Axiofitonok

Ebben a bejegyzésben egy olyan fogalmat ismertetek, amely tudtommal hiányzik a magyar szakirodalomból: az axiofitonokat. Ehhez kapcsolódóan röviden áttekintem a természetvédelmi priorizálás módszereit. Az olvasási idő: 15-20 perc.

Természetvédelmi prioritások kijelölése

A hatékony természetvédelemhez elengedhetetlen a védelmi prioritások kijelölése, vagyis azoknak a fajoknak, élőhelyeknek és területeknek az azonosítása, amelyek a leginkább rászorulnak a védelemre. E három szint prioritásai egymással összefonódnak: egy-egy terület természetvédelmi helyzetét leginkább az ott előforduló fajok vagy élőhelyek jellemzői alapján értékelik, a fajok helyzetét pedig befolyásolja az előfordulási helyek védelmi státusza. Ha egy területet a fajai alapján jellemzünk, akkor három fő megközelítés kínálkozik: a védettségi listáké, az ökológiai mutatószámoké és a jelölőfajoké.

Vajon mennyit ér ez a gyep a természetvédelem számára?

Védettségi listák

A védettségi listák jogilag szabályozzák, hogy a fajok egyedeivel mit milyen feltételekkel szabad csinálni, és ezek megszegése milyen szankciót vonhat maga után. Ezenkívül a természetvédelmi gyakorlatban szokás a területeket az ott előforduló védett fajok alapján jellemezni: egy sok védett fajt (vagy azoknak sok egyedét) számláló terület a természetvédelem számára értékesnek számít. A fajok között lehet differenciálni a védettség szintje szerint, pl. védettek és fokozottan védettek, vagy akár a pénzben kifejezett természetvédelmi érték szerint. A módszer előnye, hogy egyszerű, objektív, könnyen alkalmazható, laikusok számára is könnyen megérthető (szinte forintosítható a terület értéke). Az adatgyűjtési módja sem bonyolult, csupán a védett fajokat kell ismerni. A fő hátránya, hogy a védettségi listákat elsődlegesen nem élőhely-minősítési céllal alkották meg. A státuszok megítélésekor jogalkalmazási és élőhely-minőséghez nem kapcsolódó biológiai szempontokat is figyelembe vettek, ami anomáliákhoz vezet. Például léteznek alacsony természetességű élőhelyeket preferáló védett fajok is, illetve védett fajok nélküli "jó" élőhelyek. Törvénykezési jellegükből fakadóan a védettségi listák rugalmatlanok, lassan követik pl. a rendszertani és ökológiai változásokat, érvényességük nem biológiai, hanem adminisztratív határokhoz igazodik.

Ökológiai mutatószámok

Az ökológiai mutatószámok a fajok különféle élőhely-választási tulajdonságait írják le, általában 5-12 fokú skálákon, néha folytonos skálán. E tulajdonságok vonatkozhatnak általánosabb jellemzőkre, pl. tápanyagigény, vízigény, de konkrétan arra is, hogy a növényfaj milyen természetességű élőhelyeket részesít előnyben. Pl. a Borhidi-féle szociális magatartási típusok a Grime-féle CSR-modellre alapozva kategorizálják a fajokat, és minden kategóriát egy természetességi értékszámmal jellemeznek. A ritka és élőhely-specialista fajok magasabb pozitív pontértéket kapnak, mint a generalisták, náluk alacsonyabbat a természetes pionírok. A zavarásjelző fajok negatív pontszámmal szerepelnek, a skála alján az idegenhonos özönnövényekkel. Az indikátorszámok jóval árnyaltabb megközelítést tesznek lehetővé, mint a védettségi listák, alkalmasabbak a fokozatos átmenetek kifejezésére, valamint a biológiailag értelmes mintázatok megragadására. Hátrányuk azonban, hogy meglehetősen bonyolultak, nehezen kommunikálhatóak, erősen intuitív jellegűek. Azt próbálják meg formalizálni, ami a gyakorlott botanikus fejében lejátszódhat, amikor a terepen bizonyos fajokat látva az élőhelyről kialakít magában egy jellemzést, de a pontos lépések nagyja még messze van az objektivitástól. Nem világos például, hogy két terület összehasonlításakor a természetességi értékszámokat milyen formában érdemes összegezni: a faji értékszámok összegeit vagy átlagait kellene használni, netán valamilyen eloszlásfüggvényt? Az ezekhez szükséges műveletek elvégezhetőek-e egyáltalán a pontszámokkal matematikailag érvényes módon? Emellett a mutatószámokkal történő élőhely-minősítés a területekről teljes fajlistát igényel, emiatt terepi felvételezése igen munkaigényes.

