Térképezési programok, 'citizen science' és a Madáratlasz Program

A blogbejegyzéseim és publikációm során többször írtam már arról, milyen mértékben lendítette előre a számítástechnikai forradalom a biológiai kutatásokat azzal, hogy lehetővé vált az emberi kapacitással már nem átlátható mennyiségű adattömegek tárolása, rendezése és elemzése. A számítógépes kapacitás növekedésével párhuzamosan nőtt az érdeklődés a nagy tér- és időléptékű (emiatt nagy adatigényű) tudományos kérdések felé, s ennek jó példái a nagy területekre kiterjedő térképezési és monitoring programok. Magyarországon több ilyen is fut vagy futott a közelmúltban, ilyen volt például a MÉTA (Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa) program, amely során hivatásos kutatók és más szakmabeliek járták végig az ország teljes területét, és jegyezték fel 267 813 db 35 hektáros hatszögben az előforduló élőhelytípusokat, valamint bizonyos egyéb növényzeti jellemzőket.

Az efféle, nagy volumenű adatgyűjtésekhez gyakran kevés a szakember egy adott országban, viszont szerencsés esetben lehetnek jócskán olyan amatőrök, akik bevonhatók a munkába. Az ilyen adatgyűjtésen alapuló kutatásokat nevezik 'citizen science'-nek. Ma már a világ több táján (de főleg angolszász területeken), több témában működnek laikusok, amatőrök aktivitásán alapuló kutatások. Az amatőrök különböző tudásszintje miatt viszont az így gyűjtött adatokat a szakértőknek komolyan le kell ellenőrizni, erre projektenként eltérő megoldások születnek. A 'citizen science'-nek az adatgyűjtésen kívül nem elhanyagolható funkciója az ismeretterjesztés, a környezeti nevelés, a figyelem felhívása természetvédelmi problémákra. A Vadonleső programban például egészen egyszerűen felismerhető, az átlagember számára is ismert fajokról lehet adatokat feltölteni, s így még motiváltabbá lehet tenni a kicsit is érdeklődőket a veszélyeztetett természeti értékek megóvása iránt.

A Vadonleső olyan közismert fajokkal foglalkozik, mint a 2015. év emlőse az ürge

Elsősorban nyilván azok a témák működhetnek ilyen módon, amelyeknek nagy a társadalmi bázisa; például kétlem, hogy ugróvillások monitoringjára sokan jelentkeznének puszta kedvtelésből világszerte, azonban az ornitológiai adatgyűjtésekkel lényegesen jobb a helyzet. Magyarországon már az 1990-es évek óta sikeresen működik több olyan madármonitoring program, amelyekben a terepi munka döntő részét önkéntesek végzik. 2014-ben az Magyar Madártani Egyesület Monitoring Központja egy új programot indított Madáratlasz Program (MAP) néven, melynek célja a hazai fészkelő madárfajok elterjedésének és állományméretének felmérése/becslése, ami alapján elkészül majd egy 2020-ra tervezett európai madáratlasz magyarországi része, valamint egy részletes hazai atlasz. Ez nagyon jó hír, hiszen a hazai orchideák, emlősök, ritka fásszárúak, valamint a hüllők és kétéltűek után igazán időszerű egy madáratlasz. A programban (a puszta kedvtelés szintjén) én is részt veszek 2015-től, az első év tapasztalatait fogom bemutatni ebben a bejegyzésben.

A felmérés módszertana részletesen olvasható a MAP honlapján, itt csak a leglényegesebb elemeket fogom leírni. Az ország területe fel van osztva 10 km × 10 km nagyságú négyzetekre az UTM vetületi rendszer szerint, ezen belül pedig 16 db 2,5 km × 2,5 km nagyságú kvadrátra. Ideális esetben a résztvevőknek (vagy csoportjuknak) egy-egy 10×10-es UTM négyzet minden egyes 2,5×2,5-ös négyzetében kellene szisztematikus megfigyelésekkel meghatározni a (valószínűleg) fészkelő fajok körét. A módszertan azonban megengedi, hogy teljesen rapszodikusan végzett, alkalmi megfigyelésekkel gazdagítsuk az adatbázist - vagyis a legkisebb is számít. Tehát, ha munkába menet látunk egy éneklő erdei pintyet, azt nyugodtan beírhatjuk, és ha kedvtelésből távcsövet ragadunk a hétvégén, hogy a kert végében ugrabugráló madarakban gyönyörködjünk, az is szolgáltathat értékes adatokat. Nyilván az adatminőség kontrolljára nagy szükség van, hiszen még a képzett madarászok sem ismernek fel minden fajt minden helyzetben helyesen, hát még a kevésbé képzettek, de ezen a program szervezői egy fajismereti lap előzetes kitöltetésével próbálnak úrrá lenni. Ezen egyszerűen be kell jelölnünk azokat a fajokat, amelyeket felismerünk. A megfigyelt fajokhoz a fészkelés valószínűségét is jelölni kell egy skálán. A nappali felmérés mellett legalább annyira izgalmas éjszakai felmérést is kell végeznünk. De ismétlem, bővebben a honlapon!

