Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)

Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén

A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.

Magas tarackbúza (Elymus elongatus) Veresegyházon

Az előző télen Veresegyház külterületén, egy szántóföld és egy földút közti mezsgyén a magas tarackbúza (Elymus elongatus, szinoním nevei a The Plant List szerint itt) száraz kóróira bukkantam. A növényt igen jellegzetes virágzata és termete alapján akkor is sikerrel azonosítottam, de az állomány és a példányok tüzetesebb átvizsgálásához már nem voltak optimálisak a körülmények. Nemrég a feleségemmel virágozni láttuk a növényeket, így részletesebben szemügyre vehettem őket.

A magas tarackbúza 2 méteresre is megnő

Virágzata közelről

A magas tarackbúza akár 2 méter magasra is megnövő, zsombékokat képező pázsitfűfaj. A virágzata 10-30 cm hosszú, valódi kalász (a füzérkék közvetlenül a virágzati tengelyen ülnek). A füzérkék 5-12 virágból állnak, 12-25 mm hosszúak, gyakran kifelé görbülnek. A toklászok szálkátlanok, tompa csúcsúak. A levelek 2-5 mm szélesek, érdesek. Nyelvecskéje hártyásan felszakadozik. A többi hazai tarackbúzafajtól általában könnyen megkülönböztethető robusztus termete, zsombékos növekedése és ritkásan álló, nagy füzérkéi alapján.

Virágzata...

... és levélalapja

A magas tarackbúza a Földközi-tenger medencéjétől és Kelet-Európától a Kaszpi-tenger térségéig és az Arab-félszigetig őshonos, betelepítették Dél-Amerikába és Ausztráliába. Az első magyarországi adatai a XX. század második feléből származnak, és egészen 10 évvel ezelőttig az ismert hazai állományai egy kézen megszámolhatóak voltak. Ezek az adatok korábbi emberi behatás alatt álló, enyhén szikes gyepekből származnak az Alföldről, és esetükben vélelmezhető az faj természetes eredete, habár a témával foglalkozó botanikusok nézetei megoszlanak a kérdésről. A fajt ritkasága és sztyeppi jellege miatt védetté is nyilvánították (természetvédelmi értéke 5000 Ft). A XX. század végén az ipar potenciális energianövényként fedezte fel a magas tarackbúzát, és a 2000-es évek közepén többfelé megjelentek az országban a "Szarvasi-1 energiafű" néven jegyzett, alföldi és kelet-kaukázusi állományokból keresztezett fajta ültetvényei. Egy új fajta vagy hibrid termesztésének megkezdése egy új tájban mindig magában hordozza azt a kockázatot, hogy a termesztésből (szinte elkerülhetetlenül) kikerülő példányok kedvezőtlen hatást gyakorolnak a természetes élő és élettelen környezetre. Ez a gyanú az energiafű termesztésbe vonása kezdetén is fennállt, s azóta úgy tűnik, igazolást is nyert. Az utóbbi években az Alföldön egyre több helyen jelezték a magas tarackbúza új előfordulását, tartós megtelepedését, helyenként tömegessé válását. Igen valószínű, hogy ezek az új előfordulások az energiafű magjainak kiszóródásával jöttek létre, gyakran utak mentén. A "kivadult" energiafű természetközeli állapotú gyepekben, pl. az Alföldön tipikusan mezsgyéken fennmaradt löszgyepekben, is képes megjelenni, ezért invazív növénynek (vagy özönnövénynek) tekinthető. Az energiafű egy másik természetvédelmi veszélyt is hordoz: hozzájárulhat a magas tarackbúza esetlegesen őshonos állományainak genetikai leromlásához. A kivadulásra való hajlam és a genetikai szennyezés esélyének tükrében az eddig ismert előfordulások őshonossága is kétes megítélésű. A Flóraatlasz az első néhány adatot bizonytalan eredetűnek, az újabbakat adventív megjelenésnek tartja, az itt bemutatott lelőhely minden bizonnyal az utóbbiak közé sorolandó.

