Az aranyvesszős és selyemkórós mintaterületek tavasszal

Lassan két hete már, hogy körbenéztem a Szada és Veresegyház közötti mintaterületeimen, ahol a selyemkóró és az aranyvessző együttes invázióját vizsgálom. Mindkét özönnövény talajban található szervekkel, geofitonként vészeli át a telet, aztán a selyemkóró nyár közepére, az aranyvessző a nyár végére és őszre éri el a legnagyobb növényi tömegét. Ezért főleg nyáron szokták vizsgálni őket, viszont kíváncsi voltam, hogy néznek ki olyankor az érintett parlagok és gyepek, amikor az özönnövények árnyékolása még nem tapasztalható (olyan mértékben). Szisztematikus mintavételt nem végeztem, így inkább csak benyomásokat gyűjtöttem.

Agár-sisakoskosbor

... aranyvesszős gyepen

Az első érdekesség egy agár-sisakoskorbor (Anacampris morio) megtalálása volt egy aranyvesszős homoki gyepen. Egyetlen tövet találtam mindössze, így arról kár talán elmélkednem, hogyhogy éppen az aranyvesszős foltban nőtt, és nem a jobb állapotú gyepekben.

Az aranyvessző hajtásai nem túl magasak még...

... de helyenként nagy borítás érnek el

A selyemkóró még szinte észrevétlen...

... legfeljebb arasznyi

A másik érdekesség a selyemkóró és az aranyvessző fenológiai eltérése. A selyemkórónak a látogatásomkor még csak legfeljebb arasznyiak voltak a friss hajtásai, amik elég ritkásan jelentek meg ahhoz, hogy érdemi árnyékolást még ne fejtsenek ki. Ezzel szemben az aranyvessző alacsony, de jóval sűrűbb tömeget képzett, bőven árnyékolt már maga alatt. Figyelembe véve azt, hogy az aranyvessző a legnagyobb biomasszáját később éri el, és lombtömege is kitart bőven őszig, sokkal hosszabb ideig árnyékol, mint a selyemkóró, amely láthatóan csak most indul, és a nyár végi aszálykor már normálisan potyogtatja le a leveleit. Emellett az aranyvessző sokkal sűrűbb tömeget alkot a selyemkórónál. Ezek mind azt sejtetik, hogy az aranyvessző árnyékoló hatása sokkal drasztikusabb lehet, mint a selyemkóróé.

Kúszó szentperje tömeges virágzása

Még egy nagy, zárt állomány

A harmadik említésre méltó tapasztalat a kúszó szentperje (Hierochloe repens) "berobbanása" volt egyes parlagokon. Egészen biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években ekkora tömegeivel nem találkoztam a környéken. Egyértelműen egy lokálisan terjedő faj, amelyről már írtam bejegyzést, Hegedüs Márk szakdolgozóm pedig diplomamunkát.

Sikeres diplomadolgozat-védés

Ma Hegedüs Márk hallgatóm jeles minősítéssel megvédte "A Hierochloë repens magyarországi elterjedése és élőhelyválasztása" című mesterszakos diplomadolgozatát az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékén. Eredményéhez ezúton is gratulálok! Márk belső konzulense Kalapos Tibor volt, segítségét köszönöm.

Kúszó szentperje (Hierochloë repens)

A Hierochloë repens hazai ismeretéről már írtam a blogomon. Márk áttekintette a hazai herbáriumi gyűjtéseket, valamint a Flóraatlasz adatai alapján a fajok kölcsönös előfordulásain alapuló módszerrel modellezte a faj elterjedését.

Kúszó szentperje - a hazai flóra egy félreismert faja?

A kúszó szentperje (Hierochloë repens (Host) Beauv., syn. Anthoxanthum repens (Host) Veldkamp) egy évelő, tarackos fűfaj. Bugavirágzatai kb. 40-70 cm magasságig nyúlnak. Az egész virágzat jellegzetesen fénylő sárgásbarna, viszonylag tömött, kb. 100-200 füzérke alkotja. A füzérkék 2-3 virágúak, a pelyvák nem hosszabbak a külső toklásznál, amelynek csúcsán legfeljebb 0.5 mm hosszú szálka található, vagy a szálka hiányzik. A levelek szürkések, 5-10 mm szélesek, kopaszak. A legfelső szárlevél legalább 20 mm hosszú.

A Hierochloë repens virágzata...

... ismét...

... felső szárlevele ...

... és füzérkéi

A növény sűrű, monodomináns állományokat képez, amelyek vegetatív állapotban hasonlítanak a Calamagrostis epigejos vagy a Bromus inermis tömegéhez, de tavaszi (március-április) virágzásakor igen jellegzetes a szürke levelek tömegéből felemelkedő aranyló bugák alkotta telep.

