Alacsony libatop a Cserhátban

Már számtalanszor megtapasztaltam, hogy érdekes, vagy akár kifejezetten ritka növények megtalálásához nem kell feltétlenül rendkívüli erőfeszítéseket tennünk, elég "csupán" nyitva tartanunk a szemünket, és persze nem árt némi intuíció sem annak megsejtéséhez, hogy hol érdemes kicsit jobban elbogarásznunk, ha már úgyis éppen arra járunk. Nyár végén például aránylag könnyen találhatunk érdekes adventív fajokat, ha jártunkban-keltünkben az útszélek, építkezések, parkolók gyomnövényzetét szemügyre vesszük. "Hála" az egyre növekvő ütemű közlekedésnek, áruszállításnak és a talaj bolygatásával járó emberi tevékenységeknek, gyakran ezeken a területeken jelennek meg először a távoli tájakról származó jövevényfajok, amelyek megtalálása egyszerre öröm és bánat. Öröm, hiszen ki ne örülne egy olyan faj megpillantásának, amit talán senki, vagy csak nagyon kevesen láttak Magyarországon? És bánat is, hiszen az adventív fajok gyakran nem szívélyes meghívásnak eleget téve illemtudó vendégnek jönnek, hanem hódítani, ezért az említett élőhelyek könnyen válhatnak a biológiai inváziók gócpontjaivá.

Legutóbb a Cserhátban, a családi nyaralásunkon, a strandot egy étterem parkolóján át megközelítve, fagyival, babakocsival, hangosan kerregő játék fűnyíróval felfegyverkezve (ám fényképező nélkül...) szúrt szemet egy karéjos levelű libatop, amelyet kicsivel később, a szállásunkon, az esti rutinműveletek hangulatát fokozandó, alacsony libatopnak  (Chenopodium pumilio, syn. Dysphania pumilio) határoztam. A faj a karéjos levelekről, a levélhónaljakban csomókban fejlődő virágzatokról, valamint arról ismerhető fel, hogy a lepellevelek nem borítják be teljesen az érett termést. Az egész növény mirigyszőrös és citrusos illatot áraszt - a határozók szerint ez nem túl erős, terepen azonban határozottan érezhető volt. Másnap szerencsére alaposan körbe tudtam fotózni a növényt.

Eddig csupán két nagyon régi dunántúli előfordulás mellett két aktuális, publikált adata volt a fajnak, mindkettő Budapestről, és a sors sajátos játékának tekinthető, hogy az első aktuális előfordulást is én találtam, még 2011-ben (Lengyel 2012, ill. blogbejegyzés). Emlékszem, akkor kimondottan azzal a szándékkal mentem sétálni a forgalmas utcákra (Bartók Béla út és környéke), hogy találjak valami érdekes adventív fajt - és szerencsém volt. A másik fővárosi, zuglói adat Molnár & Juhász (2016) nevéhez fűződik, továbbá Barina Zoltán megtalálta még két helyen Pesten, de ez még leközlés alatt áll. Ez tehát az első aktuális előfordulása Budapesten kívül, s feltételezhető, hogy terjedőben van a faj, ezért elő fog kerülni többfelé. Az állomány néhány nagyobb, virágzó és termést érlelő egyedből és sok csíranövényből, összesen max. 100 egyedből állt. Az alacsony libatop kísérőfajai az élőhelyen a kövér porcsin (Portulaca oleracea), fehér libatop (Chenopodium album), pongyola pitypang (Taraxacum sect. Ruderalia), fakó muhar (Setaria pumila).

És hogy ez mennyire igaz...:

forrás: airmodus.com

Néhány érdekes növény a Cserhátból

Az alábbi összeállításban néhány olyan érdekesebb növényfajt mutatok be, amelyekre a Cserhát délnyugati részein találtam rá az elmúlt hetekben.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

A Janka-sallangvirág faji különállására az utóbbi évek taxonómiai vizsgálatai világítottak rá (Molnár V. et al. 2012, Sramkó et al. 2012), korábban a hazai állományait a Krím-félszigetről leírt bíbor sallangvirághoz (H. caprinum) sorolták. A Balkán-félszigeten és Kis-Ázsiában elterjedt fajnak Magyarországon a Dunántúli-középhegység több pontján, a Naszály környékén és Baranyában vannak ismert előfordulásai. Rendszerint kissé bolygatott vagy pionír jellegű felszíneken, száraz gyepekben és erdőszegélyekben fordul elő. Fokozottan védett.

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

A selymes törpezanót alakkörébe (Chamaecytisus austriacus agg.) tartozó taxont korábban különböző neveken és különböző taxonómiai szinteken (varietas, alfaj, faj) említették. Több más problémás törpezanót mellett ezt a fonalat is Pifkó Dániel (2004) göngyölítette fel Magyarországon, javasolta a faji rangon történő megkülönböztetést, közölte a fajcsoport határozókulcsát és az elterjedési adatokat. Az Új Magyar Füvészkönyvben már megtalálható a faj, de a korábbiakból hiányzik, talán ennek is köszönhető, hogy még mindig egy viszonylag kevéssé ismert növénynek tekinthető a hazai botanikusok között. A Budai-hegységtől a Zemplénig fordul elő, főleg löszgyepekben, sztyeppréteken él, a Cserhátban sem ritka ezeken az élőhelyeken.

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyep hengeresfészkű peremizzsel, zöldellő törpezanóttal és magyar kutyatejjel

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyepek karakterfaja, előfordulási helyei többnyire maguk is értékes, védendő élőhelyek, ezért a faj is törvényes védelmet élvez.

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

A látványos küllemű nyúlánk sárma (vagy nyúlánk madártej) minden bizonnyal nem ritkasága miatt lett védett, ugyanis a jó állapotú szárazgyepek, sztyepprétek mellett bolygatott gyepekben, mezsgyéken és parlagokon is előfordul, helyenként tömegesen.

Ebtippan (Agrostis canina)

Ebtippan (Agrostis canina)

Ez a pázsitfű változó vízellátottságú, főleg láposodó réteken fordul elő. A Flóraatlasz szerint a Dunántúl nyugati részéről, az Északi-középhegységből (főleg a Mátrától keletre) és az Észak-Alföldről vannak adatai. A Cserhát Naszályhoz közeli részéről nem mutatja az előfordulását, ezért külön öröm számomra, hogy rátaláltam.

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Közeli rokonához, a vadrezedához (Reseda lutea) hasonlóan útszéli gyomnövényzetben, néha legelőkön vagy szántókon fordul elő, de annál sokkal ritkább. Abból a flóratérképezési kvadrátból ennek a fajnak sem volt adata, ahol megtaláltam, de a Cserhát más részéről ismert.

Cikk a cserháti gyepek és parlagok vadméh-közösségeiről a Természetvédelmi Közleményekben

Azokat a hasznokat, amelyeket a természettől kapunk, ökoszisztéma szolgáltatásoknak nevezzük. Ökoszisztéma szolgáltatás például a tiszta levegő, a termőföld, vagy a pihenésre alkalmas zöld övezet, de ide sorolható a rovarok általi megporzás is, hiszen ez a haszonnövények termésképzéséhez elengedhetetlen.

A háziméh (Apis mellifera) a gazdasági és vadon élő növények fontos megporzója

A megporzásban kiemelkedő szerepet vállalnak a méhek. A méhkaptárakból jól ismert háziméh (Apis mellifera) mellett számos vadméhfaj is hozzájárul mind a gazdasági, mind a vadon élő növények beporzásához. A vadméhközösségek működése, a vadméhfajok egymás közti és a virágzó növényfajokkal alkotott kapcsolatai intenzíven kutatott témák világszerte, tudásunk mégis messze van még a teljestől ezen a téren.

