Tegyünk a növényvakság ellen! 8. Szelíd csorbóka

A csorbókák egyéves, kétéves vagy évelő lágyszárúak. Mindannyian fehér tejnedvet tartalmaznak, fészekvirágzataikban sárga virágokat találunk, leveleik gyakran szárölelők, a levelek szélén rendszerint tüskékkel. Egyik leggyakoribb fajuk a szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus), amely egyéves, kb. 0,5-1 méteres magasságot ér el. Alsó levelei mélyen szárnyasan szeldeltek, a felsők tagolatlanok is lehetnek. A tőlevelek hosszú nyelűek, a szárlevelek szárölelők. A levél széle fogas és tüskés.

A szelíd csorbókával különféle gyomtársulásokban, útszéleken, szántókon találkozhatunk, országszerte gyakori.

A csorbókákról írtam már itt.

Tegyünk a növényvakság ellen! 7. Tarlóvirág

A tarlóvirág (Stachys annua) a hat hazai fajt számláló tisztesfű (Stachys) nemzetség egyetlen egyéves tagja. 30-40 cm magas, gyakran a tövétől ágas növény. A levelei keresztben átellenesen állnak, tojásdadok (az alsók szélesebbek, a felsők keskenyebbek, hegyesebbek), csipkés-fogas szélűek. A szár négyszögletű. A virágok ajakos típusúak (tehát egy alsó és egy felső ajakra oszthatók, egyetlen szimmetriasíkkal rendelkeznek), pártájuk fehér, örvökben helyezkednek el a hajtás csúcsán. Egy virágból négy feketés makkocskatermés fejlődik.

A tarlóvirág nyár elejétől őszig nyílik. Jellegzetes élőhelyét a szántóföldek jelentik, ahol a tarlón és a kultúrák sörközeiben régen hatalmas tömegben fordult elő - erről kapta a nevét. A XX. század első felében még a tarlóvirág az egyik legfontosabb mézelő növény volt, utána azonban a növényvédelmi technológiák megváltozásával egyre inkább visszaszorult. Országos szinten ritkának azért ma sem mondható, elsősorban meszes, kötött talajú vidékeken találkozhatunk vele.

Tegyünk a növényvakság ellen! 6. Kövi fodorka

A kövi fodorka (Asplenium ruta-muraria) egy kis termetű, mindössze 10-20 cm-es, évelő páfrányfaj. Föld feletti hajtásrészei tulajdonképpen maguk a levelek, ezek 2-4 szárnyasan összetettek, örökzöldek, kopaszodók, rombusz vagy legyező alakú levélkékből állnak. A levélkék fonákán találhatók a spóratartó tokok (sporangiumok), amelyek hosszúkás csoportokba, ún. szóruszokba tömörülnek. 

A kövi fodorka a félárnyékos, magas mésztartalmú sziklák jellemző faja. Mindig sziklarepedésekben telepszik meg, szinte függőleges aljzaton. Gyakran látni régi épített falakon, kutakban is. Európában és Észak-Amerikában elterjedt, Magyarországon gyakori.

Tegyünk a növényvakság ellen! 5. Szamárbogáncs

A szamárbogáncs akár két méteresnél is magasabbra növő, óriási termetű, ágas lágyszárú. Kétéves életciklusú, első évben csak tőleveleket fejleszt. Az egész növényt fehéres szőrzet borítja. Levelei karéjosak, a karéjok tövisekben végződnek. A szár szélesen szárnyas. A virágzat 3-5 cm-es fészek, melyben lila pártájú virágok vannak.

A szamárbogáncs egy közönséges gyomnövény, amellyel árokpartokon, útszéleken, bolygatott élőhelyeken találkozhatunk. Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába betelepítették és özönnövénnyé vált.

