Translate

2015. november 25., szerda

Vasalt utak és természetvédelem

"Talpad alatt fütyül a mozdony" címmel jelent meg a Turista Magazin cikke a napokban, s nagy örömmel adta hírül, hogy megnyitották hazánk harmadik vasalt mászóútját (olaszul via ferrata, németül Klettersteig) a bakonyi Cuha-völgyben. Az elsőt 2013-ban létesítették a cseszneki várnál, a másodikat a tatabányai Kő-hegyen, a Turul szobor mellett, 2015 tavaszán.

A tatabányai via ferrata
(a kép forrása: vasaltutak.hu)
Az új vasalt utak kapcsán sokféle véleményt fogalmaztak meg mászók és nem mászók egyaránt. Felmerült a sport hazai űzésének létjogosultsága, a projekt gazdasági és marketing vonzatai, s nem maradtak ki a környezet- és természetvédelmi vonatkozások sem. Én most az utóbbiakról fogok írni, de mi sem állna távolabb tőlem annál, hogy a "méregzöld" hangok erősítőjeként a természetbe történő mindenféle beavatkozást mereven elítéljek. Mint minden tevékenység, amit a természetben végzünk, ez is a benne részt vevők egyéni jóléte, a tevékenység által szerezhető gazdasági, kulturális, egészségi, stb. természetű haszon, s az ezek érdekében feláldozott, más jellegű értékek mérlegén át ítélhető meg. Ebben a bejegyzésben néhány kutatás alapján bemutatom, hogy a sziklamászás milyen hatást gyakorol a természetre. (Tudom, a via ferrata technikailag nem azonos a sziklamászással - a kettő közti különbségre a végén még visszatérek.) A témát azért tartom fontosnak, mert az a tapasztalatom, hogy a kalandsportok kedvelői általában természetszerető, természeti szépségek iránt fogékony, a környezetükre tudatosan odafigyelő emberek, ezért gyakran nem értik, hogyan merülhetnek fel természetvédelmi aggályok egy olyan tevékenység kapcsán, amely során az ember pusztán a kalandvágyát, fizikai erejét és ügyességét teszi próbára a természetben, miközben nem szemetel, nem tépi a növényzetet, nem füstöl, nem zajong. Megfelelő magyarázat nélkül a mászásra kiszabott tilalmak így könnyen indokolatlannak, érthetetlennek tűnnek. Pedig a természetszerető emberek által is kedvelt rekreációs tevékenységek természetkárosító hatása egyáltalán nem példátlan. Egy friss ausztráliai tanulmány (Rankin és mtsai 2015) szerint a rekreáció és a turisztika a növényfajokat veszélyeztető legfontosabb tényezők közé tartoznak, több növényfajt fenyegetnek kipusztulással, mint a klímaváltozás.

A cikkeket az interneten kerestem, főleg Google Scholarral, s meglepettem tapasztaltam, hogy viszonylag kevés publikált vizsgálat áll rendelkezésre a témában. A vizsgálatok többsége Észak-Amerikában készült, azon belül is a többség a Niagara-törésvonal sziklafalain, míg a néhány európai kutatás az Alpok egyes részeire szorítkozik. (Kalandos terepmunkára vágyó egyetemisták javíthatnának ezeken a számokon diplomadolgozataikkal, publikációikkal!)

A sziklahasadékok és törmelékgyepek különleges növényközösségeknek adnak otthont
(kép: Szerbia, Balkán-hegység)

