfő

Tegyünk a növényvakság ellen! 2. Somkórók

A somkóróknak négy fajuk fordul elő Magyarországon. Egy- vagy kétéves életciklusú pillangósvirágúak, amelyek kedvező feltételek mellett akár 1-1,5 méter magasra is nőhetnek. Fél cm körüli virágaik hosszú, karcsú fürtben helyezkednek el, hüvelytermésük pedig egyetlen magot rejt. Levelei három levélkéből állnak, ezek közül a középső nyele jóval hosszabb, mint az oldalsóké. Jellemző rájuk az édeskés szénaillat, amit a kumarintartalmuknak köszönhetnek. A népi gyógyászatban és takarmányként is hasznosított növények.

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Egy fajnak fehér a virága (fehér somkóró - Melilotus albus), a többieknek sárga (orvosi s. - M. officinalis, fogas s. - M. dentatus, réti s. - M. altissimus). A sárgák közül gyakoriság tekintetében elsöprő "győztes" az orvosi somkóró, amelyet mindenféle útszélen, parlagon, gyomnövényzetben megtalálhatunk. (Nem ritkán a fehérrel együtt fordul elő.) A másik két faj szórványos, nedves és szikes élőhelyeken, nádasok szegélyében él. A sárgák megkülönböztetésében a pálhalevelek fogazottsága, a termés felszínének mintázata és a sziromlevelek méretei játszanak szerepet.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

2019. június 23., vasárnap

Tegyünk a növényvakság ellen! 1. Kacúros véreslapu

A növényekkel ismerkedő laikusokat és kezdő botanikusokat valószínűleg először zavarba ejti, hogy milyen sok faj hasonlít a közismert* pitypangra. A sárga, nyelves virágokat tartalmazó, rendszerint magányos fészekvirágzattal, levéltelen tőkocsánnyal és többnyire a talajra lapuló, tőlevélrózsát alkotó, hosszúkás, karéjos levelekkel rendelkező, virágzás után repítőkészülékes kaszatterméseket fejlesztő ("ejtőernyős") fajokról van szó. A növényvakság elleni bejegyzéssorozat első tagja, a kacúros véreslapu (Hypochaeris radicata) is ebbe a csoportba tartozik.

*Bizonyára mindenki látott már pongyola pitypangot, legalább gyerekkorában el is fújhatta a terméseit, ezért mertem megkockáztatni a "közismert" jelzőt. Valójában a köznyelvi pongyola pitypang vagy gyermekláncű egy bonyolult fajcsoport (Taraxacum sect. Ruderalia), amelyet rengeteg, morfológiailag alig elváló, de genetikailag gyakran izolált kisfaj alkot, így a pitypangok tudományos igényű ismerete messze nem triviális még botanikusok között sem.

Nagyon egyszerűen fogalmazva a kacúros véreslapu egy "olyan pitypang", aminek
- a levelei t-k. egyenletesen karéjosak vagy hasadtak, merev serteszőrökkel fedettek, a legnagyobb levelei sem nagyobbak általában 15 cm-nél;
- a szár általában elágazó, így a virágzat többfészkű, ~50 cm magas is lehet;
- a szár kopasz vagy az alján szőrös, van rajta néhány pikkelyszerű fellevél;
- a szár vékonyabb, nem üreges, színe enyhén kékes árnyalatú zöld;
- a fészekpikkelyek egymásra lapulnak (nem hajlanak vissza), csúcsuk sötét;
- a fészek 2-3 cm átmérőjű.






A kacúros véreslapu tápanyagszegény gyepek, legelők, hegyi rétek, parlagok növénye. Gyakran fordul elő homokos vagy kilúgozott talajokon, jól tűri a taposást. A rokon foltos véreslapu (H. maculata) levelei sötétvörösen foltosak, ebből ered a nemzetség magyar neve. Némi színhatása a kacúros véreslapunak van - ne dörzsöljük a levelét ruhához, mert maradandó sötét foltot hagy rajta.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

2019. június 22., szombat

Tegyünk a növényvakság ellen!