A virágokban gazdag sztyepprétek jó méhlegelők

A napokban jelent meg a Szent István Egyetem Állattani és Állatökológiai Tanszéke munkatársaival közös közleményünk a cserháti vadméh-közösségek diverzitásáról. A téma Vaskor Dóra kutatási projektje, én a terepmunka és az adatelemzés terén vettem benne részt. Néhány kép a terepmunkáról:

Mintavétel közben

Földi poszméh (Bombus terrestris) és terjőkekígyószisz (Echium vulgare)

Egy Lasioglossum-faj kardos peremizsen (Inula ensifolia)

Háziméh (Apis mellifera) egyenes pimpón (Potentilla recta)

Kis termetű méhfaj nyúlánk sármán (Ornithogalum brevistylum)

A cikk hivatkozása és összefoglalója:

Vaskor D., Józan Zs., Lengyel A., Sárospataki M. (2015): Féltermészetes gyepek és parlagok méhközösségei és növény-megporzó kapcsolatai a Cserhátban. Természetvédelmi Közlemények 21: 383-394. PDF, a szám további cikkei elérhetők itt

Összefoglaló: Vizsgálatunkban parlagok és természetközeli állapotú cserháti gyepek növény-megporzó kapcsolatairól gyűjtöttünk adatokat 10 mintavételi területen. Hálós mintavétellel felvételeztük a méhek és virágzó növényfajok valószínűsíthetően megporzással járó viráglátogató kapcsolatait. 113 vadméhfajról gyűjtöttünk viráglátogatási adatokat, köztük 12 ritka, illetve közepesen ritka méhfajt, továbbá 5 védett poszméhfajt azonosítottunk. A méhek fajszámának alakulása követte a virágzó növényfajokét a vizsgált hónapokban. A méhek közösségszerkezetének változása összefüggésben állt a mintavétel időpontjával, azonban az élőhely típusával, így a zavartság mértékével nem. A legalább 10 egyeddel képviselt méhfajok táplálékspektrumát elemezve megállapítottuk, hogy a legszűkebb spektrummal rendelkező méhfaj is két virágzó növényfajt látogatott. Háziméhet (Apis mellifera) 41 növényfajon észleltünk, mely a leginkább generalista táplálékválasztású pollinátorként a virágzó fajok 36%-nak megporzásában vehetett részt.

Kulcsszavak: Cserhát, megporzás, parlag, száraz gyep, természetközeli, vadméh

Korábbi bejegyzéseim a cserháti szárazgyepek növényeiről elérhetők itt, itt és itt.

Megint a cserháti szárazgyepekről

Az utóbbi hónapokban a blogolásra fordítható időt és ihletet a doktori értekezésem írására kellett szánnom. A hallgatásomat most egy rövid terepi beszámolóval töröm meg.

Egy, a szárazgyepek feldolgozását célzó elemzéshez adatgyűjtés céljából újra meglátogattam néhány cserháti területet (ld. még a tavalyi cserháti beszámolóimat itt és itt). A dombság nyugati része, Cserháthaláp, Magyarnándor, Terény települések környéke löszös alapkőzetű kiemelkedésekkel tagolt völgyrendszer. A terület klímazonális növényzetét tekintve a cseres-tölgyes övben helyezkedik el, eredeti vegetációja azonban a tagolt domborzat miatt igen változatos lehetett: a völgyekben üdébb erdők (főleg gyertyános-tölgyesek, de akár bükkösök is), a kiemelkedéseken melegkedvelő tölgyesek és tatárjuharos lösztölgyesek nőhettek az ember megérkezése előtt. A dombtetőkre és a délies domboldalakra jellemző nyíltabb tölgyesek cserjésekkel és gyepekkel mozaikosan fordulhattak elő. Ezek a száraz és nehezebben megközelíthető termőhelyek az ember számára csak legeltetésre és szőlőtermesztésre voltak alkalmasak, így a száraz tölgyesek jórészt megsemmisültek. A szőlőmezsgyék és különböző intenzitással legelt gyepfoltok viszont lehetőséget nyújthattak arra, hogy az eredeti löszgyepek egyes fajai fennmaradjanak.

A természetközeli gyepfoltok a dombtetőkön maradtak meg

Az általam meglátogatott gyepeket korábban intenzíven legeltették, ennek nyomán erodálódott a talaj termőrétege, a növényzet nyíltabbá és homogénné vált. A déli kitettségű, meredek domboldalakon helyenként most is omlások, kisebb löszfalak találhatók. A gyepekkel mozaikosan sokfelé borókabokrokat látni, amelyek árnyékolásukkal menedéket nyújthatnak a kiszáradást és legelést kevésbé tűrő növényeknek.

Degradált löszgyep szakállas csormolyával (Melampyrum barbatum)

Felszakadozott löszgyep a borókás tisztásán

Ezeken a túllegeltetett löszgyepeken egy jellegzetes, fajszegény, pionír és zavarástűrő fajok alkotta típus alakult ki, amely igazából természetvédelmi szempontból általában nem képvisel kiemelkedő értéket. A degradált állományok uralkodó fajai a szürke fenyérfű (Botriochloa ischaemum) és a zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum), mellettük jellemző a sárga iglice (Ononis pusilla), a békalen (Linum catharticum), az egynyári cicó (Thymelaea passerina), az ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella) és a parlagi sármányvirág (Sideritis montana). Egykori legeltetésre utal a hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum) és a fehér tisztesfű (Stachys germanica) jelenléte.

Zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum)

Sárga iglice (Ononis pusilla)

Parlagi sármányvirág (Sideritis montana)

Hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum)

Fehér tisztesfű (Stachys germanica)

A legeltetés felhagyása után azonban a vizsgált gyepeken is megindult az "igényesebb" fajok visszatelepülése, így elképzelhető, hogy a legelő rövid "pihentetése" után szép, fajgazdag állományok is kialakulhatnak belőlük. A legeltetés felhagyását jelzi például a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum) és a kardos peremizs (Inula ensifolia) foltjainak terjeszkedése, és a háborítatlanabb foltokban fordul elő a kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum) és a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) is.

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Kardos peremizs (Inula ensifolia)

Kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum)

A dombok északi lejtőin elhelyezkedő, üdébb gyepeken a legeltetés nyomai kevésbé szembeötlőek, lehetséges, hogy ezeket kaszálták, de az is, hogy itt gyorsabban regenerálódik a növényzet. Jelenleg uralkodó rajtuk az illatos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), a cérnatippan (Agrostis capillaris), a közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria) és a csattogó szamóca (Fragaria viridis), előfordul a kis ezerjófű (Centaurium erythraea), a terebélyes harangvirág (Campanula patula), a zörgő kakascímer (Rhinanthus minor), a mezei perjeszittyó (Luzula campestris), a hegyi kakukkfű (Thymus pulegioides), valamint több cserjefaj fiatal példányai, ami alapján valószínűsíthető, hogy egy mérsékelt tápanyagellátottságú dombvidéki kaszálórét lehetett, amelyen már látszanak a felhagyás nyomai.

Üde gyep az északias domboldalon

Cérnatippan (Agrostis capillaris)

Kis ezerjófű (Centaurium erythraea)

Közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria)

Néhány érdekes növény a cserháti szárazgyepekből

Az elmúlt hetek adatelemző munkái mellett jutott egy kevés időm terepi munkára is. Hosszabb beszámolóra ugyan most nem telik, de a következő rövid összeállításban mutatok néhány, talán kevéssé közismert, ám annál több figyelmet érdemlő növényt a cserháti szárazgyepekből.

Sárga iglice (Ononis pusilla)

Egynyári cicó (Thymelaea passerina)

Bóbitás küllőrojt (Erigeron acris)

Hengeres vasvirág (Xeranthemum cylindraceum)

Vöröslő buvákfű (Bupleurum affine)

Kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum)

Nyúlánk madártej (Ornithogalum brevistylum)

Csillagőszirózsa (Aster amellus)

Terepmunka a Naszály körül

A múlt szombati, Naszály hegy környéki munkám leírásával alkalmam nyílik ízelítőt adni abból, ami számomra a leginkább izgalmassá teszi a kutatást. Nem tagadom, megfelelő ihlet birtokában élvezetes tud lenni a hajnalig tartó adatelemzős-modellezős révület is, de a kutatás sava-borsa számomra mégis csak az, amikor reggeltől estig terepen dolgozhatok, minimum közepes időjárási viszonyok közt - még ha hétvégére jut is ez. (Egyelőre nem biztos, hogy egy "átszámolt nap" élményeit le tudnám írni bejegyzésben. Talán egyszer megpróbálom. Mindenesetre a fényképezőgép exponáló gombját szívesebben nyomkodom, mint a laptop print screenjét.)

A terv tehát az volt, hogy Szendehely-Katalinpusztáról indulva végigmegyek a Gyadai-réteken felvételezés céljából, a turistautakon délről megmászom (idő szűkében csak megkerülöm) a Naszályt, majd a hegy nyugati oldalán extenzív gyümölcsökben keresek felvételezhető félszáraz gyepeket. A Gyadai-réteken már voltam néhány éve, így tudtam, hogy ott bőséggel lesznek alkalmas, mezofil állományok, a nyugati oldal gyepeiről pedig az internetről szedtem össze információmorzsákat.

Naszály nagyobb térképen való megjelenítése

Meg is érkeztem a Gyadai-rétekre, ahol a várt látvány fogadott. A rétek jellemző domináns faja itt a sudár rozsnok (Bromus erectus), mellette olyan fajok jellemzőek, mint az aranyzab (Trisetum flavescens), közönséges legyezőfű (Filipendula vulgaris), agár-sisakoskosbor (Anacamptis morio), rigószegfű (Moenchia mantica), gumós kőtörőfű (Saxifraga bulbifera), hegyi here (Trifolium montanum), fehér pimpó (Potentilla alba), mezei here (Trifolium campestre), magyar szegfű (Dianthus pontederae), ... és még sok minden.

Üde-félszáraz kaszáló a Gyadai-réteken

Magyar szegfű (Dianthus pontederae)

Rigószegfű (Moenchia mantica)

Ez a fajkompozíció egy mezofil és félszáraz gyep közti típust mutat, ami azért érdekes, mert erről az átmenetről Magyarországon nincs túl sok adat. Hogy a problémát jobban leírhassam, egy kis szüntaxonómiai magyarázat szükséges. A szóban forgó, Magyarországon előforduló szüntaxonómiai egységek az alábbiak a mezofil és félszáraz rétek "rokonságában":

Asszociációosztály: Molinio-Arrhenatheretea - üde és nedves lágyszárú növényzet
     Asszociációrend: Arrhenatheretalia - mezofil rétek
          Asszociációcsoport: Arrhenatherion - sík- és dombvidéki, üde kaszálók
          Asszociációcsoport: Cynosurion - sík- és dombvidéki, üde legelők
     Asszociációrend: Molinietalia - nedves rétek és magaskórósok
     Asszociációrend: Potentillo-Polygonetalia - ártéri és kúszó gyepek
Asszociációosztály: Festuco-Brometea - száraz és félszáraz sziklai és pusztai gyepek
     Asszociációrend: Brometalia erecti - félszáraz gyepek
          Asszociációcsoport: Bromion erecti - szubatlanti és szubmediterrán félszáraz gyepek
          Asszociációcsoport: Cirsio-Brachypodion - szubkontinentális félszáraz gyepek
     Asszociációrend: Stipo-Festucetalia pallentis - szubkontinentális sziklai gyepek
     Asszociációrend: Festucetalia valesiaceae - szubkontinentális pusztai gyepek

A szüntaxonómiai rendszerben az Arrhenatheretalia asszociációrenden belül az Arrhenatherion asszociációcsoport tartalmazza a sík- és dombvidéki üde kaszálókat, a Cynosurion az üde legelőket. A félszáraz gyepek a Brometalia erecti (ezt újabban Brachypodietalia pinnati néven kezelik, de a hazai irodalmakban ez még nem jelent meg) rendbe sorolódnak, két asszociációcsoporttal: a szubkontinentális (tehát kelet- és közép-európai súlypontú) Cirsio-Brachypodionnal és a szubatlanti-szubmediterrán (tehát dél- és nyugat-európai, csapadékigényesebb) Bromion erectivel. (Itt érdemes felfigyelni arra, hogy az Arrhenatheretalia csoportjait a kezelés alapján választják szét, míg a Brometalia csoportjait növényföldrajzi alapon.) Az Arrhenatherion és a Cirsio-Brachypodion csoport társulásai Magyarországon egyértelműen jelen vannak, a Bromion erecti jelenlétét azonban az újabb kutatások megkérdőjelezik (pl. Illyés et al. 2009). Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan cönológiai felvételek, amelyeket egyértelműen Bromion erectibe sorolható társulásokhoz tartozónak vélhetnénk. Ez azért (is) van így, mert a Bromion erecti társulásai kb. nálunk érik el elterjedésük határát, a Pannonicum flóratartományba már nem nagyon lépnek be az arra jellemző kevés csapadék miatt. Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban azonban viszonylag elterjedtnek számítanak, főleg a hegyvidékeken. Bromion erectire emlékeztető állományok Magyarországon a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben találhatóak, ezek szüntaxonómiai helyzetének tisztázása a közeljövőben remélhető. A helyzetet bonyolítja, hogy az Arrhenatherionból is írtak le olyan társulásokat, amelyek a csoport szárazabb típusait jelölik, pl. a szintén széles elterjedésű Ranunculo bulbosi-Arrhenatheretum vagy az Alpok keleti hegylábain előforduló Filipendulo-Arrhenatheretum. A probléma szerintem abban gyökerezik, hogy eddig nem vizsgálták együtt az Arrhenatheretalia és a Brometalia erecti rendeket, hanem előbbit inkább a nedvesebb rétekkel (mocsárrétekkel, láprétekkel), az utóbbit inkább a szárazgyepekkel együtt szokták elemezni. Ennek oka (vagy épp következménye?), hogy a szüntaxonómiai rendszer nem utal arra, hogy valójában egymással folyamatos átmenetet mutató vegetációtípusokról van szó: az Arrhenatheretalia a Molinio-Arrhenatheretea, vagyis a nedves és üde rétek és magaskórósok osztályába sorolódik, míg a Brometalia erecti a Festuco-Brometeába, vagyis a száraz gyepek osztályába). Természetesen a mezofil rétek elemzői is valamilyen formában észrevették, hogy létezik folytatás a szárazabb típusok felé, és a félszáraz gyepek kutatói is megtalálták az irányt az üde rétek felé, de feltételezem, az átmenet megtalálása a megközelítés két ellenkező iránya miatt legalább két (de akár több) hasonló jelentésű nevet eredményezett. Hiszen ha ugyanazt az átmenetet a mezofil rétek felől nézzük, akkor a félszáraz gyepi fajokat látjuk benne karakterisztikusnak, míg ha a félszáraz gyepek felől, akkor mezofil réti fajokat. Tökéletes osztályozás, persze, soha nem lesz, hiszen egy folytonos változatosságú sokaságban kellene diszkrét csoportokat találnunk, ez pedig csak néminemű önkényes döntések vállalásával lehetséges. Mindenesetre abban még hiszek, hogy a jelenlegi rendszer az ésszerűség határain belül tisztázható valamelyest. Nos, a Gyadai-rétek állományai valahova ide, az Arrhenatherion szárazabb "vége" környékére helyezhetők.

Üde-nedves kaszáló a Gyadai-réteken

A völgy mélyebb részein nedvesebb réteket találtam. Az Arrhenatherionnal rokonítható állományokat pelyhes selyemperje (Holcus lanatus), réti csenkesz (Festuca pratensis), molyhos sás (Carex tomentosa), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) jellemezte. Ez is egy átmenet, de az Arrhenatherion nedvesebb szomszédsága, a mocsár- és lápréteket tartalmazó Molinietalia caeruleae felé.

Réti csenkesz (Festuca pratensis)

Délután 2 körül járt az óra, mire a Kosd felé vezető piros turistajelzésen az erdőbe értem. Itt fokoztam a tempót, hátha marad időm még felmenni a Naszály csúcsára , hogy utána a nyugati hegylábon folytassam a felvételezést. Sietségemben azonban egy pazar magas csukóka (Scutellatia altissima) tartóztatott fel egy időre - itt már láttam, ebből nem lesz csúcstámadás.

Magas csukóka (Scutellaria altissima)

A piros után a sárga turistajelzést választottam. Sietségem miatt csak egy-egy percre tudtam megállni néhány növénynél, így került lencsevégre az ibolyás gérbics (Limodorum abortivum).

Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum)

A Gombás nevű területre érve hamar megtaláltam a hírből ismert extenzív gyümölcsösökben fennmaradt kaszálókat - messziről rikítottak rajtuk a tornyos sisakoskosborok (régebbi nevén vitézvirág, Anacamptis pyramidalis). Ezek a kaszálók a nálunk ismert társulások közül leginkább a Polygalo majoris-Brachypodietum pinnatira hasonlítanak. Domináns fűfaj a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), de a kétszikűek közül a buglyos törpezanót (Chamaecytisus austriacus), homoki baltacím (Onobrychis arenaria) és a kardos peremizs (Inula ensifolia) is nagy borítást érhet el. Említésre méltó fajok voltak még a sárga len (Linum flavum), a homoki vértő (Onosma arenaria) és bolygatottabb részeken a kereklevelű buvákfű (Bupleurum rotundifolium). Helyenként szépen fejlett állományokat is lehetett látni, bár sokfelé látszottak a felhagyás vagy az egykori kertes gazdálkodás nyomai (többfelé találtam pünkösdi rózsát, orgonát a gyepben). A felhagyást, tápanyagfeldúsulást a franciaperje (Arrhenatherum elatius) jelezte. A felvételezéssel, a kosbortömeggel és a többi érdekességgel megint repült az idő, esteledett.

Félszáraz kaszáló extenzív gyümölcsös tisztásán

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Kereklevelű buvákfű (Bupleurum rotundifolium)

Tornyos sisakoskosbor (Anacamptis pyramidalis)

Hazafelé rám is sötétedett, amit főleg azért sajnáltam, mert út közben remek gyomos vetéseket találtam konkollyal (Agrostemma githago), kék búzavirággal (Centaurea cyanus), poloskagyommal (Bifora radians), szakállas csormolyával (Melampyrum barbatum) és pipaccsal (Papaver rhoeas), az útszéleken pedig levéltelen lednekkel (Lathyrus aphaca). Ezeket egy néhány nappal későbbi, újabb látogatás alkalmával láthattam viszont. Ekkor néhány újabb felvételt készítettem a hegyláb egyéb részein, szintén Polygalo-Brachypodietum-jellegű állományokban. Az egyik kvadrátban Janka-sallangvirágra (Himantoglossum jankae) bukkantam (akinek ez a név még ismeretlenül cseng, érdemes elolvasni ezt a cikket, melyben magyar kutatók írják le a fajt) - leszögezem, a növényt csak a kvadrát kijelölése után vettem észre, mintavételi torzításról ebben az értelemben nem beszélhetünk. :)

Levéltelen lednek (Lathyrus aphaca)

Kék búzavirág (Centaurea cyanus)

Vetési konkoly (Agrostemma githago)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

A felvételezés mellett némi "örömbotanizálásra" is futotta, méhbangó (Ophrys apifera), kisvirágú nőszőfű (Epipactis microphylla), halványsárga repcsény (Erysimum wittmannii subsp. pallidiflorum) került elő többek közt.

Kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla)

Halványsárga repcsény (Erysimum wittmannii subsp. pallidiflorum)

Méhbangó (Ophrys apifera)

Ilyen élményekkel teltek a naszályi terepnapok. Érdekes fajok, relatíve sok új felvétel, kellemes mozgás, szép táj... mi kellene még? Kíváncsian várom, mit mutatnak majd ezek az adatok az elemzésekben.