Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növényismeret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növényismeret. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 6., szerda

Mesterséges intelligencia - igazi fajismeret? Avagy mire jók a növényhatározó alkalmazások

A fajok felismerése egy elsőre bonyolultnak tűnő mintázat-felismerési probléma: bizonyos vizuális (és nem csak vizuális) mintázatokat észlelve bizonyos fajhoz sorolunk egyedeket. Korunk egyik technológiai zászlóshajója a mesterséges intelligencia, azon belül is a gépi tanulás, amelynek lényege, hogy "tanuló adatokat" megadva a gép felismer törvényszerűségeket, amelyek alapján új adatokra vonatkozóan döntéseket tud hozni. Ha a tanuló adatok a fajok jellemzőit tartalmazzák (pl. róluk készült fotók vagy hangfelvételek), akkor a gép "megtanítható" a határozásra, az új adatokat a megtanított tudás alkalmazásával fogja besorolni. Az automatizált fajfelismerés tudományos potenciálja óriási az ökológiában (is), hiszen ha a kellő megbízhatósági szintet elérik az eszközök, akkor sokkal kisebb zavarással, sokkal kevesebb szubjektív tényezővel, kevesebb (vagy más jellegű) logisztikai korláttal több és standardizáltabb adatot lehet gyűjteni. Madártani felmérésnél például a felmérő jelenléte egy fontos zavaró tényező a madarak számára. Egyes fajok egy napnak csak korlátozott időszakában aktívak; ha éppen nem akkor vagyunk jelen, nem vesszük őket észre. Ha azonban kihelyezünk egy hangrekordert, amely folyamatosan veszi az élőhelyen megszólaló madárhangokat, majd azokat fel is ismeri, azzal a fenti problémákat kiküszöböltük. Ezt azonban még számos egyéb kihívás nehezíti, ld. ezt a review-cikket. (Létezik egyébként már "okostávcső" is a Swarovski jóvoltából, bár ennek a tudományos relevanciája még elhanyagolható.) A növények esetén meglátásom szerint egyelőre nem annyira a tudományos adatgyűjtés, inkább az ismeretterjesztés, az érdeklődők és a botanika határterületein dolgozók igényeinek kielégítése a cél. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy sok kiránduló, gazdálkodó, terepen dolgozó, de elmélyült botanikai ismeretekkel nem rendelkező ember szeretné, ha néha megmondaná valaki ennek vagy annak a virágnak, fának, gyümölcsnek a nevét. (Közvetetten, persze, citizen science formájában ez is hasznosulhat a tudományban.) Az efféle kérdésekre a választ sokan jelenleg is a Facebookon, valamelyik természetismereti csoportban találják meg, amitől már csak egy lépés lenne, ha egy megbízható alkalmazás automatikusan tudna válaszolni. Ezzel a céllal már számos okostelefonos alkalmazás beszerezhető - róluk lesz szó ebben a bejegyzésben.

Borzas nefelejcs (Myosotis ramosissima)

De mennyire is jók valójában ezek az alkalmazások? Hogyan használjuk őket tényleg okosan, mikor jelentenek igazi segítséget? Ennek eldöntésére végeztem egy tesztet. Kiválasztottam 20 növényfotómat, majd mindegyiket meghatároztattam okostelefonos applikációkkal. A fotók közelképek elmosott háttérrel, így a kérdéses növény mindegyiken kiemelkedik. A fajok Magyarországon honosak, mindegyik egyértelműen (bár nem egyformán könnyen) felismerhető a fotó alapján. Az összes fotó megtekinthető ezen az oldalon. A pontozás az alábbi rendszer szerint történt. 1 pont járt azért, ha az app a legvalószínűbb fajként helyes választ adott. 0.75 pont járt azért, ha a kérdezett faj az öt legvalószínűbb megoldás között szerepelt, de nem az első helyen. 0.5 pontot ért, ha a megoldások között közeli rokon fajok szerepeltek, de a kérdéses növény nem, vagy nem az öt legvalószínűbb lehetőség között volt a helyes válasz. 0.25 ponttal honoráltam, ha az app nem adott közeli találatot, de legalább a család szintjére szűkítette a megoldások körét (pl. ha a csillagpázsitnál felismerte, hogy pázsitfűféle). 0 pont járt az ennél pontatlanabb válaszért. Fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok egy telefonguru, ezért nem annyira technikai szemléletű, inkább felhasználó-központú a vizsgálatom. Csak ingyenes verziókat teszteltem. A tesztelt applikációk betűrendben az alábbiak voltak, és rögtön írom is a tapasztalatokat.

Flora Incognita: Egyszerű, letisztult küllemű, logikus alkalmazás, amely megpróbálja követni a hagyományos határozás menetét. A határozás elején választanunk kell, hogy a kérdéses növény egy virágos lágyszárú vagy cserje, egy fa, egy fű- vagy sásféleség, vagy pedig egy haraszt. Utána az app megadott részekről kér fotót, pl. virágos lágyszárú/cserje esetén először a virágról felülről. Ha ennyiből nem ismeri fel, akkor újabb részletet kér a levélről, majd sikertelenség esetén egyet a virágról oldalról, aztán a termésről, és az egész növényről. Ha még így sem elég biztos a megoldás, akkor felkínál több alternatívát, amiket az egyezés erőssége szerint súlyoz, illetve van lehetőség új fajt bevinni is. Mivel nem készültem ennyi fotóval, minden növényt egyetlen fotóból kellett kitalálnia, ezért az eredmény az appra nézve hátrányos, de még így is 17,5 pontot ért el. A pusztai ternyére közönséges ternyét mondott, a nagy pacsirtafüvet más pacsirtafüveknek vélte, illetve a sokvirágú habszegfüvet a keresztesek között kereste. Rögtönöztem egy gyors kerti tesztet, ahol a kéréseknek megfelelő fotókat tudtam készíteni, így kitalálta a perzsa veronikát, a tyúkhúrt, sőt, az ugarpalástfű csíranövényét is. (Hozzá kell tennem, hogy növényfotózásra szinte alkalmatlan a telefonom.) Reklámmentes és teljesen ingyenes alkalmazás, melynek egyetlen hátrányaként esetleg az róható fel, hogy (egyelőre) csak európai fajok vannak benne. Jobban utánaolvasva kiderül, hogy a Flora Incognita az Ilmenaui Egyetem és a Max Planck Intézet közös projektje, amelyben az "okos" technológiát a botanikai kutatás szolgálatába állítva végeznek fejlesztéseket. A projekt keretében érdekes tudományos cikkek is szép számmal jelentek meg, pl. arról, hogy mely növényi részek a leginformatívabbak a fotóról történő határoztatáskor.

LeafSnap: A kép feltöltése vagy a fotózás után ki kell választanunk, hogy milyen növényi rész van a képen. Idegesítően sok a reklám, a fizetős prémium verzióban ezektől bizonyára mentesülünk. 17,75 ponttal zárt, ez a második legjobb eredmény.

NatureID: Csak fotóznunk kell mindenféle állítgatás nélkül, viszont egy nap csak korlátozott mennyiségű (talán 5) képet enged. A teszt első lefuttatása után néha újrateszteltem, és előfordult, hogy más eredményeket kaptam, ezek a pontszámon is változtattak. A végső táblázatom szerint 14,75 pontot ért el.

PictureThis: Fizetős alkalmazás, csak három képet lehetett ingyen határoztatni, azokon viszont aránylag jól szerepelt (a nehezebbeket töltöttem fel). Kár érte.

Plant Lens: Igen rövid tapasztalatra engedett szert tenni ez az alkalmazás. Az elején már gyanítottam, hogy nem lesz ez annyira ingyenes, mint ahogyan hirdetik. Miután elkérte az engedélyeket a kamerám és a tárhelyem használatához, bedobtam a csillagpázsit fotóját. A fancy külcsínnyel profi analízis hatását próbálta kelteni, aztán részben kicsillagozott betűkkel írta az eredményt, ígérve, hogy 3 napos ingyenes használat után évi 22 499 Ft-ért megmutatja az eredményt. Persze, a látszó betűkből kitaláltam, hogy a pirók ujjasmuharra gondolt. Kérem szépen, félrehatározni én ennél olcsóbban is tudok... A Plant Lens így 0 ponttal zárta a tesztet.

PlantNet: Nagyon egyszerű és felhasználóbarát, közben jól teljesítő alkalmazás. Csak fotózunk, megmondjuk, hogy milyen növényi részt ábrázol a kép, és jön a megfejtés. Reklámmal nem találkoztam, teljesen ingyenesnek és funkcionálisnak tűnik, és még a versenyt is megnyerte 18 pontjával.

PlantSnap: Bosszantóan sok reklámmal megtűzdelt alkalmazás. Egy nap leforgása alatt 10 határozást enged az ingyenes verzió. A feltöltött képen nekem kell bejelölnöm az informatív részt, még ha az nem is fér bele az ezt megjelölendő négyzet alakú fókuszba. 10-ből 7 pontot ért el, ami nem valami fényes, így pláne nem látok racionális indokot, ami miatt megérné ezzel foglaltatni eszközünk memóriáját.

Seek: Sok a nagyon pontatlan, bár emiatt mértéktartó határozás, pl. a nemes cickafarkról csak annyit sikerült elárulni, hogy kétszikű. Szerény 8,25 pontot gyűjtött be. Úgy látom, ez az iNaturalist természetbúvár közösség határozó appja, sok projekthez, kihíváshoz lehet csatlakozni. Lehet, hogy az adatgyűjtés szempontjából kedvezőnek találják, hogy az adatok inkább pontatlanok, mint tévesek.


Az eredmények

Google Lens: olvasói kérdés nyomán, utólag adtam hozzá, a táblázatban nem szerepel. A Google ingyenes fordított képkeresője, nagyon felhasználóbarát, de csak közepes eredményt, 15,75 pontot ért el. Érdekessége, hogy egyik képre sem kapott 0 pontot, de 1-es is aránylag ritkán - vagyis ritkán maradt teljesen tanácstalan, de a kisebb hibák, pontatlanságok gyakoriak.

Azt láthatjuk tehát, hogy a növényhatározó alkalmazások megbízhatósága eléggé tág határok között mozog, és a legjobb eredmény is "csak" 90%-os lett az általam alkalmazott pontrendszer szerint (amelyben nem tökéletes válasz is érhetett töredékpontot). Szintén van különbség hozzáférhetőség tekintetében. A versenyt a PlantNet nyerte, de őszintén szólva több lehetőséget látok a Flora Incognitában. Érdemes megjegyezni, hogy az applikációk megbízhatósága nagy mértékben függ a fotók minőségétől. A tesztemben ideálishoz közeli képeket használtam, de telefonnal ritkán sikerül ilyeneket készíteni, maguk a növények sincsenek mindig "tökéletes" állapotban.

A sokvirágú habszegfű (Silene multiflora) kemény diót jelentett az alkalmazásoknak

Sokatmondó az egyes fotók felismerési sikere is. A sokvirágú habszegfű fotójára csak a PictureThis kapott 0,75 pontot, a NatureID pedig 0,5-öt, így több 0-val az átlag 0,18 lett. A gyenge eredmény valószínűleg egyaránt köszönhető annak, hogy a fotón csak virágzat szerepelt, ami eléggé karcsú megjelenésű, fontos bélyege az elágazás módja, maguk a virágok kicsik, világosak, így összességében nem sok információt hordoznak, valamint annak, hogy a sokvirágú habszegfű egy keleties, euro-szibériai elterjedésű faj, és azokban az országokban hiányzik vagy nagyon ritka, ahonnan valószínűleg a tanuló adatok származnak. Átlagosan 0,5-0,5 pontnyi felismerés jött össze a délvidéki perjeszittyóra, a pusztai ternyére, a sárga palkára és a nagy pacsirtafűre. Mind a négy fajra igaz, hogy vannak nagyon hasonló, de jóval gyakoribb és elterjedtebb rokonaik, amelyektől apróbb bélyegek különböztetik meg, valamint amelyek mellett alulreprezentáltnak számíthatnak a tanuló fotók között. A legkönnyebben felismerhető fotóknak a vastövű imola (átlag 1 pont), mezei szarkaláb, a madárfészek-kosbor (0,96-0,96), az erdei szellőrózsa (0,89), a fehér gyíkfű (0,82) valamint a sóskaborbolya és a tavaszi sás (0,82-0,82) bizonyult. Az utóbbi faj jó eredménye meglepett, hiszen a sások nem tartoznak a könnyen határozható csoportok közé, igaz, a fotó kvázi-tökéletes volt, a tavaszi sás pedig egy könnyű faj a sások között. Mindemellett a sikeresen felismert fajok jellemzően karakteres megjelenésű, jól fotózható, elterjedt növények.

A vastövű imolát (Centraurea scabiosa s.lat.) minden alkalmazás kitalálta

Hogyan és mikor érdemes tehát használni a jelenleg rendelkezésre álló applikációkat? Azt gondolom, hogy a jól teljesítő alkalmazások arra mindenképpen alkalmasak, hogy puszta kíváncsiságát kielégítse egy laikus anélkül, hogy komoly utánajárásba kelljen kezdenie. Ha jó a fotó, és eleve olyan faj a kérdés, ami egy átlagos kirándulónak, gazdálkodónak megragadja a tekintetét, akkor eléggé megbízható lesz a válasz, ha meg becsúszik egy hiba, akkor sincs gond. Ha külföldre utazom és nem lesz növényhatározóm az adott országhoz, de lesz megfizethető net a telefonomon, akkor nagyon valószínű, hogy én is valamelyik appot hívom segítségül. Nehezebben fotózható növényeknél érdemes több kritikával szemlélni az eredményt, illetve érdemes mindig figyelni arra, ha az alkalmazás több alternatív megoldást kínál. Soha ne bízzunk annyira az eredményben, hogy az alapján fogyasszunk a növényből! Mindig emlékezzünk arra, hogy a határozó nem mindentudó, csak a meglévő tudásra építve próbálja automatizálni a szakértői döntést. "Felkészültsége" a tanuló adatsoron (vagyis a szakértők által ellenőrzött, meghatározott fotókon) és a tanulás módján múlik; ami ehhez képest újdonság (pl. nem ismert faj, szokatlan körülmények), ott a tévedés esélye megnő. Várható, hogy a gépies munkában, az állatok és növények "futószalagon" történő azonosításában a mesterséges intelligencia szerepe egyre nagyobb lesz a tudományban is. Gyanítom azonban, hogy a hús-vér szakértők még jó ideig elengedhetetlenek lesznek a váratlan, egyedi problémák megoldásában. Nem utolsó sorban az önálló felfedezések személyes örömét egyik applikáció sem pótolhatja, ami egy nagyon fontos szempont az oktatás-nevelés számára. Azt gondolom ugyanis, hogy az alkalmazás segítségével könnyen szerzett információ, a faji hovatartozás, amihez több alkalmazásnál további ismertetők is társulnak, nem feltétlenül kedvez a természet gyerekekkel való megismertetésének. Sem pszichológus, sem pedagógus nem vagyok, azt viszont tudni vélem, hogy a gyerekek számára a megismerés és egy témában való elmélyülés nem pusztán a száraz információ begyűjtését jelenti, hanem egy gyakorlatibb, tapasztalatibb érintkezést, élményszerzést, átélést. Feltételezem, hogy az a gyerek, aki végiglapozza a határozókulcsot, közben háromszor "eltéved" benne, a kezét közben összeszúrja a begyűjtött bogáncs, megérzi a határozó lapjai közé rakott, megszáradt növény illatát, feltűnik neki, ahogy a lepréselt növény virágai a lapok között termésbe értek, nos az a gyerek még akkor is többet fog tudni, ha nem árasztja el információval a telefonja.

Végezetül szóvá teszem azt a néhány hónapja érzett felháborodásomat, amikor megláttam, hogy az egyik "zöld" tematikában utazó online magazin azt a címet adta a cikkének, hogy "Bárki vérbeli természetbúvár lehet egy mobillal", majd a folytatásban a "korábban bevált, ám lassú és körülményes" növény- és állathatározó könyvek korszerű alternatívájaként mutatott be három okostelefonos fajfelismerő applikációt (szerepeltek a tesztben is). Arról lehet vitatkozni, hogy mi a vérbeli természetbúvárság definíciója, és el lehetne intézni annyival, hogy ez a cikk nem nekem szól, és hogy milyen jól terjed a tudás a világban az efféle appok által, meg hogy miért baj az, ha Egyszerű Béláné Gizike rosszul határozza meg a kikapált egyéves veronikákat. Mindezt értem. Amit azonban borzasztóan károsnak, valójában tudományellenesnek tartok, az annak a tévképzetnek a terjesztése, amit a cikk címe sugall: hogy nem kell itt utánajárni, nem kell megkérdezni a szakértőt, aki egész életét erre szánta, nem kell lehajolni-begyűjteni-nagyítózni-kidobni-visszamenni-megintmegnézni, nem kell érte harcolni, mert csak egy bökés a képernyőre, és már dobja is ki a magasságos app a fajnevet. Aztán szelfi a zöldben, fotó instára, és meg is vagyunk, minek ezzel annyit vacakolni?! Nem, kérem, ezek tudományos kérdések! Lehet, hogy Egyszerű Béláné Gizikének mindegy, milyen veronikát kapált ki, és a világnak is mindegy, hogy Gizike tudja-e a pontos fajnevet, de meggyőződésem, hogy mindenkinek jobb, ha még Gizike is tudja, hogy az egyéves veronikák határozása során legalább 5-10 faj szóba jöhet, és akik ezeket megbízhatóan felismerik, netán magukat a fajokat is tudják kritikusan szemlélni, azok tudását nem adták ingyen. Nélkülük aztán Gizike bökdöshetné a képernyőt... Nagy szerencse, amikor egyes appokban visszaköszön ez a kritikus szemlélet, és szemmel láthatóan a fejlesztők is igyekeznek megóvni a felhasználót a hamis bizonyosságtól több alternatív megoldás felkínálásával. Kezeljük tehát helyén az eszközöket, és becsüljük meg a valódi tudást - amíg létezik!

2020. február 1., szombat

Tudományra új tyúkhúrfaj Közép-Európában: Stellaria ruderalis

Még a növényvakságos bejegyzések kapcsán emlegettem, hogy a pitypangot "mindenki ismeri", valójában azonban kimondottan problémás jószágról van szó: amit pongyola pitypangként ismerünk, az rengeteg, tudományos állásponttól függően akár több száz kisfajból álló taxoncsoport. Közel sem ennyire drámai, kicsit mégis hasonló a helyzet a tyúkhúrral (Stellaria media agg.). Mindenki látott már tyúkhúrt, ez az egyik első növény, amely még a városi parkok bokrai alatt is zöldül kora tavasszal, nagyanyáink ezzel etetik/etették a baromfit, hobbimadarasok pedig a papagájt.

