Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 11., csütörtök

Flóra Konferencia 2. körlevél


A járványhelyzet okozta bizonytalanság csökkentével megérkezett a XIII. "Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" nemzetközi konferencia, röviden "Flóra Konferencia" második körlevele, benne a regisztrációval és programokkal kapcsolatos információkkal. Itt érhető el magyarul és angolul. A konferencia blogja pedig innen nyílik.

2018. december 17., hétfő

Flóraatlasz online

Elkészült a Flóraatlasz nyilvános honlapja, ahol kereshetőek a térképezett fajok elterjedési adatai, illetve lehet feltölteni saját adatokat. Az adatbázis tehát folyamatosan frissül. A honlap címe: http://floraatlasz.uni-sopron.hu

Korábbi bejegyzéseim az Atlaszról itt érhetők el.

Jó böngészést!

2016. július 14., csütörtök

Magas tarackbúza (Elymus elongatus) Veresegyházon

Az előző télen Veresegyház külterületén, egy szántóföld és egy földút közti mezsgyén a magas tarackbúza (Elymus elongatus, szinoním nevei a The Plant List szerint itt) száraz kóróira bukkantam. A növényt igen jellegzetes virágzata és termete alapján akkor is sikerrel azonosítottam, de az állomány és a példányok tüzetesebb átvizsgálásához már nem voltak optimálisak a körülmények. Nemrég a feleségemmel virágozni láttuk a növényeket, így részletesebben szemügyre vehettem őket.

A magas tarackbúza 2 méteresre is megnő

Virágzata közelről

A magas tarackbúza akár 2 méter magasra is megnövő, zsombékokat képező pázsitfűfaj. A virágzata 10-30 cm hosszú, valódi kalász (a füzérkék közvetlenül a virágzati tengelyen ülnek). A füzérkék 5-12 virágból állnak, 12-25 mm hosszúak, gyakran kifelé görbülnek. A toklászok szálkátlanok, tompa csúcsúak. A levelek 2-5 mm szélesek, érdesek. Nyelvecskéje hártyásan felszakadozik. A többi hazai tarackbúzafajtól általában könnyen megkülönböztethető robusztus termete, zsombékos növekedése és ritkásan álló, nagy füzérkéi alapján.


Virágzata...

... és levélalapja

A magas tarackbúza a Földközi-tenger medencéjétől és Kelet-Európától a Kaszpi-tenger térségéig és az Arab-félszigetig őshonos, betelepítették Dél-Amerikába és Ausztráliába. Az első magyarországi adatai a XX. század második feléből származnak, és egészen 10 évvel ezelőttig az ismert hazai állományai egy kézen megszámolhatóak voltak. Ezek az adatok korábbi emberi behatás alatt álló, enyhén szikes gyepekből származnak az Alföldről, és esetükben vélelmezhető az faj természetes eredete, habár a témával foglalkozó botanikusok nézetei megoszlanak a kérdésről. A fajt ritkasága és sztyeppi jellege miatt védetté is nyilvánították (természetvédelmi értéke 5000 Ft). A XX. század végén az ipar potenciális energianövényként fedezte fel a magas tarackbúzát, és a 2000-es évek közepén többfelé megjelentek az országban a "Szarvasi-1 energiafű" néven jegyzett, alföldi és kelet-kaukázusi állományokból keresztezett fajta ültetvényei. Egy új fajta vagy hibrid termesztésének megkezdése egy új tájban mindig magában hordozza azt a kockázatot, hogy a termesztésből (szinte elkerülhetetlenül) kikerülő példányok kedvezőtlen hatást gyakorolnak a természetes élő és élettelen környezetre. Ez a gyanú az energiafű termesztésbe vonása kezdetén is fennállt, s azóta úgy tűnik, igazolást is nyert. Az utóbbi években az Alföldön egyre több helyen jelezték a magas tarackbúza új előfordulását, tartós megtelepedését, helyenként tömegessé válását. Igen valószínű, hogy ezek az új előfordulások az energiafű magjainak kiszóródásával jöttek létre, gyakran utak mentén. A "kivadult" energiafű természetközeli állapotú gyepekben, pl. az Alföldön tipikusan mezsgyéken fennmaradt löszgyepekben, is képes megjelenni, ezért invazív növénynek (vagy özönnövénynek) tekinthető. Az energiafű egy másik természetvédelmi veszélyt is hordoz: hozzájárulhat a magas tarackbúza esetlegesen őshonos állományainak genetikai leromlásához. A kivadulásra való hajlam és a genetikai szennyezés esélyének tükrében az eddig ismert előfordulások őshonossága is kétes megítélésű. A Flóraatlasz az első néhány adatot bizonytalan eredetűnek, az újabbakat adventív megjelenésnek tartja, az itt bemutatott lelőhely minden bizonnyal az utóbbiak közé sorolandó.

A Flóraatlaszban egy közép-dunántúli (nagyjából a Bársonyos tájegységhez sorolható) négyzet mellett az Alföld különböző részeiről vannak előfordulásai. A veresegyházi adat így a hazai elterjedés északnyugati peremére esik, a legközelebb a Kiskunságból és Jászságból írja a könyv. Az új adat egy most íródó florisztikai közleményben fog megjelenni.

FRISSÍTÉS: Olvasóim kiegészítései szerint az Elymus elongatus a Flóraatlaszban közöltnél már jóval szélesebb körben elterjedt.

Néhány irodalom a fajról
Bagi I. & Székely Á. (2006): Az Elymus elongatus (Host) Runemark, magas tarackbúza előfordulása a Kiskunság déli részén - a korábbi lelőhelyek rövid áttekintés. Botanikai Közlemények 93: 77-92. PDF
Clayton, W.D., Vorontsova, M.S., Harman, K.T. and Williamson, H. (2006 onwards). GrassBase - The Online World Grass Flora. http://www.kew.org/data/grasses-db.html, Elymus elongatus
Nótári K. & mtsai. (2011): A Szarvasi-1 energiafű (Elymus elongatus subsp. ponticus 'Szarvasi-1' energiafű) inváziója Szarvas környékén. NyME Kari Tudományos Konferencia, 2011. október 5., Konferenciakiadvány 255-259. oldal PDF

2016. június 17., péntek

Magyarországi mezofil és félszáraz gyepek osztályozása - új cikk a Preslia folyóiratban

Megjelent a hazai mezofil és félszáraz gyepek osztályozását taglaló cikkünk a Preslia folyóiratban. Ez a tanulmány képezte tartalmilag a doktori értekezésem harmadik részét, de mivel azt korábban le kellett adnom, egyes eredmények már csak a cikkbe kerülhettek be.

Szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) egy bükki hegyi réten

Numerikus osztályozást végeztünk egy hazai üde és félszáraz gyepi felvételeket tartalmazó adatbázison, majd az elkülönített felvételcsoportokat ismert növénytársulásokkal próbáltuk azonosítani. Az elemzés módszertana természetesen ennél - sőt, a numerikus szüntaxonómiai kutatások átlagánál is - lényegesen bonyolultabb. Az első látásra talán hókuszpókusznak tűnő műveletsort nem statisztikai macsóságunk, hanem a szükség hívta elő belőlünk: az elemzés során sokszor tapasztaltuk, hogy a minta, a közismertebb módszerek és a cönológiai szemléletmód sajátosságainak (nem ritkán korlátainak) köszönhetően az előzetes eredmények nem adtak adekvát választ a kutatási kérdéseinkre. A mintánk további bővítése több évi terepmunkát igényelt volna, a szemléletmód pedig egy tudományterületen belül maradva viszonylag kötött, így a módszereket kellett olyan módon megválogatnunk és összekombinálnunk, hogy értelmes növényzeti mintázatokat fedjenek fel. Három olyan megoldást alkalmaztunk, amit eddig viszonylag ritkán láttunk numerikus szüntaxonómiai tanulmányokban:
- nem-hierarchikus osztályozó módszert választottunk hierarchikus helyett, mert az előbbiek általában jobban elváló csoportokat határolnak le. A csoportokat ezt követően kevésbé formális úton illesztettük a szüntaxonómiai rendszer hierarchikájához;
- egy finom felbontású, 60 csoportos osztályozás készítettünk, mert bíztunk abban, hogy ez a ritka, kevés felvétellel reprezentált típusokat is kimutatja, míg a gyakori típusokat több csoport is képviselheti;
- a típusok közti átmeneti helyzetű, nem egyértelmű besorolású felvételeket egy statisztikai mérőszám segítségével azonosítottuk, s kizártuk a csoportok értékeléséből, ezzel mesterségesen tettük egyértelműbbé a típusok elválását (természetesen erről a diszkusszió során megemlékeztünk).
Ezek a megoldások csak a mi felfogásunkat tükrözik a problémákról, alternatív megközelítések lehetségesek (mi több, kipróbálandók).

Az alábbi rendszert javasoljuk a vizsgált vegetációtípusok osztályozására:

Arrhenatheretalia Tüxen 1931 asszociációrend: mezofil gyepek
1. Arrhenatherion elatioris Koch 1926 asszociációcsoport: mezofil kaszálók
1.1. Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum elatioris Ellmauer 1993: ez egy kevésbé tápanyagigényes, átmeneti szárazságot is tűrő fajok által jellemzett kaszálóréti társulás
1.2. Tanaceto vulgaris-Arrhenatheretum elatioris Fischer ex Ellmauer 1993: ez a félruderális franciaperjés, sok gyommal, kevés "igazi" mezofil réti fajjal
1.3. Pastinaco sativae-Arrhenatheretum elatioris (Knapp 1954) Passarge 1964: ez a "tipikus" franciaperjés, sok generalista réti fajjal, ld. ebben a bejegyzésben is
1.4. Filipendulo vulgaris-Arrhenatheretum elatioris Hundt et Hübl ex Ellmauer 1995: változó vízellátottságú, tápanyagban aránylag szegény, szubatlanikus elterjedésű kaszálórét
1.5. Anthoxantho odorati-Festucetum pratensis Borhidi 2012: az előzőhöz hasonló karakterű fajok alkotta, de északi-középhegységi ("kárpátiasabb") elterjedésű társulás
1.6. Diantho deltoidis-Arrhenatheretum elatioris (Máthé et Kovács 1960) Lengyel 2016: sovány gyepi, erdőszegély és félszáraz gyepi elemeket tartalmazó, franciaperje uralta hegyi kaszáló
1.7. Ranunculo repentis-Alopecuretum pratensis Ellmauer 1993: a mocsárrétek felé átmenetet mutató, jó víz- és tápanyagellátottságú kaszálórét

2. Cynosurion cristati Tüxen 1947 asszociációcsoport: mezofil legelők
2.1. Colchico autumnalis-Festucetum rupicolae Lengyel, Csiky, Dénes et Király 2016: változó vízellátottságú, de nyárra többnyire kiszáradó, extenzív legelő; új társulásként írtuk le
2.2. Anthoxantho odorati-Festucetum pseudovinae Juhász-Nagy 1957: mint a fenti, de kontinentálisabb elterjedésű
2.3. Alopecuro pratensis-Festucetum pseudovinae Juhász-Nagy 1957: ingadozó vízellátottságú, tömörödött talajú, sokat taposott legelő
2.4. Cynosuro cristati-Lolietum perennis Br.-Bl. et De Leeuw 1936: üde vagy nedves talajú, tápanyagban gazdag, intenzív legelő

Brometalia erecti Br.-Bl. 1936 asszociációrend: Félszáraz gyepek
1. Cirsio pannonicae-Brachypodion pinnati Hadač et Klika 1944: szubkontinentális félszáraz gyepek
1.1. Brachypodio pinnati-Molinietum arundinaceae Klika 1939: kárpáti üde-félszáraz (átmeneti) kaszálók
1.2. Filipendulo vulgaris-Brometum erecti Hundt et Hübl ex Willner 2013: szubatlanti üde-félszáraz (átmeneti) kaszálók
1.3. Sanguisorbo minoris-Brometum erecti Illyés, Bauer et Botta-Dukát 2009: pannon mészkedvelő félszáraz sudár rozsnokos gyepek
1.4. Polygalo majoris-Brachypodietum pinnati Wagner 1941: pontuszi-pannon fajokban gazdag, dombsági, félszáraz, szálkaperjés gyepek
1.5. Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati Horváth 2010: szubkontinentális és pannon, félszáraz löszgyep
1.6. Trifolio medii-Brachypodietum pinnati Illyés, Bauer et Botta-Dukát 2009: hegyvidéki, félszáraz, szálkaperjés és fogtekercses gyep

A sudár rozsnok uralta üde-félszáraz átmeneti gyepeket az Ausztriából nem rég leírt
Filipendulo vulgaris-Brometum erecti társulással azonosítottuk

Kimutattunk több olyan társulást, amelyet a szomszédos országokban már jeleztek, de nálunk nem. Két új társulásnevet is javasoltunk, ezek közül a Diantho-Arrhenatheretum bevezetését egy korábbi szubasszociáció asszociációszintre emelése indokolta, a Colchico-Festucetum rupicolae névvel pedig egy ismert, de érvényes leírással nem rendelkező típust jelöltünk meg. Egyes korábban Magyarországról jelzett szüntaxonok előfordulását nem tudtuk megerősíteni.

Bevezettük a Colchico autumnalis-Festucetum rupicolae társulásnevet
A gyepek cönológiájában jártasabb Olvasó számára feltűnhet, hogy a fenti rendszerrel inkább a több, de homogén, mint a kevesebb, de nagy belső változatosságú, robusztus társulás elkülönítése mellett döntöttünk. Ennek az egyik (igazán prózai) oka, hogy a statisztikai elemzések eredményeit az irodalmi és a terepi tapasztalatainkkal összevetve inkább ezt a mintázatot láttuk kirajzolódni. A másik, kissé filozófiaibb ok, hogy a vizsgált gyepek változatosságát folytonosnak látjuk, és ebben a kontinuumban a társulásleírások inkább "tájékozódási pontokként" szolgálnak, mintsem valóban élesen lehatárolható egységek definícióiként. Ezzel elismerjük, hogy léteznek olyan állományok, amelyek az általunk megadott leírásokkal nem azonosíthatóak, hanem gyakran átmeneti bélyegeket hordoznak két, vagy akár több társulás között. Az ilyen állományok besorolásáról mindig az adott vizsgálat céljainak megfelelően kell dönteni.

A nyugat-dunántúli őszi vérfüves üde kaszálókat nem tudtuk társulásszinten azonosítani

A vizsgálat nem elhanyagolható eredményének tartom, hogy a lehetőségeinkhez mérten részletesen körülírtunk olyan típusokat is, amelyeket nem tudtunk megfeleltetni egy társulással sem. Ezek között egyesek elterjedtnek mondhatók (pl. a veres csenkesz, illatos borjúpázsit és cérnatippan uralta domb- és hegyvidéki rétek), míg mások lokális előfordulásúak (pl. az őszi vérfüves kaszálók a Nyugat-Dunántúlon). A javasolt rendszer tehát nem végleges (talán soha, egyetlen osztályozás sem lesz az); kiegészítésekre és felülvizsgálatokra szorul. Reményeim szerint ezzel új kutatásoknak ad alapot, amelyek fokozatosan eltüntetik a fehér foltokat a hazai gyepi diverzitás térképéről. Nagy örömömre szolgálna, ha a gyeptársulások korszerű leíró vizsgálata más kutatóknak vagy hallgatóknak is felkeltené az érdeklődését. Ideális M.Sc. szakdolgozati vagy doktori téma lehet egy-egy vegetációtípus egy tájegységen belüli, vagy akár az egész országban mutatott változatosságának a korszerű feldolgozása. (Néhány példa ilyesmi doktori értekezésekre: Illyés 2010, Bauer 2012Schmidt 2013.) Igény esetén a segítségemet vagy az adataimat is fel tudom ajánlani együttműködés céljára.

Remélem továbbá, hogy a tanulmányunkkal méltó emléket állítottunk a közös munkát elindító, majd tragikus balesetet szenvedő kollégánknak, Illyés Eszternek.

A cikk a Preslia honlapján előfizetés fejében érhető el, de személyes megkeresésem esetén bárkinek elküldhetem. (Az elektronikus függelék ingyenesen is letölthető.)


Lengyel A., Illyés E., Bauer N., Csiky J., Király G., Purger D. & Botta-Dukát Z. (2016): Classification and syntaxonomical revision of mesic and semi-dry grasslands in Hungary. – Preslia 88: 201–228.


