Gyepek Alsó-Sziléziából 2. Hegyvidéki gyepek (és egyebek)

Az alapvetően síksági-dombsági jellegű Alsó-Szilézia délnyugati peremén szinte falként emelkednek a Szudéták vonulatai. A hegység legmagasabb pontja a cseh-lengyel határon található, a 1603 méter magas Śnieżka. A lengyel oldalon a csúcsok többsége 700-900 méter magasságig nyúlik. Kőzettanilag nagyon változatos hegység, üledékes, vulkanikus és metamorfikus kőzetek egyaránt találhatók benne. A klímazonális erdőtársulást főleg a bükkösök, helyenként lucfenyvesek jelentik. Én a Góry Stołowe és a Góry Bystrzyckie nevű, fennsík jellegű vonulatokon tettem egy egynapos túrát, kb. 700-800 méteres tszf. magasságban. A hegységben lévő falvak körül még nagy területet foglalnak a kaszálók, de a területük rohamosan csökken a helyi állattenyésztést felváltó turisztika mint fő foglalkoztatási ágazat miatt.

Az "afrikai szavanna"

Polygono-Trisetion hegyi kaszáló

Először a Łężyckie Skałki nevű területet látogattam meg. Ez egy füves fennsík, amit jellegzetes, önmagában álló sziklatömbök tarkítanak. A lengyelek "afrikai szavannának" (Sawanna Afrykańska) is hívják. Az itt található mezofil hegyi kaszálókat a Polygono-Trisetion asszociációcsoportba sorolják, amikre a (pl. Magyarországon is elterjedt) Arrhenatherionnal és Cynosurionnal szemben olyan fajok állandó jelenléte jellemző, mint a Hypericum maculatum, az Avenella flexuosa, a Campanula rotundifolia agg., a palástfűfajok (Alchemilla spp.), Potentilla erecta. (Itt egy viszonylag friss cikk erről az asszociációcsoportról.) Domináns a Festuca rubra, Avenella flexuosa, Agrostis capillaris, bolygatottabb helyeken a Holcus mollis. A kísérőfajok között hegyvidéki elemeket találunk: Veratrum lobelianum, Equisetum sylvaticum, Phyteuma spicatum. A fajszegényebb fajösszetételű társulást a Crepido mollis-Agrostietum capillaris társulásba sorolják, de árnyasabb, és valószínűleg ritkábban kaszált tisztásokon Arnica montana, Astrantia major, Phegopteris connectilis, Trollius europaeus, Polygonatum verticillatum, Maianthemum bifolium jellemezte állományok is voltak.

Pettyes orbáncfű (Hypericum maculatum)

Havasi zászpa (Veratrum lobelianum)

Hegyi árnika (Arnica montana)

Hegyi kaszáló erdei sédbúza (Avenella flexuosa) dominanciával, savanyú talajon

Hegyi kaszáló Festuca rubra és Agrostis capillaris dominanciával, az előbbinél prodiktívabb talajon

Veres csenkesz (Festuca rubra)

Gyepes, szivárgóvizes domboldalakon forráslápok és Calthion-szerű magaskórósok foltjai díszlenek, olyan fajokkal, mint Trollius europaeus, Eriophorum spp., Carex flava, Geranium palustre, Neottia ovata.

Forrásláp a domboldalban, körülötte lápi magaskórós

A fenti területtől néhány km-re délre kevésbé montán körülményeket tükröző gyepeket találtam. Üde, tápanyagban gazdagabb talajon a Magyarországról ismert franciaperjés kaszálókat (Arrhenatherion) találjuk. Néhány jellemző faj: Arrhenatherum elatius, Trisetum flavescens, Bromus erectus, Chaerophyllum aromaticum, Geranium pratense, Briza media, Campanula rotundifolia agg., Crepis biennis. A tápanyagszegényebb részeken az Antoxantho-Agrostietum tenuis társulás virít, a szokványos fajokkal (Anthoxanthum odoratum, Agrostis capillaris, Festuca rubra, Dianthus deltoides, Carlina acaulis, Polygala comosa, Briza media, Leontodon hispidus).

Kaszálók, legelők tagolta vidék

Mezofil kaszáló (Arrhenatherion)

Anthoxantho-Agrostietum tenuis

Táji léptékben ritka, de egy-egy szárazabb kiemelkedésen sztyeppréteket is találni. Jellemző fajai a Bromus erectus, Brachypodium pinnatum, Koeleria pyramidata, Anthyllis vulneraria, Trifolium montanum, Carlina acaulis, Helianthemum ovatum, Thymus pulegioides, Plantago media, Silene vulgaris, Galium album, Gymnadenia conopsea, Centaurea scabiosa s.str., de a legütősebb faj a Lilium bulbiferum volt. A fenti fajösszetétel alapján az asszociációcsoportok szintjén a Bromion erectibe kell tartoznia a látott állománynak. Ez azért érdekes, mert egy egyelőre előzetes eredményekkel rendelkező nemzetközi vizsgálat ennél nyugatabbra teszi a Bromion előfordulásának határát, ahonnan a keleti irányban a kontinentálisabb Cirsio-Brachypodion váltja fel. Lehet, hogy nem volt innen felvétel?

Félszáraz gyep (Bromion erecti?)

A sztyepprét egy részét a réti nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria) uralja

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Tűzliliom (Lilium bulbiferum)

Nyugati fényperje (Koeleria pyramidata)

A nap végén a gyepekhez kevésbé sorolható célpontok felé indultam. Az első állomás Alsó-Szilézia legnagyobb tőzeglápja volt a Duszniki-Zdrój városka külterületéhez tartozó Zieleniec település mellett. A lápot védő természetvédelmi terület 156,8 hektáron terül el. A tőzegláp-komplexumot kettévágja egy út, erről lehet kimenni egy kilátótoronyba és egy pallósorra, ahonnan szét lehet nézni. Itt él a lengyel flóra egyik nevezetességének, a Pinus uliginosanak a legnagyobb állománya. Ez egy tisztázatlan helyzetű, de reliktumnak tekintett taxon, amely a Pinus mugo, a Pinus uncinata és a Pinus sylvestris rokonsági körébe tartozik, valószínűleg nem mentes e fajok valamiféle genetikai befolyásától sem, de a hozzáértők szerint eléggé különálló ahhoz, hogy külön taxonként említsük. További jellegzetesség a Betula nana és a B. pendula hibridje, a harmatfüvek (Drosera rotundifolia, D. anglica), az Empetrum nigrum, a gyapjúsások (Eriophorum vaginatum, E. latifolium, E. angustifolium), az áfonyák (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idaea, V. oxycoccos), sások (Carex canescens, C. nigra, C. flava...) és persze több tőzegmohafaj (Sphagnum spp.).

Kilátás a tőzeglápra 1

Ez lenne a Pinus uliginosa?

Kilátás a tőzeglápra 2

Kilátás a tőzeglápra 3

Fekete sás (Carex nigra)

Szürkés sás (Carex canescens)

Töviskés sás (Carex echinata)

A nap zárásaként egy merőben más botanikai élmény következett. Duszniki-Zdrój környékén ugyanis elég gyakori az adventív kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum), ennek az állományait akartam megnézni. Rövid keresés után meg is lettek. Igen látványos ez a hatalmas növény, csak hát nem ide való, és fogdosni sem érdemes.

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Legelők a Réti malomnál

Egy kisalföldi, Tatához közeli terület bemutatásával folytatom az idei terepi élményeim megosztását. A "vizek városa" északkeleti határában, a Fényes-patakra épült Réti malomnál működő gazdaság legelői és kaszálói a megye egyik legnagyobb botanikai értékét rejtik. A rétek a Tata környéki vizes élőhelyek lecsapolása nyomán alakulhattak ki. A mélyebb részeken mocsárrét és magassásos foltok díszlenek, a kiemelkedéseken érdekesen kevert fajkompozíciójú sztyepprétek, ez utóbbiakat felvételeztem.

Ezeket a gyepeket azért tartom különlegesnek, mert olyan fajok élnek bennük együtt, amelyeket egészen különböző termőhelyekről ismertem korábban. Többé-kevésbé állandó és tömeges elemek a sudár rozsnok (Bromus erectus), a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), a pelyhes zabfű (Helictrotrichon pubescens), a rezgőfű (Briza media), a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a bakfű (Betonica officinalis), a fogaslevelű veronika (Veronica austriaca), a csomós harangvirág (Campanula glomerata), a szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), a réti útifű (Plantago media), és a hegyi here (Trifolium montanum) - ezek egy változó vízháztartású, inkább dombvidéki, mint alföldi, félszáraz gyep fajkompozícióját vetítik elénk.

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Réti útifű (Plantago media)

Sudár rozsnok (Bromus erectus)

Bakfű (Betonica officinalis)

Hozzájuk társulnak olyan homoki vagy sziklai szárazgyepekből megszokott fajok, mint a heverő patkócím (Hippocrepis comosa), a homoki ibolya (Viola rupestris) és a magas gubóvirág (Globularia punctata), valamint a löszgyepekben is gyakori pusztai árvalányhaj (Stipa pennata).

Homoki ibolya (Viola rupestris)

Heverő patkócím (Hippocrepis comosa)

Másrészről pedig a nedvesebb gyepek fajai is megtalálják életterüket, pl. a szürke aszat (Cirsium canum) és a muharsás (Carex panicea). Közben jelen vannak olyan "tipikus" mezofil elemek, mint a vörös csenkesz (Festuca rubra) és a réti margitvirág (Leucanthemum vulgare).

Muharsás (Carex panicea)

Megemlítendő még négy védett faj. A poloskaszagú sisakoskosbor (Anacamptis coriophora) a szárazabb gyepfoltok tömeges, tízezres nagyságrendű példányszámmal virágzó faja. Főleg buckaoldalakon fordul elő a pókbangó (Ophrys sphegodes), melynek egyedszáma százas-ezres nagyságrendű. A mélyedésekben él a mocsári sisakoskosbor (Anacamptis palustris), amely az előző fajnál valamivel ritkább. Júniusi ottjártamkor csak ez a faj virágzott, az első két orchidea már termésben volt. Kb. 20-25 tő réti iszalag (Clematis integrifolia) is él a mocsárréten.

Pókbangó (Ophrys sphegodes)

Poloskaszagú sisakoskosbor (Anacamptis coriophora)

Mocsári sisakoskosbor (Anacamptis palustris)

Réti iszalag (Clematis integrifolia)

Remélem, a jelenlegi kaszáló-legeltető gazdálkodási mód sokáig szavatolja az természetvédelmi értékek fennmaradását.

Terepmunka a Naszály körül

A múlt szombati, Naszály hegy környéki munkám leírásával alkalmam nyílik ízelítőt adni abból, ami számomra a leginkább izgalmassá teszi a kutatást. Nem tagadom, megfelelő ihlet birtokában élvezetes tud lenni a hajnalig tartó adatelemzős-modellezős révület is, de a kutatás sava-borsa számomra mégis csak az, amikor reggeltől estig terepen dolgozhatok, minimum közepes időjárási viszonyok közt - még ha hétvégére jut is ez. (Egyelőre nem biztos, hogy egy "átszámolt nap" élményeit le tudnám írni bejegyzésben. Talán egyszer megpróbálom. Mindenesetre a fényképezőgép exponáló gombját szívesebben nyomkodom, mint a laptop print screenjét.)

A terv tehát az volt, hogy Szendehely-Katalinpusztáról indulva végigmegyek a Gyadai-réteken felvételezés céljából, a turistautakon délről megmászom (idő szűkében csak megkerülöm) a Naszályt, majd a hegy nyugati oldalán extenzív gyümölcsökben keresek felvételezhető félszáraz gyepeket. A Gyadai-réteken már voltam néhány éve, így tudtam, hogy ott bőséggel lesznek alkalmas, mezofil állományok, a nyugati oldal gyepeiről pedig az internetről szedtem össze információmorzsákat.

Naszály nagyobb térképen való megjelenítése

Meg is érkeztem a Gyadai-rétekre, ahol a várt látvány fogadott. A rétek jellemző domináns faja itt a sudár rozsnok (Bromus erectus), mellette olyan fajok jellemzőek, mint az aranyzab (Trisetum flavescens), közönséges legyezőfű (Filipendula vulgaris), agár-sisakoskosbor (Anacamptis morio), rigószegfű (Moenchia mantica), gumós kőtörőfű (Saxifraga bulbifera), hegyi here (Trifolium montanum), fehér pimpó (Potentilla alba), mezei here (Trifolium campestre), magyar szegfű (Dianthus pontederae), ... és még sok minden.

Üde-félszáraz kaszáló a Gyadai-réteken

Magyar szegfű (Dianthus pontederae)

Rigószegfű (Moenchia mantica)

Ez a fajkompozíció egy mezofil és félszáraz gyep közti típust mutat, ami azért érdekes, mert erről az átmenetről Magyarországon nincs túl sok adat. Hogy a problémát jobban leírhassam, egy kis szüntaxonómiai magyarázat szükséges. A szóban forgó, Magyarországon előforduló szüntaxonómiai egységek az alábbiak a mezofil és félszáraz rétek "rokonságában":

