XXII. MÉTA-túra (Vajdaság és Kelet-Szerbia)

A MÉTA-túra egy botanikai és tájökológiai terepgyakorlathoz hasonlítható kirándulás vagy "terepi konferencia", amely a nevét a Magyarország növényzeti örökségét felmérő MÉTA (Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa) program után kapta. A túra résztvevőit helyi szakértők kalauzolják egy-egy kiválasztott tájegységen, bemutatva annak növényzeti értékeit, jellegzetes élőhelyet, tájhasználati módjait. Közben lehetőség nyílik szakmai eszmecserére, a látottak-hallottak megvitatására. Idén augusztusban másodszor vettem részt MÉTA-túrán, és sajnos valószínű, hogy többre már nem lesz lehetőségem, mivel a túrasorozatnak ez a 22., egyben az utolsó része volt. Utunk Szerbiába vezetett, ennek a rövid összefoglalója következik az alábbiakban.

A teljes bejárt utunk (az útvonalért hála Molnár Péter Pálnak!):

Augusztus 23. - 1. nap

Újvidék közelében találhatóak az ún. "római sáncok" (bővebben itt és itt), amelyeket feltehetően a 3. században építettek a római uralkodókat szolgáló szarmata törzsek Pannonia provincia védelme érdekében az egyéb szarmata és germán törzsek ellen. A környéket ma (és már régóta) leginkább szántók borítják, ám a közülük kiemelkedő sánc megőrizte a tájra eredetileg jellemző löszgyepek és cserjések fajait, pl. taréjos búzafű (Agropyron pectinatum), ezüstös törpezanót (Chamaecytisus austriacus), csepleszmeggy (Cerasus fruticosus), törpemandula (Amygdalus nana), buglyos kocsord (Peucedanum alsaticum), hengeres peremizs (Inula germanica), Bieberstein-gyújtoványfű (Linaria biebersteinii) és még sok egyéb.

Löszgyep és sztyeppcserjés a római sáncon

A közelben található a Tarcal-hegység vagy Fruska Gora, amely egy változatos kőzettani felépítésű, lábain lösszel fedett középhegység. Ide a vegyes lombkoronájú (Quercus cerris, Qu. frainetto, Qu. petraea, Qu. pubescens, Qu. virgiliana, Fraxinus ornus, Tilia tomentosa), szubmediterrán erdők miatt látogattunk. A lágyszárúak szintjében olyan fajok köszöntek vissza, mint a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), a lónyelvű csodabogyó (R. hypoglossus), az illatos hunyor (Helleborus odorus), a májvirág (Hepatica nobilis), a liánok közül pirítógyökér (Tamus communis) - akár a Mecsekben.

Augusztus 24. - 2. nap

A napot a Temes folyó árterén, hagyományos használati módú, szikes legelőkön kezdtük. Néhány évtizede-évszázada ez az élőhelytípus az Alföld (trianoni) magyarországi részén is gyakorinak számíthatott, mára azonban jelentősen megritkult. Itt főleg a szikes iszapnövényzet fajai érdekeltek minket, pl. a karcsú bajuszpázsit (Crypsis alopecuroides), az egyvirágú here (Trifolium ornithopodioides), a fakó libatop (Chenopodium glaucum) és a sziki budavirág (Spergularia salina).

Temes-ártér

Egyvirágú here (Trifolium ornithopodioides)

A következő, hosszabb állomás már a Delibláti-homokpusztán volt, amely a Temes és a Duna mellékén lerakódott homok áthalmozásával kialakult, buckás homok- és löszhátság. A nyáras-borókás erdőssztyepp-növényzetben elsősorban a buckaközi kékperjés-serevényfüzesek, a buckaközi láprétek és az ebből kiemelkedő, szárazabb, de a Kiskunságban megszokottnál zártabb sztyepprétek kötötték le figyelmünket, olyan fajokkal, mint a bibircses vértő (Onosma pseudarenaria) vagy a gyíkhagyma (Allium angulosum).

Nyáras-borókás homoki erdőssztyepp

Bibircses vértő (Onosma pseudarenaria)

A homokvidék egy másik részéről pompás kilátást élvezhettünk.

Zárt gyepű homokbuckák

Az utolsó állomásunk Palánk (Banatska Palanka) község mellett volt, ahol ritka iszapnövényeket láthattunk, különös tekintettel a Fimbristylis bisumbellata palkaféle egyetlen ismert szerbiai állományára.

Fimbristylis bisumbellata

Őszi palka (Cyperus serotinus)

Augusztus 25. - 3. nap

Az egész napot a Delibláton töltöttük. Az első célunk a (legalább részben a legeltetés miatt) fákkal csak szórványosan borított, festői tájképet adó löszvölgyrendszer volt. Ezután olyan homoki erdőssztyepp-maradványokat látogattunk meg, amelyek méretben, természetességben és fajgazdagságban az egész Kárpát-medencében kiemelkedőek. A terület ritkaságai közül a homoki ernyőke (Rindera umbellata) és az Allium denudatum hagymafaj már kevésbé látványos, terméses formáját öltötte, viszont a gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus) virágzott. A túra idején látványos, legelőkön gyakori, ugyanakkor bonyolult taxonómiájú gyapjasfészkű aszatok (Cirsium sectio Eriolepis) gyakran feladták a leckét határozásban itt és a túra későbbi részein is, így a faji szintű megnevezéstől most tartózkodom. (Egy magyar cikk a témában.)

Löszvölgyek a Delibláton

Cirsium sectio Eriolepis

Homoki erdőssztyepp

Homoki ernyőke (Rindera umbellata) termésben

Gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus)

Augusztus 26. - 4. nap

A nap nagy része buszozással telt, melyet két nagyobb kiszállással szakítottunk meg. Először a Karas folyó menti löszplató legelőit vettük szemügyre, itt néhány tő őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) is borzolta a kedélyeket.

Őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis)

A második megállónk már Nis város szomszédságában volt, ahol egy szántók közé ékelődő szikes folton jártunk. A vaksziket a tengerparti bárányparéj (Camphorosma monspeliaca), a Magyarországon honos bárányparéj (C. annua) évelő testvérfaja uralta. Említésre méltó ritkaság volt a balkáni csillagvirág (Scilla paratheticum). A környező szántók gyomfajai közül tömeges a vándorvirág (Helminthia echioides), a sáfrányos imola (Centaurea solstitialis), a kétszínű tátika (Kickxia spuria), a cseplesztátika (K. elatine).

Sóvirágos szikes

Tengerparti bárányparéj (Camphorosma monspeliaca)

Balkáni csillagvirág (Scilla paratheticum)

Augusztus 27. - 5. nap

Egész napos túrát tartottunk a Balkán-hegységben (Stara Planina). Először Szerbia legmagasabb csúcsa, a 2169 méter magas Midžor meghódítására indultunk. A kicsivel 1500 méteres tszf magasság feletti, de még mindig bükkös zónában lévő szállásunktól gyalog indultunk, s csakhamar, kb. 1700-1800 métertől, teljesen fátlan zónában haladtunk. A fenyves zóna változó szélességű volt, nagyrészt (bár nem kizárólagosan) telepített lucosokat láttunk. A lucosok helyenként borókásban folytatódtak, de sokfelé közvetlenül az alhavasi gyepekkel és törpecserjésekkel voltak határosak. A sziklakibúvásokon mindenütt szárazságtűrő, szukkulens növényzetet találtunk. A növényzeti zonáció tehát a klasszikus, tankönyvi minta mellett erősen magán hordozta a tájhasználat nyomát, s ez főként a gyepek (legelők) nagy kiterjedésén mutatkozott meg. Az antropogén hatás ellenére számos balkáni bennszülött fajhoz volt szerencsénk, pl. a Gentianella bulgarica tárnicskafaj, az elevenszülő kövirózsa (Jovibarba heuffelii), a Bruckenthal-hanga (Bruckenthalia spiculifolia), Verbascum longifolium ökörfarkkóró, Cirsium candelabrum aszat és a nyelvlevelű cickafark (Achillea lingulata). A hegység jellegzetes állatai közül többen láttak keresztes viperát (Vipera berus) és havasi lilét (Charadrius morinellus).