A Flóraatlaszban egy közép-dunántúli (nagyjából a Bársonyos tájegységhez sorolható) négyzet mellett az Alföld különböző részeiről vannak előfordulásai. A veresegyházi adat így a hazai elterjedés északnyugati peremére esik, a legközelebb a Kiskunságból és Jászságból írja a könyv. Az új adat egy most íródó florisztikai közleményben fog megjelenni.

FRISSÍTÉS: Olvasóim kiegészítései szerint az Elymus elongatus a Flóraatlaszban közöltnél már jóval szélesebb körben elterjedt.

Néhány irodalom a fajról

Bagi I. & Székely Á. (2006): Az Elymus elongatus (Host) Runemark, magas tarackbúza előfordulása a Kiskunság déli részén - a korábbi lelőhelyek rövid áttekintés. Botanikai Közlemények 93: 77-92. PDF

Clayton, W.D., Vorontsova, M.S., Harman, K.T. and Williamson, H. (2006 onwards). GrassBase - The Online World Grass Flora. http://www.kew.org/data/grasses-db.html, Elymus elongatus

Nótári K. & mtsai. (2011): A Szarvasi-1 energiafű (Elymus elongatus subsp. ponticus 'Szarvasi-1' energiafű) inváziója Szarvas környékén. NyME Kari Tudományos Konferencia, 2011. október 5., Konferenciakiadvány 255-259. oldal PDF

Néhány érdekes növény a Cserhátból

Az alábbi összeállításban néhány olyan érdekesebb növényfajt mutatok be, amelyekre a Cserhát délnyugati részein találtam rá az elmúlt hetekben.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

A Janka-sallangvirág faji különállására az utóbbi évek taxonómiai vizsgálatai világítottak rá (Molnár V. et al. 2012, Sramkó et al. 2012), korábban a hazai állományait a Krím-félszigetről leírt bíbor sallangvirághoz (H. caprinum) sorolták. A Balkán-félszigeten és Kis-Ázsiában elterjedt fajnak Magyarországon a Dunántúli-középhegység több pontján, a Naszály környékén és Baranyában vannak ismert előfordulásai. Rendszerint kissé bolygatott vagy pionír jellegű felszíneken, száraz gyepekben és erdőszegélyekben fordul elő. Fokozottan védett.

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

A selymes törpezanót alakkörébe (Chamaecytisus austriacus agg.) tartozó taxont korábban különböző neveken és különböző taxonómiai szinteken (varietas, alfaj, faj) említették. Több más problémás törpezanót mellett ezt a fonalat is Pifkó Dániel (2004) göngyölítette fel Magyarországon, javasolta a faji rangon történő megkülönböztetést, közölte a fajcsoport határozókulcsát és az elterjedési adatokat. Az Új Magyar Füvészkönyvben már megtalálható a faj, de a korábbiakból hiányzik, talán ennek is köszönhető, hogy még mindig egy viszonylag kevéssé ismert növénynek tekinthető a hazai botanikusok között. A Budai-hegységtől a Zemplénig fordul elő, főleg löszgyepekben, sztyeppréteken él, a Cserhátban sem ritka ezeken az élőhelyeken.

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyep hengeresfészkű peremizzsel, zöldellő törpezanóttal és magyar kutyatejjel

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyepek karakterfaja, előfordulási helyei többnyire maguk is értékes, védendő élőhelyek, ezért a faj is törvényes védelmet élvez.

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

A látványos küllemű nyúlánk sárma (vagy nyúlánk madártej) minden bizonnyal nem ritkasága miatt lett védett, ugyanis a jó állapotú szárazgyepek, sztyepprétek mellett bolygatott gyepekben, mezsgyéken és parlagokon is előfordul, helyenként tömegesen.

Ebtippan (Agrostis canina)

Ebtippan (Agrostis canina)

Ez a pázsitfű változó vízellátottságú, főleg láposodó réteken fordul elő. A Flóraatlasz szerint a Dunántúl nyugati részéről, az Északi-középhegységből (főleg a Mátrától keletre) és az Észak-Alföldről vannak adatai. A Cserhát Naszályhoz közeli részéről nem mutatja az előfordulását, ezért külön öröm számomra, hogy rátaláltam.

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Közeli rokonához, a vadrezedához (Reseda lutea) hasonlóan útszéli gyomnövényzetben, néha legelőkön vagy szántókon fordul elő, de annál sokkal ritkább. Abból a flóratérképezési kvadrátból ennek a fajnak sem volt adata, ahol megtaláltam, de a Cserhát más részéről ismert.

Kúszó szentperje - a hazai flóra egy félreismert faja?

A kúszó szentperje (Hierochloë repens (Host) Beauv., syn. Anthoxanthum repens (Host) Veldkamp) egy évelő, tarackos fűfaj. Bugavirágzatai kb. 40-70 cm magasságig nyúlnak. Az egész virágzat jellegzetesen fénylő sárgásbarna, viszonylag tömött, kb. 100-200 füzérke alkotja. A füzérkék 2-3 virágúak, a pelyvák nem hosszabbak a külső toklásznál, amelynek csúcsán legfeljebb 0.5 mm hosszú szálka található, vagy a szálka hiányzik. A levelek szürkések, 5-10 mm szélesek, kopaszak. A legfelső szárlevél legalább 20 mm hosszú.

A Hierochloë repens virágzata...

... ismét...

... felső szárlevele ...

... és füzérkéi

A növény sűrű, monodomináns állományokat képez, amelyek vegetatív állapotban hasonlítanak a Calamagrostis epigejos vagy a Bromus inermis tömegéhez, de tavaszi (március-április) virágzásakor igen jellegzetes a szürke levelek tömegéből felemelkedő aranyló bugák alkotta telep.

Terméses állománya tavasszal

A H. repens a néhány bizonytalan helyzetű taxont tartalmazó Hierochloë odorata fajcsoport tagja, azon belül viszont egy aránylag jól elváló faj (Wallnöfer 2007). A korábbi hazai irodalmak a H. odorata nevet alkalmazták a hazai állományokra (alkalmanként subsp. pannonica néven alfajként megkülönböztetve). Valójában az "igazi" H. odorata (vagyis H. odorata subsp. odorata) virágzata lazább, kevesebb füzérke alkotja, levélszíne zöldebb, pelyvái hosszabbak a külső toklásznál, amelyek szálkái hosszabbak 0.5 mm-nél (Penksza & Ruprecht 2002). Ez a faj cirkumpoláris elterjedésű, és főként a tajga zóna erdőszélein, irtásain, üde gyepeiben, mocsaras-lápos termőhelyein, útszélein fordul elő, Magyarországon valószínűleg nem él. Ezzel szemben a H. repens az eurázsiai sztyeppzóna homokterületeihez kötődik, elterjedésének nyugati határát a Morva-medencében éri el. Jellemző élőhelyei az erdőszéli, záródó növényzetű, száraz, gyakran jellegtelen fajösszetételű gyepek, erdei nyiladékok. Jellemzően bolygatott élőhelyeken fordul elő, ahol tömeges fellépésével invazív, vagy legalábbis erélyes kompetítor fajokra (pl. siskanádtippan) emlékeztetően viselkedik, egy lengyel cikk (Gęsiński & Ratyńska 2011) például potenciális özönfajként ír róla. A lakóhelyem (Veresegyház) környékén meglehetősen gyakori: ritkás faültetvények alatt, parlagokon, mezsgyéken sokfelé látni állományait, az M3 autópályán Szada és Mogyoród környékén járműből is észrevehető virágzáskor. Tatán egy legelőket elválasztó mezsgyén, illetve a Kiskunságban egy ritkás faültetvényben láttam. Országos szinten egyáltalán nem nevezhető gyakorinak. A Flóraatlaszban az adatok többsége a Kisalföld, a Gödöllői-dombvidék, a Pesti-síkság, a Tengelici-homokvidék, a Dorogi-medence, a Hernád és a Sajó völgye, valamint a Taktaköz térségekből való - ezek mindegyike homok alapkőzetű, alföldperemi vagy alacsony dombsági terület.

