Év Vadvirága 2015 szavazás

Az Év Vadvirága mozgalom keretein belül a hazai botanikusok, természetvédők minden évben megválasztanak egy vadon élő, az ország több részén előforduló, de mégsem közönséges, viszonylag könnyen felismerhető növényfajt, amelyen keresztül a hazai növényvilág veszélyeztetettségére, sérülékenységére fel szeretnék hívni a figyelmet. Az Év Vadvirágára bárki tehetett javaslatot október hónapban. A beérkezett ötletek közül a mozgalom kuratóriuma három fajt/fajcsoportot választott, amelyekre november elejétől 2014. december 31-ig lehet szavazni a mozgalom honlapján. A három jelölt:

Medvehagyma (Allium ursinum)

Medvehagyma (Allium ursinum)

Medvehagyma (Allium ursinum)

Kb. 30-50 cm magasra növő, évelő lágyszárú. 6 fehér lepellevél alkotta virágai ernyőszerű virágzatban állnak. Hosszúkás, nyeles levelei tőlevélrózsát alkotnak.

A medvehagyma a dunántúli gyertyános-tölgyesek, bükkösök, égerligetek faja, amely áprilisban többfelé még összefüggő, akár hektárokat lefedő tömegben uralja az aljnövényzetet. Kétségkívül az utóbbi évek legdivatosabb, vadon is szedhető gyógy- és fűszernövénye. Noha a törvény által nem védett faj, egyes állományait a gyűjtés veszélyezteti.

Szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus)

Szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus)
fotó: Wikipedia.org

Rendszerint kb. 40-60 cm magasra növő, örökzöld törpecserje. Jellegzetessége, hogy levelei kicsik, pikkelyszerűek, helyettük levélszerű, ellaposodott hajtásokkal, ún. fillokládiumokkal rendelkezik. A fillokládiumok kb. 1-3 cm hosszúak, tojásdadok, de kihegyezett, szúrós csúcsúak. Április-májusban a fillokládiumon hozza a virágait, amelyek egyivarúak, 5-7 mm átmérőjűek, hat fehéres lepellevél alkotja őket. A termés 1-1,5 cm-es, piros bogyó.

A szúrós csodabogyó a Dél-Dunántúl erdeiben, bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, sziklás talajú erdőkben, melegkedvelő bokorerdőkben fordul elő. Állományait az élőhelyeinek megszűnése és a gyűjtés veszélyezteti. Védett növény.

Tollas vagy fehér szegfüvek (Dianthus sectio Plumaria, Dianthus plumarius agg.)

Kései szegfű (Dianthus serotinus)

Kései szegfű (Dianthus serotinus)

Ebbe a fajcsoportba a hagyományos felfogás szerint 5 hazai taxont sorolunk, melyek az alábbiak:

kései szegfű (Dianthus serotinus): mészkedvelő, nyílt homoki gyepek faja, feltehetően pannóniai bennszülött, a Kiskunságban aránylag gyakori, az ország egyéb homokterületein (ritkán dolomiton) szórványos vagy ritka; védett növény;

balti szegfű (D. arenarius): mészkerülő homoki gyepek faja, ritkább az előzőnél, de pl. a Bakonyalján és a Belső-Somogyban előfordul; védett növény

korai szegfű (D. plumarius subsp. praecox): az Északi-középhegység mészkő-sziklagyepeiben él, igen ritka, fokozottan védett növény;

Lumnitzer-szegfű (D. plumarius subsp. lumnitzeri): a Dunántúli-középhegység mészkő- és dolomitsziklagyepeiben él; fokozottan védett növény;

István király-szegfű (D. plumarius subsp. regis-stephani): a Dunántúli-középhegység és a Naszály dolomitsziklagyepeinek faja, pannóniai bennszülött; fokozottan védett növény.

A fentiekre egyformán igaz, hogy tövüktől elágazó, kb. 30-40 cm magasra növő, évelő fajok. Leveleik átellenesen állnak, hegyesek. A virágok fehérek, a szirmok lemeze sallangos ("tollas").

A fehér szegfűfajok a pannon régió talán legegyedibb, legértékesebb élőhelyein, a nyílt szárazgyepekben élnek. Megkülönböztetésük bizonytalan, további vizsgálatokat igényel. Várhatóan a molekuláris taxonómiai módszerek segíteni fognak a fajcsoport alaposabb megismerésében.

Legfontosabb veszélyeztető tényezőik az élőhelyeiket elfoglaló özönfajok, a fátlan, kopár élőhelyeken űzött sportok (krosszmotorozás, quadozás, siklóernyőzés), valamint a túlszaporodott vadállomány. Korábban számos élőhelyük megszűnt a bányászat és a tájidegen fajokkal való fásítás miatt.

Mindenkit bíztatok a szavazásra!