Cikk a kezelési diverzitás és a növényzet kapcsolatáról

A növényzet és a tájhasználat kapcsolatának vizsgálata kulcsfontosságú a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása és a sokféleség megőrzése szempontjából. Mivel a közép-európai gyepek szinte kivétel nélkül őrzik valamiféle hasznosítás (jellemzően legeltetés vagy kaszálás) nyomát, a gyepökológia egyik legfontosabb kérdésévé a kezelés hatásainak vizsgálata vált. A gazdálkodás hatását különböző kutatásokban sokféleképpen vehetik figyelembe, de a leggyakoribb eset az, amikor "kaszált", "legeltetett" és "felhagyott", netán "regenerálódó", vagy intenzitás szerinti állapotokat hasonlítanak össze.

Kun Róbert (Szent István Egyetem) elsőszerzőségével nem rég elérhetővé vált egy cikk, amelynek fontos mondanivalója, hogy a gazdálkodás hatása nem csak az egyes hasznosítási formák direkt hatásaként értelmezendő, hanem a gazdálkodás elemi összetevőkre bontható, amelyek kompozíciója és sokfélesége önmagában is hat a vegetációra. A cikk bemutatja, hogy a gyimesi kaszálókon a vegetációra nem pusztán a biomassza valamilyen gyakorisággal történő eltűntetése hat, hanem az esetleges trágyázás (és annak gyakorisága), takarmánynövények vetése (pl. füvek, pillangósok), kézi gyomlálás, vagy az avar és a gallyak eltávolítása, továbbá ezeknek a kezelési elemeknek a kombinálása. Egyes kezelési elemek más és más gyakorisággal fordulnak elő a különböző parcellákon az ott gazdálkodó család egyéni döntéseinek és hagyományainak köszönhetően. A gazdálkodás kezelési elemek szintjére lebontott mikéntje pedig befolyásolja a parcellák fajgazdagságát és fajkompozícióját. A gazdálkodás családi hagyományai, szokásai tehát befolyásolják a kaszáló diverzitását.

A takarmánybaltacímet (Onobrychis viciifolia) gyakran vetik rétek tápértékének javítása céljából
(a kép a Sokoróban készült)

Amikor a "kaszálás" hatását úgy vizsgáljuk, hogy egy kaszált és egy nem kaszált gyep fajgazdagságát hasonlítjuk össze, de nem vesszük figyelembe azt, hogy a kaszálással még milyen kezelési elemek járnak együtt, akkor könnyen juthatunk hamis konklúzióra. A kezelési módok összehasonlításakor figyelembe kell venni azokat a (sokszor nehezen kvantifikálható) tényezőket is, amelyek az adott használati mód "járulékos" elemei. Hasonló szemléletű vizsgálat született már kiskunsági legelőkről: Vadász et al. (2016).

A cikkírásba én csak a célegyenesben kapcsolódtam be egy módszertani konzultáció okán. A lehetőségért ezúton is hálás vagyok a társszerzőknek. A cikk augusztus közepéig ingyen elérhető innen, utána fizetős lesz (minden másra ott a sci-hub...).

Róbert Kun, Sándor Bartha, Ákos Malatinszky, Zsolt Molnár, Attila Lengyel, Dániel Babai: “Everyone does it a bit differently!”: Evidence for a positive relationship between micro-scale land-use diversity and plant diversity in hay meadows. Agriculture, Ecosystems & Environment, DOI: 10.1016/j.agee.2019.05.015

Highlights

• Micro-scale land-use diversity (MSLUD) and evenness explained well plant diversity.

• MSLUD explained plant diversity better than no. of management elements.

• Socio-ecological approaches help better understand traditional land-use systems.

• MSLUD may have high relevance in conservation.

• Gyimes (E-Carpathians) preserved MSLUD maintaining traditional land-use system.

Abstract

High nature-value grasslands including mountain hay meadows are among the most species-rich habitats in Europe. Mountain hay meadows were developed and maintained by traditional, small-scale management systems having high micro-scale land-use diversity (MSLUD), i.e. the parcel-scale diversity of management elements which usually depend on individual decisions and family traditions of local farmers. Detailed studies documenting the effects of micro-scale land-use diversity on vegetation are absent. The main objectives of our study were to analyse the effect of micro-scale land-use diversity and evenness on local plant diversity and cover of the main plant functional types. Field work was carried out in the Gyimes region (Eastern Carpathians, Romania).

We conducted semi-structured interviews with the owners and managers of the studied meadow parcels in order to reveal the number of applied management elements (Nm) and applied frequencies of these management elements (e.g. manuring, mowing, seed sowing and weed control) per parcel and to determine the three differently used hay meadow types from interviews. For quantifying MSLUD, the Shannon diversity formula was used, in the case of micro-scale land-use evenness (MSLUE), the original Pielou’s evenness formula was applied. To document parcel-scale vegetation features, 4 × 4-meter quadrats were surveyed in every parcel.