Asszociációosztály: Molinio-Arrhenatheretea - üde és nedves lágyszárú növényzet
     Asszociációrend: Arrhenatheretalia - mezofil rétek
          Asszociációcsoport: Arrhenatherion - sík- és dombvidéki, üde kaszálók
          Asszociációcsoport: Cynosurion - sík- és dombvidéki, üde legelők
     Asszociációrend: Molinietalia - nedves rétek és magaskórósok
     Asszociációrend: Potentillo-Polygonetalia - ártéri és kúszó gyepek
Asszociációosztály: Festuco-Brometea - száraz és félszáraz sziklai és pusztai gyepek
     Asszociációrend: Brometalia erecti - félszáraz gyepek
          Asszociációcsoport: Bromion erecti - szubatlanti és szubmediterrán félszáraz gyepek
          Asszociációcsoport: Cirsio-Brachypodion - szubkontinentális félszáraz gyepek
     Asszociációrend: Stipo-Festucetalia pallentis - szubkontinentális sziklai gyepek
     Asszociációrend: Festucetalia valesiaceae - szubkontinentális pusztai gyepek

A szüntaxonómiai rendszerben az Arrhenatheretalia asszociációrenden belül az Arrhenatherion asszociációcsoport tartalmazza a sík- és dombvidéki üde kaszálókat, a Cynosurion az üde legelőket. A félszáraz gyepek a Brometalia erecti (ezt újabban Brachypodietalia pinnati néven kezelik, de a hazai irodalmakban ez még nem jelent meg) rendbe sorolódnak, két asszociációcsoporttal: a szubkontinentális (tehát kelet- és közép-európai súlypontú) Cirsio-Brachypodionnal és a szubatlanti-szubmediterrán (tehát dél- és nyugat-európai, csapadékigényesebb) Bromion erectivel. (Itt érdemes felfigyelni arra, hogy az Arrhenatheretalia csoportjait a kezelés alapján választják szét, míg a Brometalia csoportjait növényföldrajzi alapon.) Az Arrhenatherion és a Cirsio-Brachypodion csoport társulásai Magyarországon egyértelműen jelen vannak, a Bromion erecti jelenlétét azonban az újabb kutatások megkérdőjelezik (pl. Illyés et al. 2009). Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan cönológiai felvételek, amelyeket egyértelműen Bromion erectibe sorolható társulásokhoz tartozónak vélhetnénk. Ez azért (is) van így, mert a Bromion erecti társulásai kb. nálunk érik el elterjedésük határát, a Pannonicum flóratartományba már nem nagyon lépnek be az arra jellemző kevés csapadék miatt. Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban azonban viszonylag elterjedtnek számítanak, főleg a hegyvidékeken. Bromion erectire emlékeztető állományok Magyarországon a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben találhatóak, ezek szüntaxonómiai helyzetének tisztázása a közeljövőben remélhető. A helyzetet bonyolítja, hogy az Arrhenatherionból is írtak le olyan társulásokat, amelyek a csoport szárazabb típusait jelölik, pl. a szintén széles elterjedésű Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum vagy az Alpok keleti hegylábain előforduló Filipendulo-Arrhenatheretum. A probléma szerintem abban gyökerezik, hogy eddig nem vizsgálták együtt az Arrhenatheretalia és a Brometalia erecti rendeket, hanem előbbit inkább a nedvesebb rétekkel (mocsárrétekkel, láprétekkel), az utóbbit inkább a szárazgyepekkel együtt szokták elemezni. Ennek oka (vagy épp következménye?), hogy a szüntaxonómiai rendszer nem utal arra, hogy valójában egymással folyamatos átmenetet mutató vegetációtípusokról van szó: az Arrhenatheretalia a Molinio-Arrhenatheretea, vagyis a nedves és üde rétek és magaskórósok osztályába sorolódik, míg a Brometalia erecti a Festuco-Brometeába, vagyis a száraz gyepek osztályába). Természetesen a mezofil rétek elemzői is valamilyen formában észrevették, hogy létezik folytatás a szárazabb típusok felé, és a félszáraz gyepek kutatói is megtalálták az irányt az üde rétek felé, de feltételezem, az átmenet megtalálása a megközelítés két ellenkező iránya miatt legalább két (de akár több) hasonló jelentésű nevet eredményezett. Hiszen ha ugyanazt az átmenetet a mezofil rétek felől nézzük, akkor a félszáraz gyepi fajokat látjuk benne karakterisztikusnak, míg ha a félszáraz gyepek felől, akkor mezofil réti fajokat. Tökéletes osztályozás, persze, soha nem lesz, hiszen egy folytonos változatosságú sokaságban kellene diszkrét csoportokat találnunk, ez pedig csak néminemű önkényes döntések vállalásával lehetséges. Mindenesetre abban még hiszek, hogy a jelenlegi rendszer az ésszerűség határain belül tisztázható valamelyest. Nos, a Gyadai-rétek állományai valahova ide, az Arrhenatherion szárazabb "vége" környékére helyezhetők.

Üde-nedves kaszáló a Gyadai-réteken

A völgy mélyebb részein nedvesebb réteket találtam. Az Arrhenatherionnal rokonítható állományokat pelyhes selyemperje (Holcus lanatus), réti csenkesz (Festuca pratensis), molyhos sás (Carex tomentosa), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) jellemezte. Ez is egy átmenet, de az Arrhenatherion nedvesebb szomszédsága, a mocsár- és lápréteket tartalmazó Molinietalia caeruleae felé.

Réti csenkesz (Festuca pratensis)

Délután 2 körül járt az óra, mire a Kosd felé vezető piros turistajelzésen az erdőbe értem. Itt fokoztam a tempót, hátha marad időm még felmenni a Naszály csúcsára , hogy utána a nyugati hegylábon folytassam a felvételezést. Sietségemben azonban egy pazar magas csukóka (Scutellatia altissima) tartóztatott fel egy időre - itt már láttam, ebből nem lesz csúcstámadás.

Magas csukóka (Scutellaria altissima)

A piros után a sárga turistajelzést választottam. Sietségem miatt csak egy-egy percre tudtam megállni néhány növénynél, így került lencsevégre az ibolyás gérbics (Limodorum abortivum).

Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum)

A Gombás nevű területre érve hamar megtaláltam a hírből ismert extenzív gyümölcsösökben fennmaradt kaszálókat - messziről rikítottak rajtuk a tornyos sisakoskosborok (régebbi nevén vitézvirág, Anacamptis pyramidalis). Ezek a kaszálók a nálunk ismert társulások közül leginkább a Polygalo majoris-Brachypodietum pinnatira hasonlítanak. Domináns fűfaj a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), de a kétszikűek közül a buglyos törpezanót (Chamaecytisus austriacus), homoki baltacím (Onobrychis arenaria) és a kardos peremizs (Inula ensifolia) is nagy borítást érhet el. Említésre méltó fajok voltak még a sárga len (Linum flavum), a homoki vértő (Onosma arenaria) és bolygatottabb részeken a kereklevelű buvákfű (Bupleurum rotundifolium). Helyenként szépen fejlett állományokat is lehetett látni, bár sokfelé látszottak a felhagyás vagy az egykori kertes gazdálkodás nyomai (többfelé találtam pünkösdi rózsát, orgonát a gyepben). A felhagyást, tápanyagfeldúsulást a franciaperje (Arrhenatherum elatius) jelezte. A felvételezéssel, a kosbortömeggel és a többi érdekességgel megint repült az idő, esteledett.

Félszáraz kaszáló extenzív gyümölcsös tisztásán

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Kereklevelű buvákfű (Bupleurum rotundifolium)

Tornyos sisakoskosbor (Anacamptis pyramidalis)

Hazafelé rám is sötétedett, amit főleg azért sajnáltam, mert út közben remek gyomos vetéseket találtam konkollyal (Agrostemma githago), kék búzavirággal (Centaurea cyanus), poloskagyommal (Bifora radians), szakállas csormolyával (Melampyrum barbatum) és pipaccsal (Papaver rhoeas), az útszéleken pedig levéltelen lednekkel (Lathyrus aphaca). Ezeket egy néhány nappal későbbi, újabb látogatás alkalmával láthattam viszont. Ekkor néhány újabb felvételt készítettem a hegyláb egyéb részein, szintén Polygalo-Brachypodietum-jellegű állományokban. Az egyik kvadrátban Janka-sallangvirágra (Himantoglossum jankae) bukkantam (akinek ez a név még ismeretlenül cseng, érdemes elolvasni ezt a cikket, melyben magyar kutatók írják le a fajt) - leszögezem, a növényt csak a kvadrát kijelölése után vettem észre, mintavételi torzításról ebben az értelemben nem beszélhetünk. :)

Levéltelen lednek (Lathyrus aphaca)

Kék búzavirág (Centaurea cyanus)

Vetési konkoly (Agrostemma githago)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

A felvételezés mellett némi "örömbotanizálásra" is futotta, méhbangó (Ophrys apifera), kisvirágú nőszőfű (Epipactis microphylla), halványsárga repcsény (Erysimum wittmannii subsp. pallidiflorum) került elő többek közt.

Kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla)

Halványsárga repcsény (Erysimum wittmannii subsp. pallidiflorum)

Méhbangó (Ophrys apifera)

Ilyen élményekkel teltek a naszályi terepnapok. Érdekes fajok, relatíve sok új felvétel, kellemes mozgás, szép táj... mi kellene még? Kíváncsian várom, mit mutatnak majd ezek az adatok az elemzésekben.