Füleskuvikok a Gödöllői-dombságban - az első madaras cikkszerzőségem

Akik személyesen ismernek, azok számára valószínűleg nem árulok el azzal titkot, hogy a szenvedélyem a madarászás. Életem egy bizonyos szakaszában úgy éreztem, hogy ennek gyakorlásához madárgyűrűző-vizsgát is jó lenne tennem, emellett bekapcsolódtam az MME gödöllői helyi csoportja, főleg Kerényi Zoltán és Lehel György által művelt füleskuvik-védelembe és kutatásba. A főleg az ő munkájuk révén összeállt adatokból jelent meg egy cikkünk az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály és MME Ragadozómadár-védelmi Tanács közös évkönyvében, a Heliacában.

A cikkben szó esik a füleskuvikok elterjedéséről, állománynagyságáról, élőhelyválasztásáról, az odúfoglalási tapasztalatokról, a területhűségről, valamint az ivarok biometriai határozási nehézségeiről. (Valójában ennél is többféle elemzést terveztünk, de sajnos nem teljesültek fontos statisztikai alapfeltételek.) A munka leginkább a szerzőtársaimat dicséri, de örülök, hogy én is hozzájárulhattam itt-ott. Ez az első tudományos cikkszerzőségem madaras témában, emiatt az iromány különleges számomra.

Füleskuvik gyűrűzéskor

A füleskuvik (Otus scops) egy Dél- és Kelet-Európától Közép-Ázsiáig elterjedt bagolyfaj, amely Magyarországon fokozott védelem alatt áll. Az európai és világállománya valószínűleg csökken, míg a hazai állomány stabil, és többek megfigyelései szerint az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt. A Gödöllői-dombságban helyenként gyakori madár, a tavaszi és koranyári éjszakákon hallható füttyei jellegzetes táji elemnek is mondhatók. Az egyetlen igazi vonuló bagolyfaj Magyarországon, a telet Nyugat- és Közép-Afrikában, kisebb számban a Földközi-tenger medencéjében tölti. Első egyedei április legelején érkeznek, az utolsók szeptemberben indulnak útnak. Elsősorban a facsoportok és nyílt, gyepes területek mozaikját kedveli, és nem idegenkedik az épített környezettől sem. Mesterséges odúval jól telepíthető. Nagyobb rovarokkal és kisebb emlősökkel táplálkozik.

A cikk hivatkozása alább látható, a Heliaca pedig teljes egészében olvasható itt.

Kerényi Z., Lehel Gy., Lengyel A. (2022): Füleskuvik-védelem és kutatás a Gödöllői-dombságban. Heliaca 18: 43-52.

Veresegyház madárfaunája

Gyerekkorom óta fennálló szenvedélyemnek köszönhetően mindig is aktívan figyeltem a madarakat a lakóhelyem közelében. Nincs ez másképp Veresegyházon sem, az azonban csak az elmúlt napokban tudatosodott bennem, hogy még egyszer sem számoltam össze, hány madárfaj fordul itt elő. A hiányt pótlandó, sorra vettem a saját megfigyeléseimet, a mások által a birding.hu oldalra feltett adatokat, valamint más hiteles madarászok megfigyeléseit, amelyekről valamilyen formában értesültem (és amelyekre emlékeztem...). Néhány faj esetén bizonytalan voltam. Ezek főleg olyan fajok, amelyek nem annyira ritkák, hogy a megfigyeléseiket pontosan feljegyezzem, de mégsem találtam bizonyító erejű emléket a községhatáron belüli előfordulásukról. Mérlegelve a kérdőjeles fajokat, az erdei pacsirtát felvettem a listára, mert a Ligetek városrészhez közeli, őrbottyáni határban több pár is fészkel, ezek éneke gyakran a veresi oldalról is hallható, biztosan át is jönnek néha. Ugyanezzel a logikával felvettem a berki tücsökmadarat, amelynek az őrbottyáni és a mogyoródi határból van adata, és Medveotthon környékén, a Nádasligetnél és a Sződrákosi-patak mentén legalább vonulóként minden bizonnyal megfordul. A sirályokat, a kék galambot, a hegyi fakuszt és a csókát nem vettem fel, mert a közvetlen közelben aligha költenek, bár őszi-téli kóborlásaik során könnyen eljuthatnak a területre. Lehet, hogy csak kis odafigyelés kérdése, és meglesznek. A taxonómiai felfogás tekintetében a birding.hu Magyarország madarai listáját vettem alapnak, ez 430 fajt tartalmaz.

A függőcinege ritka fészkelő Veresegyházon

Jöjjön végre a lényeg, hogy "mennyi az annyi". Nos, 171. A teljes lista megtekinthető itt, és folyamatosan frissíteni fogom. De mi van a szám és a lista hátterében? Vajon ez "sok" vagy "kevés"? Veresegyház egy gyorsan fejlődő, urbanizálódó, agglomerációs kisváros a Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság találkozásánál. Falusias, üdülőjellegű, kertvárosias, lakóparkos és ipari részekkel rendelkezik. Bár az emberi hatás erős, a település terjeszkedése és az iparosodás rendkívül gyors, mégis viszonylag sokféle természetközeli élőhelytípust fellelhetünk. A városon keresztül folyik több kisebb ér, melyek közül a Sződrákosi-patak a legjelentősebb, három tavat is felduzzasztottak rajta, ezek ma rekreációs célokat szolgálnak (horgászat, időlegesen strand). A tavak és patakok környékén (városi léptékkel mérve) jelentős természetközeli növényzet található: öreg, őshonos fák alkotta erdőfoltok, fasorok, rekettyefüzes cserjések, nádasok, láprétek. Külön említést érdemel az Álomhegyi-tó, amelyet (ha jól tudom) 2012-ben kezdtek ásni a város külterületén. Az eredetileg víztározónak induló beruházás szerencsére azóta csak lassan halad, a tavat gyakorlatilag a vízi élővilág meghódította, a partját nád, gyékényfajok és más mocsári egyszikűek, füzek és nyárak uralják. A tó körüli munkálatok nyomán változatos homokformációk jöttek létre, részben ezeken is megindult a növényzet térhódítása, másutt partifecske- és gyurgyalag-költőhelyek alakultak ki. A város külterülete mozaikos, aránylag nyílt kultúrtáj, amelyet kis- és nagytáblás szántók, felhagyott gyümölcsösök, homokpusztagyepek és lápi-mocsári élőhelyek maradványai, parlagok, jellegtelen gyepek, idegenhonos fafajok (akác, ostorfa, fekete- és erdeifenyő) uralta fasorok és erdőfoltok, ültetvények, állattartó telepek (lovarda, hodályok, legelők, állatkert) alkotnak. Tartozik a városhoz egy nagyobb erdőterület is a Gödöllői-dombságba nyúlóan, de ezt intenzíven művelik. A terület fészkelő madárfaunája nem különösebben gazdag. Az erdei fajok aránylag ritkák, talán a fekete harkály, a füleskuvik és a léprigó érdemel említést. A nyílt és mozaikos élőhelyek fajai, valamint a lakott területek, kertek madarai már sokkal jellemzőbbek, pl. a vadgerle, parlagi pityer, erdei pacsirta, hantmadár, rozsdás csuk a jobbak közülük. Az Álomhegyi-tónál néhány egész jó faj is rendre előkerül költési időben, pl. bölömbika, függőcinege, kis vízicsibe, kendermagos réce.

Az Álomhegyi-tó a legfontosabb vízimadár-élőhely a környéken

Mindezzel együtt a fajok döntő része vonulása során bukkant fel Veresegyházon. Különösen meglepő, hogy az Álomhegyi-tónak nem túl nagy kiterjedése ellenére mennyi vizes élőhelyekhez kötődő madarat köszönhetünk. Csak a legérdekesebbek: vörösnyakú vöcsök, feketenyakú vöcsök, kis kárókatona, nagy bukó, számos récefaj, apró, Temminck-, sarlós és havasi partfutó, erdei, réti, füstös, szürke, billegető- és pajzsoscankó, gólyatöcs, "normál" és kis sárszalonka, havasi és rozsdástorkú pityer. Itt került elő a térség legnagyobb ritkasága, 2 példány citrombillegető 2019 tavaszán. Vonuló énekesekhez (pl. poszáták, füzikék, királykák, légykapók) bárhol lehet szerencsénk, de ezekre is a tavakhoz közeli erdőfoltok és cserjések a legjobbak. A költési időn kívül a patakokon rendszeres a hegyi billegető, ritkábban átrepülőként pedig a keresztcsőrű. Ragadozókból egerészölyv, karvaly, vörös vércse, kabasólyom, néha barna rétihéja fészkel a területen, a közelben darázsölyv és héja is, de vonulóként vagy kóborlóként egész jó fajok előkerültek már: parlagi sas, békászó sas, halászsas, rétisas, vörös kánya, barna kánya, vándorsólyom, kék vércse, kékes rétihéja. Rendszeres átvonuló a fekete gólya, a daru, a nagy lilik és a nyári lúd is.

Gólyatöcsök az Álomhegyi-tó kotrásán

Az összegzés előtt megérzésemre hagyatkozva még úgy sem néztem ki 171 fajt a területből, hogy a fajlistát átböngészve kiderült, 10 alatti azoknak a fajoknak a száma, amelyeket én nem láttam. Kis szerencsével és odafigyeléssel még 6-7 faj simán bejöhet a gyakoribbak közül, afelett viszont már csak ritkaságokkal bővülhet a lista. A 171 faj mindenképpen elég magas ahhoz, hogy akit érdekelnek a madarak, az ne legyen rest a távcsövet magánál tartani, hátha előbb-utóbb a 200-as álomhatárt is elérjük.

Fajvadászat

Madarászok közt igen közkedvelt az ún. fajvadászat (twitchelés, tvícselés), amely a minél több madárfaj megfigyelésére irányuló tevékenységet jelenti. Lényegében a gyűjtőszenvedély vagy a vadászösztön egy sajátos megnyilvánulási formájáról van szó. Sok madarász vezet 'life list'-et, amely az egész életében látott fajokat tartalmazza, vagy éves listát ('year list'). Ezek tartalmazhatnak földrajzi szűkítést is, pl. országra, kontinensre, faunatartományra, de akár a saját kertünkre vagy kedvenc tájegységünkre. A listák jellemzően versennyé fajulnak, amelyben az nyer, aki több fajt észlel. A nyeremény általában kimerül néhány dicsérő szóban és baráti vállveregetésben, de a lényeg itt általában az egészséges vagy egészségtelen versenyszellem kiélése. Az USA-ban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és a skandináv államokban ez egészen elképesztő tömegeket mozgat, ezek az emberek pedig néha horribilis összegeket, időt és nem számszerűsíthető ráfordítást szentelnek ennek a tevékenységnek. Az észlelések önbevalláson alapulnak, így teljes mértékben nem ellenőrizhetőek, de mivel minden adat nyilvánossá válik, egyfajta közösségi kontroll mégis van, az irreális megfigyelések hamar felébresztik a gyanút, a többség pedig (szerintem) nem kockáztatja a szavahihetőségét. A jelenségnek aránylag hű és szórakoztató karikatúráját adja a Vad évad ('The Big Year') című amerikai vígjáték.

Twitcherek valahol Nyugaton
forrás: thedabbler.co.uk

A birding.hu oldalon a hazai madarászok között a legkedveltebbek a Magyar lista (Magyarország területén az egész életünk során látott fajok), az éves listák (adott évben Magyarországon látott fajok) és a WP lista (Nyugat-Palearktisz faunatartományban megfigyelt fajok). A Magyar listát jelenleg 376 fajjal vezetik, de 300 faj alatt az első 85-be sem lehet bekerülni. Az ország teljes fajszáma egyébként 410 körüli, de ez minden évben növekszik 1-2-vel. Az éves listák minden újévkor nullázódnak, így viszonylag rendszeres és változatos versenyzési lehetőséget biztosítanak a nagyreményű próbálkozóknak. Én is írok magyar és éves listákat, de rendre a középmezőnyben találom magam (285, illetve évente kb. 210 fajjal), ami a ráfordított idő és költségek függvényében teljesen reális.

Rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) a hortobágyi Kondás-tavon - a kevés idei tvícseim egyike

A madarak és növények iránt is fogékony kollégákkal néha előkerül a téma, hogy vajon a botanikusok között miért nem alakult ki ekkora listaőrület. Persze, sok oka van ennek: a taxonómia képlékenysége, a határozások nehézsége és bizonytalansága, a helyüket gyorsan változtató és váratlanul feltűnő madarakkal szemben a jellemzően helytülő növények kiszámíthatósága, ezzel a szerencse és vakmerőség kisebb szerepe, a florisztika magasabb tudományos igénye - hogy csak az első négyet említsem, ami eszembe jut. Jól van ez így, hiszen ha valami csoda folytán a hazai természetbúvárokban tömegesen felébredne a növénytvícselés szenvedélye, borítékolható, hogy több fokozottan védett faj állománya látná kárát, hiszen a 'mega' ritkaságokhoz zarándokló fotósok vagy növénygyűjtők károkozása mindig is tapasztalható volt. Nem véletlenül őrzik a Bükki Nemzeti Park dolgozói és önkéntesei a papucskosbor (Cypripedium calceolus) egyedeit... Ugyanakkor megjegyzendő, hogy sokat profitálhatna a hazai botanika abból, ha legalább néhányakat megszállna az olyan, kevéssé ismert fajcsoportok etikus és tudományos színvonalú adatgyűjtési mániája, mint a hölgymálok, pitypangok, szedrek, rózsák, csenkeszek, hínárok... Hogy a laikusok kellő motivációval milyen tudás birtokába juthatnak és mennyi adattal gazdagíthatják a tudományt, arra jó példa a kosborfélék kutatása. Néhány kiváló, profi kutató mellett számos amatőr természetbúvár járult hozzá a hazai orchideák, főleg a kevésbé látványos nőszőfüvek pontosabb taxonómiai megismeréséhez, az elterjedésük feltérképezéséhez, nem utolsó sorban magas szintű fotódokumentálásukhoz, ld. pl. Csábi Miklós fotóit.

Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii)
2009-ben új előfordulását találtam, azóta az állomány eltűnt, Naszály (község)