A tyúkhúrok alacsony növésű, rendszerint tövüktől elágazó, ősszel-télen csírázó egyévesek. A szegfűfélék családjának (Caryophyllaceae) tagjaként viselik a család jellemző bélyegeit, melyek közül a legfeltűnőbb a keresztben átellenes levélállás és az öttagú virág. A levelek tojásdadok vagy elliptikusak, többé-kevésbé hegyes csúcsban végződnek, ép lemezűek és ép szélűek, alul kocsányosak, fentebb ülők. A szirmok szabadok, mélyen kéthasábúak, fehérek, vagy hiányoznak. A toktermésben barnás, kerekded, bibircses magok találhatók. A tyúkhúrok a bolygatott, tápanyagban közepesen gazdag és gazdag termőhelyek növényei. Ezen belül előfordulnak útszéleken, kerti és vetési gyomnövényzetben, erdőkben. A tél elmúltával kezdenek nyílni, a virágzás java áprilisra esik, de gyakorlatilag egész évben lehet velük találkozni.

A jelenlegi taxonómiai feldolgozások három tyúkhúrfajt jeleznek Európából. Tavaly decemberben jelent meg cseh kutatóktól egy cikk, amelyben morfológiai és genetikai vizsgálatokat végeztek közép-európai országokban gyűjtött tyúkhúrokon. A korábban leírt három faj (Stellaria media s.str., S. neglecta, S. pallida) mellett sikerült azonosítaniuk egy negyediket, amely a S. pallida és a S. neglecta közti hibridizációból származik. Stellaria ruderalis néven írták le, és a hazai herbáriumi lapok áttekintése során ki is mutatták Magyarországról. Az adat konkrétan a Kisalföld keleti részéről való, de nincs kétségem afelől, hogy még sok helyről előkerül majd. A négy faj egyszerűsített határozókulcsa eszerint a következő:

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida) magja

(1a) A szirmok hiányoznak vagy legfeljebb 1/3 olyan hosszúak, mint a csészelevelek. A magok legfeljebb 1 mm hosszúak... Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)
<35 cm magas, rendszerint tömött virágzatú, sárgászöld növény, rendszerint 2-3 porzóval, a magok (világos-)barnák, a magok felszínén rövid bibircsekkel.

(1b) A szirmok általában megvannak, a hosszuk legalább a csésze hosszának 2/3-a, a magok általában 1 mm-nél hosszabbak... (2)

Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)

(2a) A porzók száma (8-)10, a szirmok olyan hosszúak, vagy kicsit hosszabbak, mint a csészelevelek, a virágkocsányok elég vékonyak, 0.16-0.24 mm vastagok.... Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)
<80 cm magas, zöld növény. A virágzat laza, a virágzat ágainak első internódiumai hasonló hosszúságúak, a mag sötétbarna, a felszínén hosszúkás, hengeres bibircsekkel.

(2b) A porzók száma általában <8, a szirmok olyan hosszúak, vagy rövidebbek, mint a csészék, a virágkocsányok nem olyan vékonyak (0.16-)0.24-0.40(-0.48) mm... (3)

(3a) A mag bibircsei hengeresek, hosszabbak a szélességüknél, a felső részük felszínén kevés papillával, vagy papillák nélkül... Stellaria ruderalis
<80 cm magas, többé-kevésbé sárgászöld növény, a virágzat eleinte tömött, a virágzat ágainak első internódiumai nem feltűnően különböző hosszúságúak.

(3b) A mag bibircsei rövidek, lapos vagy lekerekített tetejűek, néha kissé hengeresek, általában olyan magasak, mint szélesek, a felső részükön elszórtan vagy sűrűn papillásak... Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)
<50 cm magas, de gyakran alacsony és elfekvő, (sötét-)zöld növény, a virágzat nem tömött, a virágzat ágainak első internódiumai jelentősen eltérő hosszúak.

Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

Amint látható, egy erősebb nagyító, vagy inkább egy mikroszkóp jól fog jönni a határozáshoz. Emellett érdemes több példányt megnézni egy állományból, mert a tyúkhúrok morfológiai plaszticitása nem elhanyagolható. Ugyanakkor a szerzők is figyelmeztetnek, hogy a négy faj közül több is előfordulhat ugyanazon a bolygatott élőhelyen.


Jobbról S. pallida, balról akár S. ruderalis is lehetne, de ez már titok marad
Csekély tapasztalatom szerint a S. pallida egy aránylag karakteres, elég jól felismerhető növény. A tömött virágzatról és a sárgászöld színéről már messziről gyanút foghatunk, amit a szirmok gyakori hiánya és a 2-3 porzó igazolhat közelebbi szemrevételezés esetén. A többiek egy fokkal nehezebbek, persze, biztosan azokra is rá tud állni az ember szeme.

Az időjárás most még nem sok jót ígér, de a tyúkhúrok izgalmas kora tavaszi témát nyújtanak a hosszú tél során "kiéhezett" botanikusnak. A fagyok felengedése után nem sokkal már virágoznak, és ha kitart a jó idő, nem sokára termést is érlelnek. Megérdemlik a figyelmet!



Forrás:

Lepší M., Lepší P., Koutecký P., Lučanová M., Koutecká E. & Kaplan Z. (2019) Stellaria ruderalis, a new species in the Stellaria media group from central Europe. – Preslia 91: 391–420.

Abstract

A new allotetraploid species in the Stellaria media group, S. ruderalis M. Lepší, P. Lepší, Z. Kaplan & P. Koutecký, which is possibly of hybridogenous origin between S. pallida and S. neglecta, is distinguished and described based on a biosystematic revision of the S. media group. A suite of biosystematic techniques, including molecular (internal transcribed spacer sequencing), karyological (chromosome counting, flow cytometry), multivariate morphometrics and phenological observations, was used to assess the variation in this species group and determine the taxonomic status of the species. All the methods employed produced similar results and supported the delimitation of four species within the Stellaria media group in central Europe: Stellaria ruderalis (2n = 4x = 44), S. pallida (2n = 2x = 22), S. neglecta (2n = 2x = 22) and S. media s. str. (2n = 4x = 40). Stellaria ruderalis is a winter annual growing mainly in disturbed ruderal open or semi-open communities. This species’ broad ecological amplitude allows it to commonly co-occur with its three related species. It is probably a widespread species in southern and central Europe. It is currently spreading in the northern part of central Europe. Photographs of the type specimen and individuals of the new species in situ are presented. Scanning electron micrographs of seeds, microphotographs of seeds and mitotic chromosome spreads and a key for the identification of all four species are provided.