A sziklamászás hatásai a növényzetre
A kérdést eddig többnyire úgy vizsgálták, hogy összehasonlították a mászók által látogatott és nem látogatott területek növényzetét. A kutatások többsége szerint a a rendszeresen mászott sziklafalak fajszegényebbek és/vagy gyérebb növényzetűek (Camp és Knight 1998Rusterholz és mtsai. 2004, McMillan és Larson 2002, Clark és Hessl 2015). Egyes tanulmányok szerint bizonyos fajcsoportok, például a harasztok gyakoribbak, míg a cserjék és kétszikűek ritkábbak voltak a mászóhelyeken, mint az érintetlen sziklafalakon (Rusterholz és mtsai. 2004). Különösen érzékenyen reagálnak a sziklamászással járó zavarásra a zuzmóközösségek, amelyeken szintén a tömegesség vagy a diverzitás csökkenése, illetve a fajok kicserélődése figyelhető meg (Farris 1998Baur és mtsai. 2007Adams és Zaniewski 2012). Ezeket a változásokat a mászók általi taposással, a kőzetek mozgatásával, a talajerózió elősegítésével, illetve a pályák növényzettől való megtisztításával magyarázzák. McMillan és Larson (2002) szerint a mászóknak köszönhető a Niagara-törésvonal sziklafalain az adventív fajok magasabb arányú megjelenése az érintetlen szakaszhoz képest. Ez úgy magyarázható, hogy a bolygatottabb élőhelyeken tömeges adventív fajok magjai a mászók cipőjére vagy ruházatára akaszkodva, majd a sziklafalon lehullva eljutottak és megtelepedtek a korábban számukra nem megközelíthető élőhelyfoltokra. Ugyanitt Kelly és Larson (1997) a több mint 1000 éves nyugati tuja (Thuja occidentalis) példányokat is tartalmazó sziklai fás növényzet mászóknak köszönhető fizikai károsodását regisztrálták.

Tölcsérzuzmó (Cladonia sp.)
A zuzmók különösen érzékenyek a sziklamászásra
A képlet azonban mégsem ennyire egyszerű. Többen említik a mászás hatásának objektív tesztelése elé gördülő módszertani akadályokat, mindenekelőtt azt, hogy a gyérebb vagy fajszegényebb növényzet nem feltétlenül a növényzet válasza a mászásra, ugyanis lehet, hogy maguk a mászók választanak növényzettel kevésbé benőtt pályákat (Farris 1998). Kuntz és Larson (2006) a szintén niagarai mintájukban találtak eltérést a mászóhelyek és az érintetlen sziklafalak közt:  mászott sziklafalakon sokkal kisebb volt a sziklahasadékok és a párkányok száma és mérete, s ez lényegesen rosszabb talajképződési és -megtartási tulajdonságokhoz vezetett. Eredményeik szerint a niagarai sziklafalak növényzetét a mikrotopográfiai változatosság (sziklakibúvások, mélyedések, hasadékok jelenléte, stb) sokkal nagyobb mértékben meghatározza, mint a mászás okozta degradáció. Mindemellett a mászás, ha gyengébben is a mikrotopográfiánál, de szignifikáns hatásként jelent meg.

Havasi daravirág (Draba aizoides)
(a kép forrása: wikipedia.org)
A mászás általi zavarás mechanizmusát kiválóan megvilágítja Vogler és Reisch (2011) tanulmánya. Ők az Alpok két pontján vizsgálták egy tipikusan sziklafalakon élő növény, a havasi daravirág (Draba aizoides) állományszerkezetét és genetikai változatosságát. Megállapították, hogy a mászás során a növényegyedek lesodrása, letaposása következtében az egész állomány a sziklafalak alacsonyabb régiói felé mozdult el. Ez megmutatkozott az állomány genetikai változatosságában is. Az érintetlen élőhelyen ugyanis az alacsonyabb és a magasabb régiókban élő szubpopulációk genetikailag elkülönültek, míg ez a mászással érintett állományokban nem volt tapasztalható.

Természetes sziklafalak hiányában egyes madárfajok a felhagyott kőfejtőkben is költhetnek