Jelölőfajok

A fenti két lehetőség gyengéinek kiküszöbölésére biológiai szempontok alapján is lehet definiálni indikátorfajokat, amelyek a védettségi listákhoz hasonlóan alkalmazhatóak. Ilyenek például a vörös listák, amelyek a veszélyeztetett fajokat sorolják fel, és kategorizálják a veszélyeztetettség mértéke szerint. Ez hasznos lehet területi prioritások kijelölésére is, hiszen egy veszélyeztetett faj előfordulási helye mindenképpen védelmet érdemel – ebben az értelemben a vörös listák fajai jelölőfajokként alkalmazhatók, a védendő élőhelyeket jelölik előfordulásaikkal. A jelenlegi vörös listák hátránya, hogy a leginkább veszélyeztetett fajok gyakran olyan ritkák, hogy sok védelemre érdemes terület értékelésére nem alkalmasak, mert nem fordulnak ott elő, pedig veszélyeztetett faj nélkül is lehet értékes egy terület. Hasonlóak mondhatóak el a NATURA2000 jelölőfajokról: mindannyian szűk elterjedésű, specialista ritkaságok, amelyek alkalmazása inkább az állami és annál magasabb szinten hatékony.

Axiofitonok

A brit-ír botanikai társaság (Botanical Society of Britain and Ireland, BSBI) egy új fogalmat vezetett be az értékes fajok jelölésére, amelyeket „axiofitonoknak” (axiophytes) neveztek el. Az axiofitonok magas természetvédelmi értékű élőhelyek (pl. öreg erdők, tiszta vizű víztestek, magas fajgazdagságú gyepek) indikátorai, de nem feltétlenül ritka, veszélyeztetett vagy védett fajok. Kiemelendő, hogy az „értékesség” itt elsődlegesen a faj élőhely-preferenciájával, és nem a veszélyeztetettségével kapcsolatos. A britek törekvése szerint a sok axiofitonnak otthont adó területeknek kellene természetvédelemi prioritást élvezniük. Habár az axiofiton, védett és veszélyeztetett fajok halmazai nagyban átfednek, lehet axiofiton egy nem veszélyeztetett faj, ha rendre értékes élőhelyeken fordul elő, és nem szükségszerűen axiofiton egy veszélyeztetett növény, hogyha például annak előfordulásai antropogén élőhelyekre esnek, vagy ritkaságuk miatt értékelhetetlenek.

Az axiofiton fogalom jelentősége abban rejlik, hogy eddig nem létezett egységes kifejezés az értékes, de nem védett vagy veszélyeztetett fajok jelölésére; annak ellenére sem, hogy utóbbiak létezése mindig tudott volt. Az új szakszó lehetővé teszi a fogalom megnevezését, hivatkozását, gyakorlatba való beépülését. Az axiofitonokon keresztül könnyebben figyelembe vehetőek lennének a természetvédelemben azok a fajok, amelyek jogi védelme még nem feltétlenül indokolt, vagy gyakorlati akadályokba ütközik, de a botanikusok mégis tisztában vannak azzal, hogy a jelenlétük védendő élőhelyről tanúskodik. A szárazgyepeken ilyenek például a törpezanót fajok (Chamaecytisus austriacus, Ch. virescens, Ch. triflorus), a magyar aszat (Cirsium pannonicum), a réti aggóvirág (Tephroseris integrifolia).

