Özönnövény toplista

A biológiai invázió az ökoszisztémák működését legkomolyabban veszélyeztető tényezők közé tartozik. Az özönfajok elleni nemzetközileg összehangolt fellépést az Európai Parlament 2014-ben rendeletben szorgalmazta. A rendelet melléklete tartalmazza az Unió számára potenciális veszélyt jelentő inváziós fajok jegyzékét. Sajnálatos módon ebbe a jegyzékbe gyakorlatilag egyetlen olyan növényfaj sem került be azok közül, amelyek Magyarországon komoly károkat okoznak. A fajlista javítása, bővítése érdekében Exner Tamás erdőmérnök egy közvélemény-kutatást indított a Caltha természetvédelmi levelezőlistán arról, hogy a hazai természetvédők és botanikusok szerint melyek a legveszélyesebb hazai özönnövények. Az eredményt mellékelve az itt elérhető levélben hívta fel Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter figyelmét a bővítés szükségességére. Az alábbiakban bemutatom a "toplista" első 10 helyezettjét, vagyis azt a 10 növényfajt, amelyek a hazai szakemberek szerint a legkomolyabb veszélyt jelentik a honi természeti értékekre, gazdaságra és a társadalomra. A kérdőívet 55-en töltötték ki, és akárhány fajt megnevezhettek. A fajnév melletti szám azt mutatja, hogy hányan jelölték az adott fajt a legveszélyesebb özönnövények közé. Rövid ismertetőt is mellékelek a fajokhoz, de ennél sokkal bővebben lehet róluk olvasni az Özönnövények I. (PDF) és II.  (PDF) könyvekben.

1. Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) - 53

Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa)

Észak-Amerikából származó cserje vagy kisebb fa, amely elsősorban az Alföldön terjed, de kisebb-nagyobb mértékben országszerte jelen van már. Ártereken, vizes élőhelyeken különösen nagy, összefüggő tömegben lép fel, jelentősen átalakítva ezzel a jellemző életközösségeket, és akadályozva az erdészeti és vízügyi munkát. A természetes aljnövényzetet és a fásszárúak felújulását gátolja, kiszorítja az őshonos növényzetet.

2. Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) - 50

Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) tájidegen faültetvényen

Kelet-ázsiai eredetű fa. Főleg száraz és meleg termőhelyeken telepszik meg, ezzel gyakran veszélyeztet jó állapotú, sok ritka fajnak otthont adó sziklai élőhelyeket. Allelopatikus hatásával és árnyékolásával átalakítja a nyílt gyepi életközösségeket. Településeken utak és falak repedéseiben is megtelepszik, nehezen irtható gyomfa.

3. Magas és kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis) - 50

Aranyvesszőfajok (Solidago spp.) tömege egykori láprét helyén

Észak-amerikai eredetű fajok, amelyek dísznövényként kerültek Európába. Mára országszerte elterjedtek, főleg bolygatott nedves élőhelyeken, ártereken, erdőirtásokon, parlagokon lép fel hatalmas, összefüggő tömegben, de szárazgyepekben is sokfelé láthatóak telepei, illetve tájidegen faültetvények gyepszintjét is gyakran borítják. Bár gazdasági felhasználása sokrétű (mézelő, gyógynövény), virágpora sokakból allergiát vált ki.

4. Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) - 50

Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca)

Észak-Amerikában őshonos faj. Az Alföldön, elsősorban a homokos talajú területeken mindenfelé gyakori. A bolygatás utáni felületeket gyorsan ellepve akadályozza azokon a természetközeli növénytársulások regenerációját. Tejnedve mérgező, de számos gyógyászati felhasználása is ismert. Jó mézelő növény, ugyanakkor nagy virágzó tömege elvonhatja a méheket haszonnövények (pl. napraforgó) megporzásától.

5. Japánkeserűfű-fajok (Fallopia sect. Reynoutria) - 50

Japánkeserűfű (Fallopia cf. japonica) levendulaültetvényen

Ebbe a csoportba két nehezen elkülöníthető faj (Fallopia japonica, F. sachalinensis) és hibridjük (F. × bohemica) tartozik. A szülőfajok Kelet-Ázsiából származnak, a hibrid Európában keletkezett. Üde szegélytársulások, árterek, de akár építkezési területek, parlagok vegetatívan terjedő, nehezen irtható gyomfaja. Árnyékolásával és allelopatikus hatásával kiszorít minden más növényfajt, egyfajú állományokat hoz létre. Az utak tönkretételével, patakmedrek eltömítésével komoly károkat okoz az infrastruktúrában. Gyógyászati és gasztronómiai felhasználásai ismertek.