A sziklamászás hatása az állatvilágra
Érdekes módon a sziklamászás állatvilágra gyakorolt hatásáról kevesebb esettanulmányt találtam rövid keresésem során, az általános összefoglalók száma viszont annál magasabb. A Niagarai-törésvonal érintetlen sziklafalain jelentősen magasabb volt a csigák fajszáma és egyedszáma, mint a mászott falakon (McMillan et al. 2003), s ezt érdemes annak fényében is értelmeznünk, hogy a meszes alapkőzetű sziklaformációk a csigák diverzitásának forrópontjai: sok faj, köztük gyakran több bennszülött és szűk elterjedésű faj előfordulási helyei.
A mászás sziklás élőhelyeken költő madarakra gyakorolt negatív hatása széles körben ismert. Brambilla és mtsai (2004) kimutatták, hogy a sziklamászók és a hollók (Corvus corax) jelenléte együttesen gyakorlatilag nullára csökkenti a vándorsólymok (Falco peregrinus) fiókanevelési sikerét az Alpokban. A hollók természetes fészkelők a sziklás hegységekben, és mászók nélkül is csökkentik, de teljes mértékben nem hiúsítják meg a sólymok fiókanevelését. Hogy pontosan a mászók és a hollók közös hatása mitől ilyen erős, arra nem adtak választ a cikkükben, lehetséges, hogy a mászók jelenléte hollók nélkül is a fészek elhagyásához vezetett volna. A BirdLife International nevű nemzetközi madárvédelmi szervezet a vándorsólyom költésének egyik legfontosabb veszélyeztető tényezőjeként nevezi meg a sziklamászást. A vándorsólyom egyébként egy globálisan elterjedt, jellemzően sziklafalakon költő faj, amelyet Magyarországon fokozott védelem illet meg. Knight és Gutzwiller (1995) könyvében szintén ír arról, hogy az egyébként ember által nehezen megközelíthető, sziklás élőhelyek látogatása zavarja az ott fészkelő, táplálkozó, rendszeresen gyülekező állatokat. Camp és Knight (1998) megfigyelésekkel támasztották alá, hogy a gyakrabban látogatott sziklafalakon a sziklai kiülőhelyeket ritkábban látogatták a madarak. A sziklai állatok érzékenységére mutatnak egy érdekes példát Pike és mtsai (2010). Ők hüllőket gyűjtöttek Ausztráliában, és a gyűjtési módszerük az volt, hogy köveket forgattak fel, majd próbálták elcsípni az alattuk árnyékban meghúzódó állatokat, a köveket pedig utána kisebb-nagyobb pontossággal visszahelyezték az eredeti pozíciójukba. Egy kezdeti, egyszerű megfigyelésre alapozott kísérlettel kimutatták, hogy ha a köveket nem pontosan az eredeti helyzetükben teszik vissza, akkor az már olyan mértékben megváltoztatja a kő környékének mikroklímáját, hogy a hüllők jelentősen ritkábban használják. A kövek kis mértékű mozgatása tehát befolyásolja a hüllők viselkedését.

Sziklagyep Tatabányán Orlay-turbolyával (Orlaya grandiflora)

A sziklai élőhelyek jelentősége Magyarországon
Magyarországon a sziklai társulásaink a leginkább féltve őrzött természeti kincseink közé tartoznak. Azért tartjuk őket ilyen nagy becsben, mert kiemelkedő fajgazdagságú élőhelyek, és a fajaik gyakran igen szűk elterjedésűek. Ennek oka a sziklás élőhelyek mikroklimatikus változatosságában rejlik. A sziklás felszíneken a környezeti tényezők kis térléptékben is igen változatosak. Egymás közelében megtalálhatóak az árnyas, hűvös és a napsütötte, meleg élőhelyfoltok, akár néhány négyzetméteren belül. Ennek köszönhetően a különböző élőhelyigényű növények és kistestű állatok kis területen együtt is előfordulhatnak. Továbbá, mivel a sziklás élőhelyek mikroklímáját elsősorban a napsütés és a felmelegedés határozza meg, viszonylag függetlenek az időjárástól, vagyis a makroklímától, emiatt a makroklíma kisebb-nagyobb megváltozása mellett is viszonylag állandó feltételeket biztosítanak az őket benépesítő fajoknak. A sziklás élőhelyen élő állományok így genetikailag elszigetelté válhatnak, s önálló fajjá fejlődhetnek. Ez az oka annak, hogy a sziklai növénytársulásokban előfordulnak ún. bennszülött fajok (pl. magyarföldi husáng - Ferula sadleriana, magyar gurgolya - Seseli leucospermum) és maradványfajok (pl. illír szirtipereszlény - Micromeria thymifolia, medvefül-kankalin - Primula auricula). Erről a témáról már írtam korábban. Emellett a sziklai élőhelyek általánosságban is sok védett növényfajnak adnak otthont.