Ami miatt ezt a bejegyzést írni kezdtem, az az, hogy összeszámoltam, hány edényesnövény-fajt láttam eddig Magyarországon. Egészen pontosan, hány olyat, amelynek a faji hovatartozásáról magam is meggyőződtem. Nem kell túl komoly listára számítani, mert csak emlékezetből húzkodtam a pipákat, könnyen lehet, hogy néhány fajt kifelejtettem. A referencia az Új magyar füvészkönyv taxonlistája volt (Excel táblázatként letölthető). Ez nem összevethető sem a birding.hu fajlistájával, sem a Magyarország madarainak névjegyzékével, amit a Nomenclator Bizottság állít össze, de számolni lehet rajta. Az ÚMF listája tartalmaz többek között gyakori dísz- és haszonnövényeket (pl. himalájai selyemfenyő - Pinus wallichiana, sárgabarack - Armeniaca vulgaris) - ilyeneket csak akkor számoltam, ha láttam kivadulva a fajt, ültetett vagy vetett állomány egyedeit nem vettem figyelembe. Az ÚMF kiadása után előkerült fajok természetesen nem szerepelnek a listán (pl. Rostraria cristata, Plantago coronopus). A taxonómiai feldolgozottságtól függően változóan kezeli az ÚMF a kisfajok és gyűjtőfajok viszonyát is, pl. a Ranunculus auricomus agg. vagy a Taraxacum officinale agg. csak a fajcsoport szintjén szerepel, míg a Stellaria media agg. kisfajokkal (S. media s.str., S. pallida, S. neglecta). Az ÚMF olyan fajokat is tárgyal, amelyeknek még nem volt hazai adatuk, de előkerülésük várható (pl. Callitriche platycarpa), illetve amelyek kipusztultak Magyarországról (pl. Trichophorum alpinum), habár ezek nem befolyásolták az általam itthon látott fajok számát. Ha a listán fajszintű név helyett csak fajcsoport (agg.) szerepelt, akkor azt pipáltam, egyébként mindig csak a fajt jelöltem, faj alatti szintekkel nem foglalkoztam. Mindezen sajátosságokkal egy közelítő becslésre mindenképpen alkalmas a lista. Végül, a látott fajaim száma: 1586, ami a 2721 fajt, köztük kultúrnövényeket és "várható" fajokat számláló teljes lista 58%-a. Hogy ez soknak számít vagy nem, azt nyilván nem lehet tudni összehasonlítás nélkül, de a kíváncsiságom legalább kielégült. Szisztematikus florisztikai kutatómunkát végző botanikusok azonos listázási elveket követve valószínűleg rám "vernek" több száz fajt. Érdeklődéssel fogadnám, ha valaki megosztaná a saját fajszámát.

A képen "elbújt" egy dél-dunántúli növényritkaság - vajon melyik?
A megfejtés itt érhető el

A lista összeszámolásának legfontosabb hozadéka számomra az volt, hogy rávilágított, mely fajokra, fajcsoportokra fordítottam eddig a kelleténél kevesebb figyelmet. Alig van olyan nagyobb növénycsalád, amelyben ne szerepelne még legalább 1-2 faj a határozóban, ami felett korábban elsiklottam, pedig az elterjedése alapján találkozhattam volna vele. Pl. a perjeszittyók (Luzula) közül gyanús néhány faj hiánya... Tehát van még hová fejlődnöm, továbbá remélem, hogy más is kedvet kap a fajismerete bővítéséhez. Végezetül mutatok néhány, talán kevesek által látott fajt a listámról:

Csinos lórom (Rumex pulcher)
bolygatott gyepek, útszélek ritka gyomfaja, Pécsváradról

Kisvirágú pacsirtafű (Polygala amarella)
sovány gyepek, láprétek apró növénye, Veresegyházról

Déli egércsenkesz (Vulpia bromoides)
dél- és nyugat-dunántúli sovány legelők szerény küllemű faja, Kisújbányáról

2016 madárgyűrűzési élményei

Amint már írtam, 2016-ban elkezdtem madarakat gyűrűzni szabadidőmben. Az év során kb. 1500 madarat gyűrűztem meg, melyeknek a kétharmadát egy hét alatt a Ferencmajori Madárvártán a Hopp Ferenc madarásztáborban, a többit pedig különféle egyéni "akciók" során a saját és a rokonságom lakóhelye környékén. Az alábbiakban beszámolok az érdekesebb fogásaimról.

Nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides)

Az első külföldi visszajelentésemről az ősszel kaptam hírt. Egy július 29-én Ferencmajorban gyűrűzött nádi tücsökmadaramat a horvátországi Vid településen, a Neretva folyó deltavidékén szeptember 2-án fogták vissza. A madár az eltelt 35 nap alatt 516 km-t tett meg.

Legérdekesebb visszafogásom egy veresegyházi fészkelőtelepen június 7-én megfogott partifecske. A madarat csaknem 5 évvel, egész pontosan 1787 nappal korábban, Gödöllőn gyűrűzték fiatalként. A partifecskék fiatal kori mortalitása elég magas, kevesen élnek meg ilyen szép kort. Ez a példány ezek szerint már ötödször jött vissza afrikai telelőhelyéről a Gödöllő és Veresegyház környéki fészkelőhelyekre. Mindig lenyűgöz, hogy ezek a látszólag törékeny és gyenge állatok milyen hihetetlen teljesítményekre képesek...

Partifecske (Riparia riparia)

A ferencmajori egy hét gyűrűzés rengeteg tanulsággal és élménnyel szolgált, amit az alábbi képek is illusztrálnak.

Erős csapat: karvalyposzáta (Sylvia nisoria), fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) és réti tücsökmadár (Locustella naevia) egyszerre a ferencmajori gyűrűzőasztalnál

Jégmadár (Alcedo atthis)

Berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis)

Rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla)

Kakukk (Cuculus canorus)

Búbos banka (Upupa epops), új faj a tábor gyűrűzött fajai közt

A veresegyházi volt homokbánya mellett egy visszacserjésedő-nádasodó kubikgödrös területen az ősszel nagyon jól mozogtak az énekesmadarak, több fajt itt foghattam először kézbe.

Tüzesfejű királyka (Regulus ignicapilla)

Erdei szürkebegy (Prunella modularis)

Erdei pityer (Anthus trivialis)

Törpegém (Ixobrychus minutus) - ilyet már fogtam Ferencmajorban, de a veresegyházi előkerülése kellemes meglepetés volt

A legritkább faj, amivel dolgom volt, aligha nem a kormosfejű cinege, amelyet a Mohora melletti Berekalji-víztározó fenyvesében fogtam:

Kormosfejű cinege (Parus montanus)

Az idei évben még nem gyűrűztem, de amint a hideg alábbhagy, és találok olyan helyet, ahol jó a mozgás, nem fogok teketóriázni. :)

Madárgyűrűzés

Ennek a bejegyzésnek az apropóját az adja, hogy nem rég megszereztem a madárgyűrűző engedélyt "énekesmadár" kategóriában. A madarakkal kapcsolatos tevékenységem nem része a hivatalos kutatómunkámnak, csupán hobbiból csinálom, de mivel végtére is ez is egy kutatás, említést teszek róla.

Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) gyűrűvel

A madárgyűrűzés egy ornitológiai adatgyűjtési módszer, amit először a madárvonulás kutatásának céljából alkalmaztak. A befogott madarakra a testtömegükhöz képest kicsi, egyedi azonosítóval ellátott gyűrűt erősítünk, majd szabadon engedjük őket. Ha a madarat újból sikerül befogni, vagy a terepen sikerül leolvasni a gyűrűjét, akkor kapunk egy adatot arról, hogy a befogás és a visszafogás/leolvasás között eltelt idő alatt milyen utat tett meg, és ez segít a faj vonulási mintázatának (útvonal, időzítés, sebesség) megismerésében. A gyűrű az esetek többségében alumíniumból vagy acélból készül, a madár lábára kerül, és annyira kicsi, hogy csak akkor olvasható le, ha a madár újra kézbe kerül. Emellett vannak színesgyűrűs projektek is, amelyek feltűnőbb, terepen is leolvasható, de hasonlóan könnyű gyűrűkkel vagy más alakú jelölőkkel dolgoznak. Ezenkívül sokféle elektronikus jeladót használnak madarak követésére. Ezek kicsit több technikai és anyagi akadályt támasztanak a megvalósítás elé, azonban felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatnak, hiszen egyedi szinten, napról napra követhetővé teszik a madarak mozgását. Itt látható egy lista nyomkövetős madarakról. Nézzük meg például, hogy merre jár éppen Garam, az Ipolyvecén jelölt fehér gólya. A blog írásakor a legfrissebb adat szerint éppen a libanoni határhoz közelített a Földközi-tenger partja mentén, útban Magyarország felé.

Ez a színes gyűrűs dankasirály (Chroicocephalus ridibundus)...

... az alábbi leolvasásokkal rendelkezik eddig, amelyekből kiderül, hogy a Kárpát-medence és az Adria között ingázott; részletek itt: http://tringa.mme.hu:8080/mme/captures/map/NTA1NjU3MA

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a madarakat mennyire befolyásolják, vagy akár veszélyeztetik ezek a jelölők. Calvo és Furness (2011) cikke szerint a jelölők madarakra gyakorolt hatása összességében elhanyagolható ahhoz képest, hogy maga a kutatás mennyi pozitív eredménnyel jár, de ettől még a kutatás során mindig nagy körültekintéssel kell eljárni, hogy a madarat minél kevésbé zavarjuk, valamint a madár esetlegesen megváltozott viselkedése ne vezessen hamis következtetésekre, egyes esetekben ugyanis ezek a veszélyek fennállnak.

Ez a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) énekelni kezdett a fotózás alatt, kézben tartva - nem igazán hatotta meg a befogás, azóta is aktívan őrzi a revírjét.

A gyűrűzés céljából befogott madarakon gyakran egy sor egyéb jellegzetességet is feljegyeznek (kor, ivar, vedléssel kapcsolatos információk, biometriai jellemzők, pl. a szárny alakjával kapcsolatos méretek, testtömeg...), amelyek szintén értékes adatokat jelentenek az ornitológusok számára. A madárgyűrűzéses kutatások számára különösen a standardizált fogási intenzitású állomások adatai értékesek, hiszen ezeken többé-kevésbé torzítatlan mintavétellel és nagyfokú szakmai felkészültséggel folyik a munka. Ilyen madárvárta van Magyarországon például Ócsán, Farmoson, Tömördön, Izsákon, és már Naszály-Ferencmajorban is - én az utóbbi táborban ismerkedtem meg a madárgyűrűzéssel kb. 15 éve.