Tegyünk a növényvakság ellen! 4. Apró gólyaorr

A gólyaorrok csőrszerűen megnyúlt, hegyes terméscsoportjukról kapták a nevüket. Közös jellemzőjük még a tenyeresen tagolt vagy összetett levél és az öt darab, gyakran kékes, pirosas vagy lilás sziromlevél, amelyek szabadon állnak. Tartoznak közéjük nagy termetű, évelő fajok, melyek közül többet dísznövényként is hasznosítanak, illetve szinte jelentéktelen küllemű egyéves gyomok is. Az utóbbiak táborát erősíti az apró gólyaorr (Geranium pusillum), amely a nemzetség egyik legkisebb hazai tagja. 30 cm-nél magasabbra ritkán nő. Az egész növényt rövid szőrzet borítja, amely egyszerű és mirigyszőrökből áll. Levelei mélyen osztottak. A szirmok lekerekített vagy kicsípett csúcsúak, 2-4 mm hosszúak, bíborlilák. A termés 1-1,5 cm hosszú.

Az apró gólyaorr kertek, útszéli és szántóföldi gyomtársulások gyakori faja, országszerte előfordul, tavasztól őszig virágzik, de kis termete miatt mégis könnyen elkerüli a szemlélő figyelmét.

Tegyünk a növényvakság ellen! 3. Egynyári seprence

Az egynyári seprence (Erigeron annuus, régebbi nevén Stenactis annua) az 1700-as években dísznövényként jelent meg Magyarországon, rövid idő alatt azonban az egész országban elterjedté vált. Őshazája Észak-Amerika, ahol nyílt erdők, magas füvű prérik, bolygatott élőhelyek faja, de ma már Európában, Ázsiában és Ausztráliában is előfordul, Közép-Európában özöngyomként lép fel. Útszéleken, felhagyott szántókon, kertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben összefüggő tömeget alkot, ezzel képes helyenként kiszorítani az őshonos növényfajokat.

0,5-1 méter magas növény, amely leggyakrabban a nyárutón csírázó, tőlevélben áttelelő, és a következő nyáron virágzó egyévesként éli életét. A tőlevek kerekdedek, hosszú nyelűek, durván fogas szélűek, a nyárlevelek hosszúkásak, ülők, ritkásan fogasak. Rendszerint az egész növény ritkásan szőrös. A virágzat fészek, amelyet sárga csövesvirágok és fehér nyelvesvirágok alkotnak. A növény önmegtermékenyítő módon szaporodik, nagy mennyiségű, repítőkészülékes kaszattermést produkál.

A képek Vácrátóton, az Alkotmány úton készültek (a Botanikus Kerttel szemben).

Tegyünk a növényvakság ellen! 2. Somkórók

A somkóróknak négy fajuk fordul elő Magyarországon. Egy- vagy kétéves életciklusú pillangósvirágúak, amelyek kedvező feltételek mellett akár 1-1,5 méter magasra is nőhetnek. Fél cm körüli virágaik hosszú, karcsú fürtben helyezkednek el, hüvelytermésük pedig egyetlen magot rejt. Levelei három levélkéből állnak, ezek közül a középső nyele jóval hosszabb, mint az oldalsóké. Jellemző rájuk az édeskés szénaillat, amit a kumarintartalmuknak köszönhetnek. A népi gyógyászatban és takarmányként is hasznosított növények.

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Egy fajnak fehér a virága (fehér somkóró - Melilotus albus), a többieknek sárga (orvosi s. - M. officinalis, fogas s. - M. dentatus, réti s. - M. altissimus). A sárgák közül gyakoriság tekintetében elsöprő "győztes" az orvosi somkóró, amelyet mindenféle útszélen, parlagon, gyomnövényzetben megtalálhatunk. (Nem ritkán a fehérrel együtt fordul elő.) A másik két faj szórványos, nedves és szikes élőhelyeken, nádasok szegélyében él. A sárgák megkülönböztetésében a pálhalevelek fogazottsága, a termés felszínének mintázata és a sziromlevelek méretei játszanak szerepet.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