Vigyázat, spekuláció következik! A fentiek alapján úgy tűnik számomra, hogy a H. repens az erdőssztyepp övhöz, a homok alapkőzethez és az "átmenetileg fátlan" élőhelyeket kötődik. Az átmenetileg fátlan élőhelyek alatt azokat értem, amelyek képesek lennének ugyan fás növényzet fenntartására a talajadottságok és a vízellátottság szempontjából, de a környezeti háttértényezők, növényevők vagy valamilyen egyéb bolygatás miatt az mégsem alakult ki (még). Ilyenek például egy természetes erdőben időről időre kidőlő idős fák helyén keletkező "lékek", a legelő vadak által "fenntartott" gyepek, de ide érthetjük az emberi tevékenységek miatt fátlan élőhelyeket is. Érdekes, hogy az igazán száraz, nyílt gyepekben nem igazán fordul elő a faj. Ahol mégis nyíltabb gyepben (Festuca vaginata és Euphorbia seguieriana fajokkal együtt) fordul elő, ott pusztuló fenyőültetvény alatt, főleg adventív fajokkal cserjésedő gyepekről van szó. Természetközeli állapotú, szárazsága és tápanyagszegénysége miatt fátlan nyílt homokpusztagyepekben nem láttam még, emiatt gondolom, hogy nem az "elsődleges" gyepek faja nálunk. Ha esetleg az Olvasónak van tapasztalata a fajjal, örülnék, ha megosztaná velem.

Virágzó állománya egy szemétlerakó és egy akácos szomszédságában...

... és egy valószínűleg parlageredetű homoki gyepen, jellegtelen faültetvény tisztásán

Különös módon a korábbi hazai irodalmakban a faj "szigorúan" homoki jellege egyáltalán nem tükröződik, ehelyett gyakorlatilag az összes szerző (pl. Soó & Jávorka 1951, Soó 1973, Simon 2000, Király 2009) említ középhegységi előfordulásokat, valamint leggyakrabban üde gyepeket, erdőszegélyeket és száraz erdőket jelöl meg élőhelyéül. A hazai üde gyepek felvételezése során sehol nem találkoztam a fajjal. Erős a gyanúm, hogy arról van szó, hogy a ma már H. repens néven külön fajként kezelt növény előfordulásáról írtakat a H. odorata külföldi irodalmaiból vették át: a korábbi szerzők bizonyára a H. odorata előfordulási és élőhelyválasztási adatait általánosították a nálunk is előforduló, vele (tévesen) azonosnak vélt növényre, majd ezt az egymásra épülő művek kritika nélkül átvették.

forrás: grasstalk.wordpress.com

A H. repensről nem találtam olyan kultúrtörténeti feljegyzéseket, mint a H. odoratáról, de feltehető, hogy ebből a szempontból a két fajt nem különböztetik meg. Az illatos és a kúszó szentperje virágzata is édeskés illatú, ami magas kumarintartalmának köszönhető. Európában az illatos szentperjét vallásos szertartásokon elégették, illatos füstölőként használták, innen ered a neve. A kereszténységben Szűz Máriának ajánlott növényként használták liturgikus célokra, erre utal a nemzetség német neve: Mariengras, vagyis "máriafű". Észak-amerikai indiánok a földanya hajának tartják, és a belőle készített fonatoknak gyógyító, békét és szeretetet elősegítő erőt tulajdonítanak. A gyógyászatban kumarintartalom miatt véralvadásgátló gyógyszerek készítésére is használják. Nem utolsó sorban megemlítendő, hogy a H. odorata adja a közép-európai töményitalok (szerintem) egyik legjobbika, a lengyel Żubrówka sajátos zamatát - megízlelése botanikusoknak "kötelező"!

forrás: Wikipédia