A növényvakság (plant blindness) fogalmat James Wandersee és Elizabeth Schussler amerikai botanikusok alkották meg arra a jelenségre, miszerint az emberek az ökoszisztémában betöltött szerepükhöz és valós sokféleségükhöz képest jóval kevésbé veszik észre a növényeket. Ez rengeteg hétköznapi példán tetten érhető. Például gondoljunk bele, mire emlékszünk jobban, az utolsó növény- vagy állatfajra (pláne gerincesre), amit láttunk? Vagy miért van az, hogy állatokkal (köztük kihaltakkal, tehát gyakorlati szempontból irreleváns csoporttal) foglalkozó, kisgyermekeknek szóló könyvekből rengeteg van, míg kifejezetten növényeset én még egyet sem láttam. Úgy tűnik, minél hasonlóbb hozzánk egy lény méretében, színében, viselkedésében, az agyunk annál könnyebben dolgozza fel és raktározza el annak részleteit. Arra vagyunk programozva, hogy a magunkhoz képest statikus és lassan változó, többé-kevésbé egyöntetűen zöld növényvilág részleteit negligáljuk, s ezzel együtt azt folyamatosnak és állandónak feltételezzük. A természetközeli életforma, a növényzetre való ráutaltság ezen sokat javít (ld. a kollégáim kutatásait ezen a téren), de a társadalom nagyon nagy része (főleg az ún. "fejlett" világban) nem gazdálkodik, ezért a növényzet fontosságára és szépségére való fogékonysága erősen csökken. Ez csökkenti a társadalom növényzettel kapcsolatos problémák iránti érzékenységét, a botanikai kutatások fontosságának értékelését, valamint növényzet védelmének támogatottságát. Bár a fogalom az ezredforduló környékéről való, az utóbbi időben népszerűvé vált, több nemzetközi (BBC, The ConversationAllen 2003, Balding & Williams 2016) és hazai cikk (1, 2) is született róla.



Hogyan tehetnénk a növényvakság ellen? Például azzal a kampánnyal, amely "kihívás" formájában terjed a közösségi médiában (Facebookon és Instagramon). Az elindítója Lovranits Júlia Villő - író, mesemondó, és a lényege, hogy tegyünk közzé 10 napon keresztül 1-1 növényfotót, amit munkába menet készítünk, és esetleg írjunk hozzá pár sort a növényről. A cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokféle növény él a mindennapi környezetünkben. Ez lehetne akár egy citizen science program, amennyiben az adatok valahol összegyűlnének. A kihívás a #plantsonmyroad, #viragomutközben, #urbanbotanic, #citizenscientists hash tagekkel fut. Nem igazán csatlakoztam eddig hasonló szociálismédia-kampányokhoz, ez azonban túl magas labda, ezért kivételt teszek. A növényeket ide a blogomra is feltöltöm egy leírás kíséretében, de megosztom Facebookon is.

Addig is díszelegjen itt egy kecskebúza (Aegilops cylindrica), amely pár napja került elő egy veresegyházi útszélen, és új pöttyöt jelent majd a Flóraatlaszban.



2019. június 6., csütörtök

Egyszerű vezérfonal cikkíráshoz

A minap a Facebookon "szembejött" az alábbi ábra, amely rendkívül információgazdagon és szemléletesen magyarázza el, hogyan kéne kinéznie egy tudományos cikknek. Mindenkinek ajánlom, aki most ismerkedik a publikálással, de talán a tapasztaltabbak dolgát is megkönnyíti.

A cikk részei az ábra tetején kezdődnek, majd lefelé haladva folytatódnak a fejezeteket (nagybetűvel) és bekezdéseket vagy alfejezeteket (kisbetűvel) jelölő szegmensekben. A szegmensek szélességei leginkább a rész fókuszáltságára vonatkoznak: minél szélesebb, annál általánosabb és kitekintő jellegűbb, minél keskenyebb, annál fókuszáltabb, specifikusabb. Nagyon ötletesen nem csak a szakaszok nevei látszanak, hanem tipikus mondatkezdések érzékeltetik a bennünk megbúvó tartalom jellegét. Annyi kiegészítést tennék csak hozzá, hogy ökológiában a szakirodalmi áttekintés ('Literature review') a bevezetésben ('Introduction') kerül elő, gyakorlatilag annak első két bekezdése ('establishing a territory'* és 'establishing a niche'*) ebből építkezik. Természetesen nem kell ezt a sémát teljesen mereven alkalmazni, főleg a 'Discussion' fejezetben van lehetőség variálni a vizsgálat logikájának megfelelően az eredmények megvitatásának sorrendjét, tematikáját. Kiindulásnak azonban nagyon hasznos, főleg kezdő kutatók számára, és azt hiszem, a szerkesztőknek, a bírálóknak és a szerzőknek egyaránt kevésbé lesz frusztráló a publikációs folyamat, ha a jövőbeli szerzők megszívlelik az útmutatást.