Keywords: Caryophyllaceae, flow cytometry, internal transcribed spacer (ITS) sequencing, karyology, multivariate morphometrics, Stellaria media agg., taxonomy

2019. augusztus 29., csütörtök

Alacsony libatop a Cserhátban

Már számtalanszor megtapasztaltam, hogy érdekes, vagy akár kifejezetten ritka növények megtalálásához nem kell feltétlenül rendkívüli erőfeszítéseket tennünk, elég "csupán" nyitva tartanunk a szemünket, és persze nem árt némi intuíció sem annak megsejtéséhez, hogy hol érdemes kicsit jobban elbogarásznunk, ha már úgyis éppen arra járunk. Nyár végén például aránylag könnyen találhatunk érdekes adventív fajokat, ha jártunkban-keltünkben az útszélek, építkezések, parkolók gyomnövényzetét szemügyre vesszük. "Hála" az egyre növekvő ütemű közlekedésnek, áruszállításnak és a talaj bolygatásával járó emberi tevékenységeknek, gyakran ezeken a területeken jelennek meg először a távoli tájakról származó jövevényfajok, amelyek megtalálása egyszerre öröm és bánat. Öröm, hiszen ki ne örülne egy olyan faj megpillantásának, amit talán senki, vagy csak nagyon kevesen láttak Magyarországon? És bánat is, hiszen az adventív fajok gyakran nem szívélyes meghívásnak eleget téve illemtudó vendégnek jönnek, hanem hódítani, ezért az említett élőhelyek könnyen válhatnak a biológiai inváziók gócpontjaivá.



Legutóbb a Cserhátban, a családi nyaralásunkon, a strandot egy étterem parkolóján át megközelítve, fagyival, babakocsival, hangosan kerregő játék fűnyíróval felfegyverkezve (ám fényképező nélkül...) szúrt szemet egy karéjos levelű libatop, amelyet kicsivel később, a szállásunkon, az esti rutinműveletek hangulatát fokozandó, alacsony libatopnak  (Chenopodium pumilio, syn. Dysphania pumilio) határoztam. A faj a karéjos levelekről, a levélhónaljakban csomókban fejlődő virágzatokról, valamint arról ismerhető fel, hogy a lepellevelek nem borítják be teljesen az érett termést. Az egész növény mirigyszőrös és citrusos illatot áraszt - a határozók szerint ez nem túl erős, terepen azonban határozottan érezhető volt. Másnap szerencsére alaposan körbe tudtam fotózni a növényt.




Eddig csupán két nagyon régi dunántúli előfordulás mellett két aktuális, publikált adata volt a fajnak, mindkettő Budapestről, és a sors sajátos játékának tekinthető, hogy az első aktuális előfordulást is én találtam, még 2011-ben (Lengyel 2012, ill. blogbejegyzés). Emlékszem, akkor kimondottan azzal a szándékkal mentem sétálni a forgalmas utcákra (Bartók Béla út és környéke), hogy találjak valami érdekes adventív fajt - és szerencsém volt. A másik fővárosi, zuglói adat Molnár & Juhász (2016) nevéhez fűződik, továbbá Barina Zoltán megtalálta még két helyen Pesten, de ez még leközlés alatt áll. Ez tehát az első aktuális előfordulása Budapesten kívül, s feltételezhető, hogy terjedőben van a faj, ezért elő fog kerülni többfelé. Az állomány néhány nagyobb, virágzó és termést érlelő egyedből és sok csíranövényből, összesen max. 100 egyedből állt. Az alacsony libatop kísérőfajai az élőhelyen a kövér porcsin (Portulaca oleracea), fehér libatop (Chenopodium album), pongyola pitypang (Taraxacum sect. Ruderalia), fakó muhar (Setaria pumila).



És hogy ez mennyire igaz...:

forrás: airmodus.com


2019. július 2., kedd

Tegyünk a növényvakság ellen! 10. Terpedt rezeda

Magyarországon négy rezedafaj fordul elő, mindannyian lágyszárúak, egy- vagy ritkán kétévesek, és száraz gyomtársulásokban vagy pionír jellegű, bolygatott gyepekben fordulnak elő. A rezedák közös jellemzője a sallangokra osztott sziromlevél, valamint a nyílt termő (ti. a termőlevelek nem záródnak össze teljesen).
A terpedt rezeda (Reseda phyteuma) 20-30 cm magas, a tövétől ágas növény. A levelei többnyire hosszúkásak, tompa csúcsúak, egyes felső levelek hármasan szeldeltek. A csészelevelek a virágzás során többszörösükre nyúlnak, tompa ágú csillagként veszik körül a virág "belsőbb" részeit. A sziromlevelek fehéresek. A termő a csúcsán nyitott, élelten bordázott, az élek simák. A növény eleinte hamvaszöld színű, termésérlelés után vöröses vagy sárgás lesz.




A terpedt rezeda a bolygatott sziklagyepek, pionír gyepek, "természetközeli" gyomtársulások faja. Mészkedvelő, gyakran fordul elő sziklás talajon. Hazai előfordulásai is elsősorban a mészkő- és dolomithegységek körül csoportosulnak, de szórványosan meszes homokon is megjelenik.

2019. július 1., hétfő

Tegyünk a növényvakság ellen! 9. Gumós lednek

A gumós vagy mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus) egy évelő gyomnövény a pillangósvirágúak családjából (Fabaceae), amely kapaszkodó szárának köszönhetően akár egy méter magasra is felkúszhat, bár rendszerint ennél jóval alacsonyabb marad. A talajban a gyöktörzsén gumókat visel, amiket régen széles körben ismert csemegeként fogyasztottak, vagy fogyasztanak még ma is. A gumók mogyoróízűek, és törökországi vizsgálatok kimutatták, hogy fontos C-vitamin-, fehérje- és kalciumforrást jelentenek. A gumók a növény vegetatív terjedésében és tápanyag-raktározásban játszanak szerepet. A növény szára élesen négyszögletű, de nem szárnyas. A levelek páratlanul szárnyasan összetettek, de csak egyetlen levélkepárból állnak, a csúcsi levélke pedig elágazó kaccsá redukálódott, amely a kapaszkodást szolgálja. A levélkék 2-4 cm-esek, hosszúkás-elliptikusak, hegyesedők, a levélalapnál látható pálhaleveleknél lényegesen nagyobbak. A pillangós típusú virágok hosszú kocsányú, 2-5 virágú fürtben helyezkednek el. A párta sötétrózsaszín. A termés a borsóéhoz hasonló, de kisebb hüvely.



