Az özönnövények és az aszály

Az évszázad legszárazabb évét éljük eddig, ez nem vitás. Sajnos afelől is kevés a kétség, hogy a jövőben az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbak lesznek, vagyis egyre többször tapasztalunk majd hasonlóan száraz és meleg éveket, aztán özönvízszerű esőket is. A jóslatok szerint a klímaváltozás kedvezni fog a biológiai invázióknak, mert az éghajlati zónák eltolódása a fajok számára élhető régiókat is elmozdítja. Ebben a bejegyzésben megosztok néhány megfigyelést arról, hogy az általam vizsgált területeken az aszály hogyan érintette elsősorban a magas és a kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis), valamint a selyemkóró (Asclepias syriaca) állományait. A szóban forgó területek a Vácrátót és Szada közötti térségben helyezkednek el, homokos alapkőzeten, jobbára laza, rossz víztartó képességű, homokos talajon.

A telep szegélye felől elszáradó aranyvesszős

Megfigyelésem szerint a talaj szárazságát mindhárom özönnövény erősen megsínylette. Az aranyvesszők gyakran kör alakú polikormonjainak külső zónájában a hajtások elszáradtak, csak a belsők maradtak zöldek, vagy még azok sem. Az aranyvesszők tömegével borított parlagokon több tíz, akár több száz négyzetméteres foltok keletkeztek, ahol a hajtások leszáradtak, akár meg is feketedtek. Aztán amikor augusztus utolsó harmadában megjöttek az esők, az életben maradók elkezdtek virágozni. Jelenleg egymás mellett figyelhetők meg a csupasz kórók és az erőteljesen virágzók nagy foltjai. Valószínű, hogy a hajtások elszáradása nem jelentette a növények teljes pusztulását, hiszen a gyöktörzsükben elraktározott tápanyagokból és a mélyebb rétegekben esetleg elérhető vízből a felszín alatti részek még életben maradhattak.

Nagyrészt elszáradt aranyvesszős néhány túlélő hatjással

Nagy foltokban elszáradt selyemkóró és aranyvessző

Hasonlóan viselkedtek a selyemkórók is. A selyemkóró június közepétől virágzik elvileg, ez valamelyest meg is indult, de a szárazság miatt aránylag kevés életerős hajtást lehetett látni, sok virágzat fejlődött torzul, vagy száradt el időközben. A növények elkezdték ledobálni a leveleiket. Mivel a selyemkóró lazább állományokat képez az aranyvesszőnél, itt nem volt annyira látványos a sarjtelepek kívülről befelé történő elhalása, de itt is jelentős mennyiségben kapituláltak az időjárásnak a talaj feletti hajtások. Hogy a felszín alatt mi történt, arra most sem tudom a választ.

Száraz élőhelyeken csak elvétve virágzott a selyemkóró

Az aszály az egyéves özönnövényeket sem kímélte. Betyárkóróval (Conyza canadensis) és seprencével (Erigeron annuus s.lat.) gyakorlatilag nem találkoztam, pedig csupa-csupa számukra ideális élőhelyen fordultam meg. A kokárdavirágok (Gaillardia) viszont még időben virágoztak, már érett termésekkel együtt száradtak el a kóróik.

A Jakab-napi aggófű meglepően jól tűrte a szárazságot

A fentiek alapján akár bizakodhatnánk is, hátha a klíma maga fogja visszaszorítani az özönfajokat. Én megsem vagyok optimista, ugyanis az őshonos fajok ugyanígy megsínylették az elmúlt hónapokat. A vizsgált gyepek és parlagok szinte alig mutattak valami zöldet, csak sárgás-barnás elszáradt füveket, kórókat. A cönológiai felvételekben is összeszáradt, apró maradványokból voltam kénytelen határozgatni. (Nehéz feladat ilyenkor egyébként az élő növényzet borításának becslése, mivel gyakorlatilag álló és fekvő avarrá változott minden, ami tavasszal még akár élhetett is.) Üdítő kivételt olyan fajok jelentettek, amelyek valószínűleg rendkívül mélyre hatoló gyökereiknek köszönhetik túlélésüket. Ilyen volt pl. a hosszú zsurló (Equisetum ramosissimum), a mezei üröm (Artemisia campestris), a Jakab-napi aggófű (Senecio jacobaea) és a homoki imola (Centaurea arenaria).