Sokfelé "jó" fajnak számít, mégsem védett a halvány harangvirág (Campanula cervicaria)

Egy magyarországi axiofiton lista lehetőségeiről

A magyarországi természetvédelem erősen épít a faji szintű védettségre, ezért a védettségi listák is valamelyest az élőhely-minősítési alkalmazást szem előtt tartva alakultak. Meglehetősen hosszú emiatt a védett fajok hazai listája. Ennek ellenére egy hazánkra, vagy akár nagyobb tájegységekre adaptált axiofiton lista kidolgozása fontos lépést jelentene bizonyos élőhely-típusok, például alföldi erdőfragmentumok védelmében. Ez épülhetne például a Borhidi-féle rendszerre, de szakértők széles körű bevonásával bizonyos konszenzusos módosítások is elvégezhetőek lennének.

Sajnos a BSBI és a kapcsolódó oldalak elég szűkszavúan nyilatkoznak az axiofiton listák definiálásának mikéntjéről. Annyi világos, hogy először megyei listákat állapítottak meg a regionális szakértők, majd ezek összegzésével készült el a szigetországi lista. Biztos vagyok benne, hogy a megyei listák egységes skálázása, vagyis hogy az élőhelyi „jóságot” milyen mértékben indikáló fajok kerülhettek rá, komoly kihívás elé állította a munkában résztvevőket. Csak példaképpen: az egyik lehetséges, végletes álláspont szerint akár minden őshonos faj lehetne axiofiton, és így gyakorlatilag az (élőhely állapotával általában összefüggő) őshonos fajszámot használnánk minősítésre. A másik véglet pedig csak az igazán szűken értelmezett specialistákat tekintené axiofitonoknak, hasonlóan a jelölőfajokhoz, így néhány erős információtartalmú fajra alapoznánk a minősítést. Az optimális megoldás talán valahol félúton van a két véglet között, és biztosan nem könnyű különböző területek különböző szakértőivel összhangban megtalálni. De talán nem reménytelen keresni.

Lezajlott a XIV. "Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" nemzetközi konferencia

2024. febuár 1-3. között lezajlott a XIV. "Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" nemzetközi konferencia. A konferencia szervezését Molnár Zsolt kollégámmal ketten fogtuk össze a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete képviseletében. A házigazda  Heltai Miklós Gábor és Malatinszky Ákos személyében a MATE Vadbiológiai és Természetvédelmi Intézete volt a MATE gödöllői, Szent István campusán, továbbá támogatott minket Ódor Péter és Bátori Zoltán személyében a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete.

A konferencián 157-en regisztráltak. 2 plenáris, 1 szekción kívüli, 54 szekcióelőadást (normál- és villámelőadások együtt), valamint 42 posztert mutattak be a résztvevők, emellett sor került egy konferencia előtti fórumra a természet-helyreállítási törvénnyel kapcsolatos zöldítési programokról, valamint egy vitaestre a közösségi tudományról. A játékos kedvű résztvevők egy botanikai témájú kvízen mérhették össze tudásukat, melynek díjazottjai Takács Attila, Guller Zsófia, Schmidt Dávid és Molnár Csaba lettek - gratulálok nekik! Az AFVK konferencián hagyomány a Boros Ádám-díjak átadása a kuratórium által megszavazott személyeknek kiemelkedő botanikai munkásságukért. Idén három díjazott kapta meg:

Pifkó Dániel, a Chamaecytisus nemzetség taxonómiájának és chorológiájának feltárásában végzett  munkájáért, 20 éven át végzett herbáriumi gyűjtő és -fejlesztő tevékenységéért, valamint  tudománytörténeti munkásságáért (posztumusz);

Németh Csaba, a magyarországi Sorbus kisfajokkal, mohákkal és brioparazita gombákkal kapcsolatos kutatásaiért;

Pinke Gyula, a hazai szegetális gyomnövényzet sokféleségének feltárása terén és megőrzése érdekében végzett mélyreható tudományos és kimagasló ismeretterjesztő munkásságáért.

forrás: Facebook, Molnár V. Attila

Remélem, hogy a résztvevők a szándékunknak megfelelően magas szintű, inspiráló tudományos rendezvényen érezték magukat. A konferencia nem jöhetett volna létre a kiváló szervezői csapatunk munkája nélkül, melyet az alábbi személyek alkottak:

Baji Boglárka, Gantuya Batdelger, Bátori Zoltán, Berki Boglárka, Biró Marianna, Botta-Dukát Zoltán, Csecserits Anikó, Csergő Anna-Mária, Deák Balázs, Fodor Eszter, Gyalus Adrienn, Halassy Melinda, Heltai Miklós Gábor, Horváth Levente, Juhász Erika, Király Gergely, Kovács Balázs, Lengyel Attila, Magyari Zsuzsa, Malatinszky Ákos, Molnár Ábel Péter, Molnár Zsolt, Nagy József, Ódor Péter, Öllerer Kinga, Rigó Attila, Schmidt Dávid, Somodi Imelda, Szabadi Kriszta, Szilágyi Réka, Takács Attila, Tölgyesi Csaba, Valkó Orsolya.

Nagy köszönet nekik!

A következő AFVK konferencia megrendezését a Szegedi Tudományegyetem vállalta magára.

Közösségi Flóratérképezés Magyarországon

Régóta fennállt sokak részéről az igény egy könnyen használható adatbeviteli felületre, amivel a Flóraatlaszba be lehet küldeni növényi előfordulási adatokat. Takács Attilával, Schmidt Dáviddal és Rigó Attilával együttműködve indítottunk egy iNaturalist projektet, amelynek adatait (Bán Miklós segítségével) legalább évente szinkronizálni fogjuk a Flóraatlasszal.

Mindenkit biztatunk a csatlakozásra és az adatbeküldésre, legyenek azok közönséges vagy ritka fajok! A projekt feltételei szigorúbb minőségellenőrzésen esnek át, mint ami az iNaturaliston megszokott, ezért az érdeklődőket kérjük, figyelmesen olvassák el a projekt leírását.

XIV. "Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" nemzetközi konferencia

A XIV. „Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében” nemzetközi konferencia (röviden: "Flóra Konferencia") következő alkalmát 2024. február 1-3. között rendezzük meg a gödöllői MATE Szent István Campuson.

A konferencia célja, hogy

• átfogó képet adjon a legfrissebb kárpát-medencei terepbotanikai kutatásokról, beleértve a florisztikát, taxonómiát, vegetációkutatást, cönológiát, növényökológiát, természetvédelmet, tájökológiát, etnobotanikát, a hagyományos ökológiai tudás kutatását és a tudománytörténetet;
• elősegítse a kárpát-medencei flóra és vegetáció kutatói közti szakmai diskurzust.

A programmal és a részvétellel kapcsolatos minden tudnivaló megtalálható (lesz) az afvk2024.ecolres.hu honlapon.

A szervezést Molnár Zsolt kollégámmal vezetjük az ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetét képviselve, társaink Heltai Miklós és Malatinszky Ákos a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetéről, valamint Ódor Péter és Bátori Zoltán a MÖTE képviseletében.

65. IAVS szimpózium, Ausztrália

2023. augusztus 27. és szeptember 9. között az International Association for Vegetation Science (IAVS) éves szimpóziumán jártam az ausztráliai Új-Dél-Walesben. A kétnapos repülőút után először az egyhetes szimpózium előtti tanulmányi kiránduláson vettem részt. Ezen az úton a konferenciaszervezők bemutatták a résztvevőknek a környékbeli növényzet változatosságát. A terepi látnivalók igen sokszínűek voltak. Magukban foglalták a szubtrópusi és mérsékelt övi esőerdőket, köztük érintetlennek mondható állományokat, a tengerparti növényzetet, valamint kaptunk betekintést a helyi növényi inváziókba is. A kutatásom szempontjából mindenképpen tanulságos volt látni, ahogyan a jórészt Európából betelepített gyepi fajok a táji szinten gyakorolt külterjes legeltetéssel gyakorlatilag önálló ökoszisztémát alakítottak ki egy olyan kontinensen, ahol a taposó-legelő négylábúak (pl. szarvasmarha, birka, ló) teljesen hiányoztak. Szintén tanulságos volt viszontlátni itt a hazánkban elterjedt legelőgyomokat (pl. Cirsium vulgare) és útszéli gyomokat (Anagallis arvensis, Euphorbia peplus). Ausztrália élővilága a több százmillió éves, nagyfokú elszigeteltség miatt nagyon gazdag bennszülött kládokban. Az elszigeteltség miatt azonban a biológiai inváziók is igen drasztikusan hatottak, amikor a 18-19. században a többi kontinenssel való kapcsolat felélénkül. Jelenleg a Magyarországon kedvelt dísznövény, sétányrózsa (Lantana camara) inváziója jelenti az egyik legsürgetőbb veszélyt. E faj sokféle üde, főleg erdő élőhelyen terjed, irtását kézzel és vegyszerrel végzik. Mellette számos egyéb behurcolt fajjal találkoztunk, pl. Bidens pilosus, Ageratum houstonianum, Ligustrum lucidum, Emilia javanica, Ageratina adenophora. De természetesen a szűkebb kutatási témámtól függetlenül is lenyűgöző volt a korábban csak könyvekből és természetfilmekből ismert állatok és a változatos és meglehetősen bizalmas madarak látványa.

A konferencia szeptember 3-án kezdődött Coffs Harbour városban. Én az alábbi előadással szerepeltem:

Lengyel Attila & Botta-Dukát Zoltán: Guiding through between-community functional dissimilarity measures

Abstract - One of the effective tools to study the variation between communities is the use of pairwise dissimilarity indices. Besides species as variables, the involvement of trait information provides valuable insight into the functioning of ecosystems. In recent years, a variety of indices have been proposed to quantify functional dissimilarity between communities. These indices follow different approaches to account for between-species similarities in calculating community dissimilarity, yet they all have been proposed as straightforward tools.

In this paper, we review the trait-based dissimilarity indices available in the literature and identify the most important conceptual and technical properties that differentiate among them, and that must be considered before their application.

We identify two primary aspects that need to be considered before choosing a functional dissimilarity index. The first one is the way communities are represented in the trait space. The three main types of representations are the typical values, the discrete sets using the combination of species×sites and species×trait matrices, and the hypervolumes. The second decision is the concept of dissimilarity to follow, including two options: distances and disagreements. We use the above scheme to discuss the available functional dissimilarity indices and evaluate their relations to each other, their capabilities, and accessibility.

Emellett az alábbi elektronikus posztert mutattam be:

Lengyel Attila & Rigó Attila: Testing the main and interaction effects of invasive herbs on community diversity

Abstract - Invasions of alien plants are known to reduce the diversity and functioning of resident communities. Even though the spread of multiple invasive species in the same community is relatively common, the interaction between their effects gained attention relatively recently. Asclepias syriaca, and Solidago species (incl. S. gigantea and S. canadensis) are high-concern invasive herbs on Hungarian sandy old-fields. In this study, we examined how their cover is related to taxonomical and functional diversity of the resident plant communities, also accounting for the interaction effect between Asclepias and Solidago.

We sampled vascular plant composition and percentage cover in 80 plots of 4 sq-m on four old-field sites. We assembled trait data for canopy height, seed mass, specific leaf area, bud bank and vegetative spread for all species. We modelled species richness, community completeness, community weighted mean for each trait separately and Rao’s quadratic entropy for each trait and all combined as functions of Asclepias cover, Solidago cover and their interaction term.

Solidago cover had a negative main effect on species richness and community completeness, while Asclepias had no significant effect. Both invasive species had a weak effect on functional composition and diversity. The interaction effect was never significant.

Solidago cover decreased resident plant diversity; however, the filtering effect of Solidago cannot be explained by the traits involved in the analysis. Interaction between Asclepias and Solidago cover has no significant effect.

A konferencia programja elérhető itt: https://iavsaustralia2023.com/program/

Az utazást és a konferenciarészvételt az NKFIH PD 138859 pályázata támogatta.

Néhány fotó az útról:

Az előadásom (Sonkoly Judit fotója)

A magyar csapat egy része (Botta-Dukát Zoltán, Török Péter, Lengyel Attila, Sonkoly Judit fotóján)

Bidens pilosus, egy gyakori idegenhonos faj

A digitális poszterem első ...