Hálóállás Ferencmajorban

A madarak befogására többféle eszköz van használatban, melyek közül kis termetű madarak megfogására a legalkalmasabb és legelterjedtebb az ún. függönyháló vagy japánháló. Ez egy függőlegesen kifeszíthető, kb. 3 méter magas, rendszerint 6-12 méter hosszú, laza szövésű háló, amelyen néhány feszítőzsinór halad keresztül vízszintesen. A háló fekete, vékony szálú műanyagfonalból készült, és merőleges irányból meglepően nehéz észrevenni. Ha a madár sem veszi észre, akkor merőlegesen a hálónak repül, majd a feszítőzsinórok által képzett zsebbe hullik, és ott marad, amíg a gyűrűző (vagy segédje) ki nem szabadítja. A háló működését ezen a videón mutatja be egy brit madarász. A befogási módszer kellő szakértelem és az előírások betartása mellett minimális veszélyt jelent a madár épségére - ahogyan ezt Spotswood és munkatársai is kimutatták.

Őszapó (Aegithalos caudatus) a hálóban

A madárvonulás régóta feszegeti az emberek kíváncsiságát, sokan foglalkoztak és foglalkoznak vele, hatalmas szakirodalma van, ennek ellenére még mindig sok a nyitott kérdés. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelenlegi tudásunk döntő részére a gyűrűzéses vagy (újabban) az egyéb jeladós kutatások révén tettünk és teszünk szert, és ez nagyban segíti a madarak védelmét. Itt egy összefoglaló cikk a témában: Bailein (2001). Az alábbiakban igen röviden megemlítek néhány publikációt, amelyek gyűrűzéses adatok segítségével fednek fel érdekességeket.

Mindenekelőtt a Magyar madárvonulási atlaszról (Csörgő et al. 2009) írok, amely az összes hazánkban fogott madárfaj gyűrűzési adatait összegzi: gyűrűzések és visszafogások számával, kiemelt figyelemmel a külföldi gyűrűs madarak hazai megkerüléseire és a hazai gyűrűsek külföldi megkerüléseire, a gyűrűzések időpontjára, a madarak korára.

Korner-Nievergelt és társai (2014) korszerű statisztikai modellekkel vizsgálták az Európában jelölt vörösbegyek megkerülési adatait. Ezzel egyrészt tesztelték a modellezési technikát, másrészt kimutatták, hogy a Skandináviában jelölt vörösbegyek közül több tölti a telet Észak-Afrikában, mint a Közép-Európában jelöltek. Az északabbi állományok tehát a vonulás során "átugorják" a közép-európaiakat.

Vörösbegy (Erithacus rubecula)

Johnson és társai (közlésre elfogadott cikk) Nyugat-Európában fogott hosszútávú vonuló poszátafélék megkerülési adataiból számolt túlélési valószínűségek, a telelőterület klímája és a vonulás alatti időjárási viszonyok között keresték az összefüggést. Azt mutatták ki, hogy a csapadékosabb klímájú nyugat-afrikai területekre vonuló állományok túlélési esélye jelentősen magasabb, mint azoké a madaraké, amelyek a telet rendszeresen a száraz klímájú Száhel-övezetben töltik. Az ilyen vizsgálatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a klímaváltozás madárvonulásra gyakorolt hatását megismerjük, előrejelezzük, és a sérülékeny fajokat hatékonyabban védjük.

A kerti geze (Hipplais icterina) hosszútávú vonuló faj, a telet a déli féltekén tölti

Newton és társai (2016) különféle módszerekkel, köztük visszafogási, visszatalálási és kézrekerülési adatok alapján vizsgálták a nappali és éjszakai ragadozók természetes túlélési arányát az életkor, a testméret, az ivar és még néhány tényező függvényében.

Reichlin és társai (2009) cikke egy példa arra, hogy hogyan fedhetők fel madárfajok vonulási irányai a nyaktekercs és a búbos banka példájával, Briedis és Keišs (2016) pedig a gyűrűzési adatok alapján következtetnek arra, hogy a XX. század során európai állományának 95%-át elvesztő, globálisan veszélyeztetett csíkosfejű nádiposzáta megfogyatkozása pontosan mikor, milyen ütemben történt.

Nyaktekercs (Jynx torquilla)

A gyűrűzési adatok korrekt statisztikai elemzése egy izgalmas kihívás, ami a matematikai módszerek fejlődésével egyre több újdonsággal kecsegtet. Nem rég magyar szerzők írtak erről egy kiváló útmutatót (Harnos és társai 2015), amelynek folytatása is várható.

Ha valaki a fentiektől kedvet kapva gyűrűzéses kutatások eredményeire keres a neten, akkor nagy eséllyel az Ibis, a Journal of Ornithology, a The Ring, a Ringing & Migration, az Ardea, az Alauda, a Die Vogelwelt, vagy éppen a magyar kiadású Ornis Hungarica honlapjára sodorja a Google - de amúgy ennél jóval több ornitológiai folyóirat létezik, valamint általánosabb zoológiai vagy ökológiai lapok is gyakran közölnek gyűrűzéses cikkeket.