A gumós lednek nálunk egy igazán tág tűrésű gyomnövény, amely mindenféle bolygatott élőhelyen előfordulhat, országszerte gyakori. Az elterjedésének súlypontja Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia. Európa nyugatabbi része felé haladva jóval ritkább, és az előfordulásai valószínűleg behurcolásoknak, telepítéseknek köszönhetők, élelmezési értéke mellett ugyanis illatos virágai miatt is termesztették. Adventív fajként előfordul még Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában is.

2019. június 30., vasárnap

Tegyünk a növényvakság ellen! 8. Szelíd csorbóka

A csorbókák egyéves, kétéves vagy évelő lágyszárúak. Mindannyian fehér tejnedvet tartalmaznak, fészekvirágzataikban sárga virágokat találunk, leveleik gyakran szárölelők, a levelek szélén rendszerint tüskékkel. Egyik leggyakoribb fajuk a szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus), amely egyéves, kb. 0,5-1 méteres magasságot ér el. Alsó levelei mélyen szárnyasan szeldeltek, a felsők tagolatlanok is lehetnek. A tőlevelek hosszú nyelűek, a szárlevelek szárölelők. A levél széle fogas és tüskés.






A szelíd csorbókával különféle gyomtársulásokban, útszéleken, szántókon találkozhatunk, országszerte gyakori.

A csorbókákról írtam már itt.

2019. június 29., szombat

Tegyünk a növényvakság ellen! 7. Tarlóvirág

A tarlóvirág (Stachys annua) a hat hazai fajt számláló tisztesfű (Stachys) nemzetség egyetlen egyéves tagja. 30-40 cm magas, gyakran a tövétől ágas növény. A levelei keresztben átellenesen állnak, tojásdadok (az alsók szélesebbek, a felsők keskenyebbek, hegyesebbek), csipkés-fogas szélűek. A szár négyszögletű. A virágok ajakos típusúak (tehát egy alsó és egy felső ajakra oszthatók, egyetlen szimmetriasíkkal rendelkeznek), pártájuk fehér, örvökben helyezkednek el a hajtás csúcsán. Egy virágból négy feketés makkocskatermés fejlődik.





A tarlóvirág nyár elejétől őszig nyílik. Jellegzetes élőhelyét a szántóföldek jelentik, ahol a tarlón és a kultúrák sörközeiben régen hatalmas tömegben fordult elő - erről kapta a nevét. A XX. század első felében még a tarlóvirág az egyik legfontosabb mézelő növény volt, utána azonban a növényvédelmi technológiák megváltozásával egyre inkább visszaszorult. Országos szinten ritkának azért ma sem mondható, elsősorban meszes, kötött talajú vidékeken találkozhatunk vele.

2019. június 28., péntek

Tegyünk a növényvakság ellen! 6. Kövi fodorka

A kövi fodorka (Asplenium ruta-muraria) egy kis termetű, mindössze 10-20 cm-es, évelő páfrányfaj. Föld feletti hajtásrészei tulajdonképpen maguk a levelek, ezek 2-4 szárnyasan összetettek, örökzöldek, kopaszodók, rombusz vagy legyező alakú levélkékből állnak. A levélkék fonákán találhatók a spóratartó tokok (sporangiumok), amelyek hosszúkás csoportokba, ún. szóruszokba tömörülnek. 





A kövi fodorka a félárnyékos, magas mésztartalmú sziklák jellemző faja. Mindig sziklarepedésekben telepszik meg, szinte függőleges aljzaton. Gyakran látni régi épített falakon, kutakban is. Európában és Észak-Amerikában elterjedt, Magyarországon gyakori.

2019. június 27., csütörtök

Tegyünk a növényvakság ellen! 5. Szamárbogáncs

A szamárbogáncs akár két méteresnél is magasabbra növő, óriási termetű, ágas lágyszárú. Kétéves életciklusú, első évben csak tőleveleket fejleszt. Az egész növényt fehéres szőrzet borítja. Levelei karéjosak, a karéjok tövisekben végződnek. A szár szélesen szárnyas. A virágzat 3-5 cm-es fészek, melyben lila pártájú virágok vannak.





A szamárbogáncs egy közönséges gyomnövény, amellyel árokpartokon, útszéleken, bolygatott élőhelyeken találkozhatunk. Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába betelepítették és özönnövénnyé vált.

2019. június 26., szerda

Tegyünk a növényvakság ellen! 4. Apró gólyaorr

A gólyaorrok csőrszerűen megnyúlt, hegyes terméscsoportjukról kapták a nevüket. Közös jellemzőjük még a tenyeresen tagolt vagy összetett levél és az öt darab, gyakran kékes, pirosas vagy lilás sziromlevél, amelyek szabadon állnak. Tartoznak közéjük nagy termetű, évelő fajok, melyek közül többet dísznövényként is hasznosítanak, illetve szinte jelentéktelen küllemű egyéves gyomok is. Az utóbbiak táborát erősíti az apró gólyaorr (Geranium pusillum), amely a nemzetség egyik legkisebb hazai tagja. 30 cm-nél magasabbra ritkán nő. Az egész növényt rövid szőrzet borítja, amely egyszerű és mirigyszőrökből áll. Levelei mélyen osztottak. A szirmok lekerekített vagy kicsípett csúcsúak, 2-4 mm hosszúak, bíborlilák. A termés 1-1,5 cm hosszú.






Az apró gólyaorr kertek, útszéli és szántóföldi gyomtársulások gyakori faja, országszerte előfordul, tavasztól őszig virágzik, de kis termete miatt mégis könnyen elkerüli a szemlélő figyelmét.

2019. június 25., kedd

Tegyünk a növényvakság ellen! 3. Egynyári seprence

Az egynyári seprence (Erigeron annuus, régebbi nevén Stenactis annua) az 1700-as években dísznövényként jelent meg Magyarországon, rövid idő alatt azonban az egész országban elterjedté vált. Őshazája Észak-Amerika, ahol nyílt erdők, magas füvű prérik, bolygatott élőhelyek faja, de ma már Európában, Ázsiában és Ausztráliában is előfordul, Közép-Európában özöngyomként lép fel. Útszéleken, felhagyott szántókon, kertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben összefüggő tömeget alkot, ezzel képes helyenként kiszorítani az őshonos növényfajokat.