... és második diája

Konferenciakiránduláson egy regenerálódó keménylombú erdőben

Dűnenövényzet

Kék lugasépítő

Gondwana Rainforest Nature Reserve, a 100 millió éves esőerdők egyik utolsó menedéke

Hegyi esőerdő

Az erdőket súlyosan veszélyezteti az erdőirtás. A kivágott eukaliptuszfák nagy részét villamosenergia fejlesztése, "zöld energia" nyerése céljából égetik el.

Tengerparti fenyér

Szubtrópusi esőerdő

Koalamama és kicsinye

Áttekintés a funkcionális különbözőség mérőszámairól - új cikk az Ecography-ban

Az ökológia és a biogeográfia egyik központi kérdése, hogy a közösségek vagy területek fajösszetétele milyen változatosságot mutat. A probléma vizsgálatához az egyik legalapvetőbb statisztikai eszközt a különbözőségi (disszimilaritási) indexek jelentik. Ezek olyan egyszerű matematikai formulák, amikkel számszerűsíteni lehet, hogy az egyik közösség mennyire különbözik a másiktól. A közösségeket főleg a fajösszetételük alapján hasonlították össze korábban, az utóbbi évtizedekben azonban megnőtt az érdeklődés egyéb szempontok figyelembe vétele felé. Ilyen például a közösségek funkcionális összetétel alapján történő összevetése. A szakirodalomban kb. 40-50 mérőszámot javasoltak az utóbbi években erre a célra. Ezek az indexek azonban mind-mind különböző feltételezésekkel éltek az adatokra nézve, és különböző elméleteket követtek a funkcionális sokféleség számszerűsítése és a különbözőség értelmezése céljából. A funkcionális különbözőség iránt érdeklődő felhasználó így meglehetősen elveszve, útmutatás nélkül érezhette magát, amikor a saját kutatásához próbált megfelelő módszert választani.

Ezen a helyzeten igyekeztünk javítani a kutatócsoport-vezetőmmel. A most megjelent 'review' cikkünkben feldolgoztuk az irodalomban eddig javasolt módszereket, és egy közös elméleti rendszerbe foglalva őket kiemeltük azokat a módszertani döntéseket vagy adottságokat, amelyeket figyelembe kell venni a módszerválasztáskor. Két döntést tartunk alapvetőnek: a különbözőség értelmezésének mikéntjét, valamint azt, hogy a közösségek funkcionális összetételét milyen módon írjuk le. A különbözőségnek két típusát tárgyaljuk: a távolságokat (distance) és az ellentétet (kicsit gyenge a magyar megfelelő, angolul találóbb: disagreement). A kettő között a lényegi különbség, hogy a távolságok felső korlátját az eredeti változók skálája szabja meg, tehát akár a végtelen is lehet, míg az ellentétek standardizáltak, 0 és 1 között változnak. Előbbiek hosszú, utóbbiak rövidebb grádiensek esetén működnek jól. A funkcionális összetétel leírásának három módja van. Az első (typical values), amikor a közösséget egyetlen pont reprezentálja, pl. amikor egyetlen gyepet a teljes biomasszája ír le. A második (discrete sets), amikor minden taxonhoz tartozik egy jellemző, egy trait, amit a taxon tömegességének figyelembe vételével együtt használunk fel egy közösségi szintű trait-eloszlás kiszámolásához. A harmadik (hypervolumes), amikor a traitek mint dimenziók által meghatározott térben egy többdimenziós alakzattal vagy eloszlással írjuk le a közösséget. A cikkben áttekintjük a tárgyalt módszerek kiszámolásához szükséges R-csomagokat is.

A funkcionális különbözési indexekről javasolt elméleti rendszerünk sematikus ábrája

Amit nem tudunk egyelőre megmondani, az az, hogy melyik index mennyire működik "jól", mennyire pontosan adja vissza a két közösség közti tényleges eltérést. Valójában a munkát ez utóbbi kérdés vizsgálatával kezdtük, azonban a bírálatok során világossá vált, hogy az elméleti megalapozás előbbre való, a körültekintő tesztelés pedig a vártnál összetettebb probléma. De ami késik, nem múlik. :)

Az összefoglaló és elérhetőség alább látható:

Lengyel, A. & Botta-Dukát, Z. (2023), A guide to between-community functional dissimilarity measures. Ecography e06718. https://doi.org/10.1111/ecog.06718

Abstract

One of the effective tools to study the variation between communities is the use of pairwise dissimilarity indices. Besides species as variables, the involvement of trait information provides valuable insight into the functioning of ecosystems. In recent years, a variety of indices have been proposed to quantify functional dissimilarity between communities. These indices follow different approaches to account for between-species similarities in calculating community dissimilarity, yet they all have been proposed as straightforward tools. In this paper, we review the trait-based dissimilarity indices available in the literature and identify the most important conceptual and technical properties that differentiate among them, and that must be considered before their application. We identify two primary aspects that need to be considered before choosing a functional dissimilarity index. The first one is the way communities are represented in the trait space. The three main types of representations are the typical values, the discrete sets using the combination of species × sites and species × traits matrices, and the hypervolumes. The second decision is the concept of dissimilarity to follow, including two options: distances and disagreements. We use the above scheme to discuss the available functional dissimilarity indices and evaluate their relations to each other, their capabilities, and accessibility.

Az aranyvesszős és selyemkórós mintaterületek tavasszal

Lassan két hete már, hogy körbenéztem a Szada és Veresegyház közötti mintaterületeimen, ahol a selyemkóró és az aranyvessző együttes invázióját vizsgálom. Mindkét özönnövény talajban található szervekkel, geofitonként vészeli át a telet, aztán a selyemkóró nyár közepére, az aranyvessző a nyár végére és őszre éri el a legnagyobb növényi tömegét. Ezért főleg nyáron szokták vizsgálni őket, viszont kíváncsi voltam, hogy néznek ki olyankor az érintett parlagok és gyepek, amikor az özönnövények árnyékolása még nem tapasztalható (olyan mértékben). Szisztematikus mintavételt nem végeztem, így inkább csak benyomásokat gyűjtöttem.

Agár-sisakoskosbor

... aranyvesszős gyepen

Az első érdekesség egy agár-sisakoskorbor (Anacampris morio) megtalálása volt egy aranyvesszős homoki gyepen. Egyetlen tövet találtam mindössze, így arról kár talán elmélkednem, hogyhogy éppen az aranyvesszős foltban nőtt, és nem a jobb állapotú gyepekben.

Az aranyvessző hajtásai nem túl magasak még...

... de helyenként nagy borítás érnek el

A selyemkóró még szinte észrevétlen...

... legfeljebb arasznyi

A másik érdekesség a selyemkóró és az aranyvessző fenológiai eltérése. A selyemkórónak a látogatásomkor még csak legfeljebb arasznyiak voltak a friss hajtásai, amik elég ritkásan jelentek meg ahhoz, hogy érdemi árnyékolást még ne fejtsenek ki. Ezzel szemben az aranyvessző alacsony, de jóval sűrűbb tömeget képzett, bőven árnyékolt már maga alatt. Figyelembe véve azt, hogy az aranyvessző a legnagyobb biomasszáját később éri el, és lombtömege is kitart bőven őszig, sokkal hosszabb ideig árnyékol, mint a selyemkóró, amely láthatóan csak most indul, és a nyár végi aszálykor már normálisan potyogtatja le a leveleit. Emellett az aranyvessző sokkal sűrűbb tömeget alkot a selyemkórónál. Ezek mind azt sejtetik, hogy az aranyvessző árnyékoló hatása sokkal drasztikusabb lehet, mint a selyemkóróé.

Kúszó szentperje tömeges virágzása

Még egy nagy, zárt állomány

A harmadik említésre méltó tapasztalat a kúszó szentperje (Hierochloe repens) "berobbanása" volt egyes parlagokon. Egészen biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években ekkora tömegeivel nem találkoztam a környéken. Egyértelműen egy lokálisan terjedő faj, amelyről már írtam bejegyzést, Hegedüs Márk szakdolgozóm pedig diplomamunkát.