Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdősztyepp. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdősztyepp. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 11., kedd

A mezőföldi löszgyepeken

Már két hete történt, de csak most jutottam el addig, hogy mutassak néhány fotót arról a terepi utunkról, amelyet néhány mezőföldi löszgyep mintavételezésére szerveztünk két szegedi kollégával, Bátori Zoltánnal és Tölgyesi Csabával. A Mezőföld az erdőssztyepp vegetációs zónába tartozik, amelyre a nyíltabb erdők és zárt szárazgyepek mozaikos előfordulása jellemző, itt eredendően erdős túlsúllyal. (Egy bejegyzés a kárpát-medencei lösztölgyesek osztályozásáról elérhető itt.) A tájegység sík területeit túlnyomó többségben szántók és faültetvények borítják, a természetesnek mondható erdőssztyepp vegetáció szinte kizárólag a tagoltabb felszínű völgyrendszerekben maradt fenn, de az erdőket jórészt ott is letermelték már. Mi most a gyepi komponensre voltunk kíváncsiak. (Horváth András cikke a Kitaibeliában a mezőföldi löszvegetációról: PDF)

A nagykarácsonyi löszvölgy
A belsőbárándi löszvölgy-rendszer (fotó: Bátori Zoltán)

Az általunk látott löszgyepek többsége az Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati társuláshoz sorolható, amelyet éppen erről a területről írtak le (Horváth 2002, 2010), és amely a későbbi szüntaxonómiai revíziókban (Illyés et al. 2007, 2009, Lengyel et al. 2016, blogbejegyzés) is egy stabilan elkülönülő, pannon elterjedésű típusnak bizonyult. Magas füvű, kétszikűekben gazdag gyep. Jellemző fajok a Brachypodium pinnatum, Festuca rupicola, Helictotrichon adsurgens, Euphorbia glareosa, Peucedanum alsaticum, Filipendula vulgaris, Teucrium chamaedrys, Thalictrum minus, Inula germanica, I. ensifolia, I. hirta, Seseli varium, S. hippomarathrum. A gyepek nagyrészt az egykori lösztölgyesek kivágása nyomán alakultak ki, a fenntartásukhoz gyakran kaszálás vagy legeltetés szükséges, de lehettek hasonló természetes állományok a lösztölgyesek tisztásain. A legtöbb állomány meredek völgyoldalakon található, ahol az erős kitettség a művelésbe vonást és a beerdősülést is megakadályozza. Itt olvasható egy nagyon jó írás a löszgyepek termőhelyeiről.




(fotó: Bátori Zoltán)



A mezőföldi löszgyepek egyik ikonikus faja a Belsőbárándon (és még az ország 5-6 pontján) élő, fokozottan védett tátorján (Crambe tataria). A hatalmas termetű, gömbszerű hajtásrendszert fejlesztő faj löszgyepi specialista, azonban szaporodásához bizonyos fokú bolygatás is szükséges. A növény "ördögszekér" módjára terjed, vagyis termésérés után az elszáradt hajtás a tövénél letörik, amit aztán a szél messzire görgethet. A termések borsónyi gyöngyre emlékeztető becőkék.

Tátorján (Crambe tataria) "ördögszekér"

Tátorján (Crambe tataria) termései

Szintén értékes növény még a borzas macskamenta (Nepeta parviflora), amit azonban nem találtunk, bár tudatosan nem is kerestünk. A löszgyepek "jó" faja még a szennyes ínfű (Ajuga laxmanni), amely már levirágzott, így nem volt túl látványos. Néhány fotó a további érdekes fajokról:

Magyar kutyatej (Euphorbia glareosa, syn. E. pannonica)

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Gór habszegfű (Silene bupleuroides)

Magas kígyószisz (Echium italicum)

Csajkavirág (Oxytropis pilosa) termésben
Végül egy csapatfotó:

Jobbról balra haladva: sárga len (Linum flavum), Tölgyesi Csaba, Bátori Zoli és jómagam

2017. június 20., kedd

Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)
Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén
A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.

2014. február 10., hétfő

Lösztölgyesekről szóló cikk a Preslia folyóiratban

Megjelent egy cikkünk a Preslia nevű, cseh folyóiratban. A cikkben a Kárpát-medence lösszel borított területein kialakuló, tölgy uralta erdőtársulások típusait mutatjuk be egy numerikus osztályozás alapján.
Magyarországon az ún. lösztölgyesekre az erdőssztyepp öv klimatikus zárótársulásaként tekintünk. Egykor az Alföld löszhátait, a dombsági és hegylábi területeit uralhatták, mára azonban a termékeny talajú, lösz borította vidékek művelésbe vonása miatt jelentősen megritkultak, elszigetelt állományaik védendő reliktumoknak tekinthetők. A löszön kialakult tölgyeseknek korábban csak a szárazabb típusait kezelték külön társulásokként (tatárjuharos lösztölgyes, Aceri tatarici-Quercetum roboris Zólyomi 1957, ill. hársas-tölgyes, Dictamno-Tilietum cordatae Fekete 1961), üdébb típusokat nem neveztek meg. Szerbiában és Horvátországban üdébb és szárazabb típusokat is leírtak a cönológusok, viszont a szárazabbak sem voltak azonosak a Magyarországról ismertekkel. Vizsgálatunkban egységesebb képet próbáltunk kialakítani a magyar, horvát és szerb lösztölgyesekről.

Horvátországi lösztölgyes ezüsthárssal

Elemzésünkben hat erdőtípust különítettünk el, melyeket egy-egy jellemző fajukkal jelöltünk. A hat típus két csoportra oszlott földrajzi elterjedés szerint. A déliesebb areájú szubmediterrán csoportba két típust soroltunk. A szártalan kankalinról (Primula vulgaris) elnevezett típus döntően a vizsgálati terület déli részén fordul elő, vizsgálatunk szerint legészakibb állományai a Dél-Dunántúlon vannak.

A szártalan kankalin a szubmediterrán, üde lösztölgyesek faja
Zárt lombkoronájú, üde-félszáraz erdő, amelyet a hazánkból eddig bizonyítottan nem jelzett Tilio tomentosae-Quercetum roboris Slavnic 1952 asszociációval vélünk azonosnak. A szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) nevével fémjelzett típus valamivel szárazabb, Horvátországban és Szerbiában készült felvételek képviselik, szüntaxonómiai hovatartozása egyelőre nem kellően tisztázott. A kontinentális elterjedésűek csoportjában az első típus névadó faja a pusztai meténg (Vinca herbacea), mely már sejteti, hogy ide a legszárazabb, nyílt lombkoronájú lösztölgyesek tartoznak. A "tipikus", magyarországi tatárjuharos lösztölgyesek mellett azonban többféle, ráadásul gyakran nem érvényes nevet használtak mások a hasonló erdők jelölésére, így a szüntaxonómiai azonosítás most sem lehetséges. A típus előfordulásainak többsége a Mezőföldön van, de a Tolnai-dombságról, a Dél-Baranyai-dombságról, sőt, Horvátország északi részéről is sorolódtak ide felvételek. Még nagyobb érdekesség, hogy a Tarcal-hegység (Fruska Gora) szomszédságában, Szerbiában is előfordul elszigetelten.

Felvételezés a lösztölgyesben

A pusztai meténg a száraz, nyílt tölgyesek tisztásait kedveli

A nagyezerjófű a nyílt tölgyesek és erdőszegélyek jellemző faja
A bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) fajjal jellemezhető típus az előző üdébb (nevezzük félszáraznak) változatának tekinthető. Állományainak többsége az Északi-középhegység lábainál és a Mezőföld északi részén található. Üde és zárt erdő az odvas keltike (Corydalis cava) által jelzett lösztölgyes, melynek felvételei a Mezőföldön, a Tolnai-dombságban és a Dél-Baranyai-dombságban készültek. A szüntaxonómiai rendszerben a Corydalido cavae-Carpinetum betuli Kevey 2008 név használatát javasoljuk e típus megjelölésére.

A bársonyos tüdőfű a félszáraz tölgyeseket jellemzi

Üde erdőkben él az odvas keltike
Végül elkülönítettünk egy típust, amelyet a tyúkhúr (Stellaria media) faj jellemez. Elterjedésében, élőhelyigényében hasonlít az előző típusra, azonban a zavarás nyomai attól megkülönböztetik.

A cikkünk hivatkozása:
Purger D., Lengyel A., Kevey B., Lendvai G., Horváth A., Tomić Z. & Csiky J. (2014): Numerical classification of oak forests on loess in Hungary, Croatia and Serbia. – Preslia 86: 47–66. Letölthető a Researchgate profilomról

2013. december 26., csütörtök

Cikk az Ecological Complexity folyóiratban

A közelmúltban volt szerencsém együttműködni a Szegedi Tudományegyetem kollégáival, akik egy speciális, pannóniai élőhely, a kiskunsági, meszes homokon kialakuló erdősztyepp növényzeti határaival foglalkoznak. Ez az élőhely a főleg fehér nyár (Populus alba) alkotta, jobb vízellátottságú, tápanyagban gazdagabb buckaközökben kialakuló erdőfoltok, valamint a száraz, tápanyagszegény buckatetőkön megtalálható nyílt, homoki gyepek mozaikjából áll.

Nyáras-borókás erdőfolt
Fehér nyár (Populus alba) uralta erdőfolt
Kiskunsági homokpuszta (korábban lőtérként hasznosították)
Nyílt, meszes homopusztagyep a bennszülött kései szegfű (Dianthus serotinus) tömegével
Kései szegfű (Dianthus serotinus)
Egyes mikroklimatikus mutatók és a növényzet változását vizsgáltuk olyan mintavételi pontokon, amelyek az erdőfolt belsejében, az erdőszegélyben vagy az erdőhöz közeli nyílt gyepen helyezkedtek el. Megállapítottuk, hogy a mikroklíma tekintetében folyamatos átmenet észlelhető az erdőfolttól a nyílt gyepig, a növényzet fajösszetételében, diverzitásában, egyes strukturális jellemzőiben viszont a gyep és az erdő határán található erdőszegély önálló egységként tűnik fel. Hangsúlyozzuk az erdőszegély mint a gyep és az erdő határán létrejövő, de megkülönböztetett figyelmet érdemlő élőhelyek fontosságát.

A cikk itt érhető el: