Tudományra új tyúkhúrfaj Közép-Európában: Stellaria ruderalis

Még a növényvakságos bejegyzések kapcsán emlegettem, hogy a pitypangot "mindenki ismeri", valójában azonban kimondottan problémás jószágról van szó: amit pongyola pitypangként ismerünk, az rengeteg, tudományos állásponttól függően akár több száz kisfajból álló taxoncsoport. Közel sem ennyire drámai, kicsit mégis hasonló a helyzet a tyúkhúrral (Stellaria media agg.). Mindenki látott már tyúkhúrt, ez az egyik első növény, amely még a városi parkok bokrai alatt is zöldül kora tavasszal, nagyanyáink ezzel etetik/etették a baromfit, hobbimadarasok pedig a papagájt.

A tyúkhúrok alacsony növésű, rendszerint tövüktől elágazó, ősszel-télen csírázó egyévesek. A szegfűfélék családjának (Caryophyllaceae) tagjaként viselik a család jellemző bélyegeit, melyek közül a legfeltűnőbb a keresztben átellenes levélállás és az öttagú virág. A levelek tojásdadok vagy elliptikusak, többé-kevésbé hegyes csúcsban végződnek, ép lemezűek és ép szélűek, alul kocsányosak, fentebb ülők. A szirmok szabadok, mélyen kéthasábúak, fehérek, vagy hiányoznak. A toktermésben barnás, kerekded, bibircses magok találhatók. A tyúkhúrok a bolygatott, tápanyagban közepesen gazdag és gazdag termőhelyek növényei. Ezen belül előfordulnak útszéleken, kerti és vetési gyomnövényzetben, erdőkben. A tél elmúltával kezdenek nyílni, a virágzás java áprilisra esik, de gyakorlatilag egész évben lehet velük találkozni.

A jelenlegi taxonómiai feldolgozások három tyúkhúrfajt jeleznek Európából. Tavaly decemberben jelent meg cseh kutatóktól egy cikk, amelyben morfológiai és genetikai vizsgálatokat végeztek közép-európai országokban gyűjtött tyúkhúrokon. A korábban leírt három faj (Stellaria media s.str., S. neglecta, S. pallida) mellett sikerült azonosítaniuk egy negyediket, amely a S. pallida és a S. neglecta közti hibridizációból származik. Stellaria ruderalis néven írták le, és a hazai herbáriumi lapok áttekintése során ki is mutatták Magyarországról. Az adat konkrétan a Kisalföld keleti részéről való, de nincs kétségem afelől, hogy még sok helyről előkerül majd. A négy faj egyszerűsített határozókulcsa eszerint a következő:

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida) magja

(1a) A szirmok hiányoznak vagy legfeljebb 1/3 olyan hosszúak, mint a csészelevelek. A magok legfeljebb 1 mm hosszúak... Törpe tyúkhúr (Stellaria pallida)

<35 cm magas, rendszerint tömött virágzatú, sárgászöld növény, rendszerint 2-3 porzóval, a magok (világos-)barnák, a magok felszínén rövid bibircsekkel.

(1b) A szirmok általában megvannak, a hosszuk legalább a csésze hosszának 2/3-a, a magok általában 1 mm-nél hosszabbak... (2)

Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)

(2a) A porzók száma (8-)10, a szirmok olyan hosszúak, vagy kicsit hosszabbak, mint a csészelevelek, a virágkocsányok elég vékonyak, 0.16-0.24 mm vastagok.... Kövér tyúkhúr (Stellaria neglecta)

<80 cm magas, zöld növény. A virágzat laza, a virágzat ágainak első internódiumai hasonló hosszúságúak, a mag sötétbarna, a felszínén hosszúkás, hengeres bibircsekkel.

(2b) A porzók száma általában <8, a szirmok olyan hosszúak, vagy rövidebbek, mint a csészék, a virágkocsányok nem olyan vékonyak (0.16-)0.24-0.40(-0.48) mm... (3)

(3a) A mag bibircsei hengeresek, hosszabbak a szélességüknél, a felső részük felszínén kevés papillával, vagy papillák nélkül... Stellaria ruderalis

<80 cm magas, többé-kevésbé sárgászöld növény, a virágzat eleinte tömött, a virágzat ágainak első internódiumai nem feltűnően különböző hosszúságúak.

(3b) A mag bibircsei rövidek, lapos vagy lekerekített tetejűek, néha kissé hengeresek, általában olyan magasak, mint szélesek, a felső részükön elszórtan vagy sűrűn papillásak... Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

<50 cm magas, de gyakran alacsony és elfekvő, (sötét-)zöld növény, a virágzat nem tömött, a virágzat ágainak első internódiumai jelentősen eltérő hosszúak.

Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

Amint látható, egy erősebb nagyító, vagy inkább egy mikroszkóp jól fog jönni a határozáshoz. Emellett érdemes több példányt megnézni egy állományból, mert a tyúkhúrok morfológiai plaszticitása nem elhanyagolható. Ugyanakkor a szerzők is figyelmeztetnek, hogy a négy faj közül több is előfordulhat ugyanazon a bolygatott élőhelyen.

Jobbról S. pallida, balról akár S. ruderalis is lehetne, de ez már titok marad

Csekély tapasztalatom szerint a S. pallida egy aránylag karakteres, elég jól felismerhető növény. A tömött virágzatról és a sárgászöld színéről már messziről gyanút foghatunk, amit a szirmok gyakori hiánya és a 2-3 porzó igazolhat közelebbi szemrevételezés esetén. A többiek egy fokkal nehezebbek, persze, biztosan azokra is rá tud állni az ember szeme.

Az időjárás most még nem sok jót ígér, de a tyúkhúrok izgalmas kora tavaszi témát nyújtanak a hosszú tél során "kiéhezett" botanikusnak. A fagyok felengedése után nem sokkal már virágoznak, és ha kitart a jó idő, nem sokára termést is érlelnek. Megérdemlik a figyelmet!

Forrás:

Lepší M., Lepší P., Koutecký P., Lučanová M., Koutecká E. & Kaplan Z. (2019) Stellaria ruderalis, a new species in the Stellaria media group from central Europe. – Preslia 91: 391–420.

Abstract

A new allotetraploid species in the Stellaria media group, S. ruderalis M. Lepší, P. Lepší, Z. Kaplan & P. Koutecký, which is possibly of hybridogenous origin between S. pallida and S. neglecta, is distinguished and described based on a biosystematic revision of the S. media group. A suite of biosystematic techniques, including molecular (internal transcribed spacer sequencing), karyological (chromosome counting, flow cytometry), multivariate morphometrics and phenological observations, was used to assess the variation in this species group and determine the taxonomic status of the species. All the methods employed produced similar results and supported the delimitation of four species within the Stellaria media group in central Europe: Stellaria ruderalis (2n = 4x = 44), S. pallida (2n = 2x = 22), S. neglecta (2n = 2x = 22) and S. media s. str. (2n = 4x = 40). Stellaria ruderalis is a winter annual growing mainly in disturbed ruderal open or semi-open communities. This species’ broad ecological amplitude allows it to commonly co-occur with its three related species. It is probably a widespread species in southern and central Europe. It is currently spreading in the northern part of central Europe. Photographs of the type specimen and individuals of the new species in situ are presented. Scanning electron micrographs of seeds, microphotographs of seeds and mitotic chromosome spreads and a key for the identification of all four species are provided.

Keywords: Caryophyllaceae, flow cytometry, internal transcribed spacer (ITS) sequencing, karyology, multivariate morphometrics, Stellaria media agg., taxonomy

Erdélyi szántók gyomfaj összetételét befolyásoló tényezők - új cikk a Weed Research-ben

Az interneten elérhetővé vált a Nagy Katalin és Pinke Gyula (mindketten Széchenyi István Egyetem, Mosonmagyaróvár) "vezető" szerzőségével írt cikkünk, amelyben azt vizsgáltuk, hogy erdélyi, Maros megyei szántók gyomfaj összetételét milyen mértékben határozzák meg művelési és abiotikus környezeti változók. A legfontosabb tényezőnek a vetett kultúrnövény, illetve az ahhoz kapcsolódó művelési mód bizonyult, de az alkalmazott gyomirtók és a talajösszetevők is jelentős varianciahányadot magyaráztak. A kutatáshoz az adatelemzések elvégzésével járultam hozzá. A cikkben felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intenzív, nagytáblás, sok kemikáliát alkalmazó mezőgazdaság számos érzékeny gyomfaj számára már nem nyújt megfelelő élőhelyet. A gyomritkaságok jobbára a magasabban fekvő, hagyományos, kisparcellás szántókon maradtak fenn. Az extenzív szántók Magyarországon is több látványos és védendő növényt őriznek, íme néhány közülük:

Nyári hérics (Adonis aestivalis)

Konkoly (Agrostemma githago)

Poloskagyom (Bifora radians)

A cikk hivatkozása és összefoglalója:

Nagy K, Lengyel A, Kovács A, Türei D, Csergő AM & Pinke G (2017). Weed species composition of small-scale farmlands bears a strong crop-related and environmental signature. Weed Research. https://doi.org/10.1111/wre.12281.

Summary

Weed species loss due to intensive agricultural land use has raised the need to understand how traditional cropland management has sustained a diverse weed flora. We evaluated to what extent cultivation practices and environmental conditions affect the weed species composition of a small-scale farmland mosaic in Central Transylvania (Romania). We recorded the abundance of weed species and 28 environmental, management and site context variables in 299 fields of maize, cereal and stubble. Using redundancy analysis, we revealed 22 variables with significant net effects, which explained 19.2% of the total variation in species composition. Cropland type had the most pronounced effect on weed composition with a clear distinction between cereal crops, cereal stubble and maize crops. Beyond these differences, the environmental context of croplands was a major driver of weed composition, with significant effects of geographic position, altitude, soil parameters (soil pH, texture, salt and humus content, CaCO3, P2O5, K2O, Na and Mg), as well as plot location (edge vs. core position) and surrounding habitat types (arable field, road margin, meadow, fallow, ditch). Performing a variation partitioning for the cropland types one by one, the environmental variables explained most of the variance compared with crop management. In contrast, when all sites were combined across different cropland types, the crop-specific factors were more important in explaining variance in weed community composition.

Özönnövény toplista

A biológiai invázió az ökoszisztémák működését legkomolyabban veszélyeztető tényezők közé tartozik. Az özönfajok elleni nemzetközileg összehangolt fellépést az Európai Parlament 2014-ben rendeletben szorgalmazta. A rendelet melléklete tartalmazza az Unió számára potenciális veszélyt jelentő inváziós fajok jegyzékét. Sajnálatos módon ebbe a jegyzékbe gyakorlatilag egyetlen olyan növényfaj sem került be azok közül, amelyek Magyarországon komoly károkat okoznak. A fajlista javítása, bővítése érdekében Exner Tamás erdőmérnök egy közvélemény-kutatást indított a Caltha természetvédelmi levelezőlistán arról, hogy a hazai természetvédők és botanikusok szerint melyek a legveszélyesebb hazai özönnövények. Az eredményt mellékelve az itt elérhető levélben hívta fel Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter figyelmét a bővítés szükségességére. Az alábbiakban bemutatom a "toplista" első 10 helyezettjét, vagyis azt a 10 növényfajt, amelyek a hazai szakemberek szerint a legkomolyabb veszélyt jelentik a honi természeti értékekre, gazdaságra és a társadalomra. A kérdőívet 55-en töltötték ki, és akárhány fajt megnevezhettek. A fajnév melletti szám azt mutatja, hogy hányan jelölték az adott fajt a legveszélyesebb özönnövények közé. Rövid ismertetőt is mellékelek a fajokhoz, de ennél sokkal bővebben lehet róluk olvasni az Özönnövények I. (PDF) és II.  (PDF) könyvekben.

1. Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) - 53

Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa)

Észak-Amerikából származó cserje vagy kisebb fa, amely elsősorban az Alföldön terjed, de kisebb-nagyobb mértékben országszerte jelen van már. Ártereken, vizes élőhelyeken különösen nagy, összefüggő tömegben lép fel, jelentősen átalakítva ezzel a jellemző életközösségeket, és akadályozva az erdészeti és vízügyi munkát. A természetes aljnövényzetet és a fásszárúak felújulását gátolja, kiszorítja az őshonos növényzetet.

2. Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) - 50

Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) tájidegen faültetvényen

Kelet-ázsiai eredetű fa. Főleg száraz és meleg termőhelyeken telepszik meg, ezzel gyakran veszélyeztet jó állapotú, sok ritka fajnak otthont adó sziklai élőhelyeket. Allelopatikus hatásával és árnyékolásával átalakítja a nyílt gyepi életközösségeket. Településeken utak és falak repedéseiben is megtelepszik, nehezen irtható gyomfa.

3. Magas és kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis) - 50

Aranyvesszőfajok (Solidago spp.) tömege egykori láprét helyén

Észak-amerikai eredetű fajok, amelyek dísznövényként kerültek Európába. Mára országszerte elterjedtek, főleg bolygatott nedves élőhelyeken, ártereken, erdőirtásokon, parlagokon lép fel hatalmas, összefüggő tömegben, de szárazgyepekben is sokfelé láthatóak telepei, illetve tájidegen faültetvények gyepszintjét is gyakran borítják. Bár gazdasági felhasználása sokrétű (mézelő, gyógynövény), virágpora sokakból allergiát vált ki.

4. Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) - 50

Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca)

Észak-Amerikában őshonos faj. Az Alföldön, elsősorban a homokos talajú területeken mindenfelé gyakori. A bolygatás utáni felületeket gyorsan ellepve akadályozza azokon a természetközeli növénytársulások regenerációját. Tejnedve mérgező, de számos gyógyászati felhasználása is ismert. Jó mézelő növény, ugyanakkor nagy virágzó tömege elvonhatja a méheket haszonnövények (pl. napraforgó) megporzásától.

5. Japánkeserűfű-fajok (Fallopia sect. Reynoutria) - 50

Japánkeserűfű (Fallopia cf. japonica) levendulaültetvényen

Ebbe a csoportba két nehezen elkülöníthető faj (Fallopia japonica, F. sachalinensis) és hibridjük (F. × bohemica) tartozik. A szülőfajok Kelet-Ázsiából származnak, a hibrid Európában keletkezett. Üde szegélytársulások, árterek, de akár építkezési területek, parlagok vegetatívan terjedő, nehezen irtható gyomfaja. Árnyékolásával és allelopatikus hatásával kiszorít minden más növényfajt, egyfajú állományokat hoz létre. Az utak tönkretételével, patakmedrek eltömítésével komoly károkat okoz az infrastruktúrában. Gyógyászati és gasztronómiai felhasználásai ismertek.

6. Fehér akác (Robinia pseudacacia) - 46

Fehér akác (Robinia pseudacacia) térhódítása bolygatott gyepen

Észak-amerikai eredetű fafaj, amelyet XIX. században kezdtek nagy mennyiségben telepíteni, s azóta a legnagyobb borítású hazai fává vált. Elsősorban gyenge termőtalajú, alföldi és dombvidéki területekre ültetik. Az erdészek és a méhészek egyik legfontosabb haszonnövénye, ugyanakkor kiváló terjedőképessége miatt az ültetvényekről kiszökve szinte bármilyen, nem túl nedves, bolygatott élőhelyen megtelepszik és szinte kiirthatatlanná válik. Emiatt útszéleken, árokpartokon, erdőirtásokon, bolygatott gyepeken országszerte elterjedt. Állományaiban gyorsan átalakítja maga alatt a talaj összetételét, nitrogéntúlkínálatot idéz elő, ami csak néhány nitrogénigényes gyomfaj számára kedvező. Az őshonos fajoknál jóval kevesebb állatnak kínál táplálékot és búvóhelyet.

7. Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) - 43

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából származó, egyéves lágyszárú. Alapvetően egy pionír stratégiájú növény, amely mára az országban mindenütt elterjedt gyommá vált. Természetközeli állapotú növénytársulásokban általában nem marad fenn sokáig, mert gyenge kompetítor, viszont alkalmi bolygatások esetén bárhol megjelenhet. A legnagyobb kárt okozó gyomnövény szántóföldeken, emellett a legsúlyosabban allergén növényünk.