Sziklagyep Pilisborosjenőn védett sárga-kövirózsával (Jovibarba hirta)

Illír szirtipereszlény (Micromeria thymifolia),
melegkori maradványnövényünk, egyedül a Bél-kövön fordul elő Magyarországon

A sziklafalak védelmét a növényzet mellett leggyakrabban az ott költő madárvilág sérülékenysége indokolja. A vándorsólyom globális elterjedésű, nálunk is költő faj, fészkei mesterséges és természetes sziklafalakon, gyakran felhagyott kőfejtőkben vannak. Ahogy a fentebb említett kutatás is mutatta, a vándorsólyom költése meghiúsulhat zavarás hatására, ezért a fészkek környékét kerülni kell költési időben. A vándorsólyom mellett ugyanilyen körültekintést igényel az uhu (Bubo bubo), amely szintén sokszor sziklapárkányokon költ. Mindkét faj erősen megritkult (a vándorsólyom kipusztult, az uhu majdnem) Magyarországon a XX. század közepén.

Vándorsólyom (Falco peregrinus)
Hasonlóan járt a kerecsensólyom (Falco cherrug), amely a mélyponton szintén középhegységi sziklás területekre húzódott vissza az Alföldről. Azóta a célzott védelmi programoknak (pl. fészekőrzésnek) köszönhetően örvendetesen megerősödött az állományuk, a vándorsólyom állományát 20-32, az uhuét 50-60, a kerecsensólyomét 220-245 párra teszi a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A bajszos sármány (Emberiza cia) a sziklás élőhelyek kevésbé látványos, de jellemző és szintén fokozottan védett tagja. A középhegységi sziklafalak tehát kulcsszerepet töltenek be több sérülékeny állományú madárfaj megőrzésében.

Bajszos sármány (Emberiza cia)


Záró gondolatok
A fentebb idézett tanulmányok a sziklamászás hatását vizsgálták, de ezen belül technikailag nem tettek különbséget (bár Kuntz és Larson (2006) megemlítik ezt a szempontot a cikkükben), legfeljebb az eltérő intenzitással látogatott vagy a különböző nehézségű szakaszokat különböztetik meg. Ezzel szemben minden mászó pontosan tudja, hogy a sziklamászás és a via ferrata, amely a cikk megírásának aktualitását adta, közel sem azonos. A sziklamászáskor a mászó a sziklafelszín apró kiemelkedéseibe és mélyedéseibe kapaszkodva halad. Ezzel szemben a via ferrata esetén előre elkészített, biztosított drótkötélpályán, lépcsőkön és hidakon kell mozogni, így a hagyományos mászók számára nehezebben megközelíthető helyekre is eljutnak a via ferratázók. A via ferrata pálya kiépítéséhez az adott útvonalon sokkal nagyobb egyszeri beavatkozásra van szükség, hiszen fel kell erősíteni a drótkötelet és a többi fém eszközt. Nyilvánvaló, hogy az ezzel okozott károk is maradandóbbak. Végül azt se felejtsük el, hogy a via ferratát kimondottan nagyobb csoportok, tömegek általi használatra és nagyobb távok bejárására tervezték. Amíg a hagyományos módon egy-két sziklaormon kis csoportokban szoktak mászni, addig a jóval kisebb technikai és fizikai felkészültséget igénylő, nálunk több száz méter hosszú via ferratákon szinte tetszőlegesen nagy csoportok is végigvonulhatnak egy nap alatt, lényegesen nagyobb zavarást okozva ezzel a környéknek. Kuntz és Larson (2006) írják is, hogy a nehezebb mászópályák jelentősen kisebb mértékben befolyásolják a növényzetet, mint a könnyű pályák. A via ferrata tehát  minden bizonnyal nagyobb zavarást jelent a hagyományos sziklamászásnál. Mindez akkor is igaz, ha egyébként példásan környezettudatos személyekről van szó, akik nem szemetelnek, nem zajonganak, nem rongálnak, hiszen általában a puszta emberi jelenlét is zavaró, például a ragadozómadarak számára. 
A már említett vállalkozó kedvű szakdolgozók megvizsgálhatnák, hogy a következtetéseimen túl milyen hatással bír a via ferrata a hazai sziklai élőhelyekre!

