Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)

Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén

A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.