We found significant differences in the Nm, MSLUD and MSLUE among the three management types. In models where MSLUD, MSLUE and Nm were built in, we got better model fits and more parsimonious models than in cases where just management type was built into the models. Management elements (e.g. manuring, seed sowing) also had a significant effect on vegetation.

Our results highlight that micro-scale land-use diversity plays a significant role in the maintenance of plant diversity in traditional, small-scale farming systems. The main drivers behind the high micro-scale land-use diversity may be farmers’ personal decisions and family traditions. We argue that for an adequate ecological understanding and conservation of these traditional, small-scale land-use systems, the development of adequate ways of evaluation as well as detailed studies of the effects of several different management elements and land-use diversity on vegetation are needed.

Keywords

Mountain hay meadows, Traditional management system, East-Central Europe, Conservation, Shannon-diversity

Gyepek Alsó-Sziléziából 2. Hegyvidéki gyepek (és egyebek)

Az alapvetően síksági-dombsági jellegű Alsó-Szilézia délnyugati peremén szinte falként emelkednek a Szudéták vonulatai. A hegység legmagasabb pontja a cseh-lengyel határon található, a 1603 méter magas Śnieżka. A lengyel oldalon a csúcsok többsége 700-900 méter magasságig nyúlik. Kőzettanilag nagyon változatos hegység, üledékes, vulkanikus és metamorfikus kőzetek egyaránt találhatók benne. A klímazonális erdőtársulást főleg a bükkösök, helyenként lucfenyvesek jelentik. Én a Góry Stołowe és a Góry Bystrzyckie nevű, fennsík jellegű vonulatokon tettem egy egynapos túrát, kb. 700-800 méteres tszf. magasságban. A hegységben lévő falvak körül még nagy területet foglalnak a kaszálók, de a területük rohamosan csökken a helyi állattenyésztést felváltó turisztika mint fő foglalkoztatási ágazat miatt.

Az "afrikai szavanna"

Polygono-Trisetion hegyi kaszáló

Először a Łężyckie Skałki nevű területet látogattam meg. Ez egy füves fennsík, amit jellegzetes, önmagában álló sziklatömbök tarkítanak. A lengyelek "afrikai szavannának" (Sawanna Afrykańska) is hívják. Az itt található mezofil hegyi kaszálókat a Polygono-Trisetion asszociációcsoportba sorolják, amikre a (pl. Magyarországon is elterjedt) Arrhenatherionnal és Cynosurionnal szemben olyan fajok állandó jelenléte jellemző, mint a Hypericum maculatum, az Avenella flexuosa, a Campanula rotundifolia agg., a palástfűfajok (Alchemilla spp.), Potentilla erecta. (Itt egy viszonylag friss cikk erről az asszociációcsoportról.) Domináns a Festuca rubra, Avenella flexuosa, Agrostis capillaris, bolygatottabb helyeken a Holcus mollis. A kísérőfajok között hegyvidéki elemeket találunk: Veratrum lobelianum, Equisetum sylvaticum, Phyteuma spicatum. A fajszegényebb fajösszetételű társulást a Crepido mollis-Agrostietum capillaris társulásba sorolják, de árnyasabb, és valószínűleg ritkábban kaszált tisztásokon Arnica montana, Astrantia major, Phegopteris connectilis, Trollius europaeus, Polygonatum verticillatum, Maianthemum bifolium jellemezte állományok is voltak.

Pettyes orbáncfű (Hypericum maculatum)

Havasi zászpa (Veratrum lobelianum)

Hegyi árnika (Arnica montana)

Hegyi kaszáló erdei sédbúza (Avenella flexuosa) dominanciával, savanyú talajon

Hegyi kaszáló Festuca rubra és Agrostis capillaris dominanciával, az előbbinél prodiktívabb talajon

Veres csenkesz (Festuca rubra)

Gyepes, szivárgóvizes domboldalakon forráslápok és Calthion-szerű magaskórósok foltjai díszlenek, olyan fajokkal, mint Trollius europaeus, Eriophorum spp., Carex flava, Geranium palustre, Neottia ovata.

Forrásláp a domboldalban, körülötte lápi magaskórós

A fenti területtől néhány km-re délre kevésbé montán körülményeket tükröző gyepeket találtam. Üde, tápanyagban gazdagabb talajon a Magyarországról ismert franciaperjés kaszálókat (Arrhenatherion) találjuk. Néhány jellemző faj: Arrhenatherum elatius, Trisetum flavescens, Bromus erectus, Chaerophyllum aromaticum, Geranium pratense, Briza media, Campanula rotundifolia agg., Crepis biennis. A tápanyagszegényebb részeken az Antoxantho-Agrostietum tenuis társulás virít, a szokványos fajokkal (Anthoxanthum odoratum, Agrostis capillaris, Festuca rubra, Dianthus deltoides, Carlina acaulis, Polygala comosa, Briza media, Leontodon hispidus).