6. Fehér akác (Robinia pseudacacia) - 46

Fehér akác (Robinia pseudacacia) térhódítása bolygatott gyepen

Észak-amerikai eredetű fafaj, amelyet XIX. században kezdtek nagy mennyiségben telepíteni, s azóta a legnagyobb borítású hazai fává vált. Elsősorban gyenge termőtalajú, alföldi és dombvidéki területekre ültetik. Az erdészek és a méhészek egyik legfontosabb haszonnövénye, ugyanakkor kiváló terjedőképessége miatt az ültetvényekről kiszökve szinte bármilyen, nem túl nedves, bolygatott élőhelyen megtelepszik és szinte kiirthatatlanná válik. Emiatt útszéleken, árokpartokon, erdőirtásokon, bolygatott gyepeken országszerte elterjedt. Állományaiban gyorsan átalakítja maga alatt a talaj összetételét, nitrogéntúlkínálatot idéz elő, ami csak néhány nitrogénigényes gyomfaj számára kedvező. Az őshonos fajoknál jóval kevesebb állatnak kínál táplálékot és búvóhelyet.

7. Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) - 43

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából származó, egyéves lágyszárú. Alapvetően egy pionír stratégiájú növény, amely mára az országban mindenütt elterjedt gyommá vált. Természetközeli állapotú növénytársulásokban általában nem marad fenn sokáig, mert gyenge kompetítor, viszont alkalmi bolygatások esetén bárhol megjelenhet. A legnagyobb kárt okozó gyomnövény szántóföldeken, emellett a legsúlyosabban allergén növényünk.

8. Zöld juhar (Acer negundo) - 41

Zöld juhar (Acer negundo)

Észak-amerikai származású, pionír jellegű fafaj. Elsősorban ártereken, vizes élőhelyeken hódít, de ruderális termőhelyeken is előfordul. Ártéri erdőkben az őshonos fafajok (füzek, nyárak) komoly konkurense, erősen gátolja az élőhely természetes fafajainak felújulását.

9. Kései meggy (Prunus serotina) - 40

Kései meggy (Prunus serotina)

Észak-Amerikából betelepített, többnyire alacsony növésű fafaj. Elsősorban gyenge termőképességű talajokon remélt tőle hasznot az erdészet Európa több országában, de a várakozásokat nem váltotta be, sőt, az ültetvényekről kiszabadulva sűrű cserjeszintet alakított ki egyéb erdőtípusokban is. Magyarországon elsősorban a homokos talajú területeken elterjedt, azon belül szinte mindenféle erdős és cserjés élőhelyen képes fertőzni. Akadályozza a természetes gyepszint és újulat kialakulását, kiszorítja a fényigényes fajokat.

10. Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) - 36

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

A Kaukázusból származó, 3-5 méter magasra növő évelő lágyszárú, amely dísznövényként került az európai botanikus kertekbe. Magyarországon elsősorban csapadékosabb területeken (Nyugat-Dunántúl, Magas-Bakony, Északi-középhegység) fordul elő, ahol erdőszegélyeket bolygatott gyepeket, útszéleket foglal el. Állományaiból erős árnyékolásával kiszorítja a fényigényes fajokat. A növény furanokumarinokban gazdag, ezért érintésre a bőrt hosszú időre fényérzékennyé teszi. Napfény hatására a bőr felhólyagosodik, és nehezen gyógyuló gyulladás alakul ki rajta.

Ezúton köszönöm Exner Tamásnak a felmérés elvégzését és az anyag rendelkezésemre bocsátását!

Paraziták és a fajgazdagság

Sajnos nem vagyok nagyon jártas a parazitológiában, ezért a mostani bejegyzésem legfőbb célja mindössze annyi, hogy megosszam néhány friss olvasmányélményemet, és azok sajátos egybecsengése feletti csodálatomat.

Kónya vicsorgó (Lathraea squamaria), kora tavaszi holoparazita növény

Élősködő növényeknek azokat a fajokat nevezzük, amelyek tápanyagaik legalább egy részét közvetlenül más élő növényekből nyerik. A félélősködő vagy hemiparazita fajok képesek fotoszintézisre, amelyhez a szervetlen tápanyagokat a gazdától szívják el, majd ők maguk alakítják tovább szerves vegyületekké. Ilyenek a szemvidítófű- (Euphrasia), a kakascímer- (Rhinanthus) és a fagyöngyfajok (Loranthus, Viscum). A teljes élősködők vagy holoparaziták egyáltalán nem állítanak elő szervesanyagot, nem fotoszintentizálnak, mert a szerves vegyületeket is a gazdanövénytől vonják el. Mivel nem fotoszintetizálnak, klorofillra nincs szükségük - nincs is nekik zöld növényi részük. Ilyenek például az arankák (Cuscuta), a szádorgók (Orobanche) és a vicsorogó (Lathraea squamaria). Az élősködő növények kutatásával az utóbbi egy-két évtizedben sokan foglalkoztak, pl. a Folia Geobotanica folyóirat 2005-ben egész számot szentelt a témának. Az élősködő növények kutatását többek közt egy igen érdekes restaurációs felhasználás lehetősége is inspirálja. Régóta gyanítják, és kísérletesen és megfigyelésekkel többé-kevésbé már alá is támasztották, hogy a (fél-)parazita növények jelenléte együtt jár a közösség magas fajszámával. A jelenség mögött legvalószínűbben az a mechanizmus áll, hogy az élősködő növény a növényzetet uraló fajtól tápanyagot von el, ezzel csökkenti annak versenyképességét, lehetőséget adva a kompetícióban egyébként alulmaradó fajoknak. Az élősködő fajok tehát megváltoztathatják a közösség versengési hierarchiáját, kiegyenlítettebbé teszik a dominanciaviszonyokat, megakadályozzák az alárendelt fajok teljes kiszorulását. Éppen ezért gyanítják, hogy félparazita fajokat monodomináns, fajszegény élőhelyekre vetve elősegíthető a fajgazdag közösségek restaurációja. Egyesek egyenesen "ökoszisztémamérnök-fajoknak" nevezik őket - így hívják azokat, amelyek jelentős mértékben képesek átalakítani az élőhelyüket. Nem rég felkerült az internetre egy cikk, amelyben Fibich és munkatársai (2016) a cseh vegetációs adatbázisból kiszámolták, hogy a félparazita gyökérélősködő fajok többségének előfordulása a véletlenszerűen várhatónál nagyobb mértékben társul magas fajszámhoz. Úgy tűnik tehát, újabb tanulmány erősítette meg ezt az érdekes hipotézist, habár a félparazita jelenlét és a magas fajszám közti oksági viszony pontos mibenléte még tisztázásra szorul.