A fotó eredeti forrását sajnos nem tudtam kinyomozni, ha valaki megtalálja, szívesen kiegészítem a bejegyzést.

*Most ne akadjunk fenn a szavak ökológiai jelentésén! A 'territory' itt a tágabb téma kijelölését jelenti, míg a 'niche' egy specifikusabb kérdés, kutatási hiányterület felvezetését. Jellemzően mindkettő irodalmi áttekintéssel történik.

Image result for typical research article structure
eredeti forrás: ismeretlen

2019. május 7., kedd

A mászósportok természetvédelmi hatásairól még egyszer

Nem rég újra reflektorfénybe került a vasalt utak ügye. Az Indexen megjelent egy kritikus hangvételű cikk "Százmilliókból alakítana kalandparkká védett területeket a kormány" címmel, amelyben a természetvédelmi vonatkozásokkal kapcsolatosan egy korábbi bejegyzésemet idézték. ( :) )
A mászók és az őket biztosító személyek taposása csökkenti a falak körüli növényzetet

A kérdés tudományos igényű megítélése szempontjából sokkal lényegesebb azonban, hogy Schmera Dénes kollégámnak külföldi társszerzőkkel együtt a közelmúltban jelent meg két cikke is, amelyben a különböző intenzitású sziklamászás biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálták a svájci Jura-hegységben. Sajnos ez sem vasalt utakról, hanem "hagyományos" mászóhelyekről szól, viszont kimutatják azt, hogy még az alacsony mászási intenzitás is csökkenti a növények és a csigák fajszámát a sziklafalakon. Az intenzíven mászott részek fajszáma 10-30 százalékkal is alacsonyabb lehetett, mint a nem mászottaké. A mászás hatása a kitett, meredek sziklafalakon volt a legerősebb. A sziklamászás hatását eddig puhatestűeken nem vizsgálták, a kutatók azonban kimutatták, hogy a sziklalakó csigák fajszáma és tömegessége csökken a mászás intezitásánal növekedésével, és a nagyobb testű csigák érzényebben reagálnak erre a fajta zavarásra.

A szakirodalomban a bejegyzésem megjelenése óta sem találtam olyan cikket, amely specifikusan a vasalt utak környezeti hatásaival foglalkozott volna. Hiánypótló téma lehetne ez egy kalandvágyó, pályakezdő ökológus számára.

A két cikk elérhetősége:


2019. március 8., péntek

A vegetációtudomány frontvonalai



A Journal of Vegetation Science-ben megjelent egy szerkesztői cikk, amelyben megnevezik azokat a témákat, amelyek az utóbbi 30 évben a legtöbb előrelépést hozták, továbbá felsorolják a jövőbeli fejlődés várható irányait. Mindkét lista jó áttekintés szerintem a tudományág közelmúltbeli és várható tematikájáról, ezért az alábbiakban vázlatosan közlöm őket:

Az utóbbi 30 év legfontosabb fejleményei:

  1. Ökoinformatika: adatbázisok és új elemzési módszerek
  2. A funkcionális jellegeken alapuló perspektíva meggyökeresedése
  3. Filogenetikai vizsgálatok a vegetációtudományban
  4. A regionális folyamatok lokális növényközösségekre gyakorolt hatásának megértése
  5. Nemzeti és nemzetközi sztenderdek bevezetése a durva léptékű, leíró kutatásban
  6. Időben hosszútávú kutatások

... és ami feltűnik a láthatáron:

  1. Az elmúlt 30 évben fontosnak jelölt témák további virágzása
  2. Új technológiák - ezalatt elsősorban a vegetációkutatásban eddig kevéssé használt DNS-adatok (pl. környezeti DNS), valamint az újfajta adatgyűjtési technikákkal, pl. távérzékeléssel, drónokkal, robotokkal gyűjtött adattípusok elterjedését értik.
  3. Az eddig alulkutatott földrajzi területek kutatása - sok ilyen van, lényegében a kulturálisan és gazdaságilag a "nyugati világhoz" sorolható országok kivételével majdnem minden
  4. Az ember és a növényzet kölcsönhatásának vizsgálata - a téma ma is terítéken van, de a figyelem fokozódása várható iránta
  5. A vegetációtudomány elméleti alapjainak megszilárdítása
Kutatóként érdekes végiggondolnom, hogy a múltbeli és a jövőbeli kutatási témáim hogyan illeszkednek a fentiekhez. A múltbeli témák közül az 1., 2. és 5. pontok egész közelről érintik a munkámat, és a 4. is vissza-visszatérően foglalkoztat elméleti szinten. A jövőbeliek közül az 1. triviális, ezeken kívül (számításaim szerint) a 4.-hez és az 5.-hez lesz a legtöbb közöm. De, ki tudja, talán egyszer még a Celebesz-szigeteken fogom gyűjteni a környezeti DNS-t...? :)

A szóban forgó cikk elérhetősége:

2019. február 12., kedd

Új szintézis a közép- és kelet-európai sztyepprétekről

A különféle szárazgyepek változatossága igen kedvelt téma az európai cönológusok számára, nem meglepő, hogy gyakran újraértékeli valaki a korábbi vizsgálatok eredményeit. Egy frissen megjelent cikkben, amiben társszerzőként szerepelek, a közép- és kelet-európai sztyepprétek szintézisét kíséreltük meg. Emlékeztetőül, főként középmagas vagy magas füvű gyepekről van szó, amelyek leginkább a közép- és kelet-európai erdőssztyepp zónához kötődnek. Félszáraz gyepeknek is hívjuk őket, utalva arra, hogy nem szélsőségesen vízhiányos, csak "aránylag száraz" élőhelyekről van szó. Erdősebb vidékeken gyakran másodlagosan jöttek létre, míg keletebbre klímazonális gyepet is alkotnak, de a megkülönböztetés nem tökéletes. A szüntaxonómiai rendszerben a félszáraz gyepeket a Brachypodietalia pinnati (="Brometalia erecti" érvénytelen név) rend foglalja magában, azon belül Közép-Európában megkülönböztetjük az atlantikusabb Mesobromion erecti (="Bromion erecti"), a szubkontinentális Cirsio-Brachypodion, a Balkánon a Scorzonerion villosae és a Chrysopogono-Danthonion alpinae, Kelet-Európában pedig több további asszociációcsoportot.

Polygalo-Brachypodietum sztyepprét a Kelet-Cserhátban

Jelen kutatás legfőbb érdemének tartom, hogy egy eddig példátlanul nagy, a Rajnától az Ural hegységig terjedő területre érvényesen igyekszik összefoglalni a vegetációtípus változatosságát és tisztázni a szüntaxonómiáját. A szüntaxonok definiálásánál a biogeográfiai kapcsolatok nagy szerepet kaptak. Emögött az az elmélet búvik meg, hogy a legutóbbi jégkorszak után a melegkedvelő sztyeppi fajok csak lassan kolonizálták vissza a potenciális élőhelyeiket, illetve ez a folyamat még mindig tart. Ennek köszönhetően délről észak felé csökken a sztyepprétek fajgazdagsága, az északabbi típusok gyakran "negatívan karakterizáltak", vagyis inkább bizonyos fajok hiányával jellemezhetők. A társulásfelosztás tehát úgy lett meghatározva, hogy a társulások az újrakolonizálás fokát (is) tükrözzék. A cikkben elfogadottnak vett szüntaxonokhoz formális definíciókat is közlünk.

A Colchico-Festucetum rupicolae markáns társulásnak bizonyult a Cirsio-Brachypodionon belül

Egy ekkora térléptékű áttekintés mindig kemény feladat, nekem is tört már bele a bicskám ilyenbe. Ezúttal sem alkottunk tökéletest. A biogeográfiai megközelítés miatt az asszociációk eléggé elnagyolt egységek, tényleg csak nullhipotézisekként értékelendők, amelyek megmondják, hogy adott földrajzi területen az abiotikus környezet főbb komponenseit figyelembe véve valószínűleg melyik társulást kéne találnunk. Részben ennek köszönhető, hogy a cikk több ponton ellent mond az általam vezetett, hasonló témájú, de a magyar országhatáron belül maradó cikknek (Lengyel et al. 2016). Az új feldolgozás például nem igazít el kielégítően a dunántúli sudár rozsnokos gyepek változatosságát illetően, továbbá a Polygalo-Brachypodietumra hasonlító, de pontusi fajokat nem tartalmazó gyepek kezelése sem megnyugtató. Emiatt a hazai félszáraz gyepekkel kapcsolatban (szerénytelenség ide vagy oda) még mindig a 2016-ban megjelent cikkünket ajánlom, és csak néhány részletkérdésben látom jogosnak a Willner et al. (2019) által javasolt változtatásokat. Az egyik a Lengyel et al. (2016) által leírt Colchico-Festucetum rupicolae átsorolása a Cirsio-Brachypodionba (ez már bennem is felmerült korábban, de nem mertem meglépni). Indokolhatónak látom még a Trifolio-Brachypodietum beolvasztását a Brachypodio-Molinietumba, legalább is egy ilyen földrajzi dimenziójú feldolgozásban. Hangsúlyozom, ez a Magyarországon belüli megállapításokra igaz, és bizonyos szempontból természetes az, hogy minél általánosabb érvényű igazságokat keresünk, annál jobban meggyűlik a bajunk a specifikus esetekkel, lokális jelenségekkel.

Bőven van még kutatnivaló, például a kisalföldi sudár rozsnokos rétsztyeppeken

Amint látható, maradtak bőven nyitott kérdések, vitatható pontok. Az elemzés gyengéje még, hogy (részben technikai okokból) a szubjektivitás szerepe nagy volt, így az elkülönített egységek statisztikailag rigorózusabb felülvizsgálatát meghagytuk a jövő kutatóinak. Mégis azt gondolom, jó kiindulási alapot jelent a cikk, akár megerősítjük, akár elvetjük a hipotéziseit.




Abstract
European semi-dry grasslands are among the most species-rich vegetation types in the northern hemisphere and form an important part of the habitat mosaics in the forest-steppe zone. However, there is no comprehensive evaluation of the variation in their composition and the phytosociological classification of these grasslands. For the syntaxonomic revision, we used a dataset of 34,173 vegetation plot records (relevés) from central and eastern Europe, which were assigned to the class Festuco-Brometea using the diagnostic species listed in the EuroVegChecklist. To determine the diagnostic species of the orders, we used a TWINSPAN classification of the whole dataset. Of the total dataset, 15, 449 relevés were assigned to the order Brachypodietalia pinnati, which corresponds to semi-dry grasslands. This subset was again classified using TWINSPAN. Formal definitions of the following alliances were established: Mesobromion erecti, Cirsio-Brachypodion pinnati (incl. Fragario-Trifolion montani, Agrostio-Avenulion schellianae, Scabioso ochroleucae-Poion angustifoliae and Adonido vernalis-Stipion tirsae), Scorzonerion villosae and Chrysopogono-Danthonion. Another alliance, Armerion elongatae (= Koelerio-Phleion phleoidis p.p.), is transitional towards the class Koelerio-Corynephoretea and its status needs further evaluation. We also established formal definitions of all of the associations of Mesobromion and Cirsio-Brachypodion within the area studied. Associations were identified using (i) a TWINSPAN classification of the whole order, (ii) TWINSPAN classifications of regionally restricted data sets (usually all Brachypodietalia plots in one country) and (iii) existing national classification schemes. All formal definitions were written in the expert system language of the JUICE program. To obtain a more complete picture of the floristic similarities and gradients, we performed a DCA ordination of the associations. Our results revealed that meadow steppes in the forest-steppe zone in eastern Europe are very similar to semi-dry grasslands in central Europe.

Keywords: Brachypodietalia pinnati, Cirsio-Brachypodion, Festuco-Brometea, meadow steppe, Mesobromion, semi-dry grassland, syntaxonomy, vegetation classification