Kaszálók, legelők tagolta vidék

Mezofil kaszáló (Arrhenatherion)

Anthoxantho-Agrostietum tenuis

Táji léptékben ritka, de egy-egy szárazabb kiemelkedésen sztyeppréteket is találni. Jellemző fajai a Bromus erectus, Brachypodium pinnatum, Koeleria pyramidata, Anthyllis vulneraria, Trifolium montanum, Carlina acaulis, Helianthemum ovatum, Thymus pulegioides, Plantago media, Silene vulgaris, Galium album, Gymnadenia conopsea, Centaurea scabiosa s.str., de a legütősebb faj a Lilium bulbiferum volt. A fenti fajösszetétel alapján az asszociációcsoportok szintjén a Bromion erectibe kell tartoznia a látott állománynak. Ez azért érdekes, mert egy egyelőre előzetes eredményekkel rendelkező nemzetközi vizsgálat ennél nyugatabbra teszi a Bromion előfordulásának határát, ahonnan a keleti irányban a kontinentálisabb Cirsio-Brachypodion váltja fel. Lehet, hogy nem volt innen felvétel?

Félszáraz gyep (Bromion erecti?)

A sztyepprét egy részét a réti nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria) uralja

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Tűzliliom (Lilium bulbiferum)

Nyugati fényperje (Koeleria pyramidata)

A nap végén a gyepekhez kevésbé sorolható célpontok felé indultam. Az első állomás Alsó-Szilézia legnagyobb tőzeglápja volt a Duszniki-Zdrój városka külterületéhez tartozó Zieleniec település mellett. A lápot védő természetvédelmi terület 156,8 hektáron terül el. A tőzegláp-komplexumot kettévágja egy út, erről lehet kimenni egy kilátótoronyba és egy pallósorra, ahonnan szét lehet nézni. Itt él a lengyel flóra egyik nevezetességének, a Pinus uliginosanak a legnagyobb állománya. Ez egy tisztázatlan helyzetű, de reliktumnak tekintett taxon, amely a Pinus mugo, a Pinus uncinata és a Pinus sylvestris rokonsági körébe tartozik, valószínűleg nem mentes e fajok valamiféle genetikai befolyásától sem, de a hozzáértők szerint eléggé különálló ahhoz, hogy külön taxonként említsük. További jellegzetesség a Betula nana és a B. pendula hibridje, a harmatfüvek (Drosera rotundifolia, D. anglica), az Empetrum nigrum, a gyapjúsások (Eriophorum vaginatum, E. latifolium, E. angustifolium), az áfonyák (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idaea, V. oxycoccos), sások (Carex canescens, C. nigra, C. flava...) és persze több tőzegmohafaj (Sphagnum spp.).

Kilátás a tőzeglápra 1

Ez lenne a Pinus uliginosa?

Kilátás a tőzeglápra 2

Kilátás a tőzeglápra 3

Fekete sás (Carex nigra)

Szürkés sás (Carex canescens)

Töviskés sás (Carex echinata)

A nap zárásaként egy merőben más botanikai élmény következett. Duszniki-Zdrój környékén ugyanis elég gyakori az adventív kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum), ennek az állományait akartam megnézni. Rövid keresés után meg is lettek. Igen látványos ez a hatalmas növény, csak hát nem ide való, és fogdosni sem érdemes.

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Magyarországi mezofil és félszáraz gyepek osztályozása - új cikk a Preslia folyóiratban

Megjelent a hazai mezofil és félszáraz gyepek osztályozását taglaló cikkünk a Preslia folyóiratban. Ez a tanulmány képezte tartalmilag a doktori értekezésem harmadik részét, de mivel azt korábban le kellett adnom, egyes eredmények már csak a cikkbe kerülhettek be.

Szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) egy bükki hegyi réten

Numerikus osztályozást végeztünk egy hazai üde és félszáraz gyepi felvételeket tartalmazó adatbázison, majd az elkülönített felvételcsoportokat ismert növénytársulásokkal próbáltuk azonosítani. Az elemzés módszertana természetesen ennél - sőt, a numerikus szüntaxonómiai kutatások átlagánál is - lényegesen bonyolultabb. Az első látásra talán hókuszpókusznak tűnő műveletsort nem statisztikai macsóságunk, hanem a szükség hívta elő belőlünk: az elemzés során sokszor tapasztaltuk, hogy a minta, a közismertebb módszerek és a cönológiai szemléletmód sajátosságainak (nem ritkán korlátainak) köszönhetően az előzetes eredmények nem adtak adekvát választ a kutatási kérdéseinkre. A mintánk további bővítése több évi terepmunkát igényelt volna, a szemléletmód pedig egy tudományterületen belül maradva viszonylag kötött, így a módszereket kellett olyan módon megválogatnunk és összekombinálnunk, hogy értelmes növényzeti mintázatokat fedjenek fel. Három olyan megoldást alkalmaztunk, amit eddig viszonylag ritkán láttunk numerikus szüntaxonómiai tanulmányokban:

- nem-hierarchikus osztályozó módszert választottunk hierarchikus helyett, mert az előbbiek általában jobban elváló csoportokat határolnak le. A csoportokat ezt követően kevésbé formális úton illesztettük a szüntaxonómiai rendszer hierarchikájához;

- egy finom felbontású, 60 csoportos osztályozás készítettünk, mert bíztunk abban, hogy ez a ritka, kevés felvétellel reprezentált típusokat is kimutatja, míg a gyakori típusokat több csoport is képviselheti;

- a típusok közti átmeneti helyzetű, nem egyértelmű besorolású felvételeket egy statisztikai mérőszám segítségével azonosítottuk, s kizártuk a csoportok értékeléséből, ezzel mesterségesen tettük egyértelműbbé a típusok elválását (természetesen erről a diszkusszió során megemlékeztünk).