Üdébb parlagon már a selyemkóró is tömegben tudott nyílni

Az üdébb és tápanyagdúsabb helyeken az aranyvessző és a selyemkóró is "szemre" jobban bírta, az odavaló őshonos fajokon ilyet nem igazán vettem észre.

2019-es terepek

Nemrég OTKA-beszámolót kellett leadnom a projektem első évéről, erről jutott eszembe, hogy a nyári terepmunkáimról nem írtam a blogomra. Megteszem most.

A terepmunka valójában két projektet érintett, mindkettő kiskunsági gyepeken zajlott. Az elsőben (amelyben csak informális résztvevő vagyok) Ágasegyháza és Orgovány között felvételeztünk különböző produktivitású réteket a buckaközök kormos csátés, kékperjés és sásos állományaitól a kiemelkedések szálkaperjés, veresnadrág-csenkeszes gyepjeiig. A kvadártokban a fajok borításbecslésein túl (lehetőség szerint) minden fajhoz növényi jellegeket is mértünk (részben terepen, részben gyűjtött anyagon laborban), mert a kutatásunknak a kérdése, hogy a fajon belüli változatosság hogyan járul hozzá a társulási szabályok megnyilvánulásához. Ehhez május és szeptember között többször végig kellett járni a kvadrátokat, helyszínen lemérni, illetve begyűjteni az optimálisnak ítélt fejlettségű növényeket. A terepmunka másnapján következtek a mérések a laborban. A meglehetősen babra munkából én néhány terepnapon vettem ki a részem.

Megy a munka...

Hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata)

Rétsztyepp a buckatetőn

Majdnem sikerült elbújnunk a Toyotával a bálák mögé

A másik projekt a "sajátom": ennek célja a kiskunsági gyepek jellegalapú osztályozásának elkészítése, valamint a gyeptípusok jellemzése funkcionális diverzitás és redundancia szempontjából. Ehhez Kunpeszér környékén felvételeztem zárt homokpusztagyepeket, magaskórós mocsárréteket és lápréteket. Ezzel nagyjából minden "fontosabb" kiskunsági gyeptípusból van már felvételem, összesen 500 feletti számban - persze, cönológiai adatból sosem elég.

Magaskórós mocsárrét

Buglyos szegfű (Dianthus superbus)

Mocsári aggófű (Senecio paludosus)

Kékperjés-csátés láprét

Vízi gamandor (Teucrium scordium)

Zárt homokpusztagyep

... közelebbről

Homoki imola (Centaurea arenaria)

Gyepek Alsó-Sziléziából 2. Hegyvidéki gyepek (és egyebek)

Az alapvetően síksági-dombsági jellegű Alsó-Szilézia délnyugati peremén szinte falként emelkednek a Szudéták vonulatai. A hegység legmagasabb pontja a cseh-lengyel határon található, a 1603 méter magas Śnieżka. A lengyel oldalon a csúcsok többsége 700-900 méter magasságig nyúlik. Kőzettanilag nagyon változatos hegység, üledékes, vulkanikus és metamorfikus kőzetek egyaránt találhatók benne. A klímazonális erdőtársulást főleg a bükkösök, helyenként lucfenyvesek jelentik. Én a Góry Stołowe és a Góry Bystrzyckie nevű, fennsík jellegű vonulatokon tettem egy egynapos túrát, kb. 700-800 méteres tszf. magasságban. A hegységben lévő falvak körül még nagy területet foglalnak a kaszálók, de a területük rohamosan csökken a helyi állattenyésztést felváltó turisztika mint fő foglalkoztatási ágazat miatt.

Az "afrikai szavanna"

Polygono-Trisetion hegyi kaszáló

Először a Łężyckie Skałki nevű területet látogattam meg. Ez egy füves fennsík, amit jellegzetes, önmagában álló sziklatömbök tarkítanak. A lengyelek "afrikai szavannának" (Sawanna Afrykańska) is hívják. Az itt található mezofil hegyi kaszálókat a Polygono-Trisetion asszociációcsoportba sorolják, amikre a (pl. Magyarországon is elterjedt) Arrhenatherionnal és Cynosurionnal szemben olyan fajok állandó jelenléte jellemző, mint a Hypericum maculatum, az Avenella flexuosa, a Campanula rotundifolia agg., a palástfűfajok (Alchemilla spp.), Potentilla erecta. (Itt egy viszonylag friss cikk erről az asszociációcsoportról.) Domináns a Festuca rubra, Avenella flexuosa, Agrostis capillaris, bolygatottabb helyeken a Holcus mollis. A kísérőfajok között hegyvidéki elemeket találunk: Veratrum lobelianum, Equisetum sylvaticum, Phyteuma spicatum. A fajszegényebb fajösszetételű társulást a Crepido mollis-Agrostietum capillaris társulásba sorolják, de árnyasabb, és valószínűleg ritkábban kaszált tisztásokon Arnica montana, Astrantia major, Phegopteris connectilis, Trollius europaeus, Polygonatum verticillatum, Maianthemum bifolium jellemezte állományok is voltak.

Pettyes orbáncfű (Hypericum maculatum)

Havasi zászpa (Veratrum lobelianum)

Hegyi árnika (Arnica montana)

Hegyi kaszáló erdei sédbúza (Avenella flexuosa) dominanciával, savanyú talajon

Hegyi kaszáló Festuca rubra és Agrostis capillaris dominanciával, az előbbinél prodiktívabb talajon

Veres csenkesz (Festuca rubra)

Gyepes, szivárgóvizes domboldalakon forráslápok és Calthion-szerű magaskórósok foltjai díszlenek, olyan fajokkal, mint Trollius europaeus, Eriophorum spp., Carex flava, Geranium palustre, Neottia ovata.

Forrásláp a domboldalban, körülötte lápi magaskórós

A fenti területtől néhány km-re délre kevésbé montán körülményeket tükröző gyepeket találtam. Üde, tápanyagban gazdagabb talajon a Magyarországról ismert franciaperjés kaszálókat (Arrhenatherion) találjuk. Néhány jellemző faj: Arrhenatherum elatius, Trisetum flavescens, Bromus erectus, Chaerophyllum aromaticum, Geranium pratense, Briza media, Campanula rotundifolia agg., Crepis biennis. A tápanyagszegényebb részeken az Antoxantho-Agrostietum tenuis társulás virít, a szokványos fajokkal (Anthoxanthum odoratum, Agrostis capillaris, Festuca rubra, Dianthus deltoides, Carlina acaulis, Polygala comosa, Briza media, Leontodon hispidus).

Kaszálók, legelők tagolta vidék

Mezofil kaszáló (Arrhenatherion)

Anthoxantho-Agrostietum tenuis

Táji léptékben ritka, de egy-egy szárazabb kiemelkedésen sztyeppréteket is találni. Jellemző fajai a Bromus erectus, Brachypodium pinnatum, Koeleria pyramidata, Anthyllis vulneraria, Trifolium montanum, Carlina acaulis, Helianthemum ovatum, Thymus pulegioides, Plantago media, Silene vulgaris, Galium album, Gymnadenia conopsea, Centaurea scabiosa s.str., de a legütősebb faj a Lilium bulbiferum volt. A fenti fajösszetétel alapján az asszociációcsoportok szintjén a Bromion erectibe kell tartoznia a látott állománynak. Ez azért érdekes, mert egy egyelőre előzetes eredményekkel rendelkező nemzetközi vizsgálat ennél nyugatabbra teszi a Bromion előfordulásának határát, ahonnan a keleti irányban a kontinentálisabb Cirsio-Brachypodion váltja fel. Lehet, hogy nem volt innen felvétel?

Félszáraz gyep (Bromion erecti?)

A sztyepprét egy részét a réti nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria) uralja

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum)

Tűzliliom (Lilium bulbiferum)

Nyugati fényperje (Koeleria pyramidata)

A nap végén a gyepekhez kevésbé sorolható célpontok felé indultam. Az első állomás Alsó-Szilézia legnagyobb tőzeglápja volt a Duszniki-Zdrój városka külterületéhez tartozó Zieleniec település mellett. A lápot védő természetvédelmi terület 156,8 hektáron terül el. A tőzegláp-komplexumot kettévágja egy út, erről lehet kimenni egy kilátótoronyba és egy pallósorra, ahonnan szét lehet nézni. Itt él a lengyel flóra egyik nevezetességének, a Pinus uliginosanak a legnagyobb állománya. Ez egy tisztázatlan helyzetű, de reliktumnak tekintett taxon, amely a Pinus mugo, a Pinus uncinata és a Pinus sylvestris rokonsági körébe tartozik, valószínűleg nem mentes e fajok valamiféle genetikai befolyásától sem, de a hozzáértők szerint eléggé különálló ahhoz, hogy külön taxonként említsük. További jellegzetesség a Betula nana és a B. pendula hibridje, a harmatfüvek (Drosera rotundifolia, D. anglica), az Empetrum nigrum, a gyapjúsások (Eriophorum vaginatum, E. latifolium, E. angustifolium), az áfonyák (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idaea, V. oxycoccos), sások (Carex canescens, C. nigra, C. flava...) és persze több tőzegmohafaj (Sphagnum spp.).

Kilátás a tőzeglápra 1

Ez lenne a Pinus uliginosa?

Kilátás a tőzeglápra 2

Kilátás a tőzeglápra 3

Fekete sás (Carex nigra)

Szürkés sás (Carex canescens)

Töviskés sás (Carex echinata)

A nap zárásaként egy merőben más botanikai élmény következett. Duszniki-Zdrój környékén ugyanis elég gyakori az adventív kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum), ennek az állományait akartam megnézni. Rövid keresés után meg is lettek. Igen látványos ez a hatalmas növény, csak hát nem ide való, és fogdosni sem érdemes.

Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Kunpeszéri kutatótábor

Július elején a kunpeszéri kutatótáborban jártam, amit a Kiskunsági Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpontja szervezett közösen. Ez a tábor kutatási lehetőséget biztosít a Kunpeszér-Kunadacs környéki, kiemelkedő természeti értéket képviselő gyepeken. A terület sajátossága, hogy egyedülállóan nagy, szinte összefüggő gyepterületekkel rendelkezik, és ezeknek a gyepeknek a története több évtizedre vagy még régebbre visszamenően ismert. Több gyepfoltról tudható, hogy emberemlékezet óta nem volt felszántva, így "ősgyepnek" tekinthető. A Nemzeti Park átgondolt stratégia szerint hosszú ideje kezeli a gyepeket, időben és térben is kombinálva a kaszálást és a legeltetést, ezzel elősegítve a fajgazdag életközösségek fenntartását. A tudatos természetvédelmi munkának is köszönhetően a terület számos fokozottan védett növény- és állatfaj, valamint ritka és sérülékeny életközösség lelőhelye. A gyepek mellett szintén kiemelkedő értéket jelentenek az erdőssztyepptölgyes-foltok, valamint a hagyományos gazdálkodási módok fennmaradása és elérhetősége. A félig nomád tábornak a Vipera Tanya ad otthont.

Rétsztyepp szarvasbangóval

Készül a felvétel (Mártonffy András, Kálmán Nikoletta, Kun Róbert)

Láprét buglyos szegfűvel

A tábor kutatócsoportokra oszlik, a csoportokat egy-egy tapasztaltabb kutató vezeti, hozzájuk csatlakozhatnak az érdeklődők, akik jellemzően egyetemisták, vagy hozzám hasonlóan olyanok, akik új kutatást kezdenek a területen. Én a Kun Róbert vezette, gyepi diverzitással foglalkozó csoportban dolgoztam. A gyepek közül a közepesen nyílt homokpusztagyepektől a láprétekig és magassásasokig számos típus megtalálható, ezek a mikrodomborzati változatosságnak köszönhetően mozaikolnak. A legérdekesebbeknek azonban talán a rétsztyeppek mondhatók, amelyek a láprétek és a sikárfüves sztyepprétek közti átmeneti zónában alakulnak ki. Különböző módokon, intenzitással és időzítéssel legeltetett és kaszált rétsztyeppeket felvételeztünk, hogy egy későbbi elemzésben majd választ találjunk arra, hogy a kezelési jellemzők hogyan hatnak a taxonómiai és a funkcionális diverzitásra. A témában Robiéknak már jelent meg egy cikkük (Vadász et al. 2016), ennek a folytatásán dolgoztunk tulajdonképpen. Közben pedig jó néhány érdekes növényfajt láttunk.

Szarvasbangó (Ophrys holoserica)

Buglyos szegfű (Dianthus superbus)

Óriás útifű (Plantago maxima)

Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a Vipera Tanyán

A tábort a Kossuth Rádió Tér-idő című rovatának szerkesztő riportere is meglátogatta, itt találhatók a műsorok: első és második adás. Érdemes meghallgatni, az én bejegyzésemnél sokkal jobb összképet ad a táborról.