A 'Babin zub' nevű sziklaformáció

Verbascum longifolium

Cirsium candelabrum

Allium carinatum subsp. pulchellum

Elevenszülő kövirózsa (Jovibarba heuffelii)

Gentianella bulgarica, fehér változat

Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)

Havasi legelő aszattal

A Midžor felé

A gerinctől lefelé már Bulgária

Sötétedés előtt még maradt egy kis időnk meglátogatni egy tőzegláp maradványait. Az egykor nagy kiterjedésű láp hosszútávú sorsát egy szálloda megépítése pecsételte meg, néhány, csurgó vizes, tőzegmohás folt azonban még mindig fellelhető, benne olyan fajokkal, mint a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), a tőzegboglár (Parnassia palustris), a töviskés sás (Carex echinata) és az impozáns skarlátvörös gyömbérgyökér (Geum coccineum). A víztől kicsit távolabb kékperjés láprétek maradtak meg, a kiemelkedéseken pedig ingadozó vízellátottságú, kiszáradó gyepek, endemikus Janka-liliommal (Lilium jankae).

Skarlátvörös gyömbérgyökér (Geum coccineum)

Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) virágzata

Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) rovarfogó levelei

Töviskés sás (Carex echinata)

Tőzegboglár (Parnassia palustris)

A jobb sorsra érdemes láp

Augusztus 28. - 6. nap

A Stara Planina egy másik részére, a Ponor karsztfennsíkra indultunk, 1400-1500 m körüli magasságba. Az út gyalogos része Dojkinci faluban kezdődött, innen kapaszkodtunk fel egy bükkösön, majd félszáraz gyepeken és üde irtásréteken keresztül a fennsík legelőire. A fennsíkon egy mély karsztvápa húzódik, az alján patakkal, melyet lápi magaskórós kísér. A karsztvápa egyik végén sziklafal és kétnyílású barlang található, benne bővizű patakkal - ennek a geológiai jelenségnek a neve általánosságban is ponor. A terület botanikai érdekességei közül megemlítendő a szárazabb gyepekből a Kotschy-imola (Centaurea kotschyana), üdébb gyepekből a buglyos szegfű (Dianthus superbus), a nagy területen domináns bunkós csenkesz (Festuca paniculata) csenkesz, a barlang bejáratánál pedig a hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica).

Buglyos szegfű (Dianthus superbus)

Kotschy-imola (Centaurea kotschyana)

A karsztvápa a fennsíkon

A barlang bejárata

Hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica)

Augusztus 29. - 7. nap

A hazaút közben megálltunk egy sziklás szurdokban, ahol endemikus szerb ramonda (Ramonda serbica), Lamium garganicum árvacsalán, sárgás habszegfű (Silene flavescens) és pikkelypáfrány (Asplenium ceterach) nőtt egyetlen sziklán.

Szerb ramonda (Ramonda serbica)

Lamium garganicum

Emlékezetes és sok szakmai tapasztalattal szolgáló túra volt. A MÉTA-túrák lezárultával elveszett egy rendszeresnek mondható alkalom, ahol a "befutott" hazai botanikusok, pályakezdők és laikus érdeklődők közös kirándulások bővíthették a növényzetre, a növényfajokra és a pannon tájra vonatkozó ismereteiket, "in situ" eszmecserét folytathattak terepen. Az efféle programok iránti igény mindig is jelen volt a szakmai körökön belül, ezért remélem, nem maradunk hasonló lehetőség nélkül.

A többi résztvevő képei itt láthatóak.