8. Zöld juhar (Acer negundo) - 41

Zöld juhar (Acer negundo)

Észak-amerikai származású, pionír jellegű fafaj. Elsősorban ártereken, vizes élőhelyeken hódít, de ruderális termőhelyeken is előfordul. Ártéri erdőkben az őshonos fafajok (füzek, nyárak) komoly konkurense, erősen gátolja az élőhely természetes fafajainak felújulását.

9. Kései meggy (Prunus serotina) - 40

Kései meggy (Prunus serotina)

Észak-Amerikából betelepített, többnyire alacsony növésű fafaj. Elsősorban gyenge termőképességű talajokon remélt tőle hasznot az erdészet Európa több országában, de a várakozásokat nem váltotta be, sőt, az ültetvényekről kiszabadulva sűrű cserjeszintet alakított ki egyéb erdőtípusokban is. Magyarországon elsősorban a homokos talajú területeken elterjedt, azon belül szinte mindenféle erdős és cserjés élőhelyen képes fertőzni. Akadályozza a természetes gyepszint és újulat kialakulását, kiszorítja a fényigényes fajokat.

10. Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) - 36

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

A Kaukázusból származó, 3-5 méter magasra növő évelő lágyszárú, amely dísznövényként került az európai botanikus kertekbe. Magyarországon elsősorban csapadékosabb területeken (Nyugat-Dunántúl, Magas-Bakony, Északi-középhegység) fordul elő, ahol erdőszegélyeket bolygatott gyepeket, útszéleket foglal el. Állományaiból erős árnyékolásával kiszorítja a fényigényes fajokat. A növény furanokumarinokban gazdag, ezért érintésre a bőrt hosszú időre fényérzékennyé teszi. Napfény hatására a bőr felhólyagosodik, és nehezen gyógyuló gyulladás alakul ki rajta.

Ezúton köszönöm Exner Tamásnak a felmérés elvégzését és az anyag rendelkezésemre bocsátását!

Csorbókák

Egyik nap munkába menet arra lettem figyelmes, hogy a vácrátóti botanikus kert előtt egy árokparton a Magyarországon honos négy csorbókafaj közül három is virágzik néhány négyzetméteren belül. A közeli Sződrákosi-patak és Tece-patak nádasaiban a negyedik fajjal is lehet találkozni. Ennek örömére közreadok egy rövid ismertetőt a hazai csorbókákról.

A csorbóka (Sonchus) nemzetség a fészkesvirágzatúak családjának (Asteraceae) Cichorieae alcsaládjába tartozik, amelyre jellemző, hogy a fészkeket csak nyelves virágok alkotják, a növények pedig tejnedvet tartalmaznak. A nemzetségbe egyéves, kétéves és évelő fajok tartoznak, melyek néhány kanári-szigeteki kivételtől eltekintve lágyszárúak. A levelek jellemzően tagoltak, vagy ha ép lemezűek, akkor is fogas vagy fűrészes szélűek. A virágok sárgák, a fészkek többesével alkotják a bugás vagy fürtös összetett virágzatot. A termés lapított, csőr nélküli kaszat. A repítőszőrök fehérek.

Szúrós csorbóka (Sonchus asper)

30-100 cm magas, egyéves növény. Levelei többnyire tagolatlanok, kemény, tüskés-fogas szélűek, fényes felületű élénkzöldek, merevek. A felső levelek kerek vagy szíves vállal szárölelők. Májustól októberig virágzik. Tápanyagban gazdag, üde gyomtársulásokban, szántókon, útszéleken fordul elő, országszerte elterjedt. További információkat olvashatunk róla a Gyomos blogban.

Szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus)

30-100 cm magas, egyéves növény. A levelek lantosan vagy kacúrosan szeldeltek, puhák, szürkések, matt felületűek, puhán tüskés-fogas szélűek. A felső levelek nyilas vállal szárölelők. Szántóföldi és útszéli gyomnövényzetben él, országszerte gyakori. A Gyomos blog is ír róla.

Mezei csorbóka (Sonchus arvensis)

30-150 cm magas, évelő növény. Kúszó gyöktörzse legfeljebb fél cm átmérőjű. A szára nem szárnyas. A levelek finoman fogas szélűek, tagolatlanok vagy az alsók öblösen fogasak. A felső levél válla lekerekített, szárra simulóan szárölelő. A virágzat mirigyessége alapján két alfaját különítik el: subsp. arvensis sűrűbben, a subsp. uliginosus alig vagy nem mirigyes. Nedves réteken és gyomtársulásokban országszerte gyakori. A Gyomos blog erről sem feledkezik meg.

Mocsári csorbóka (Sonchus palustris)

1-3 méter magas, évelő növény. A szár a tövén szárnyas. A felső levelek tagolatlanok, az alsó öblösen hasogatottak. A felső levelek hegyesen elálló fülekkel szárölelők. A virágzat sok fészkű, sűrűn mirigyszőrös. Főleg a dombvidékeken és a Középhegységben elterjedt, nádasokban és magaskórósokban él. Védett faj (természetvédelmi értéke 5000 Ft), noha alacsony természetességű nádasokban is nagy tömegben léphet fel. Egy hónapja írt róla Molnár V. Attila.

További képek a Botanikai Fórumon érhetők el.

A fentiek közül a S. asper, a S. oleraceus és a S. arvensis közt figyeltek meg gyakrabban hibrideket, noha az ilyen egyedek gyakran terméketlenek vagy kevéssé életképesek. Itt egy cikk a három faj hibridjeiről: Hsien et al. (1972).

Néhány érdekes növény a Cserhátból

Az alábbi összeállításban néhány olyan érdekesebb növényfajt mutatok be, amelyekre a Cserhát délnyugati részein találtam rá az elmúlt hetekben.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae)

A Janka-sallangvirág faji különállására az utóbbi évek taxonómiai vizsgálatai világítottak rá (Molnár V. et al. 2012, Sramkó et al. 2012), korábban a hazai állományait a Krím-félszigetről leírt bíbor sallangvirághoz (H. caprinum) sorolták. A Balkán-félszigeten és Kis-Ázsiában elterjedt fajnak Magyarországon a Dunántúli-középhegység több pontján, a Naszály környékén és Baranyában vannak ismert előfordulásai. Rendszerint kissé bolygatott vagy pionír jellegű felszíneken, száraz gyepekben és erdőszegélyekben fordul elő. Fokozottan védett.

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

Zöldellő törpezanót (Chamaecytisus virescens)

A selymes törpezanót alakkörébe (Chamaecytisus austriacus agg.) tartozó taxont korábban különböző neveken és különböző taxonómiai szinteken (varietas, alfaj, faj) említették. Több más problémás törpezanót mellett ezt a fonalat is Pifkó Dániel (2004) göngyölítette fel Magyarországon, javasolta a faji rangon történő megkülönböztetést, közölte a fajcsoport határozókulcsát és az elterjedési adatokat. Az Új Magyar Füvészkönyvben már megtalálható a faj, de a korábbiakból hiányzik, talán ennek is köszönhető, hogy még mindig egy viszonylag kevéssé ismert növénynek tekinthető a hazai botanikusok között. A Budai-hegységtől a Zemplénig fordul elő, főleg löszgyepekben, sztyeppréteken él, a Cserhátban sem ritka ezeken az élőhelyeken.

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyep hengeresfészkű peremizzsel, zöldellő törpezanóttal és magyar kutyatejjel

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Löszgyepek karakterfaja, előfordulási helyei többnyire maguk is értékes, védendő élőhelyek, ezért a faj is törvényes védelmet élvez.

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

Nyúlánk sárma (Ornithogalum brevistylum)

A látványos küllemű nyúlánk sárma (vagy nyúlánk madártej) minden bizonnyal nem ritkasága miatt lett védett, ugyanis a jó állapotú szárazgyepek, sztyepprétek mellett bolygatott gyepekben, mezsgyéken és parlagokon is előfordul, helyenként tömegesen.

Ebtippan (Agrostis canina)

Ebtippan (Agrostis canina)

Ez a pázsitfű változó vízellátottságú, főleg láposodó réteken fordul elő. A Flóraatlasz szerint a Dunántúl nyugati részéről, az Északi-középhegységből (főleg a Mátrától keletre) és az Észak-Alföldről vannak adatai. A Cserhát Naszályhoz közeli részéről nem mutatja az előfordulását, ezért külön öröm számomra, hogy rátaláltam.

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Sárga rezeda (Reseda luteola)

Közeli rokonához, a vadrezedához (Reseda lutea) hasonlóan útszéli gyomnövényzetben, néha legelőkön vagy szántókon fordul elő, de annál sokkal ritkább. Abból a flóratérképezési kvadrátból ennek a fajnak sem volt adata, ahol megtaláltam, de a Cserhát más részéről ismert.

Csókalábú útifű (Plantago coronopus)

Magyarországon még ritkának nevezhető, behurcolt növényfaj egy egyedére akadtam ma a Gödöllői-dombságban, egy járda szélén. A csókalábú útifű (Plantago coronopus) Eurázsia tengerpartjain őshonos, onnan alkalmi behurcolások nyomán jelenik meg a kontinens belsejében. Az utóbbi években Közép-Európa más részein tapasztalható terjedésében közrejátszik a tengerpartokról érkező járműforgalom, az építkezési anyagok transzportja, valamint az utak sózása. Az idei Flóra Konferencián Schmidt Dávid és társai számoltak be a faj megtalálásáról az M1 és M70 autópályák egyes szakaszain. Az általam talált előfordulás tudtommal az első az ország Dunától keletre eső részén, bár biztos vagyok benne, hogy több "utcai botanizálással" és a forgalmas utak mentén történő, célzott kereséssel még sokfelé előkerülne.

FRISSÍTÉS: Közben megtudtam, hogy idén nyáron már legalább ketten megtalálták a növényt a budapesti agglomeráció keleti részén. (2014.09.09.)

Csókalábú útifű (Plantago coronopus)

A Plantago coronopus 5-30 cm magas, egy- vagy kétéves életformájú növény. A virágzat keskeny füzér, a virágok fehéressárgák. Szeldelt, keskeny-lándzsás levelei tőlevélrózsában állnak, elálló szőrűek. Júniustól szeptemberig virágzik.

A növényt salátaként termesztik és fogyasztják, bár tudtommal hazánkban még nem nagyon terjedt el.

Irodalom

Schmidt D., Király G., Horváth A. & Szűcs P. (2014): Autópályán érkező tengerparti jövevény: A Plantago coronopus L. Magyarországon. - X. 'Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében' Konferencia absztraktkötete, pp. 203-204.

Alacsony libatop (Chenopodium pumilio)

2011-ben találtam meg Budapesten, a Bartók Béla úton az alacsony libatop (Chenopodium pumilio) jelenleg ismert egyetlen hazai előfordulását. Ez a faj egy Ausztráliából származó, adventív növény, amelynek Magyarországon volt néhány korábbi adata az 1920-as és 1960-as évekből, azóta azonban nem került elő. Ma a lelőhelyen járva kíváncsian figyeltem, hogy változott-e az állománya azóta, amióta legutóbb láttam. Nos, a növény nem terjeszkedett jelentősen, stagnáló, 50-100 példánnyal van jelen. Az egyedek a falak tövében, lépcsők és kockakövek repedéseiben nőnek, többségük kicsi (néhány centiméteres), a talajra lapul. Talán a sors fintora, hogy a legnagyobb egyedsűrűséggel egy importruha üzlet előtt fordul elő - a faj európai megtelepedését ugyanis az ausztrál gyapjúbehozatalnak köszönheti.
A növényre egyébként különösebb előzetes terv vagy célzott keresés nélkül, ebéd utáni séta közben bukkantam. Érdemes tehát a városban is nyitott szemmel járni, soha nem tudhatjuk, hol botlunk valami érdekességbe. Ezt szerintem sok botanikus kolléga meg tudja erősíteni, aki babakocsis séta vagy bevásárlás közben, játszótéren, egyéb, nem szakmai tevékenység alkalmával akadt lokális vagy regionális ritkaságokra. (A Rostraria cristata is hasonló körülmények közt lett meg.) Csak tűrni kell a járókelők gyanakvó pillantásait. :)

Az állomány egyébként kb. itt van:

Chenopodium pumilio nagyobb térképen való megjelenítése