A Turul szobor és környéke

A fentiek fényében a vasalt utak tervezőinek, engedélyezőinek és használóinak érdemes lenne (újra?) átgondolni a via ferrata környezet- és természetvédelmi vonzatait. Mindenekelőtt fontos kérdés, hogy mennyi sziklafalat vehetünk el a természettől. Azt gondolom, hogy az ország 3 via ferrata pályát elbír (noha részemről egy sem lenne szükséges), mert van annyi alacsony természetességű sziklaformációnk, ahol ezt létre lehet hozni. A tervezők és az első lelkes kalandorok fantáziája, persze, azonnal megindult, hogy hová lehetne még vasalt utat installálni. Véleményem szerint ha terveznek a jövőben új pályákat, akkor azok létesítését legalább egy éves terepi felvételezés alapján elkészített környezeti hatástanulmánynak kell megelőznie, amely kiterjed az érintett területek élővilágára, és hasznosítja mind a külföldi szakirodalmi, mind a friss hazai tapasztalatokat. Sajnos a bakonyi pályák helyszínét nem ismerem. A tatabányai pálya területén viszont egy időben gyakran megfordultam, néha mostanában is, és tudom, hogy több védett növény- és állatfaj, valamint a fokozottan védett bajszos sármány élőhelye - volt eddig. Hogy ezek a tényezők mennyire jelentek meg a tervezésnél és az engedélyeztetésnél, nem tudom. Az is igaz, hogy a tatabányai területnél vannak lényegesen nagyobb természetvédelmi értékű sziklafalak a Gerecsében, így kisebb veszteséget jelent a Turul, mint pl. a Pisznice. (Abszurdum, és a természetvédelem porba tiprása lenne, ha egy Pisznice-kaliberű helyen vasalt út épülne...) De tudnunk kell, hogy a vasalt utak kiépítésével és üzemeltetésével az adott területen természeti értékek elvesztése várható. A Turulnál az illetékesek lemondtak bizonyos természeti értékekről (valamint a helybéli kerttulajdonosok megelégedettségéről is) a via ferrata érdekében. Ne értéktelen, haszontalan terepi objektumok használatba vételét lássuk ezért bennük!

14 megjegyzés:

  1. Korrekt - annyit fűznék hozzá, hogy a hazai "via ferrata"-k különösen gyakran vesznek igénybe olyan párkányokat, amelyen azelőtt talaj, növényzet volt található (elég csak megnézni a képeket a neten) - így azok szükségszerűen a tapösás áldozataivá válnak, míg a hagyományos sziklamászás során a mászó gyakorlatilag SOHA nem használ ilyen felületeket (ld. még a repedésekben szegény, kevésbé tagolt részt az írásod első felében) - a tömeg mellett talán ez különbözteti meg legjobban a két tevékenységet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a fontos kiegészítést!

      Törlés
    2. Az osztrákok elég környezettudatos népnek tűnnek nekem - vajon ők hogyan egyeztették össze a sok száz ferrátájukat a környezetvédelemmel?
      Zoli

      Törlés
    3. Köszi a hozzászólást! A választ sajnos nem tudom, csak néhány dolog eszembe jutott róla.

      - Az osztrákok valóban környezettudatos népnek tűnnek, azonban a természeti értékeikkel nem mindig bánnak/bántak jól, pl. a gyepeiket teljesen tönkretették (elszegényítették) az intenzív gazdálkodási módokkal. Persze, lehet, hogy azóta bevezettek mindenféle korlátozást. Ugyanez igaz az erdőikre is. Érdekes, a környezettudatosság inkább a technikailag fejlett országokra jellemző, míg a természeti értékekben való gazdagság a kevésbé fejlettekre.

      - Ausztriában mindenféle hegyi sport 1000x nagyobb üzlet, mint nálunk, egyszerűen azért, mert ott vannak nagy hegyek, nálunk meg nincsenek. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy erősebb lobbival rendelkeznek a tipikusan non-profit természetvédelemmel szemben, másrészt azt is, hogy több pénzt forgathatnak vissza természetvédelmi célokra, restaurációra, stb.

      - Ausztriában sokkal több a kletterzésre alkalmas szikla, a népesség pedig alacsonyabb.

      - Tudni kéne, hogy az osztákok pontosan mit és hogyan csinálnak, és milyen következményeket tapasztalnak amellett, hogy rengeteg kletterük van. Nem véletlen, hogy születtek cikkek az Alpokból (igaz, nem az osztrák, hanem a svájci és az olasz részről), ld. a fenti idézeteket - tehát nem biztos, hogy ott minden rendben van.