Ezek a megoldások csak a mi felfogásunkat tükrözik a problémákról, alternatív megközelítések lehetségesek (mi több, kipróbálandók).

Az alábbi rendszert javasoljuk a vizsgált vegetációtípusok osztályozására:

Arrhenatheretalia Tüxen 1931 asszociációrend: mezofil gyepek

1. Arrhenatherion elatioris Koch 1926 asszociációcsoport: mezofil kaszálók

1.1. Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum elatioris Ellmauer 1993: ez egy kevésbé tápanyagigényes, átmeneti szárazságot is tűrő fajok által jellemzett kaszálóréti társulás

1.2. Tanaceto vulgaris-Arrhenatheretum elatioris Fischer ex Ellmauer 1993: ez a félruderális franciaperjés, sok gyommal, kevés "igazi" mezofil réti fajjal

1.3. Pastinaco sativae-Arrhenatheretum elatioris (Knapp 1954) Passarge 1964: ez a "tipikus" franciaperjés, sok generalista réti fajjal, ld. ebben a bejegyzésben is

1.4. Filipendulo vulgaris-Arrhenatheretum elatioris Hundt et Hübl ex Ellmauer 1995: változó vízellátottságú, tápanyagban aránylag szegény, szubatlanikus elterjedésű kaszálórét

1.5. Anthoxantho odorati-Festucetum pratensis Borhidi 2012: az előzőhöz hasonló karakterű fajok alkotta, de északi-középhegységi ("kárpátiasabb") elterjedésű társulás

1.6. Diantho deltoidis-Arrhenatheretum elatioris (Máthé et Kovács 1960) Lengyel 2016: sovány gyepi, erdőszegély és félszáraz gyepi elemeket tartalmazó, franciaperje uralta hegyi kaszáló

1.7. Ranunculo repentis-Alopecuretum pratensis Ellmauer 1993: a mocsárrétek felé átmenetet mutató, jó víz- és tápanyagellátottságú kaszálórét

2. Cynosurion cristati Tüxen 1947 asszociációcsoport: mezofil legelők

2.1. Colchico autumnalis-Festucetum rupicolae Lengyel, Csiky, Dénes et Király 2016: változó vízellátottságú, de nyárra többnyire kiszáradó, extenzív legelő; új társulásként írtuk le

2.2. Anthoxantho odorati-Festucetum pseudovinae Juhász-Nagy 1957: mint a fenti, de kontinentálisabb elterjedésű

2.3. Alopecuro pratensis-Festucetum pseudovinae Juhász-Nagy 1957: ingadozó vízellátottságú, tömörödött talajú, sokat taposott legelő

2.4. Cynosuro cristati-Lolietum perennis Br.-Bl. et De Leeuw 1936: üde vagy nedves talajú, tápanyagban gazdag, intenzív legelő

Brometalia erecti Br.-Bl. 1936 asszociációrend: Félszáraz gyepek

1. Cirsio pannonicae-Brachypodion pinnati Hadač et Klika 1944: szubkontinentális félszáraz gyepek

1.1. Brachypodio pinnati-Molinietum arundinaceae Klika 1939: kárpáti üde-félszáraz (átmeneti) kaszálók

1.2. Filipendulo vulgaris-Brometum erecti Hundt et Hübl ex Willner 2013: szubatlanti üde-félszáraz (átmeneti) kaszálók

1.3. Sanguisorbo minoris-Brometum erecti Illyés, Bauer et Botta-Dukát 2009: pannon mészkedvelő félszáraz sudár rozsnokos gyepek

1.4. Polygalo majoris-Brachypodietum pinnati Wagner 1941: pontuszi-pannon fajokban gazdag, dombsági, félszáraz, szálkaperjés gyepek

1.5. Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati Horváth 2010: szubkontinentális és pannon, félszáraz löszgyep

1.6. Trifolio medii-Brachypodietum pinnati Illyés, Bauer et Botta-Dukát 2009: hegyvidéki, félszáraz, szálkaperjés és fogtekercses gyep

A sudár rozsnok uralta üde-félszáraz átmeneti gyepeket az Ausztriából nem rég leírt
Filipendulo vulgaris-Brometum erecti társulással azonosítottuk

Kimutattunk több olyan társulást, amelyet a szomszédos országokban már jeleztek, de nálunk nem. Két új társulásnevet is javasoltunk, ezek közül a Diantho-Arrhenatheretum bevezetését egy korábbi szubasszociáció asszociációszintre emelése indokolta, a Colchico-Festucetum rupicolae névvel pedig egy ismert, de érvényes leírással nem rendelkező típust jelöltünk meg. Egyes korábban Magyarországról jelzett szüntaxonok előfordulását nem tudtuk megerősíteni.