A tudományos kutatás mellett a madárgyűrűzésnek fontos szemléletformáló és ismeretterjesztő szerepe is van, hiszen a laikusok, köztük nagyon sok gyerek, gyűrűzési bemutatók és táborok alkalmával közelről láthatják vagy kézbe is vehetik a madarakat. Sok gyerek számára ez egy olyan meghatározó élmény, amely végleg elkötelezi a természetvédelem ügye mellett.

A madárgyűrűzést Magyarországon a Magyar Madártani Egyesület Madárgyűrűzési Központja koordinálja. A honlapján egy általános ismertetőn kívül képek és sok érdekesség található a hazai munkáról.

Térképezési programok, 'citizen science' és a Madáratlasz Program

A blogbejegyzéseim és publikációm során többször írtam már arról, milyen mértékben lendítette előre a számítástechnikai forradalom a biológiai kutatásokat azzal, hogy lehetővé vált az emberi kapacitással már nem átlátható mennyiségű adattömegek tárolása, rendezése és elemzése. A számítógépes kapacitás növekedésével párhuzamosan nőtt az érdeklődés a nagy tér- és időléptékű (emiatt nagy adatigényű) tudományos kérdések felé, s ennek jó példái a nagy területekre kiterjedő térképezési és monitoring programok. Magyarországon több ilyen is fut vagy futott a közelmúltban, ilyen volt például a MÉTA (Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa) program, amely során hivatásos kutatók és más szakmabeliek járták végig az ország teljes területét, és jegyezték fel 267 813 db 35 hektáros hatszögben az előforduló élőhelytípusokat, valamint bizonyos egyéb növényzeti jellemzőket.

Az efféle, nagy volumenű adatgyűjtésekhez gyakran kevés a szakember egy adott országban, viszont szerencsés esetben lehetnek jócskán olyan amatőrök, akik bevonhatók a munkába. Az ilyen adatgyűjtésen alapuló kutatásokat nevezik 'citizen science'-nek. Ma már a világ több táján (de főleg angolszász területeken), több témában működnek laikusok, amatőrök aktivitásán alapuló kutatások. Az amatőrök különböző tudásszintje miatt viszont az így gyűjtött adatokat a szakértőknek komolyan le kell ellenőrizni, erre projektenként eltérő megoldások születnek. A 'citizen science'-nek az adatgyűjtésen kívül nem elhanyagolható funkciója az ismeretterjesztés, a környezeti nevelés, a figyelem felhívása természetvédelmi problémákra. A Vadonleső programban például egészen egyszerűen felismerhető, az átlagember számára is ismert fajokról lehet adatokat feltölteni, s így még motiváltabbá lehet tenni a kicsit is érdeklődőket a veszélyeztetett természeti értékek megóvása iránt.

A Vadonleső olyan közismert fajokkal foglalkozik, mint a 2015. év emlőse az ürge

Elsősorban nyilván azok a témák működhetnek ilyen módon, amelyeknek nagy a társadalmi bázisa; például kétlem, hogy ugróvillások monitoringjára sokan jelentkeznének puszta kedvtelésből világszerte, azonban az ornitológiai adatgyűjtésekkel lényegesen jobb a helyzet. Magyarországon már az 1990-es évek óta sikeresen működik több olyan madármonitoring program, amelyekben a terepi munka döntő részét önkéntesek végzik. 2014-ben az Magyar Madártani Egyesület Monitoring Központja egy új programot indított Madáratlasz Program (MAP) néven, melynek célja a hazai fészkelő madárfajok elterjedésének és állományméretének felmérése/becslése, ami alapján elkészül majd egy 2020-ra tervezett európai madáratlasz magyarországi része, valamint egy részletes hazai atlasz. Ez nagyon jó hír, hiszen a hazai orchideák, emlősök, ritka fásszárúak, valamint a hüllők és kétéltűek után igazán időszerű egy madáratlasz. A programban (a puszta kedvtelés szintjén) én is részt veszek 2015-től, az első év tapasztalatait fogom bemutatni ebben a bejegyzésben.

A felmérés módszertana részletesen olvasható a MAP honlapján, itt csak a leglényegesebb elemeket fogom leírni. Az ország területe fel van osztva 10 km × 10 km nagyságú négyzetekre az UTM vetületi rendszer szerint, ezen belül pedig 16 db 2,5 km × 2,5 km nagyságú kvadrátra. Ideális esetben a résztvevőknek (vagy csoportjuknak) egy-egy 10×10-es UTM négyzet minden egyes 2,5×2,5-ös négyzetében kellene szisztematikus megfigyelésekkel meghatározni a (valószínűleg) fészkelő fajok körét. A módszertan azonban megengedi, hogy teljesen rapszodikusan végzett, alkalmi megfigyelésekkel gazdagítsuk az adatbázist - vagyis a legkisebb is számít. Tehát, ha munkába menet látunk egy éneklő erdei pintyet, azt nyugodtan beírhatjuk, és ha kedvtelésből távcsövet ragadunk a hétvégén, hogy a kert végében ugrabugráló madarakban gyönyörködjünk, az is szolgáltathat értékes adatokat. Nyilván az adatminőség kontrolljára nagy szükség van, hiszen még a képzett madarászok sem ismernek fel minden fajt minden helyzetben helyesen, hát még a kevésbé képzettek, de ezen a program szervezői egy fajismereti lap előzetes kitöltetésével próbálnak úrrá lenni. Ezen egyszerűen be kell jelölnünk azokat a fajokat, amelyeket felismerünk. A megfigyelt fajokhoz a fészkelés valószínűségét is jelölni kell egy skálán. A nappali felmérés mellett legalább annyira izgalmas éjszakai felmérést is kell végeznünk. De ismétlem, bővebben a honlapon!