Terméses állománya tavasszal

A H. repens a néhány bizonytalan helyzetű taxont tartalmazó Hierochloë odorata fajcsoport tagja, azon belül viszont egy aránylag jól elváló faj (Wallnöfer 2007). A korábbi hazai irodalmak a H. odorata nevet alkalmazták a hazai állományokra (alkalmanként subsp. pannonica néven alfajként megkülönböztetve). Valójában az "igazi" H. odorata (vagyis H. odorata subsp. odorata) virágzata lazább, kevesebb füzérke alkotja, levélszíne zöldebb, pelyvái hosszabbak a külső toklásznál, amelyek szálkái hosszabbak 0.5 mm-nél (Penksza & Ruprecht 2002). Ez a faj cirkumpoláris elterjedésű, és főként a tajga zóna erdőszélein, irtásain, üde gyepeiben, mocsaras-lápos termőhelyein, útszélein fordul elő, Magyarországon valószínűleg nem él. Ezzel szemben a H. repens az eurázsiai sztyeppzóna homokterületeihez kötődik, elterjedésének nyugati határát a Morva-medencében éri el. Jellemző élőhelyei az erdőszéli, záródó növényzetű, száraz, gyakran jellegtelen fajösszetételű gyepek, erdei nyiladékok. Jellemzően bolygatott élőhelyeken fordul elő, ahol tömeges fellépésével invazív, vagy legalábbis erélyes kompetítor fajokra (pl. siskanádtippan) emlékeztetően viselkedik, egy lengyel cikk (Gęsiński & Ratyńska 2011) például potenciális özönfajként ír róla. A lakóhelyem (Veresegyház) környékén meglehetősen gyakori: ritkás faültetvények alatt, parlagokon, mezsgyéken sokfelé látni állományait, az M3 autópályán Szada és Mogyoród környékén járműből is észrevehető virágzáskor. Tatán egy legelőket elválasztó mezsgyén, illetve a Kiskunságban egy ritkás faültetvényben láttam. Országos szinten egyáltalán nem nevezhető gyakorinak. A Flóraatlaszban az adatok többsége a Kisalföld, a Gödöllői-dombvidék, a Pesti-síkság, a Tengelici-homokvidék, a Dorogi-medence, a Hernád és a Sajó völgye, valamint a Taktaköz térségekből való - ezek mindegyike homok alapkőzetű, alföldperemi vagy alacsony dombsági terület.

Vigyázat, spekuláció következik! A fentiek alapján úgy tűnik számomra, hogy a H. repens az erdőssztyepp övhöz, a homok alapkőzethez és az "átmenetileg fátlan" élőhelyeket kötődik. Az átmenetileg fátlan élőhelyek alatt azokat értem, amelyek képesek lennének ugyan fás növényzet fenntartására a talajadottságok és a vízellátottság szempontjából, de a környezeti háttértényezők, növényevők vagy valamilyen egyéb bolygatás miatt az mégsem alakult ki (még). Ilyenek például egy természetes erdőben időről időre kidőlő idős fák helyén keletkező "lékek", a legelő vadak által "fenntartott" gyepek, de ide érthetjük az emberi tevékenységek miatt fátlan élőhelyeket is. Érdekes, hogy az igazán száraz, nyílt gyepekben nem igazán fordul elő a faj. Ahol mégis nyíltabb gyepben (Festuca vaginata és Euphorbia seguieriana fajokkal együtt) fordul elő, ott pusztuló fenyőültetvény alatt, főleg adventív fajokkal cserjésedő gyepekről van szó. Természetközeli állapotú, szárazsága és tápanyagszegénysége miatt fátlan nyílt homokpusztagyepekben nem láttam még, emiatt gondolom, hogy nem az "elsődleges" gyepek faja nálunk. Ha esetleg az Olvasónak van tapasztalata a fajjal, örülnék, ha megosztaná velem.

Virágzó állománya egy szemétlerakó és egy akácos szomszédságában...

... és egy valószínűleg parlageredetű homoki gyepen, jellegtelen faültetvény tisztásán

Különös módon a korábbi hazai irodalmakban a faj "szigorúan" homoki jellege egyáltalán nem tükröződik, ehelyett gyakorlatilag az összes szerző (pl. Soó & Jávorka 1951, Soó 1973, Simon 2000, Király 2009) említ középhegységi előfordulásokat, valamint leggyakrabban üde gyepeket, erdőszegélyeket és száraz erdőket jelöl meg élőhelyéül. A hazai üde gyepek felvételezése során sehol nem találkoztam a fajjal. Erős a gyanúm, hogy arról van szó, hogy a ma már H. repens néven külön fajként kezelt növény előfordulásáról írtakat a H. odorata külföldi irodalmaiból vették át: a korábbi szerzők bizonyára a H. odorata előfordulási és élőhelyválasztási adatait általánosították a nálunk is előforduló, vele (tévesen) azonosnak vélt növényre, majd ezt az egymásra épülő művek kritika nélkül átvették.

forrás: grasstalk.wordpress.com

A H. repensről nem találtam olyan kultúrtörténeti feljegyzéseket, mint a H. odoratáról, de feltehető, hogy ebből a szempontból a két fajt nem különböztetik meg. Az illatos és a kúszó szentperje virágzata is édeskés illatú, ami magas kumarintartalmának köszönhető. Európában az illatos szentperjét vallásos szertartásokon elégették, illatos füstölőként használták, innen ered a neve. A kereszténységben Szűz Máriának ajánlott növényként használták liturgikus célokra, erre utal a nemzetség német neve: Mariengras, vagyis "máriafű". Észak-amerikai indiánok a földanya hajának tartják, és a belőle készített fonatoknak gyógyító, békét és szeretetet elősegítő erőt tulajdonítanak. A gyógyászatban kumarintartalom miatt véralvadásgátló gyógyszerek készítésére is használják. Nem utolsó sorban megemlítendő, hogy a H. odorata adja a közép-európai töményitalok (szerintem) egyik legjobbika, a lengyel Żubrówka sajátos zamatát - megízlelése botanikusoknak "kötelező"!

forrás: Wikipédia