Fajvadászat

Madarászok közt igen közkedvelt az ún. fajvadászat (twitchelés, tvícselés), amely a minél több madárfaj megfigyelésére irányuló tevékenységet jelenti. Lényegében a gyűjtőszenvedély vagy a vadászösztön egy sajátos megnyilvánulási formájáról van szó. Sok madarász vezet 'life list'-et, amely az egész életében látott fajokat tartalmazza, vagy éves listát ('year list'). Ezek tartalmazhatnak földrajzi szűkítést is, pl. országra, kontinensre, faunatartományra, de akár a saját kertünkre vagy kedvenc tájegységünkre. A listák jellemzően versennyé fajulnak, amelyben az nyer, aki több fajt észlel. A nyeremény általában kimerül néhány dicsérő szóban és baráti vállveregetésben, de a lényeg itt általában az egészséges vagy egészségtelen versenyszellem kiélése. Az USA-ban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és a skandináv államokban ez egészen elképesztő tömegeket mozgat, ezek az emberek pedig néha horribilis összegeket, időt és nem számszerűsíthető ráfordítást szentelnek ennek a tevékenységnek. Az észlelések önbevalláson alapulnak, így teljes mértékben nem ellenőrizhetőek, de mivel minden adat nyilvánossá válik, egyfajta közösségi kontroll mégis van, az irreális megfigyelések hamar felébresztik a gyanút, a többség pedig (szerintem) nem kockáztatja a szavahihetőségét. A jelenségnek aránylag hű és szórakoztató karikatúráját adja a Vad évad ('The Big Year') című amerikai vígjáték.

Twitcherek valahol Nyugaton
forrás: thedabbler.co.uk

A birding.hu oldalon a hazai madarászok között a legkedveltebbek a Magyar lista (Magyarország területén az egész életünk során látott fajok), az éves listák (adott évben Magyarországon látott fajok) és a WP lista (Nyugat-Palearktisz faunatartományban megfigyelt fajok). A Magyar listát jelenleg 376 fajjal vezetik, de 300 faj alatt az első 85-be sem lehet bekerülni. Az ország teljes fajszáma egyébként 410 körüli, de ez minden évben növekszik 1-2-vel. Az éves listák minden újévkor nullázódnak, így viszonylag rendszeres és változatos versenyzési lehetőséget biztosítanak a nagyreményű próbálkozóknak. Én is írok magyar és éves listákat, de rendre a középmezőnyben találom magam (285, illetve évente kb. 210 fajjal), ami a ráfordított idő és költségek függvényében teljesen reális.

Rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) a hortobágyi Kondás-tavon - a kevés idei tvícseim egyike

A madarak és növények iránt is fogékony kollégákkal néha előkerül a téma, hogy vajon a botanikusok között miért nem alakult ki ekkora listaőrület. Persze, sok oka van ennek: a taxonómia képlékenysége, a határozások nehézsége és bizonytalansága, a helyüket gyorsan változtató és váratlanul feltűnő madarakkal szemben a jellemzően helytülő növények kiszámíthatósága, ezzel a szerencse és vakmerőség kisebb szerepe, a florisztika magasabb tudományos igénye - hogy csak az első négyet említsem, ami eszembe jut. Jól van ez így, hiszen ha valami csoda folytán a hazai természetbúvárokban tömegesen felébredne a növénytvícselés szenvedélye, borítékolható, hogy több fokozottan védett faj állománya látná kárát, hiszen a 'mega' ritkaságokhoz zarándokló fotósok vagy növénygyűjtők károkozása mindig is tapasztalható volt. Nem véletlenül őrzik a Bükki Nemzeti Park dolgozói és önkéntesei a papucskosbor (Cypripedium calceolus) egyedeit... Ugyanakkor megjegyzendő, hogy sokat profitálhatna a hazai botanika abból, ha legalább néhányakat megszállna az olyan, kevéssé ismert fajcsoportok etikus és tudományos színvonalú adatgyűjtési mániája, mint a hölgymálok, pitypangok, szedrek, rózsák, csenkeszek, hínárok... Hogy a laikusok kellő motivációval milyen tudás birtokába juthatnak és mennyi adattal gazdagíthatják a tudományt, arra jó példa a kosborfélék kutatása. Néhány kiváló, profi kutató mellett számos amatőr természetbúvár járult hozzá a hazai orchideák, főleg a kevésbé látványos nőszőfüvek pontosabb taxonómiai megismeréséhez, az elterjedésük feltérképezéséhez, nem utolsó sorban magas szintű fotódokumentálásukhoz, ld. pl. Csábi Miklós fotóit.

Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii)
2009-ben új előfordulását találtam, azóta az állomány eltűnt, Naszály (község)

Ami miatt ezt a bejegyzést írni kezdtem, az az, hogy összeszámoltam, hány edényesnövény-fajt láttam eddig Magyarországon. Egészen pontosan, hány olyat, amelynek a faji hovatartozásáról magam is meggyőződtem. Nem kell túl komoly listára számítani, mert csak emlékezetből húzkodtam a pipákat, könnyen lehet, hogy néhány fajt kifelejtettem. A referencia az Új magyar füvészkönyv taxonlistája volt (Excel táblázatként letölthető). Ez nem összevethető sem a birding.hu fajlistájával, sem a Magyarország madarainak névjegyzékével, amit a Nomenclator Bizottság állít össze, de számolni lehet rajta. Az ÚMF listája tartalmaz többek között gyakori dísz- és haszonnövényeket (pl. himalájai selyemfenyő - Pinus wallichiana, sárgabarack - Armeniaca vulgaris) - ilyeneket csak akkor számoltam, ha láttam kivadulva a fajt, ültetett vagy vetett állomány egyedeit nem vettem figyelembe. Az ÚMF kiadása után előkerült fajok természetesen nem szerepelnek a listán (pl. Rostraria cristata, Plantago coronopus). A taxonómiai feldolgozottságtól függően változóan kezeli az ÚMF a kisfajok és gyűjtőfajok viszonyát is, pl. a Ranunculus auricomus agg. vagy a Taraxacum officinale agg. csak a fajcsoport szintjén szerepel, míg a Stellaria media agg. kisfajokkal (S. media s.str., S. pallida, S. neglecta). Az ÚMF olyan fajokat is tárgyal, amelyeknek még nem volt hazai adatuk, de előkerülésük várható (pl. Callitriche platycarpa), illetve amelyek kipusztultak Magyarországról (pl. Trichophorum alpinum), habár ezek nem befolyásolták az általam itthon látott fajok számát. Ha a listán fajszintű név helyett csak fajcsoport (agg.) szerepelt, akkor azt pipáltam, egyébként mindig csak a fajt jelöltem, faj alatti szintekkel nem foglalkoztam. Mindezen sajátosságokkal egy közelítő becslésre mindenképpen alkalmas a lista. Végül, a látott fajaim száma: 1586, ami a 2721 fajt, köztük kultúrnövényeket és "várható" fajokat számláló teljes lista 58%-a. Hogy ez soknak számít vagy nem, azt nyilván nem lehet tudni összehasonlítás nélkül, de a kíváncsiságom legalább kielégült. Szisztematikus florisztikai kutatómunkát végző botanikusok azonos listázási elveket követve valószínűleg rám "vernek" több száz fajt. Érdeklődéssel fogadnám, ha valaki megosztaná a saját fajszámát.