Abstract
Mesic and semi-dry grasslands are among the most valuable and species-rich anthropogenic habitats in Hungary. In contrast to the high respect with which they are regarded by conservationists, the diversity of this vegetation and its syntaxonomy were neglected for a long time. In this paper we present the first country-level synthesis and syntaxonomical review of this vegetation based on the numerical classification of the Arrhenatheretalia order, and an update of Brometalia erecti. After careful data selection and resampling, we classified 1204 relevés to 60 clusters. Clusters representing the same association were merged on the basis of a minimum spanning tree and expert assessment of their species composition. Species composition, geographical distribution and environmental background of each mesic and semi-dry grassland association are discussed. The relationships of associations were also examined by ordination. Evaluation of clusters and associations were based only on those relevés that were unambiguously classified. We recognized 11 associations in the Arrhenatheretalia order in two alliances. In the Arrhenatherion alliance, several new association names are adopted from the literature of other countries, and a new one is proposed. According to our concept, Arrhenatherion includes Ranunculo-Alopecuretum, a meso-hygrophilous type; Filipendulo-Arrhenatheretum and Anthoxantho-Festucetum pratensis, which are typical for meadows of fluctuating soil water level but have a different geographic distribution; PastinacoArrhenatheretum, that is a widespread mesic meadow with many generalist species; Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum containing drought-tolerant and less nutrient-demanding species; Tanaceto-Arrhenatheretum, a semi-ruderal type; and Diantho-Arrhenatheretum, that harbours many species of montane meadows. In the Cynosurion, four associations are distinguished. Cynosuro-Lolietum is an intensively grazed type on nutrient-rich, mesic or moist soil in humid climates; Alopecuro-Festucetum pseudovinae is also a heavily grazed type, but in areas with a more continental climate and on packed soil. Anthoxantho-Festucetum pseudovinae and Colchico-Festucetum rupicolae are lowland mesic pastures that contain some xerophilous species, however, they differ in grazing intensity and regional species pool. Two associations of Cirsio-Brachypodion transitional towards more mesic types are detected for the first time in Hungary: Filipendulo-Brometum with sub-Atlantic distribution and Brachypodio-Molinietum with a more montane and Carpathian distribution. We also recognized Sanguisorbo-Brometum, that is a common semi-dry grassland type on rocky soils in Transdanubia; Polygalo-Brachypodietum, a colline type with many Pontic species; Trifolio-Brachypodietum, an association of more forested and montane landscapes, and Euphorbio-Brachypodietum, the semi-dry grassland type of Pannonian loess regions. We concluded it is unlikely that Phyteumo-Trisetion and Bromion erecti occur in Hungary.

Keywords: ArrhenatheretaliaBrometalia erectiCarpathian Basin, classification, clustering, meadow, Hungary, phytosociology, syntaxonomy

2016. február 26., péntek

Gondolatok a nemrég megjelent Flóraatlasz kapcsán

Az idei Flóra Konferencián került bemutatásra a "Flóraatlasz", vagyis Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae). A könyvet a Nyugat-magyarországi Egyetem adta ki, s számos szerkesztő, területi koordinátor és terepi adatgyűjtő sokéves munkája kellett ahhoz, hogy végre kezünkbe vehessük. Az atlasz 2832 db megközelítőleg 6,25km * 5,55km oldalhosszú négyzetből álló hálórendszeren ábrázolja a hazai edényes növényfajok (ha jól számoltam, 2231 taxon) előfordulásait. Az adatok saját terepi felvételezésekből, 1990 utáni, pontosan lokalizálható irodalmi forrásokból, valamint herbáriumi gyűjtésekből származnak. A Flóraatlasz megjelenésével a hazai botanikus szakma régóta dédelgetett álma látszik teljesülni. Ezúton is gratulálok az Atlasz szerkesztőinek és adatgyűjtőinek!

Bartha D., Király G., Schmidt D., Tiborcz V., Barina Z., Csiky J., Jakab G., Lesku B., Schmotzer A., Vidéki R., Vojtkó A., Zólyomi Sz. (szerk. / eds.): Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza / Distribution atlas of vascular plants of Hungary. - Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó / University of West Hungary Press, Sopron, 329 pp.





Bár az Atlasz "száraz" információtömege elsőre talán riasztóan hathat, a hazai flóra iránt érdeklődők számára már-már a perverzió határát súrolóan izgalmas böngészni a fajok elterjedési térképei közt. Öröm látni, hogy egyes fajoknál mennyire szépen visszaigazolódik az az area, amit tulajdonképpen eddig is sejtettünk vagy tudtunk (pl. ahogyan az erdőalkotó fafajok eltérő klimatikus/edafikus niche-ei kirajzolódnak, vagy ahogyan vikariáns fajok "leváltják" egymást), máshol a meglepetés erejével hat az elterjedési mintázat szabályossága olyan gyakori fajoknál, amelyekre már egy átlagos botanikus sem fordít elég figyelmet (engem például meghökkentett, hogy a Kiskunság homokterületein hiányzik, illetve szórványszerűen van csak jelen az erdei és a héjakút-mácsonya, és az, hogy a homoki pimpó képes szinte teljesen hiányozni a Nagykunságban).
A puszta gyönyörködésen kívül azonban egy ilyen atlasz, illetve az előfordulások adatbázisa, hatalmas eszköz lehet a botanikai és ökológiai kutatások számára. A kérdés, hogy hogyan?


