Megint a cserháti szárazgyepekről

Az utóbbi hónapokban a blogolásra fordítható időt és ihletet a doktori értekezésem írására kellett szánnom. A hallgatásomat most egy rövid terepi beszámolóval töröm meg.

Egy, a szárazgyepek feldolgozását célzó elemzéshez adatgyűjtés céljából újra meglátogattam néhány cserháti területet (ld. még a tavalyi cserháti beszámolóimat itt és itt). A dombság nyugati része, Cserháthaláp, Magyarnándor, Terény települések környéke löszös alapkőzetű kiemelkedésekkel tagolt völgyrendszer. A terület klímazonális növényzetét tekintve a cseres-tölgyes övben helyezkedik el, eredeti vegetációja azonban a tagolt domborzat miatt igen változatos lehetett: a völgyekben üdébb erdők (főleg gyertyános-tölgyesek, de akár bükkösök is), a kiemelkedéseken melegkedvelő tölgyesek és tatárjuharos lösztölgyesek nőhettek az ember megérkezése előtt. A dombtetőkre és a délies domboldalakra jellemző nyíltabb tölgyesek cserjésekkel és gyepekkel mozaikosan fordulhattak elő. Ezek a száraz és nehezebben megközelíthető termőhelyek az ember számára csak legeltetésre és szőlőtermesztésre voltak alkalmasak, így a száraz tölgyesek jórészt megsemmisültek. A szőlőmezsgyék és különböző intenzitással legelt gyepfoltok viszont lehetőséget nyújthattak arra, hogy az eredeti löszgyepek egyes fajai fennmaradjanak.

A természetközeli gyepfoltok a dombtetőkön maradtak meg

Az általam meglátogatott gyepeket korábban intenzíven legeltették, ennek nyomán erodálódott a talaj termőrétege, a növényzet nyíltabbá és homogénné vált. A déli kitettségű, meredek domboldalakon helyenként most is omlások, kisebb löszfalak találhatók. A gyepekkel mozaikosan sokfelé borókabokrokat látni, amelyek árnyékolásukkal menedéket nyújthatnak a kiszáradást és legelést kevésbé tűrő növényeknek.

Degradált löszgyep szakállas csormolyával (Melampyrum barbatum)

Felszakadozott löszgyep a borókás tisztásán

Ezeken a túllegeltetett löszgyepeken egy jellegzetes, fajszegény, pionír és zavarástűrő fajok alkotta típus alakult ki, amely igazából természetvédelmi szempontból általában nem képvisel kiemelkedő értéket. A degradált állományok uralkodó fajai a szürke fenyérfű (Botriochloa ischaemum) és a zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum), mellettük jellemző a sárga iglice (Ononis pusilla), a békalen (Linum catharticum), az egynyári cicó (Thymelaea passerina), az ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella) és a parlagi sármányvirág (Sideritis montana). Egykori legeltetésre utal a hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum) és a fehér tisztesfű (Stachys germanica) jelenléte.

Zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum)

Sárga iglice (Ononis pusilla)

Parlagi sármányvirág (Sideritis montana)

Hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum)

Fehér tisztesfű (Stachys germanica)

A legeltetés felhagyása után azonban a vizsgált gyepeken is megindult az "igényesebb" fajok visszatelepülése, így elképzelhető, hogy a legelő rövid "pihentetése" után szép, fajgazdag állományok is kialakulhatnak belőlük. A legeltetés felhagyását jelzi például a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum) és a kardos peremizs (Inula ensifolia) foltjainak terjeszkedése, és a háborítatlanabb foltokban fordul elő a kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum) és a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) is.

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Kardos peremizs (Inula ensifolia)

Kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum)

A dombok északi lejtőin elhelyezkedő, üdébb gyepeken a legeltetés nyomai kevésbé szembeötlőek, lehetséges, hogy ezeket kaszálták, de az is, hogy itt gyorsabban regenerálódik a növényzet. Jelenleg uralkodó rajtuk az illatos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), a cérnatippan (Agrostis capillaris), a közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria) és a csattogó szamóca (Fragaria viridis), előfordul a kis ezerjófű (Centaurium erythraea), a terebélyes harangvirág (Campanula patula), a zörgő kakascímer (Rhinanthus minor), a mezei perjeszittyó (Luzula campestris), a hegyi kakukkfű (Thymus pulegioides), valamint több cserjefaj fiatal példányai, ami alapján valószínűsíthető, hogy egy mérsékelt tápanyagellátottságú dombvidéki kaszálórét lehetett, amelyen már látszanak a felhagyás nyomai.

Üde gyep az északias domboldalon

Cérnatippan (Agrostis capillaris)

Kis ezerjófű (Centaurium erythraea)

Közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria)