Translate

2020. augusztus 12., szerda

Digitális herbáriumom

Noha van szakmai kimenete is számomra, a florisztikát (vagyis az adott területeken előforduló növényfajok listázását) elsősorban szabadidős tevékenységként űzöm: az egyéb terepmunkák, hobbitevékenységek, mindennapi teendők elvégzése közben talált növényfajok ismert adatait ki szoktam keresni a Flóraatlaszból, és ha netán nem látok pöttyöt abban a kvadrátban, ahol rábukkantam, akkor örülök egy kicsit, néha nagyon. Roppant szórakoztató időtöltés, csak ajánlani tudom, írok rá néhány példát. Idén Nógrád községbe költöztünk a családommal. Az újonnan elfoglalt kertünkben egy Északi-középhegységre új faj várt minket (Aphanes arvensis), de rajta kívül is találtam már két kistáj léptékben nagyon kevés adattal rendelkező fajt, és kb. 10 újat a flóratérképezési kvadrátra - csak a kertben. Munkába menet figyeltem fel arra, hogy a 2-es és a 2104-es utak mentén a Szendehelytől Vácrátótig sokfelé jelen van a Cuscuta campestris - de adata szinte sehonnan nem volt. Szintén kocsiból szúrtam ki két helyen is a sóvirág (Limonium gmelinii) megtelepedéseit. Érdemes tehát mindig résen lenni, és egy percre sem azt hinni, hogy a flóránk maradéktalanul feltárt lenne (FRISSÍTÉS: beleértve a legutóbbi felmérés utáni új megtelepedéseket - ld. Anikó megjegyzését a bejegyzés alatt). (Megjegyzendő, hogy előfordulhat, hogy a Flóraatlaszban bizonyos ismert előfordulások nincsenek benne, pl. mert nem lokalizálták őket pontosan, vagy még nem dolgozták fel a releváns irodalmat. Ettől még az adat leközlése fontos.) Természetesen a publikálatlan adatok meg fognak jelenni cikkben is.
Vöröslő ligetszépe (Oenothera glazioviana) - szintént kocsiból "lett meg"

Az érdekesebb adatok dokumentálása céljából létrehoztam egy képgyűjteményt a Flickr oldalamon "Digitális Herbárium" címmel. Tudom, tudom, az igazi az lenne, ha valódi herbáriumot készítenék - ez is szándékomban áll, de egyelőre a könnyebb végét fogom meg a dolognak és maradok a fotóknál. A már leközölt és a még publikálatlan adataimhoz kapcsolódó fotókat is fel szeretném tenni, de elég sok hosszú téli este és álmatlan éjszaka szükségeltetik az albumaim átböngészéséhez, úgyhogy nem egykettőre lesz kész. A fotókhoz természetesen minden hozzászólást szívesen fogadok.

2 megjegyzés:

  1. Szia Attila,

    A feltáratlanság mellett nem lehet a másik indok, hogy pár faj a flóratérképezés óta terjedt el? Pl. sóvirág az utak mellett vagy akár bizonyos ligetszépe fajok? Az angoloknál évtizedenként adják meg az elterjedési területét a fajoknak. Amúgy sok sikert ehhez is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! De, természetesen ez is egy (az idő múlásával egyre jelentősebb) tényező. Amikor írtam, akkor magamban ezt egyfajta "megújuló feltáratlanságnak" vettem, de talán valóban megér egy külön említést. Köszi a hozzászólást!

      Törlés