Bevezettük a Colchico autumnalis-Festucetum rupicolae társulásnevet

A gyepek cönológiájában jártasabb Olvasó számára feltűnhet, hogy a fenti rendszerrel inkább a több, de homogén, mint a kevesebb, de nagy belső változatosságú, robusztus társulás elkülönítése mellett döntöttünk. Ennek az egyik (igazán prózai) oka, hogy a statisztikai elemzések eredményeit az irodalmi és a terepi tapasztalatainkkal összevetve inkább ezt a mintázatot láttuk kirajzolódni. A másik, kissé filozófiaibb ok, hogy a vizsgált gyepek változatosságát folytonosnak látjuk, és ebben a kontinuumban a társulásleírások inkább "tájékozódási pontokként" szolgálnak, mintsem valóban élesen lehatárolható egységek definícióiként. Ezzel elismerjük, hogy léteznek olyan állományok, amelyek az általunk megadott leírásokkal nem azonosíthatóak, hanem gyakran átmeneti bélyegeket hordoznak két, vagy akár több társulás között. Az ilyen állományok besorolásáról mindig az adott vizsgálat céljainak megfelelően kell dönteni.

A nyugat-dunántúli őszi vérfüves üde kaszálókat nem tudtuk társulásszinten azonosítani

A vizsgálat nem elhanyagolható eredményének tartom, hogy a lehetőségeinkhez mérten részletesen körülírtunk olyan típusokat is, amelyeket nem tudtunk megfeleltetni egy társulással sem. Ezek között egyesek elterjedtnek mondhatók (pl. a veres csenkesz, illatos borjúpázsit és cérnatippan uralta domb- és hegyvidéki rétek), míg mások lokális előfordulásúak (pl. az őszi vérfüves kaszálók a Nyugat-Dunántúlon). A javasolt rendszer tehát nem végleges (talán soha, egyetlen osztályozás sem lesz az); kiegészítésekre és felülvizsgálatokra szorul. Reményeim szerint ezzel új kutatásoknak ad alapot, amelyek fokozatosan eltüntetik a fehér foltokat a hazai gyepi diverzitás térképéről. Nagy örömömre szolgálna, ha a gyeptársulások korszerű leíró vizsgálata más kutatóknak vagy hallgatóknak is felkeltené az érdeklődését. Ideális M.Sc. szakdolgozati vagy doktori téma lehet egy-egy vegetációtípus egy tájegységen belüli, vagy akár az egész országban mutatott változatosságának a korszerű feldolgozása. (Néhány példa ilyesmi doktori értekezésekre: Illyés 2010, Bauer 2012, Schmidt 2013.) Igény esetén a segítségemet vagy az adataimat is fel tudom ajánlani együttműködés céljára.

Remélem továbbá, hogy a tanulmányunkkal méltó emléket állítottunk a közös munkát elindító, majd tragikus balesetet szenvedő kollégánknak, Illyés Eszternek.

A cikk a Preslia honlapján előfizetés fejében érhető el, de személyes megkeresésem esetén bárkinek elküldhetem. (Az elektronikus függelék ingyenesen is letölthető.)

Lengyel A., Illyés E., Bauer N., Csiky J., Király G., Purger D. & Botta-Dukát Z. (2016): Classification and syntaxonomical revision of mesic and semi-dry grasslands in Hungary. – Preslia 88: 201–228.

Abstract

Mesic and semi-dry grasslands are among the most valuable and species-rich anthropogenic habitats in Hungary. In contrast to the high respect with which they are regarded by conservationists, the diversity of this vegetation and its syntaxonomy were neglected for a long time. In this paper we present the first country-level synthesis and syntaxonomical review of this vegetation based on the numerical classification of the Arrhenatheretalia order, and an update of Brometalia erecti. After careful data selection and resampling, we classified 1204 relevés to 60 clusters. Clusters representing the same association were merged on the basis of a minimum spanning tree and expert assessment of their species composition. Species composition, geographical distribution and environmental background of each mesic and semi-dry grassland association are discussed. The relationships of associations were also examined by ordination. Evaluation of clusters and associations were based only on those relevés that were unambiguously classified. We recognized 11 associations in the Arrhenatheretalia order in two alliances. In the Arrhenatherion alliance, several new association names are adopted from the literature of other countries, and a new one is proposed. According to our concept, Arrhenatherion includes Ranunculo-Alopecuretum, a meso-hygrophilous type; Filipendulo-Arrhenatheretum and Anthoxantho-Festucetum pratensis, which are typical for meadows of fluctuating soil water level but have a different geographic distribution; Pastinaco–Arrhenatheretum, that is a widespread mesic meadow with many generalist species; Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum containing drought-tolerant and less nutrient-demanding species; Tanaceto-Arrhenatheretum, a semi-ruderal type; and Diantho-Arrhenatheretum, that harbours many species of montane meadows. In the Cynosurion, four associations are distinguished. Cynosuro-Lolietum is an intensively grazed type on nutrient-rich, mesic or moist soil in humid climates; Alopecuro-Festucetum pseudovinae is also a heavily grazed type, but in areas with a more continental climate and on packed soil. Anthoxantho-Festucetum pseudovinae and Colchico-Festucetum rupicolae are lowland mesic pastures that contain some xerophilous species, however, they differ in grazing intensity and regional species pool. Two associations of Cirsio-Brachypodion transitional towards more mesic types are detected for the first time in Hungary: Filipendulo-Brometum with sub-Atlantic distribution and Brachypodio-Molinietum with a more montane and Carpathian distribution. We also recognized Sanguisorbo-Brometum, that is a common semi-dry grassland type on rocky soils in Transdanubia; Polygalo-Brachypodietum, a colline type with many Pontic species; Trifolio-Brachypodietum, an association of more forested and montane landscapes, and Euphorbio-Brachypodietum, the semi-dry grassland type of Pannonian loess regions. We concluded it is unlikely that Phyteumo-Trisetion and Bromion erecti occur in Hungary.

