A hazai botanikusok és természetszeretők az Év Vadvirága mozgalom keretein belül minden évben kiválasztanak egy virágos növényfajt, amelynek veszélyeztetettségére és védelmére az adott évben megkülönböztetett figyelmet szeretnének fordítani. A 2013. december 31-én lezárult szavazás szerint 2014-ben az év vadvirága a szibériai nőszirom (Iris sibirica).
A nőszirom (Iris) nemzetség nyolc őshonos fajjal képviselteti magát a honi flóra tagjai közt, számos további alak pedig a kertekből lehet ismerős számunkra. A nyolc őshonos faj közül hét törvényes oltalmat élvez, beleértve a szavazás nyertesét.
| A szibériai nőszirom virágzata |
A szibériai nőszirom fél-egy méter magasra növő, talajban kúszó gyöktörzzsel rendelkező, tömött zsombékokat alkotó növény. A levelei 2-10 mm szélesek, mereven felfelé állnak, kihegyezettek. A virágzat, melynek típusa az elágazásrendszere szerint ún. egyesbog, a leveleknél magasabbra nyúlik, 1-4 virágból áll. Május és június hónapokban nyílik. A virágokban liláskék belső, illetve fehéres alapon liláskéken futtatott külső lepelleveleket találunk. Ezekkel, keskeny leveleivel és magas, karcsú termetével együtt talán a legelegánsabb hazai Iris-fajnak mondhatjuk. Termése tok, melynek a csúcsa tompán végződik.
| A szibériai nőszirom termései |
Különböző lápréteken fordul elő, az Alföldön, folyók mentén és a középhegységek csapadékosabb régióiban egyaránt. A láprétek és a velük érintkező, vízigényesebb növényzet (általában magassásos, lápi cserjés vagy nádas) szegélyzónájában alkalmanként előforduló, monodomináns foltjait gyakran önálló társulásként is kezelik Iridetum sibiricae néven.
| Szibériai nőszirmos folt egy láprét nedvesebb mélyedésében, nádas szegélyében |
Üdvözlöm!
VálaszTörlésSegítségét kérném egy kérdés eldöntésében. Az evvadviraga.hu oldalon a szibériai nősziromról azt is írják, hogy szerepel az ún. Vörös Listán. Kerestem (Iris sibirica néven) a http://discover.iucnredlist.org/ oldalon, de nem találtam. Javaslatát kérném, hogy miképp' kaphatnék valós eredményt a védettségéről (azon túl, hogy nemzeti szinten több országban védett).
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel:
Rumpler Attila
(azenkornyezetem.blogspot.com)
Kedves Rumpler Attila!
TörlésKöszönöm hozzászólását! Én sem találtam az IUCN listáin a szibériai nőszirmot, és az Európai Védett Fajok listáján sem: http://ec.europa.eu/environment/nature/conservation/species/redlist/downloads/European_vascular_plants.pdf
Más ötletem nincs, viszont írtam az Év Vadvirága honlap szerkesztőjének, remélem, segít a kérdés megválaszolásában.
Üdvözlettel,
Lengyel Attila
Kedves Rumpler Attila!
TörlésAzt a választ kaptam, hogy csak a hazai Vörös Listán szerepel, amely itt érhető el: http://www.termeszetvedelem.hu/_user/downloads/vedett_fajok/Red%20List_final%20version.pdf
Érdekes, hogy azon viszont az IUCN szerinti besorolásához a "NT - Near Treatened" kategóriát jelölik meg.
Üdv,
LA
Kedves Lengyel Attila!
VálaszTörlésKesztölcön egy környezetvédelemmel is foglalkozó egyesület nevében írok. Évről-évre megjelentetjük a tengerszem újságunkat, melyben falusi ügyek mellett igyekszünk felvilágosító munkát is végezni. Ennek megfelelően mostani tavaszi lapszámunkban az év fajait is felsoroljuk, rövid ismertetővel. Láttam nagyszerű fotóit a nősziromról, és ezért kérdezném, hogy nevének és blogcímének feltüntetése mellett a szibériai nőszirom virágzata képet közölhetnénk-e az újságban? amennyiben igen, kérhetnénk-e egy nagy felbontású fotót az újság email címére? A lap 1200 példányban falunkban jelenik meg húsvétra.
Válaszát előre is köszönöm. Sasváriné dr. Borbíró Katalin, Kesztölcért, a Faluért Egyesület titkára. Drótpostacím: tengerszem2011@gmail.com
Kedves Sasváriné dr. Borbíró Katalin!
TörlésKöszönöm, hogy megkeresett! Megtisztelő, ha a fotómat szeretnék közölni az újságukban. Hamarosan elküldöm Önnek a fotót emailben.
Üdvözlettel,
Lengyel Attila