Tegyünk a növényvakság ellen! 1. Kacúros véreslapu

A növényekkel ismerkedő laikusokat és kezdő botanikusokat valószínűleg először zavarba ejti, hogy milyen sok faj hasonlít a közismert* pitypangra. A sárga, nyelves virágokat tartalmazó, rendszerint magányos fészekvirágzattal, levéltelen tőkocsánnyal és többnyire a talajra lapuló, tőlevélrózsát alkotó, hosszúkás, karéjos levelekkel rendelkező, virágzás után repítőkészülékes kaszatterméseket fejlesztő ("ejtőernyős") fajokról van szó. A növényvakság elleni bejegyzéssorozat első tagja, a kacúros véreslapu (Hypochaeris radicata) is ebbe a csoportba tartozik.

*Bizonyára mindenki látott már pongyola pitypangot, legalább gyerekkorában el is fújhatta a terméseit, ezért mertem megkockáztatni a "közismert" jelzőt. Valójában a köznyelvi pongyola pitypang vagy gyermekláncű egy bonyolult fajcsoport (Taraxacum sect. Ruderalia), amelyet rengeteg, morfológiailag alig elváló, de genetikailag gyakran izolált kisfaj alkot, így a pitypangok tudományos igényű ismerete messze nem triviális még botanikusok között sem.

Nagyon egyszerűen fogalmazva a kacúros véreslapu egy "olyan pitypang", aminek

- a levelei t-k. egyenletesen karéjosak vagy hasadtak, merev serteszőrökkel fedettek, a legnagyobb levelei sem nagyobbak általában 15 cm-nél;

- a szár általában elágazó, így a virágzat többfészkű, ~50 cm magas is lehet;

- a szár kopasz vagy az alján szőrös, van rajta néhány pikkelyszerű fellevél;

- a szár vékonyabb, nem üreges, színe enyhén kékes árnyalatú zöld;

- a fészekpikkelyek egymásra lapulnak (nem hajlanak vissza), csúcsuk sötét;

- a fészek 2-3 cm átmérőjű.

A kacúros véreslapu tápanyagszegény gyepek, legelők, hegyi rétek, parlagok növénye. Gyakran fordul elő homokos vagy kilúgozott talajokon, jól tűri a taposást. A rokon foltos véreslapu (H. maculata) levelei sötétvörösen foltosak, ebből ered a nemzetség magyar neve. Némi színhatása a kacúros véreslapunak van - ne dörzsöljük a levelét ruhához, mert maradandó sötét foltot hagy rajta.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

Tegyünk a növényvakság ellen!

A növényvakság (plant blindness) fogalmat James Wandersee és Elizabeth Schussler amerikai botanikusok alkották meg arra a jelenségre, miszerint az emberek az ökoszisztémában betöltött szerepükhöz és valós sokféleségükhöz képest jóval kevésbé veszik észre a növényeket. Ez rengeteg hétköznapi példán tetten érhető. Például gondoljunk bele, mire emlékszünk jobban, az utolsó növény- vagy állatfajra (pláne gerincesre), amit láttunk? Vagy miért van az, hogy állatokkal (köztük kihaltakkal, tehát gyakorlati szempontból irreleváns csoporttal) foglalkozó, kisgyermekeknek szóló könyvekből rengeteg van, míg kifejezetten növényeset én még egyet sem láttam. Úgy tűnik, minél hasonlóbb hozzánk egy lény méretében, színében, viselkedésében, az agyunk annál könnyebben dolgozza fel és raktározza el annak részleteit. Arra vagyunk programozva, hogy a magunkhoz képest statikus és lassan változó, többé-kevésbé egyöntetűen zöld növényvilág részleteit negligáljuk, s ezzel együtt azt folyamatosnak és állandónak feltételezzük. A természetközeli életforma, a növényzetre való ráutaltság ezen sokat javít (ld. a kollégáim kutatásait ezen a téren), de a társadalom nagyon nagy része (főleg az ún. "fejlett" világban) nem gazdálkodik, ezért a növényzet fontosságára és szépségére való fogékonysága erősen csökken. Ez csökkenti a társadalom növényzettel kapcsolatos problémák iránti érzékenységét, a botanikai kutatások fontosságának értékelését, valamint növényzet védelmének támogatottságát. Bár a fogalom az ezredforduló környékéről való, az utóbbi időben népszerűvé vált, több nemzetközi (BBC, The Conversation, Allen 2003, Balding & Williams 2016) és hazai cikk (1, 2) is született róla.

Hogyan tehetnénk a növényvakság ellen? Például azzal a kampánnyal, amely "kihívás" formájában terjed a közösségi médiában (Facebookon és Instagramon). Az elindítója Lovranits Júlia Villő - író, mesemondó, és a lényege, hogy tegyünk közzé 10 napon keresztül 1-1 növényfotót, amit munkába menet készítünk, és esetleg írjunk hozzá pár sort a növényről. A cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokféle növény él a mindennapi környezetünkben. Ez lehetne akár egy citizen science program, amennyiben az adatok valahol összegyűlnének. A kihívás a #plantsonmyroad, #viragomutközben, #urbanbotanic, #citizenscientists hash tagekkel fut. Nem igazán csatlakoztam eddig hasonló szociálismédia-kampányokhoz, ez azonban túl magas labda, ezért kivételt teszek. A növényeket ide a blogomra is feltöltöm egy leírás kíséretében, de megosztom Facebookon is.

Addig is díszelegjen itt egy kecskebúza (Aegilops cylindrica), amely pár napja került elő egy veresegyházi útszélen, és új pöttyöt jelent majd a Flóraatlaszban.

Egyszerű vezérfonal cikkíráshoz

A minap a Facebookon "szembejött" az alábbi ábra, amely rendkívül információgazdagon és szemléletesen magyarázza el, hogyan kéne kinéznie egy tudományos cikknek. Mindenkinek ajánlom, aki most ismerkedik a publikálással, de talán a tapasztaltabbak dolgát is megkönnyíti.

A cikk részei az ábra tetején kezdődnek, majd lefelé haladva folytatódnak a fejezeteket (nagybetűvel) és bekezdéseket vagy alfejezeteket (kisbetűvel) jelölő szegmensekben. A szegmensek szélességei leginkább a rész fókuszáltságára vonatkoznak: minél szélesebb, annál általánosabb és kitekintő jellegűbb, minél keskenyebb, annál fókuszáltabb, specifikusabb. Nagyon ötletesen nem csak a szakaszok nevei látszanak, hanem tipikus mondatkezdések érzékeltetik a bennünk megbúvó tartalom jellegét. Annyi kiegészítést tennék csak hozzá, hogy ökológiában a szakirodalmi áttekintés ('Literature review') a bevezetésben ('Introduction') kerül elő, gyakorlatilag annak első két bekezdése ('establishing a territory'* és 'establishing a niche'*) ebből építkezik. Természetesen nem kell ezt a sémát teljesen mereven alkalmazni, főleg a 'Discussion' fejezetben van lehetőség variálni a vizsgálat logikájának megfelelően az eredmények megvitatásának sorrendjét, tematikáját. Kiindulásnak azonban nagyon hasznos, főleg kezdő kutatók számára, és azt hiszem, a szerkesztőknek, a bírálóknak és a szerzőknek egyaránt kevésbé lesz frusztráló a publikációs folyamat, ha a jövőbeli szerzők megszívlelik az útmutatást.

A fotó eredeti forrását sajnos nem tudtam kinyomozni, ha valaki megtalálja, szívesen kiegészítem a bejegyzést.

*Most ne akadjunk fenn a szavak ökológiai jelentésén! A 'territory' itt a tágabb téma kijelölését jelenti, míg a 'niche' egy specifikusabb kérdés, kutatási hiányterület felvezetését. Jellemzően mindkettő irodalmi áttekintéssel történik.

eredeti forrás: ismeretlen