Keywords: Arrhenatheretalia, Brometalia erecti, Carpathian Basin, classification, clustering, meadow, Hungary, phytosociology, syntaxonomy

Magyarország növénytársulásai: Franciaperjés rétek (Arrhenatherion és Pastinaco-Arrhenatheretum)

A sorozat első bejegyzését az eddigi munkáim miatt hozzám legközelebb álló társuláscsoportnak, a mezofil réteknek, illetve ezek egy társulásának szentelem. Mezofil réteknek az egyenletesen üde vagy enyhén ingadozó vízellátottságú, mérsékelt, közepes vagy bőséges tápanyagtartalmú, kötött talajokon kialakuló, többé-kevésbé rendszeresen kaszált gyepeket nevezzük. Ilyenek Magyarországon a legalább évi 600-650 mm csapadékot kapó területeken, főleg az Északi-középhegységben (a hegységek magasabb régióiban), a Dunántúl csapadékosabb részein (Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Bakony), illetve az Alföld peremterületein (Drávamenti-síkság, Beregi-sík) alakulnak ki a gyertyános-tölgyes és bükkös zónában.
A kaszálórétek mint vegetációtípus létrejötte az istállózó állattartás takarmányozási igényeinek köszönhető, ennek megfelelően viszonylag fiatal, mai formájában mindössze néhány száz éves, noha legeltetés nyomán kialakult gyepek létéről több ezer éves bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A "rétek fajai" egy gyors evolúciós folyamat révén váltak azokká, amiknek ma ismerjük őket, és hogy korábban hol éltek arról csak találgathatunk. Talán erdőlékek, vadcsapások, vadlegelők voltak a természetes élőhelyeik, hiszen a gazdálkodó ember megjelenése előtt az üde lomberdők övében más módon aligha alakulhattak ki mezofil rétekre kicsit is emlékeztető növényzeti foltok, mint fadőlések és a vadak nyomán. A gyepgazdálkodás fejlődésével azonban, amely az értékes szénát adó fajok magjainak vetését is jelentette, nagyon gyorsan nagyon széles körben elterjedtek, így a réti flóra eredete részleteiben kibogozhatatlanná vált.

Mezofil kaszáló a Ranunculus acris májusi virágtömegével Pilisszentkereszten

A szüntaxonómiai rendszerben az Arrhenatherion asszociációcsoport foglalja magában őket. A mezofil rétek osztályozása mindig is komoly nehézségek elé állította a cönológusokat. Az egyetlen dolog, amiben minden a témán dolgozó szakember egyetért, hogy természetes határok nem húzhatók az egyes társulások között, mivel az elkülöníthető réttípusok fajösszetétele folytonos változatosságot mutat a talajadottságok, a klíma és a használati grádiensek mentén. A társulások körülhatárolása és elválasztása tehát önkényesnek is tűnhet. A mezofil réti társulásokat ezért mindig az adott asszociáció "legtipikusabb" esetének leírásával ismertetem, és nem a határainak az egzakt kijelölésével - utóbbi ugyanis nem létezik. Az ÁNÉR 2011 élőhelykategória-rendszer két típusba sorolja a mezofil réteket: a magasabb füvű, franciaperjés rétek (E1) kategóriába és az alacsonyabb füvű veres csenkeszes (E2) típusba. A Natura 2000 rendszerben pedig 6510-es és a 6520-as kategóriák fedik le ezt a növényzeti egységet.