0,5-1 méter magas növény, amely leggyakrabban a nyárutón csírázó, tőlevélben áttelelő, és a következő nyáron virágzó egyévesként éli életét. A tőlevek kerekdedek, hosszú nyelűek, durván fogas szélűek, a nyárlevelek hosszúkásak, ülők, ritkásan fogasak. Rendszerint az egész növény ritkásan szőrös. A virágzat fészek, amelyet sárga csövesvirágok és fehér nyelvesvirágok alkotnak. A növény önmegtermékenyítő módon szaporodik, nagy mennyiségű, repítőkészülékes kaszattermést produkál.

A képek Vácrátóton, az Alkotmány úton készültek (a Botanikus Kerttel szemben).

2019. június 24., hétfő

Tegyünk a növényvakság ellen! 2. Somkórók

A somkóróknak négy fajuk fordul elő Magyarországon. Egy- vagy kétéves életciklusú pillangósvirágúak, amelyek kedvező feltételek mellett akár 1-1,5 méter magasra is nőhetnek. Fél cm körüli virágaik hosszú, karcsú fürtben helyezkednek el, hüvelytermésük pedig egyetlen magot rejt. Levelei három levélkéből állnak, ezek közül a középső nyele jóval hosszabb, mint az oldalsóké. Jellemző rájuk az édeskés szénaillat, amit a kumarintartalmuknak köszönhetnek. A népi gyógyászatban és takarmányként is hasznosított növények.

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Orvosi somkóró (Melilotus officinalis)

Egy fajnak fehér a virága (fehér somkóró - Melilotus albus), a többieknek sárga (orvosi s. - M. officinalis, fogas s. - M. dentatus, réti s. - M. altissimus). A sárgák közül gyakoriság tekintetében elsöprő "győztes" az orvosi somkóró, amelyet mindenféle útszélen, parlagon, gyomnövényzetben megtalálhatunk. (Nem ritkán a fehérrel együtt fordul elő.) A másik két faj szórványos, nedves és szikes élőhelyeken, nádasok szegélyében él. A sárgák megkülönböztetésében a pálhalevelek fogazottsága, a termés felszínének mintázata és a sziromlevelek méretei játszanak szerepet.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

2019. június 23., vasárnap

Tegyünk a növényvakság ellen! 1. Kacúros véreslapu

A növényekkel ismerkedő laikusokat és kezdő botanikusokat valószínűleg először zavarba ejti, hogy milyen sok faj hasonlít a közismert* pitypangra. A sárga, nyelves virágokat tartalmazó, rendszerint magányos fészekvirágzattal, levéltelen tőkocsánnyal és többnyire a talajra lapuló, tőlevélrózsát alkotó, hosszúkás, karéjos levelekkel rendelkező, virágzás után repítőkészülékes kaszatterméseket fejlesztő ("ejtőernyős") fajokról van szó. A növényvakság elleni bejegyzéssorozat első tagja, a kacúros véreslapu (Hypochaeris radicata) is ebbe a csoportba tartozik.

*Bizonyára mindenki látott már pongyola pitypangot, legalább gyerekkorában el is fújhatta a terméseit, ezért mertem megkockáztatni a "közismert" jelzőt. Valójában a köznyelvi pongyola pitypang vagy gyermekláncű egy bonyolult fajcsoport (Taraxacum sect. Ruderalia), amelyet rengeteg, morfológiailag alig elváló, de genetikailag gyakran izolált kisfaj alkot, így a pitypangok tudományos igényű ismerete messze nem triviális még botanikusok között sem.

Nagyon egyszerűen fogalmazva a kacúros véreslapu egy "olyan pitypang", aminek
- a levelei t-k. egyenletesen karéjosak vagy hasadtak, merev serteszőrökkel fedettek, a legnagyobb levelei sem nagyobbak általában 15 cm-nél;
- a szár általában elágazó, így a virágzat többfészkű, ~50 cm magas is lehet;
- a szár kopasz vagy az alján szőrös, van rajta néhány pikkelyszerű fellevél;
- a szár vékonyabb, nem üreges, színe enyhén kékes árnyalatú zöld;
- a fészekpikkelyek egymásra lapulnak (nem hajlanak vissza), csúcsuk sötét;
- a fészek 2-3 cm átmérőjű.






A kacúros véreslapu tápanyagszegény gyepek, legelők, hegyi rétek, parlagok növénye. Gyakran fordul elő homokos vagy kilúgozott talajokon, jól tűri a taposást. A rokon foltos véreslapu (H. maculata) levelei sötétvörösen foltosak, ebből ered a nemzetség magyar neve. Némi színhatása a kacúros véreslapunak van - ne dörzsöljük a levelét ruhához, mert maradandó sötét foltot hagy rajta.

A képek egy veresegyházi játszótéren készültek.

2019. június 22., szombat

Tegyünk a növényvakság ellen!

A növényvakság (plant blindness) fogalmat James Wandersee és Elizabeth Schussler amerikai botanikusok alkották meg arra a jelenségre, miszerint az emberek az ökoszisztémában betöltött szerepükhöz és valós sokféleségükhöz képest jóval kevésbé veszik észre a növényeket. Ez rengeteg hétköznapi példán tetten érhető. Például gondoljunk bele, mire emlékszünk jobban, az utolsó növény- vagy állatfajra (pláne gerincesre), amit láttunk? Vagy miért van az, hogy állatokkal (köztük kihaltakkal, tehát gyakorlati szempontból irreleváns csoporttal) foglalkozó, kisgyermekeknek szóló könyvekből rengeteg van, míg kifejezetten növényeset én még egyet sem láttam. Úgy tűnik, minél hasonlóbb hozzánk egy lény méretében, színében, viselkedésében, az agyunk annál könnyebben dolgozza fel és raktározza el annak részleteit. Arra vagyunk programozva, hogy a magunkhoz képest statikus és lassan változó, többé-kevésbé egyöntetűen zöld növényvilág részleteit negligáljuk, s ezzel együtt azt folyamatosnak és állandónak feltételezzük. A természetközeli életforma, a növényzetre való ráutaltság ezen sokat javít (ld. a kollégáim kutatásait ezen a téren), de a társadalom nagyon nagy része (főleg az ún. "fejlett" világban) nem gazdálkodik, ezért a növényzet fontosságára és szépségére való fogékonysága erősen csökken. Ez csökkenti a társadalom növényzettel kapcsolatos problémák iránti érzékenységét, a botanikai kutatások fontosságának értékelését, valamint növényzet védelmének támogatottságát. Bár a fogalom az ezredforduló környékéről való, az utóbbi időben népszerűvé vált, több nemzetközi (BBC, The ConversationAllen 2003, Balding & Williams 2016) és hazai cikk (1, 2) is született róla.



