Domborzat, mikroklíma és növényzet - új cikk és ami eszembe jutott róla

Főleg szegedi kollégák alkotta szerzői gárda tagjaként megjelent egy cikkünk az Időjárás folyóiratban (IF 2013: 0.405). A cikkben szigetszerű élőhelyeken, egy bugaci homokbuckán és egy mecseki dolinán vizsgáltuk a mikroklíma (vagyis a domborzat, a talaj és a környező növényzet által kis térléptékben meghatározott klíma) és a növényzet kapcsolatát.

A változatos mikroklímájú, szigetszerű élőhelyek menedéket nyújthatnak olyan fajoknak, amelyek számára a területre egyébként jellemző makroklíma (vagyis a nagyobb kiterjedésű területre jellemző éghajlat) már nem kedvező. Ennek klímaváltozások során van nagy jelentősége, hiszen így kicsi, lokális populációkban fenn tudnak maradni kihalásra vagy elvándorlásra ítélt fajok. A változatos domborzatú hegységek kiemelkedő fajgazdagsága sokszor ennek az ún. refúgiumhatásnak köszönhető: egy napos, száraz sziklafelszíneket és hűvös, nyirkos sziklahasadékokat is tartalmazó hegyen a szárazságtűrő és a hidegtűrő fajok is egyaránt képesek megélni. S mivel ezeken az élőhelyeken a makroklíma változásait a kitettségből és az alapkőzet fizikai tulajdonságaiból adódó hatások (pl. egy sziklafal kitettségéből adódó felmelegedése, egy domboldal meredekségéből adódó vízvisszatartási képessége, a talaj vízmegtartó képessége) tartósan tompítják, a változó makroklímához képest a mikroklíma viszonylag állandónak mutatkozik. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a "makroklímába nem illő" fajok tartósan fennmaradhassanak. A korábbi, eltérő makroklímájú időszakokból fennmaradt állományokkal rendelkező fajokat reliktumfajoknak nevezzük.

Hegyi tarsóka (Thlaspi montanum)
Hidegkori reliktum a Pilisben

Magyar gurgolya (Seseli leucospermum) 
Harmadidőszaki, melegkori reliktum-endemizmus, a Pilisben a hegyi tarsóka
állományának közvetlen közelében is él

Az élőhelyszigeteken a többi populációtól elzárva, tartós izolációban élő állományok gyakran önálló evolúciós útra lépnek és önálló fajjá fejlődnek, melyeket reliktum-endemizmusoknak nevezünk (az endemikus faj vagy endemizmus bennszülött fajt jelent). Így alakult ki például a szerbiai MÉTA-túrán látott Ramonda serbica, a Gesneriaceae család tagja. Ez a család ma jórészt a trópusokon fordul elő, azonban a harmadidőszaki felmelegedéskor őseinek elterjedése elérte Dél-Európát. Itt a Pireneusokban és a balkáni hegységekben megfelelő refúgiumokban fennmaradtak a makroklíma lehűlése (eljegesedések) után is, és önálló fajokká fejlődtek, melyeket külön nemzetségbe sorolunk: Ramonda myconi (a Pireneusokban), R. nathaliae és R. serbica (a Balkánon).

Habár a cikkben csak érintőlegesen kerülnek szóba a reliktumfajok, bízunk abban, hogy a mikroklíma, a domborzat és a növényzet közti kvantitatív összefüggések boncolgatásával hozzájárultunk a természet megértéséhez és értékeink megőrzéséhez. A publikáció itt tölthető le.