Nagyvirágú kakascímer (Rhinanthus serotinus), üde gyepek hemiparazita faja

A nagyvirágú kakascímer tömege az orgoványi réteken

Vörös fogfű (Odontites vernus), bolygatott gyepek, parlagok hemiparazita növénye

Szintén a napokban belefutottam néhány cikkbe, amelyekben azt állítják, hogy a költésparazita életmódú kakukk (Cuculus canorus) a fajgazdag madárközösségek jó indikátora, jobb, mint a csúcsragadozó madarak, sőt, az élőhelyi heterogenitásnál is hatékonyabban magyarázza a fajszám változását (Morelli et al. 2015, Tryjanowski & Morelli 2015, Morelli et al. 2017). Több országban, sok mintavételi helyet megvizsgálva azt tapasztalták, hogy a kakukk a véletlenszerűen vártnál és a többi madárfajnál sokkal gyakrabban fordul elő magas fajszámú közösségekben. Nem tudom nem észrevenni a parazita növényeknél megfigyelttel való hasonlóságot: vajon a kakukk teszi sokfajúvá a közösségeket, ahogyan ezt a parazita növényekről is feltételezik, vagy olyan helyeket keres, ahol már eleve diverz madárközösség él? Szenzációs lenne egy olyan mechanizmus felfedezése, amely rámutatna arra, hogy a félparazita növények és a költésparazita madarak egyaránt fajgazdaggá teszik a gazdaközösségüket. Az nyilvánvaló, hogy egy parazita fajnak legalább egy másik faj jelenlétére szüksége van: a gazdára, amely tulajdonképpen forrásként funkcionál számára. Ez a kapcsolat a gazda visszaszabályozásán keresztül hathat a többi fajra - vajon hogyan és mennyire? De bármennyire is csábító a fenti hipotézis, a kakukk esetében valószínűbbnek látom, hogy egyszerűen eleve fajgazdag madárközösséget keres magának, mert ott nagyobb eséllyel talál megfelelő gazdát, vagy mert olyan táji jellemzőket keres élőhelyválasztás során, amelyeket más fajok is előnyben részesítenek (pl. mozaikos élőhelyek, nádasok, bokrosok jelenléte, stb), pl. mert több a táplálék. Mindenesetre a szerzők a kakukkot egy olyan indikátorszervezetnek tartják, amely megfigyelésein keresztül könnyen nagy mennyiségű információ nyerhető a táji léptékű madárdiverzitásról.

Első és eddigi egyetlen gyűrűzött kakukkom a Ferencmajori Madárvártán

A félparazita növények és a kakukk esete jól példázza, hogy a pusztán korrelatív vizsgálatok látszólagos analóg esetek (itt: gazda-parazita rendszerek) alapján mennyire kevésnek bizonyulhatnak, amikor általános mechanizmusok felfedésére lenne szükség. A növények esetén manipulált kísérletektől várom a kérdés tisztázását (habár az eddigi próbálkozások sem vezettek egybehangzó következtetésekre, ld. Fibichék hivatkozásait). A madarak esetén a potenciális gazdák időbeli dinamikáját kellene megfigyelni: április-májusban, a kakukk "költőhelyre" érkezésekor változnak-e konkrét revirek? Előfordul-e ténylegesen, hogy a gazdafaj egy egyede/párja feladja a revirjét, vagy kiszorul belőle a kakukk megjelenése után, és a helyét egy új faj foglalja el? Ez lenne ugyanis egyenértékű azzal, hogy az élősködő jelenléte több faj együttéléséhez vezet. Fontos megjegyezni, hogy a kakukknak nem éri meg észlelhetően akadályozni a gazdafajt, mert azzal a saját fiókájának túlélési esélyét csökkenti. Gyakorlatilag: ki kéne menni terepre és megnézni napról napra, mi történik a revirben éneklő madarakkal, ha megjön a kakukk. Vállalja valaki?