A képen "elbújt" egy dél-dunántúli növényritkaság - vajon melyik?
A megfejtés itt érhető el

A lista összeszámolásának legfontosabb hozadéka számomra az volt, hogy rávilágított, mely fajokra, fajcsoportokra fordítottam eddig a kelleténél kevesebb figyelmet. Alig van olyan nagyobb növénycsalád, amelyben ne szerepelne még legalább 1-2 faj a határozóban, ami felett korábban elsiklottam, pedig az elterjedése alapján találkozhattam volna vele. Pl. a perjeszittyók (Luzula) közül gyanús néhány faj hiánya... Tehát van még hová fejlődnöm, továbbá remélem, hogy más is kedvet kap a fajismerete bővítéséhez. Végezetül mutatok néhány, talán kevesek által látott fajt a listámról:

Csinos lórom (Rumex pulcher)
bolygatott gyepek, útszélek ritka gyomfaja, Pécsváradról

Kisvirágú pacsirtafű (Polygala amarella)
sovány gyepek, láprétek apró növénye, Veresegyházról

Déli egércsenkesz (Vulpia bromoides)
dél- és nyugat-dunántúli sovány legelők szerény küllemű faja, Kisújbányáról

Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)

Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén

A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.

Kúszó szentperje - a hazai flóra egy félreismert faja?

A kúszó szentperje (Hierochloë repens (Host) Beauv., syn. Anthoxanthum repens (Host) Veldkamp) egy évelő, tarackos fűfaj. Bugavirágzatai kb. 40-70 cm magasságig nyúlnak. Az egész virágzat jellegzetesen fénylő sárgásbarna, viszonylag tömött, kb. 100-200 füzérke alkotja. A füzérkék 2-3 virágúak, a pelyvák nem hosszabbak a külső toklásznál, amelynek csúcsán legfeljebb 0.5 mm hosszú szálka található, vagy a szálka hiányzik. A levelek szürkések, 5-10 mm szélesek, kopaszak. A legfelső szárlevél legalább 20 mm hosszú.

A Hierochloë repens virágzata...

... ismét...

... felső szárlevele ...

... és füzérkéi

A növény sűrű, monodomináns állományokat képez, amelyek vegetatív állapotban hasonlítanak a Calamagrostis epigejos vagy a Bromus inermis tömegéhez, de tavaszi (március-április) virágzásakor igen jellegzetes a szürke levelek tömegéből felemelkedő aranyló bugák alkotta telep.

Terméses állománya tavasszal

A H. repens a néhány bizonytalan helyzetű taxont tartalmazó Hierochloë odorata fajcsoport tagja, azon belül viszont egy aránylag jól elváló faj (Wallnöfer 2007). A korábbi hazai irodalmak a H. odorata nevet alkalmazták a hazai állományokra (alkalmanként subsp. pannonica néven alfajként megkülönböztetve). Valójában az "igazi" H. odorata (vagyis H. odorata subsp. odorata) virágzata lazább, kevesebb füzérke alkotja, levélszíne zöldebb, pelyvái hosszabbak a külső toklásznál, amelyek szálkái hosszabbak 0.5 mm-nél (Penksza & Ruprecht 2002). Ez a faj cirkumpoláris elterjedésű, és főként a tajga zóna erdőszélein, irtásain, üde gyepeiben, mocsaras-lápos termőhelyein, útszélein fordul elő, Magyarországon valószínűleg nem él. Ezzel szemben a H. repens az eurázsiai sztyeppzóna homokterületeihez kötődik, elterjedésének nyugati határát a Morva-medencében éri el. Jellemző élőhelyei az erdőszéli, záródó növényzetű, száraz, gyakran jellegtelen fajösszetételű gyepek, erdei nyiladékok. Jellemzően bolygatott élőhelyeken fordul elő, ahol tömeges fellépésével invazív, vagy legalábbis erélyes kompetítor fajokra (pl. siskanádtippan) emlékeztetően viselkedik, egy lengyel cikk (Gęsiński & Ratyńska 2011) például potenciális özönfajként ír róla. A lakóhelyem (Veresegyház) környékén meglehetősen gyakori: ritkás faültetvények alatt, parlagokon, mezsgyéken sokfelé látni állományait, az M3 autópályán Szada és Mogyoród környékén járműből is észrevehető virágzáskor. Tatán egy legelőket elválasztó mezsgyén, illetve a Kiskunságban egy ritkás faültetvényben láttam. Országos szinten egyáltalán nem nevezhető gyakorinak. A Flóraatlaszban az adatok többsége a Kisalföld, a Gödöllői-dombvidék, a Pesti-síkság, a Tengelici-homokvidék, a Dorogi-medence, a Hernád és a Sajó völgye, valamint a Taktaköz térségekből való - ezek mindegyike homok alapkőzetű, alföldperemi vagy alacsony dombsági terület.

Vigyázat, spekuláció következik! A fentiek alapján úgy tűnik számomra, hogy a H. repens az erdőssztyepp övhöz, a homok alapkőzethez és az "átmenetileg fátlan" élőhelyeket kötődik. Az átmenetileg fátlan élőhelyek alatt azokat értem, amelyek képesek lennének ugyan fás növényzet fenntartására a talajadottságok és a vízellátottság szempontjából, de a környezeti háttértényezők, növényevők vagy valamilyen egyéb bolygatás miatt az mégsem alakult ki (még). Ilyenek például egy természetes erdőben időről időre kidőlő idős fák helyén keletkező "lékek", a legelő vadak által "fenntartott" gyepek, de ide érthetjük az emberi tevékenységek miatt fátlan élőhelyeket is. Érdekes, hogy az igazán száraz, nyílt gyepekben nem igazán fordul elő a faj. Ahol mégis nyíltabb gyepben (Festuca vaginata és Euphorbia seguieriana fajokkal együtt) fordul elő, ott pusztuló fenyőültetvény alatt, főleg adventív fajokkal cserjésedő gyepekről van szó. Természetközeli állapotú, szárazsága és tápanyagszegénysége miatt fátlan nyílt homokpusztagyepekben nem láttam még, emiatt gondolom, hogy nem az "elsődleges" gyepek faja nálunk. Ha esetleg az Olvasónak van tapasztalata a fajjal, örülnék, ha megosztaná velem.

Virágzó állománya egy szemétlerakó és egy akácos szomszédságában...

... és egy valószínűleg parlageredetű homoki gyepen, jellegtelen faültetvény tisztásán

Különös módon a korábbi hazai irodalmakban a faj "szigorúan" homoki jellege egyáltalán nem tükröződik, ehelyett gyakorlatilag az összes szerző (pl. Soó & Jávorka 1951, Soó 1973, Simon 2000, Király 2009) említ középhegységi előfordulásokat, valamint leggyakrabban üde gyepeket, erdőszegélyeket és száraz erdőket jelöl meg élőhelyéül. A hazai üde gyepek felvételezése során sehol nem találkoztam a fajjal. Erős a gyanúm, hogy arról van szó, hogy a ma már H. repens néven külön fajként kezelt növény előfordulásáról írtakat a H. odorata külföldi irodalmaiból vették át: a korábbi szerzők bizonyára a H. odorata előfordulási és élőhelyválasztási adatait általánosították a nálunk is előforduló, vele (tévesen) azonosnak vélt növényre, majd ezt az egymásra épülő művek kritika nélkül átvették.

forrás: grasstalk.wordpress.com

A H. repensről nem találtam olyan kultúrtörténeti feljegyzéseket, mint a H. odoratáról, de feltehető, hogy ebből a szempontból a két fajt nem különböztetik meg. Az illatos és a kúszó szentperje virágzata is édeskés illatú, ami magas kumarintartalmának köszönhető. Európában az illatos szentperjét vallásos szertartásokon elégették, illatos füstölőként használták, innen ered a neve. A kereszténységben Szűz Máriának ajánlott növényként használták liturgikus célokra, erre utal a nemzetség német neve: Mariengras, vagyis "máriafű". Észak-amerikai indiánok a földanya hajának tartják, és a belőle készített fonatoknak gyógyító, békét és szeretetet elősegítő erőt tulajdonítanak. A gyógyászatban kumarintartalom miatt véralvadásgátló gyógyszerek készítésére is használják. Nem utolsó sorban megemlítendő, hogy a H. odorata adja a közép-európai töményitalok (szerintem) egyik legjobbika, a lengyel Żubrówka sajátos zamatát - megízlelése botanikusoknak "kötelező"!

forrás: Wikipédia