Hogyan tehetnénk a növényvakság ellen? Például azzal a kampánnyal, amely "kihívás" formájában terjed a közösségi médiában (Facebookon és Instagramon). Az elindítója Lovranits Júlia Villő - író, mesemondó, és a lényege, hogy tegyünk közzé 10 napon keresztül 1-1 növényfotót, amit munkába menet készítünk, és esetleg írjunk hozzá pár sort a növényről. A cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokféle növény él a mindennapi környezetünkben. Ez lehetne akár egy citizen science program, amennyiben az adatok valahol összegyűlnének. A kihívás a #plantsonmyroad, #viragomutközben, #urbanbotanic, #citizenscientists hash tagekkel fut. Nem igazán csatlakoztam eddig hasonló szociálismédia-kampányokhoz, ez azonban túl magas labda, ezért kivételt teszek. A növényeket ide a blogomra is feltöltöm egy leírás kíséretében, de megosztom Facebookon is.

Addig is díszelegjen itt egy kecskebúza (Aegilops cylindrica), amely pár napja került elő egy veresegyházi útszélen, és új pöttyöt jelent majd a Flóraatlaszban.



2018. április 17., kedd

Egy gyakran félrehatározott védett növény: a csilláros sárma

Több olyan internetes fórumnak is tagja vagyok, ahova az érdeklődők feltölthetik a szívüknek kedves vagy a számukra ismeretlen növények képeit, majd szerencsés esetben a nagyobb tudással rendelkezők azonosítják a fajt. A szakmai kontroll önkéntes jellege és változó színvonala miatt nem a legbiztosabb, de laikusok számára kétségtelenül manapság az egyik legkönnyebben elérhető módja ez a tanulásnak. A tavaszi virágdömping megindulásával ezek a fórumok is rendre felpörögnek, s egymást érik a (nem ritkán ugyanazt a néhány fajt ismétlődően ábrázoló) fotók. A sármafajok látványos, fehér virágaiknak és gyakori előfordulásuknak köszönhetően ilyenkor naponta terítékre kerülnek. Meglátásom szerinte a határozási nehézség alulbecslése miatt az egyik leggyakrabban eltévesztett faj a csilláros sárma (Ornithogalum refractum), amelyet rendre az ernyős sármával (Ornithogalum umbellatum) azonosítanak, illetve fotóról fel nem ismerhető példányokra mondják rá az utóbbi fajnevet. (A sármákat egyébként madártejeknek is hívják.) A tévedés jelentőségét az is adja, hogy a csilláros sárma védett, bár helyenként gyakori faj, míg az ernyős sárma országszerte közönséges növény.

Az ernyős sárma fajcsoportjába (O. umbellatum agg.) számos, egymáshoz eléggé hasonló taxon tartozik. Az Új magyar füvészkönyv ezek közül hármat említ, a fentebbi kettő a pusztai sármával (O. kochii) együtt képviseli a csoportot Magyarországon.

Megemlítendő, hogy az alakkör tényleges változatossága ennél lényegesen bonyolultabb. Egyéb irodalmak további taxonok jelenlétét jelzik Közép-Európában, mint pl. O. vulgare, O. divergens, O. orbelicum, O. angustifolium. Ezeknek a neveknek egy része tisztázatlan érvényességű, továbbá az eltérő kromoszómaszámú, de morfológiailag igen hasonló alakok jelenléte szintén bonyolítja a helyzetet. Az alakkör taxonómiájának és nómenklatúrájának tisztázása után könnyen előfordulhat, hogy hazánkból is kimutatnak "új" fajokat. Az egyszerűség kedvéért most maradjunk az ÚMF-ben közölt felosztásnál!

Mindhárom fajra igaz, hogy kb. arasznyi magasságú, hagymás geofiton, keskeny-szálas, tőálló levelekkel. A virágzat tőkocsányon fejlődik, ernyőszerű vagy sátorozó fürt. A virágtakarót hat fehér, a külső oldalon zöld csíkot viselő lepellevél alkotja. A termés háromrekeszű tok.

A csilláros sárma legegyértelműbb határozóbélyege a visszatört (lefelé irányuló) terméskocsány. Ez csak érett termésnél látható, a nyíló virágok kocsányai még felfelé állnak, az elnyílt virágok kezdenek ívesen visszahajlani. Az ernyős sárma terméskocsányai nagyjából derékszöget (vagy enyhe hegyes- vagy tompaszöget) zárnak be a virágzati tengellyel, míg a pusztai sármánál a kocsányok többnyire hegyesszögben felállók maradnak.

Csilláros sárma (Ornithogalum refractum)

Az ÚMF további, nem kizárólagos bélyegeket is említ. A csilláros sárma alsó virágkocsányai nem sokkal hosszabbak, mint a felsők, míg a másik két fajnál az alsó jóval hosszabbak. A csilláros és az ernyős sárma hagymája mellett vannak kicsi sarjhagymák, a pusztai sárma esetén ezek többnyire hiányoznak. Ennek ellenőrzéséhez ki kell ásnunk a növényt, ami védett faj esetén tilos. A csilláros sárma termésén az ormók egymástól kb. egyenlő távolságra helyezkednek el, míg a másik két fajra ez a határozó szerint nem igaz (bár már láttam ellenpéldát). A csilláros sárma általában alacsonyabb termetű, vaskos szárú növény, a pusztai sárma változó magasságú, de filigránabb a többinél. Természetesen ezt a termőhely befolyásolja. A virágzási időben is van némi eltérés. Március végén a csilláros sárma kezd el nyílni először, majd bő két hét múlva az ernyős, végül a pusztai. Persze, a pontos időzítés függ az adott év időjárásától és a termőhelytől.

Néhány kép a csilláros sármáról:


Keressük a lehajló terméskocsányt!

Gyakran képez ilyen dús csomókat

A toktermés bordái nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól


A csilláros sárma a laza, homokos talajú síkságok és hegylábi területek növénye, a Duna mentén többfelé előfordul, lokálisan gyakori is lehet. Bolygatott szárazgyepekben, gyomnövényzetben él, akár parkokban és útszéleken is lehet vele találkozni, ami egy védett fajtól szokatlan.