A franciaperjés mezofil kaszálók elterjedése az ÁNÉR 2011 szerint
(forrás: novenyzetiterkep.hu)

A veres csenkeszes mezofil rétek elterjedése az ÁNÉR 2011 szerint
(forrás: novenyzetiterkep.hu)

A bejegyzéseimben a szüntaxonómiai rendszert követve asszociációnként fogom ismertetni a mezofil réteket a doktori értekezésemben, illetve az azóta már elfogadott cikkünkben közölt eredmények szerint. Az első társulás a Pastinaco-Arrhenatheretum lesz, amelyet magyarul franciaperjerétnek nevezett az eddigi irodalom, ez azonban kissé félrevezetővé vált azzal, hogy legalább három további franciaperje (Arrhenatherum elatius) uralta társulást mutattunk ki Magyarországról.


Érvényes név

Pastinaco sativae-Arrhenatheretum elatioris (Knapp 1954) Passarge 1964

Szüntaxonómiai besorolás

Molinio-Arrhenatheretea asszociációosztály - Üde és nedves talajú lágyszárú növényzet

Arrhenatheretalia asszociációrend - Mezofil gyepek

Arrhenatherion asszociációcsoport - Mezofil kaszálók

Pastinaco-Arrhenatheretum Szederkény mellett egy mocsaras terület szárazabb peremén

Ismertető

Tápanyagban gazdag, üde, kiszáradástól és vízelöntéstől mentes talajú kaszálókon kialakuló társulás, amellyel a mezofil rétek elterjedési területén bármerre találkozhatunk. Szokásosan évente legalább 2 alkalommal kaszálják, mára azonban a hagyományos gazdálkodás visszaszorulásával ezzel sokfelé felhagytak.

Franciaperje (Arrhenatherum elatius)

Közönséges bakszakáll (Tragopogon orientalis)

Az uralkodó fűfajok a magasra növő szálfüvek, mint a franciaperje (Arrhenatherum elatius), a réti csenkesz (Festuca pratensis), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a csomós ebír (Dactylis glomerata). Az alacsonyabb füvek, mint az aranyzab (Trisetum flavescens) és a réti perje (Poa pratensis) mellett sok kétszikű jellemző, pl. réti here (Trifolium pratense), terebélyes harangvirág (Campanula patula), réti margitvirág (Leucanthemum vulgare), réti zörgőfű (Crepis biennis), mezei boglárka (Ranunculus acris), közönséges galaj (Galium mollugo agg.), pasztinák (Pastinaca sativa), közönséges bakszakáll (Tragopogon orientalis). 25 négyzetméteres kvadrátokban általában 30-40 faj előfordulása regisztrálható, ami valamivel alacsonyabb az Arrhenatherion többi társulásában tapasztalhatónál.

Réti perje (Poa pratensis)

Pasztinák (Pastinaca sativa)

Sok cönológus szerint a Pastinaco-Arrhenatheretum egyfajta "központi" helyzetet foglal el az Arrhenatherion asszociációcsoportban: ez a társulás nevezhető a "legtipikusabb" mezofil rétnek. Ez alatt az értendő, hogy sem a félszáraz gyepek fajai (pl. közönséges tarkakoronafürt - Securigera varia, réti útifű - Plantago media, sudár rozsnok - Bromus erectus, hegyi here - Trifolium montanum), sem a nedves gyepek fajai (pl. fekete nadálytő - Symphytum officinale, kúszó boglárka - Ranunculus repens, berki sás - Carex otrubae, nyúlkömény - Selinum carvifolia, ördögharaptafű - Succisa pratensis), sem a tápanyagszegény gyepi növények (pl. cérnatippan - Agrostis capillaris, veres csenkesz - Festuca rubra, mezei perjeszittyó - Luzula campestris, hegyi kakukkfű - Thymus pulegioides), sem a bolygatásjelző gyomok (pl. apró szulák - Convolvulus arvensis, takarmánylucerna - Medicago sativa, nagy bakszakáll - Tragopogon dubius) nem fordulnak elő benne jelentős arányban, noha kisebb borítással ezek a fajcsoportok rendre megjelennek. A társulás lehatárolásának nehézségét mutatja ugyanakkor az is, hogy más cönológusok szerint a Pastinaco-Arrhenatheretumnak több szubasszociációja létezik, amelyek a hegyvidéki, lápréti vagy félszáraz gyepi fajokkal jellemezhetők.

Az értékes takarmányt adó réti here (Trifolium pratense) elterjedtsége szándékos vetésének is köszönhető

Pastinaco-Arrhenatheretum májusban Bükkösdön

A többi mezofil kaszálóhoz hasonlóan a Pastinaco-Arrhenatheretum is május második felében mutatja legszebb képét, ekkor virágzik az itt élő fajok többsége, valamint a tavaszi-nyár eleji csapadékbőség miatt zöldell a gyep. Általában júniusban az állományokat lekaszálják, vagy ha ezt elmulasztják, akkor kiszáradnak, megsárgulnak.