1. Nyilvánvaló, hogy hatalmas lökést fog adni az Atlasz a hazai florisztikai kutatásoknak. Már csak azért is, mert - mi tagadás - az adatbázis jelenlegi állapotában meglehetősen hiányos. A Szerkesztők az atlas.florae.hungariae@emk.nyme.hu címen várják a kiegészítéseket, valamint a Studia botanica hungarica és a Kitaibelia folyóiratok szerkesztői is jelezték, hogy az Atlasz adatbázisát kiegészítendő és folyamatosan frissítendő új rovatot indítanak florisztikai adatközlések részére. A Studia botanicában már meg is jelent egy ilyen cikk. Mindkét kezdeményezésnek kifejezetten örülök, ugyanis én elsődlegesen nem folytatok florisztikai kutatást, néha azonban mégis rábukkanok egy-egy regionálisan új előfordulásra, amit megérné lepublikálni, viszont általában nem tudok elég időt szánni egy igényesebb, "kerekebb" florisztikai cikk megírására, így végül az adat marad a "fiókban". A fenti lehetőségekkel az érdekes előfordulási adatok lepublikálása könnyebb lesz, s remélem, ez rajtam kívül másokat is arra indít, hogy adataikat közzétegyék.

Mea culpa - a Müller-nőszőfű egy tájegységre új adatával máig adós vagyok...

2. A megbízható adatokkal rendelkező fajok esetén, illetve az adatminőség javítása után az Atlasz alkalmas lesz makroökológiai mintázatok vizsgálatára. A "modellező biogeográfia" manapság az ökológia frontvonalába tartozó irányzat, nívós folyóiratokban jelennek meg olyan cikkek, amelyek gridalapú adatbázisok (atlaszok, flóraművek, faunalisták) alapján komoly statisztikai módszertannal boncolgatnak olyan kérdéseket, mint pl. hogyan változik a fajgazdagság földrajzi és környezeti grádiensek mentén, hogyan jósolható meg egyes fajok vagy közösségek előfordulása, klímaváltozásra adott válasza. Magyarországról egyelőre nem sok efféle vizsgálatot olvashattunk, s ennek egyik oka minden bizonnyal az adathiány. Talán a Flóraatlasz megjelenésével nálunk is többen kezdenek majd modern biogeográfiai kutatásokba. Lássunk néhány példát, milyen kérdésekkel lenne érdemes foglalkozni:

- Milyen a fajgazdagság térbeli mintázata Magyarországon? Milyen klimatikus, tájtörténeti, geológiai és felszín-morfológiai változókkal magyarázható a térségek eltérő fajgazdagsága? Ugyanezt a kérdést megvizsgálhatjuk fajcsoportonként: csak adventív fajokra, csak szubmediterrán flóraelemekre, csak fásszárúakra...

- Alátámaszthatóak-e statisztikai módszerekkel az ország növényföldrajzi mintázatainak leírására tett korábbi kísérletek, pl. a növényföldrajzi régiók lehatárolása, a közép-dunai flóraválasztó, a kontinentális-szubmediterrán-kárpáti hatás alatt álló régiók átmenetei vagy határai.


3. A Flóraatlaszból megkaphatunk olyan flóralistákat, amelyek egy-egy tágabb térség regionális fajkészletét jelentik. Ezek azok a fajok, amelyek a lokális közösségekben ("növénytársulásokban") megjelenhetnek. Pl. hiába lenne alkalmas élőhely egy néhány hektáros nedves talajú legelő a héjakút-mácsonyának a Kiskunság közepén, ha valamilyen okból a környéken nem fordul elő, így nincs honnan betelepüljön, s végül nem fog megjelenni az adott foltban. A Flóraatlasz ilyen módon értékes referenciát szolgáltathat az Atlaszénál finomabb térléptékű növényzeti mintázatok kutatása számára, segíthet megérteni, a lokális közösségek szerveződésének törvényszerűségeit. A regionális fajkészlet és a lokális közösségek szerveződése közti kapcsolat szintén egy divatos, gyorsan fejlődő irányzata az ökológiának - a hazai vizsgálatok azonban itt is ritkák.


A Flóraatlasz megjelenése és folyamatos frissítése tehát a klasszikus florisztikai kutatások mellett több olyan irányzat számára is megtermékenyítően hathat, amelyeknek eddig kevés figyelmet szenteltek a hazai ökológusok, az adathiánynak is köszönhetően. Remélem, hogy a Flóraatlasz és a modern adatelemző módszertan együttesen hozzájárul az ország biogeográfiai és közösségi ökológiai sajátosságainak megismeréséhez.