      Nem tudom, na, írja meg, aki tudja! :)

      Törlés
    4. Nagyon korrekt írás. Annyi kiegészítésem lenne, és itt inkább Dáviddal vitatkoznék (Debrecenből Debrecenbe küldve), hogy azért sokszor van, hogy a sziklamászók IS kipucolják a repedésekben meggyűlő talajt és az ott megtelepedett vegetációt. Főleg amikor fix pályákat építenek ki, így nyernek plusz kapaszkodási felületet. Ennek nagyon csúnya példáját lehet látni pl. a Tordai-hasadékban, ahol az elmúlt 10-15 évben hatalmas méreteket öltött a sziklamászásból eredő nyomás. Az erre használt sziklafalak zugaiban korábban élt kövirózsa és turkesztáni hagyma (Allium obliquum) állományok gyakorlatilag eltűntek. És egyre több sziklafalat építenek ki. Nyilván meg kell találni azokat a sziklafalakat, ahol épp nem él az a néhány ritkaság stb. ami ezeket a sziklarepedéseket szereti. A lényeg a párbeszéd és a RENDES tervezés és engedélyeztetés lenne.

      Törlés
  2. Korrekt, természetvédő szemléletmód, köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt Úram!
    Nem vitatom, hogy önnek "papírforma" szerint igaza van! De azért az is megérdemelne egy eszmefuttatást, hogy mit tapasztal egy simma túrista ösvény mellett és annak milyen hatása van!
    Nagyon szívesen meghívom egy mászásra, hogy teljes képet kapjon!
    Két lehetőség van a mászára:
    1) szervezett keretek között, túravezetővel pl. MAKASE stb. ez garancia lehet a szabályok betartására!
    2) Egyénileg. Ennek feltétele tagsági fényképes igazolvány amit a Tájvédelm munkatársai sok esetben a helyszínen ellenőriznek!
    Tehát "laikus" ember csak úgy nem kerül egy ilyen falra....már csak azért sem mert egy felszerelés sem olcsó mulatság...
    Én személy szerint a Rókahegyi SE-nek vagyok a tagja, időről időre rendbe tesszük a környezetet, pl. szemétszedés amit nem mi dobálunk szét, mert mi holnap is vissza szeretnénk menni...
    Az idén a Rókahegy több hónapra le volt zárva a mászók elöl! Tudja miért? Mert egy mászótársunk észre vette, hogy a falon egy holló pár fészket rakott!
    Csak akkor lett feloldva az egész hegyre vonatkozó tilalom amikor a fiókák kirepültek....
    Öntől idézve: erőfitotgtatás, kalandvágy...
    Ott nincsennek szőke plázacicák, akkor meg minek?
    Szeretettel várjuk, meggyöződhet róla, hogy a mászás egy nagyon körültekintő sport, egy bizonyos életfilózófia ami szoros kapcsolatban van a természettel! És, hogy mi értelme a via ferrátának?
    Pont az ami miatt kialakult az első világháború idején az olasz - osztrák határon!
    Nem mindenkinek van tehetsége, fizikai adottsága a szabad mászáshoz!
    Viszont vágyik rá, így megteheti ellenőrzött körülmények között!

    Köszönöm a figyelmét, további szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alex!

      Köszönöm szépen a hozzászólását! Mielőtt részletesen válaszolnék, leszögezem (talán már meg kellett volna tennem a bejegyzésben), hogy nem vagyok a sziklamászás és a mászók esküdt ellensége. Még a hazai kletterezőké sem. Magam egyik sportot sem űzöm, de itthon elég sokat túrázom, alkalmanként szomszédos országok magashegységeiben is, ismerőseim között pedig több sziklamászó akad. Rájuk is alapoztam azt a megállapításomat, miszerint "a kalandsportok kedvelői általában természetszerető, természeti szépségek iránt fogékony, a környezetükre tudatosan odafigyelő emberek, ezért gyakran nem értik, hogyan merülhetnek fel természetvédelmi aggályok egy olyan tevékenység kapcsán, amely során az ember pusztán a kalandvágyát, fizikai erejét és ügyességét teszi próbára a természetben, miközben nem szemetel, nem tépi a növényzetet, nem füstöl, nem zajong". Erőfitogtatásról nem írtam.