Pirossal a 10×10-es, fehérrel a 2,5×2,5-ös négyzetek

A felmérést Szada, Őrbottyán, Veresegyház és Csomád települések határában végeztem. A környékről érdemes tudni, hogy egy tipikus agglomerációs terület, új építésű lakóparkokkal, nyaralókkal, faültetvényekkel, lovardákkal, horgásztavakkal, építkezési és iparterületekkel, mezőgazdasági területekkel, és közéjük ékelődő, zsebkendőnyi természetközeli élőhelyekkel. Normális madarász ilyen helyen csak átutazóban jár, hiszen ritkaságokra egész kicsi az esély, de néha még a természetben töltött idő élményét is csak mérsékelten kapja meg az ember (például egy zúgó ipartelep környékén). Ennek megfelelően viszont nincs is sok adat ezekről a területekről, pedig a hétköznapi madarak állományváltozásai igen érdekes dolgokról árulkodhatnak.

A mezei pacsirta Nagy-Britanniában erősen megsínylette a mezőgazdaság átalakulását,
a természetbarát gazdálkodás emblematikus fajává vált

Igen látványos és számomra váratlan, hogy egyes faállomány-szerkezetre érzékeny fajok (pl. kék cinege, barátcinege, ökörszem, fakuszok, csuszka) ennyire ritka fészkelők a területen. Fa ugyan van, de jórészt telepített fenyvesek, nyarasok, akácosok, a többségük pedig fiatal. Az odúköltő fajoknak gyakorlatilag egyedül a vízközelben megmaradt, korhadó, odvas fűz- és nyárfák jelentenek fészkelőhelyet, ezek pedig egyre ritkábbak. Még régi parkok vagy fasorok sincsenek, ahol ezek a fajok szintén otthonra lelnének.

Az odúköltő szürke légykapó ritka fészkelő a környéken

Amiből kicsit jobban áll a terület, azok a nyílt térségek talajon költő fajai. Persze, itt sem kell extrákat várni, de van erdei pacsirta, rozsdás csuk, parlagi pityer, fürj. Szintén büszkeség az egykori homokbánya Veresegyház-Ivacs közelében, ahol több száz pár partifecske és néhány gyurgyalag költ. Megemlíthető még az országszerte terjeszkedő füleskuvik, amelynek több revírjét találtam.

Gyurgyalag

Rozsdás csuk

Ragadozómadarak által kedvelt terület a Szada határában lévő homokpuszta, ahol kék vércsét, vándorsólymot, darázsölyvet és kabasólymot is láttam már, igaz, közülük valószínűleg csak a kabasólyom és a darázsölyv fészkel a közelben.

A szadai homokpuszta

Öreg hím kék vércse

Érdekes áttekinteni a megfigyelésekből kapott fajszámokat. Egy 2,5×2,5-ös négyzet 70-80%-ának bejárása során 50 körüli fajszámok jönnek ki, ami ahhoz képest nem kevés, hogy madarak számára jól használható vizes élőhely alig van a területen (néhány városi tó, nádas, puhafa-liget és bokorfüzes van csak), természetközeli erdő pedig egyáltalán nincs. A közeli 10×10-es négyzetek fajszáma 66 és 93 közötti, de ez a különbség az eltérő felmérési intenzitást is mutatja. Egy jobb adottságú (a Duna árterét és a váci Naszályt is tartalmazó) és elvileg teljes felmértségű kvadrát fajszáma 120, így feltételezem, hogy a 100 körüli fajszámot az általam látogatott 10×10-esekből is el lehetne érni költési időben. Az alaposan felmért kvadrátok országszerte 100-150 fajosak, de vannak ennél magasabbak is. Hogy ebből a fajszámból mennyi a ténylegesen fészkelő faj, egy másik (érdekes!) kérdés. A MAP honlapon lehet nézegetni a statisztikákat fajokról, területekről.

Aki teheti, kapcsolódjon be a következő tavasszal a MAP felmérésekbe. Tényleg nem igényel nagy erőfeszítést, ha valaki a szabadidejében amúgy is madarászik, akkor elég csupán rászánni minden alkalom után néhány percet, esetleg fél órát, hogy a begépelje, mit látott. A legszorgalmasabb felmérők még ajándékokat is kapnak.

Ugyanígy tudok biztatni más, hasonló kutatási projektekben való részvételre, hiszen a fentebbi honlapok is mutatják, hogy gyakran a laikus önkéntesek a maguk módján igen fontos adatokat szolgáltathatnak, amelyek segíthetnek természetben zajló folyamatok megértésében.