Pirossal a 10×10-es, fehérrel a 2,5×2,5-ös négyzetek

A felmérést Szada, Őrbottyán, Veresegyház és Csomád települések határában végeztem. A környékről érdemes tudni, hogy egy tipikus agglomerációs terület, új építésű lakóparkokkal, nyaralókkal, faültetvényekkel, lovardákkal, horgásztavakkal, építkezési és iparterületekkel, mezőgazdasági területekkel, és közéjük ékelődő, zsebkendőnyi természetközeli élőhelyekkel. Normális madarász ilyen helyen csak átutazóban jár, hiszen ritkaságokra egész kicsi az esély, de néha még a természetben töltött idő élményét is csak mérsékelten kapja meg az ember (például egy zúgó ipartelep környékén). Ennek megfelelően viszont nincs is sok adat ezekről a területekről, pedig a hétköznapi madarak állományváltozásai igen érdekes dolgokról árulkodhatnak.

A mezei pacsirta Nagy-Britanniában erősen megsínylette a mezőgazdaság átalakulását,
a természetbarát gazdálkodás emblematikus fajává vált

Igen látványos és számomra váratlan, hogy egyes faállomány-szerkezetre érzékeny fajok (pl. kék cinege, barátcinege, ökörszem, fakuszok, csuszka) ennyire ritka fészkelők a területen. Fa ugyan van, de jórészt telepített fenyvesek, nyarasok, akácosok, a többségük pedig fiatal. Az odúköltő fajoknak gyakorlatilag egyedül a vízközelben megmaradt, korhadó, odvas fűz- és nyárfák jelentenek fészkelőhelyet, ezek pedig egyre ritkábbak. Még régi parkok vagy fasorok sincsenek, ahol ezek a fajok szintén otthonra lelnének.

Az odúköltő szürke légykapó ritka fészkelő a környéken

Amiből kicsit jobban áll a terület, azok a nyílt térségek talajon költő fajai. Persze, itt sem kell extrákat várni, de van erdei pacsirta, rozsdás csuk, parlagi pityer, fürj. Szintén büszkeség az egykori homokbánya Veresegyház-Ivacs közelében, ahol több száz pár partifecske és néhány gyurgyalag költ. Megemlíthető még az országszerte terjeszkedő füleskuvik, amelynek több revírjét találtam.

Gyurgyalag

Rozsdás csuk

Ragadozómadarak által kedvelt terület a Szada határában lévő homokpuszta, ahol kék vércsét, vándorsólymot, darázsölyvet és kabasólymot is láttam már, igaz, közülük valószínűleg csak a kabasólyom és a darázsölyv fészkel a közelben.

A szadai homokpuszta

Öreg hím kék vércse

Érdekes áttekinteni a megfigyelésekből kapott fajszámokat. Egy 2,5×2,5-ös négyzet 70-80%-ának bejárása során 50 körüli fajszámok jönnek ki, ami ahhoz képest nem kevés, hogy madarak számára jól használható vizes élőhely alig van a területen (néhány városi tó, nádas, puhafa-liget és bokorfüzes van csak), természetközeli erdő pedig egyáltalán nincs. A közeli 10×10-es négyzetek fajszáma 66 és 93 közötti, de ez a különbség az eltérő felmérési intenzitást is mutatja. Egy jobb adottságú (a Duna árterét és a váci Naszályt is tartalmazó) és elvileg teljes felmértségű kvadrát fajszáma 120, így feltételezem, hogy a 100 körüli fajszámot az általam látogatott 10×10-esekből is el lehetne érni költési időben. Az alaposan felmért kvadrátok országszerte 100-150 fajosak, de vannak ennél magasabbak is. Hogy ebből a fajszámból mennyi a ténylegesen fészkelő faj, egy másik (érdekes!) kérdés. A MAP honlapon lehet nézegetni a statisztikákat fajokról, területekről.

Aki teheti, kapcsolódjon be a következő tavasszal a MAP felmérésekbe. Tényleg nem igényel nagy erőfeszítést, ha valaki a szabadidejében amúgy is madarászik, akkor elég csupán rászánni minden alkalom után néhány percet, esetleg fél órát, hogy a begépelje, mit látott. A legszorgalmasabb felmérők még ajándékokat is kapnak.

Ugyanígy tudok biztatni más, hasonló kutatási projektekben való részvételre, hiszen a fentebbi honlapok is mutatják, hogy gyakran a laikus önkéntesek a maguk módján igen fontos adatokat szolgáltathatnak, amelyek segíthetnek természetben zajló folyamatok megértésében.