      Turistaösvények: a probléma nagyon is létezik, ezt eszemben sincs tagadni. Rengeteg példát lehet hozni arra, hogy a turistaösvények mentén a taposás, a természetes növényzet megnyitása, gyomok behurcolása hogyan változtatja meg a növényzetet, és akkor a szemetelésről, zajkeltésről még nem is beszéltünk. Amiben viszont egy kicsit más a túrázás és a sziklamászás, hogy az utóbbi célirányosan olyan, foltszerűen előforduló és a tájkép egészében ritka felszínekre irányul, amelyek éppen a ritkaságuk miatt annyira értékesek. Ezzel szemben a túrajelzések gyakran (bár nem mindig) olyan utakon haladnak, ahol egyébként is járnak vagy jártak emberek, pl. erdészeti utak, dűlőutak, stb. Összességében ritkán jelölnek ki új utakat csak azért, hogy azt túrázásra használják a jövőben. A via ferraták kijelölésével hirtelen ráengedünk egy erős környezeti terhelést egy korábban igen kevéssé bolygatott területre. Tulajdonképpen ritka és kevéssé bolygatott területekre vezetünk új "turistautakat". Nagyon aktuális kérdés a túrázás és a kalandsportok természetre gyakorolt hatásának vizsgálata.

      A bejegyzésemnek éppen az volt a célja, hogy megmutassam, hogy a szigorú szabályozás és a legnagyobb jószándék mellett is jelent zavarást a természetben a sziklamászás. A cél ennek a minimalizálása, és a leírása alapján a Rókahegyi SE-ben ez igen példásan zajlik. Külön köszönetem, hogy tiszteletben tartották a hollópár költését. A bejegyzésben nem akartam példákat írni, de a javaslatom éppen az lett volna, hogy a mászásra leginkább alkalmasnak a városhoz közeli, egyébként is bolygatott kőbányák tűnnek, ahol ritkább ragadozómadarak (sólymok, uhu) kevés eséllyel fordulnak meg, illetve a sziklai növényzet sem maradt meg épségben. A Róka-hegy pontosan ilyen. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy akkor ne kéne vigyázni az ottani növény- és állatvilág értékeire, de mindenképpen kisebb zavarást jelent, mintha a Bél-kövön történne mindez.

      Nem tagadtam azt sem, hogy a megfelelő fizikummal és technikai tudással nem rendelkezők számára a via ferrata lehet az optimális módja annak, hogy élvezzék a sziklás, hegyek bejárásának örömét. De akkor ők keressék fel az országban azt 3 helyet, ahol ez már elérhető, és ne építsünk miattuk több értékes sziklai élőhelyre vasalt utat. Ha ez így marad, szerintem a via ferratázók, a sziklamászók, és természeti értékek iránt aggódók is elégedettek lehetnek.

      Maradok tisztelettel, és élményekben gazdag, természetkímélő sportolást kívánok!

      Törlés
  4. A természet sokkal gyorsabban alkalmazkodik és regenerálja is magát, mint ahogy mia azt gondoljuk, És az evolúció is működik megállíthatatlanul. Bár ott tartanánk magyarországon is, hogy a nagy tömegek megjelenése miatt korlátozni kéne pár túrista útra a belépők számát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon érdekelnének azzal kapcsolatos vizsgálatok, hogy pontosan hogyan alkalmazkodnak növények és állatok a megnövekedett zavaráshoz. Biztosan van erre példa, gondoljunk csak az Alpokban a hegymászók kezéből evő havasi csókákra vagy a csúcson pihenő turisták közt szedegető havasi szürkebegyekre. De kétlem, hogy a fajok többsége képes lenne ilyen jól alkalmazkodni.

      Törlés
  5. Érdekes és korrekt anyag! Köszönjük!

    VálaszTörlés
  6. Végre volt érkezésem alaposan végigolvasni!

    Szerintem remek az alapgondolat, hogy a természetjáró emberek számára szolgálj információkkal tevékenységük környezetre és természetre való ráhatásáról. Táguljanak csak az ismeretek.

    Írod, hogy a felmérés egyik formája, amikor mászott és nem mászott sziklafalak növényzetét vetik össze. Viszont 2 hely sohasem egyforma. Ámbár ha úgy vesszük, hogy van egy sziklafal, amin megy egy útvonal, és összevetik az útvonallal érintett és az attól távolabb eső, de még mindig ugyanazon a sziklafalon lévő növényzetet, akkor az megint egyfajta összehasonlítás. Vagy: ha lenne egy érintetlen sziklafal, melynek leírnák a növényzetét, majd később, amikor azon egy létesített útvonalat már évek óta használnak, akkor megint leírnák, és így vetnék össze.
    Az írásodban (irodalmi forrásokra támaszkodva) egyaránt foglalkozol a klettersteig útvonalakkal, és a sziklamászó útvonalakkal. Irányvezetésük, használati formájuk sem azonos.

    VálaszTörlés
  7. Írod, hogy egy tanulmány szerint "mászott sziklafalakon sokkal kisebb volt a sziklahasadékok és a párkányok száma és mérete". Ez sziklamászó és via ferratazó szemmel azért érdekes, mert hacsak nem valami nehéz útvonalról van szó, akkor még a mászásnál is fontos, hogy legyenek fogások és lépések a falon. Via ferratanal pedig még fontosabb, mert azt ugyebár úgy találták ki, hogy a kevésbé gyakorlottak is feljuthassanak általa a hegyre. A sziklamászó útvonalak nehézségét az Európában elfogadott nemzetközi osztályozás római számokkal jelöli. Minél nagyobb a római szám, az útvonal annál nehezebb, azaz annál technikásabb, kevesebb a fogás és lépés, kisebbek a párkányok és repedések. A legsimább falat "reibung"-nak hívják: mondjuk mintha egy kb. 50 fokban dőlt tükörsima falon mennénk fel. Itt már inkább a lépések formájával és a testsúllyal lehet játszani, mint fogásokra és lépésekre támaszkodni. Hozzáteszem: ami reibungtáblát eddig láttam, azon nem volt növényzet :-)

    A via ferrata pályák használatánál még van egy olyan is, hogy azt az emberek legnagyobb hányada úgy használja, hogy a drótba fogódzkodik, nem pedig a sziklákon próbál fogást keresni. Aki nem ezt teszi, az már edzésből, örömmászásból ferratazik, de szerintem ők a kevesebb rész (tehát akik nem fogják a drótot, hanem a sziklán keresik a kapaszkodókat). Lépni viszont valóban a sziklára lépnek, úgyhogy a lépéseikkel tudják növényi szempontból degradálni az adott falat.
    Viszont a sziklamászók a lépések mellett a fogásokat is a falon találják meg. Itt nincsenek mesterséges kapaszkodók, csak a fal. Amiből az a jó, ha minél kevésbé földes, törmelékes, növényes, hisz úgy nem biztos a fogás.

    Roppant érdekesnek találtam "A sziklamászás hatása az állatvilágra" c. fejezetedet. Elgondoltam, én a hegyekben járva, pontosabban a sziklákon járva milyen állatkákat láttam. A madár alap, bár fészket nem láttam, de ott röpködtek körülöttünk. Az érzésem az, hogy megszokták az emberi jelenlétet. Sőt, vannak csúcsok, ahol a havasi csókák oly mértékben nekibátorodtak, hogy nem haboznak az emberi kézből elvenni a müzlit. A zergék és a kőszáli kecskék egyaránt eléggé hozzászoktak a hegyekben járó emberekhez. Egyszer egy via ferrata útvonalon a többiek láttak egy mókust egy sziklaüregben. Sajnos én nem láttam.
    A gyíkok elég rendszeresek, és ami még nagyon gyakori: a pókok. Főleg kaszáspókra emlékszem.

    A záró gondolataidhoz.
    Én is azt gondolom (klettersteigezőként), hogy az országban nincs szükség több via ferrata pályára. Van 3, így már itthon is rá lehet készülni tavasszal a mászószezonra, mielőtt az emberek a környező magasabb hegyek felé veszik az irányt. Viszont amilyen az ember: ha neki van, legyen nekem is. És persze a turizmus az fontos. És a pénz is. És mind3 pálya a Dunántúlon van. Stb. Ezért sajnos nem tartom lehetetlennek, hogy fognak még létesülni pályák.

    Nagyon örültem ám az írásodnak, Attila :-) Szerintem tök objektív volt a cikked, kivéve a záró gondolatokat, melyek már a tiéid. Ez teljesen rendben van. Szerintem úgy működik jól a világ, ha minden területnek vannak lelkes hívei, akik az adott terület érdekeit próbálják érvényesíteni. Így ideális esetben minden terület fennmaradhat :-)

    VálaszTörlés