Pastinaco-Arrhenatheretum június végén Abaligeten

Pastinaco-Arrhenatheretum-jellegű állományokat Magyarországon elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben találunk. Falvak határában érdemes keresni, hiszen ezek a területek nyújtottak takarmányt a település állatállományának. Ha a környéken a társulásra jellemző fajkészlet jelen van, megfelelő kaszálás mellett kb. 5-10 év alatt akár korábbi szántók helyén is kialakulhat. Állományait a kaszálás visszaszorulása fenyegeti. Felhagyás után néhány év is elég lehet a becserjésedéshez vagy az agresszívebb fajok (pl. Calamagrostis epigeios) térfoglalásához 

Megint a cserháti szárazgyepekről

Az utóbbi hónapokban a blogolásra fordítható időt és ihletet a doktori értekezésem írására kellett szánnom. A hallgatásomat most egy rövid terepi beszámolóval töröm meg.

Egy, a szárazgyepek feldolgozását célzó elemzéshez adatgyűjtés céljából újra meglátogattam néhány cserháti területet (ld. még a tavalyi cserháti beszámolóimat itt és itt). A dombság nyugati része, Cserháthaláp, Magyarnándor, Terény települések környéke löszös alapkőzetű kiemelkedésekkel tagolt völgyrendszer. A terület klímazonális növényzetét tekintve a cseres-tölgyes övben helyezkedik el, eredeti vegetációja azonban a tagolt domborzat miatt igen változatos lehetett: a völgyekben üdébb erdők (főleg gyertyános-tölgyesek, de akár bükkösök is), a kiemelkedéseken melegkedvelő tölgyesek és tatárjuharos lösztölgyesek nőhettek az ember megérkezése előtt. A dombtetőkre és a délies domboldalakra jellemző nyíltabb tölgyesek cserjésekkel és gyepekkel mozaikosan fordulhattak elő. Ezek a száraz és nehezebben megközelíthető termőhelyek az ember számára csak legeltetésre és szőlőtermesztésre voltak alkalmasak, így a száraz tölgyesek jórészt megsemmisültek. A szőlőmezsgyék és különböző intenzitással legelt gyepfoltok viszont lehetőséget nyújthattak arra, hogy az eredeti löszgyepek egyes fajai fennmaradjanak.

A természetközeli gyepfoltok a dombtetőkön maradtak meg

Az általam meglátogatott gyepeket korábban intenzíven legeltették, ennek nyomán erodálódott a talaj termőrétege, a növényzet nyíltabbá és homogénné vált. A déli kitettségű, meredek domboldalakon helyenként most is omlások, kisebb löszfalak találhatók. A gyepekkel mozaikosan sokfelé borókabokrokat látni, amelyek árnyékolásukkal menedéket nyújthatnak a kiszáradást és legelést kevésbé tűrő növényeknek.

Degradált löszgyep szakállas csormolyával (Melampyrum barbatum)

Felszakadozott löszgyep a borókás tisztásán

Ezeken a túllegeltetett löszgyepeken egy jellegzetes, fajszegény, pionír és zavarástűrő fajok alkotta típus alakult ki, amely igazából természetvédelmi szempontból általában nem képvisel kiemelkedő értéket. A degradált állományok uralkodó fajai a szürke fenyérfű (Botriochloa ischaemum) és a zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum), mellettük jellemző a sárga iglice (Ononis pusilla), a békalen (Linum catharticum), az egynyári cicó (Thymelaea passerina), az ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella) és a parlagi sármányvirág (Sideritis montana). Egykori legeltetésre utal a hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum) és a fehér tisztesfű (Stachys germanica) jelenléte.

Zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum)

Sárga iglice (Ononis pusilla)

Parlagi sármányvirág (Sideritis montana)

Hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum)

Fehér tisztesfű (Stachys germanica)

A legeltetés felhagyása után azonban a vizsgált gyepeken is megindult az "igényesebb" fajok visszatelepülése, így elképzelhető, hogy a legelő rövid "pihentetése" után szép, fajgazdag állományok is kialakulhatnak belőlük. A legeltetés felhagyását jelzi például a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum) és a kardos peremizs (Inula ensifolia) foltjainak terjeszkedése, és a háborítatlanabb foltokban fordul elő a kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum) és a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) is.

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Kardos peremizs (Inula ensifolia)

Kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum)

A dombok északi lejtőin elhelyezkedő, üdébb gyepeken a legeltetés nyomai kevésbé szembeötlőek, lehetséges, hogy ezeket kaszálták, de az is, hogy itt gyorsabban regenerálódik a növényzet. Jelenleg uralkodó rajtuk az illatos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), a cérnatippan (Agrostis capillaris), a közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria) és a csattogó szamóca (Fragaria viridis), előfordul a kis ezerjófű (Centaurium erythraea), a terebélyes harangvirág (Campanula patula), a zörgő kakascímer (Rhinanthus minor), a mezei perjeszittyó (Luzula campestris), a hegyi kakukkfű (Thymus pulegioides), valamint több cserjefaj fiatal példányai, ami alapján valószínűsíthető, hogy egy mérsékelt tápanyagellátottságú dombvidéki kaszálórét lehetett, amelyen már látszanak a felhagyás nyomai.

Üde gyep az északias domboldalon

Cérnatippan (Agrostis capillaris)

Kis ezerjófű (Centaurium erythraea)

Közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria)