Kunpeszéri kutatótábor

Július elején a kunpeszéri kutatótáborban jártam, amit a Kiskunsági Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpontja szervezett közösen. Ez a tábor kutatási lehetőséget biztosít a Kunpeszér-Kunadacs környéki, kiemelkedő természeti értéket képviselő gyepeken. A terület sajátossága, hogy egyedülállóan nagy, szinte összefüggő gyepterületekkel rendelkezik, és ezeknek a gyepeknek a története több évtizedre vagy még régebbre visszamenően ismert. Több gyepfoltról tudható, hogy emberemlékezet óta nem volt felszántva, így "ősgyepnek" tekinthető. A Nemzeti Park átgondolt stratégia szerint hosszú ideje kezeli a gyepeket, időben és térben is kombinálva a kaszálást és a legeltetést, ezzel elősegítve a fajgazdag életközösségek fenntartását. A tudatos természetvédelmi munkának is köszönhetően a terület számos fokozottan védett növény- és állatfaj, valamint ritka és sérülékeny életközösség lelőhelye. A gyepek mellett szintén kiemelkedő értéket jelentenek az erdőssztyepptölgyes-foltok, valamint a hagyományos gazdálkodási módok fennmaradása és elérhetősége. A félig nomád tábornak a Vipera Tanya ad otthont.

Rétsztyepp szarvasbangóval

Készül a felvétel (Mártonffy András, Kálmán Nikoletta, Kun Róbert)

Láprét buglyos szegfűvel

A tábor kutatócsoportokra oszlik, a csoportokat egy-egy tapasztaltabb kutató vezeti, hozzájuk csatlakozhatnak az érdeklődők, akik jellemzően egyetemisták, vagy hozzám hasonlóan olyanok, akik új kutatást kezdenek a területen. Én a Kun Róbert vezette, gyepi diverzitással foglalkozó csoportban dolgoztam. A gyepek közül a közepesen nyílt homokpusztagyepektől a láprétekig és magassásasokig számos típus megtalálható, ezek a mikrodomborzati változatosságnak köszönhetően mozaikolnak. A legérdekesebbeknek azonban talán a rétsztyeppek mondhatók, amelyek a láprétek és a sikárfüves sztyepprétek közti átmeneti zónában alakulnak ki. Különböző módokon, intenzitással és időzítéssel legeltetett és kaszált rétsztyeppeket felvételeztünk, hogy egy későbbi elemzésben majd választ találjunk arra, hogy a kezelési jellemzők hogyan hatnak a taxonómiai és a funkcionális diverzitásra. A témában Robiéknak már jelent meg egy cikkük (Vadász et al. 2016), ennek a folytatásán dolgoztunk tulajdonképpen. Közben pedig jó néhány érdekes növényfajt láttunk.

Szarvasbangó (Ophrys holoserica)

Buglyos szegfű (Dianthus superbus)

Óriás útifű (Plantago maxima)

Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a Vipera Tanyán

A tábort a Kossuth Rádió Tér-idő című rovatának szerkesztő riportere is meglátogatta, itt találhatók a műsorok: első és második adás. Érdemes meghallgatni, az én bejegyzésemnél sokkal jobb összképet ad a táborról.

Cikk a cseh bükkösök fán lakó mohaközösségeiről

Nem rég jelent meg az alábbi cikk, amelybe a vezető szerzők egy kisebb adatelemzési és programozási hozzájárulásom miatt bevettek engem is. A cikkben azt vizsgáltuk, hogy a kezelési történet és a fák korhadási foka hogyan befolyásolnak egyes közösségszerkezeti jellemzőket, mint a fajgazdagság, a béta diverzitás, a közösségek beágyazottsága (nestedness) és a fajösszetétel, és mindezt megvizsgáltuk a mintaterületek és a farönkök szintjén. Az elemzések azt mutatták, hogy korábban intenzívebben hasznosított erdők fajösszetétele és fajszáma elszegényedett. Az öregebb, extenzívebben hasznosított bükkösökben több faj volt, és ritka fajok is ezekben fordultak elő. A béta diverzitási mutatók azonban nem függtek össze a kezelési történettel, sokkal inkább az élőhelyi heterogenitással, amelyet a farönkök különböző korhadási stádiumai jelentettek. A korhadási foknak ezen kívül a fajgazdagságra és a fajösszetételre is hatása volt.

A cikk elérhető itt:

M. Táborská, J. Procházková, A. Lengyel, T. Vrška, L. Hort, P. Ódor (2017): Wood-inhabiting bryophyte communities are influenced by different management intensities in the past. Biodiversity and Conservation, doi:10.1007/s10531-017-1395-8

Abstract

Many studies have underlined the fact that once forest continuity is broken, communities of wood-inhabiting organisms may never be restored to their original status. However, only a few studies have actually presented results from sites that have current old-growth structure, and where the history of human interventions is known. In this study we compared the species richness, nestedness, beta diversity, and composition of bryophytes from living trunks and dead logs of beech (Fagus sylvatica) in seven forest stands in the Czech Republic with old-growth structure and various histories of past human impact. Our analysis showed that these communities are nested and that their beta diversity is lower than random. There was a significant proportion of shared species, and rare species were present only in the most heterogeneous and the least man affected habitats. We found that bryophyte communities of forests with more intensive past management were significantly impoverished in terms of both species richness and composition. Beta diversity was not related to management history and reflected current habitat heterogeneity. The effect of decay stage on species richness and beta diversity was stronger than the site effect. Our results demonstrate that the protection of current natural beech-dominated forests and improvements to their connectivity in fragmented landscapes are crucial for the survival and restoration of the diversity of wood-inhabiting bryophytes.

A mintaterületeken nem jártam, ezért a természetközeli erdők illusztrációi gyanánt csak két hazai, bükkös erdőrezervátumokból származó fotót tudok mutatni:

A Kőszegi-forrás Erdőrezervátum bükköse a Mecsekben

Az Őserdő Erdőrezervátum bükköse a Bükk hegységben

Az én munkám arra szorítkozott, hogy írtam és publikálhatóvá tettem egy programkódot, amivel a béta diverzitás fajcsere (replacement) és a fajszám-különbség (richness difference) komponensekre bontható fel Podani & Schmera (2011) módszerével. A kód a mohás cikk honlapján az elektronikus függelékben érhető el. A módszerről hamarosan fogok írni egy bővebb ismertetőt egy külön bejegyzésben.

A mezőföldi löszgyepeken

Már két hete történt, de csak most jutottam el addig, hogy mutassak néhány fotót arról a terepi utunkról, amelyet néhány mezőföldi löszgyep mintavételezésére szerveztünk két szegedi kollégával, Bátori Zoltánnal és Tölgyesi Csabával. A Mezőföld az erdőssztyepp vegetációs zónába tartozik, amelyre a nyíltabb erdők és zárt szárazgyepek mozaikos előfordulása jellemző, itt eredendően erdős túlsúllyal. (Egy bejegyzés a kárpát-medencei lösztölgyesek osztályozásáról elérhető itt.) A tájegység sík területeit túlnyomó többségben szántók és faültetvények borítják, a természetesnek mondható erdőssztyepp vegetáció szinte kizárólag a tagoltabb felszínű völgyrendszerekben maradt fenn, de az erdőket jórészt ott is letermelték már. Mi most a gyepi komponensre voltunk kíváncsiak. (Horváth András cikke a Kitaibeliában a mezőföldi löszvegetációról: PDF)

A nagykarácsonyi löszvölgy

A belsőbárándi löszvölgy-rendszer (fotó: Bátori Zoltán)

Az általunk látott löszgyepek többsége az Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati társuláshoz sorolható, amelyet éppen erről a területről írtak le (Horváth 2002, 2010), és amely a későbbi szüntaxonómiai revíziókban (Illyés et al. 2007, 2009, Lengyel et al. 2016, blogbejegyzés) is egy stabilan elkülönülő, pannon elterjedésű típusnak bizonyult. Magas füvű, kétszikűekben gazdag gyep. Jellemző fajok a Brachypodium pinnatum, Festuca rupicola, Helictotrichon adsurgens, Euphorbia glareosa, Peucedanum alsaticum, Filipendula vulgaris, Teucrium chamaedrys, Thalictrum minus, Inula germanica, I. ensifolia, I. hirta, Seseli varium, S. hippomarathrum. A gyepek nagyrészt az egykori lösztölgyesek kivágása nyomán alakultak ki, a fenntartásukhoz gyakran kaszálás vagy legeltetés szükséges, de lehettek hasonló természetes állományok a lösztölgyesek tisztásain. A legtöbb állomány meredek völgyoldalakon található, ahol az erős kitettség a művelésbe vonást és a beerdősülést is megakadályozza. Itt olvasható egy nagyon jó írás a löszgyepek termőhelyeiről.

(fotó: Bátori Zoltán)

A mezőföldi löszgyepek egyik ikonikus faja a Belsőbárándon (és még az ország 5-6 pontján) élő, fokozottan védett tátorján (Crambe tataria). A hatalmas termetű, gömbszerű hajtásrendszert fejlesztő faj löszgyepi specialista, azonban szaporodásához bizonyos fokú bolygatás is szükséges. A növény "ördögszekér" módjára terjed, vagyis termésérés után az elszáradt hajtás a tövénél letörik, amit aztán a szél messzire görgethet. A termések borsónyi gyöngyre emlékeztető becőkék.

Tátorján (Crambe tataria) "ördögszekér"

Tátorján (Crambe tataria) termései

Szintén értékes növény még a borzas macskamenta (Nepeta parviflora), amit azonban nem találtunk, bár tudatosan nem is kerestünk. A löszgyepek "jó" faja még a szennyes ínfű (Ajuga laxmanni), amely már levirágzott, így nem volt túl látványos. Néhány fotó a további érdekes fajokról:

Magyar kutyatej (Euphorbia glareosa, syn. E. pannonica)

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Gór habszegfű (Silene bupleuroides)

Magas kígyószisz (Echium italicum)

Csajkavirág (Oxytropis pilosa) termésben

Végül egy csapatfotó:

Jobbról balra haladva: sárga len (Linum flavum), Tölgyesi Csaba, Bátori Zoli és jómagam

Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)

Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén

A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.

Terepi felvételezés a Duna-Tisza köze déli részén

Nem rég a kutatócsoportunkkal terepi felvételezésen jártunk Ásotthalom és Mórahalom környékén. A jellegalapú társulási szabályokat vizsgáló kutatásunkhoz gyűjtöttünk adatokat, ezért nyílt homokpusztagyepektől a mocsárrétekig és rétlápokig különböző vízellátottságú gyepeken mintavételeztük a fajösszetétel és a tömegesség, valamint a normalizált vegetációs index (NDVI) változatosságát. Kiskunsági adatok felhasználásával hasonló témában tavaly jelent meg cikkünk a Journal of Ecologyban (Lhotsky et al. 2016), itt írtam róla. 

Homokpuszta az Emlékerdő tisztásán

Tavi sztyepprét tarka nőszirommal és budai imolával

Kékperjés láprét közönséges lizinkával

Szibériai nőszirmos

A munka során olyan kiemelkedő természeti értékű gyepeken jártunk, mint az ásotthalmi Csodarét, az Emlékerdő tisztásai és a Csipak-semlyék. Mind a növényzeti típusok, mind a látott fajok változatossága izgalmassá tették a munkát, de a Csodaréten éppen virágozni kezdő fokozottan védett mocsári kardvirág (Gladiolus palustris) tömege is maradandó élményt jelentett. Az orchideavirágzás fő időszakáról ugyan lecsúsztunk, de néhány mocsári és tornyos sisakoskosbort (Anacamptis palustris, A. pyramidalis) még fotózhattunk. Az alábbiakban mutatok néhány fotót egy-két jellegzetes fajról.

Mocsári kardvirág

Mocsári kardvirág tömeg

Mocsári sisakoskosbor

Kisvirágú pozdor

Élesmosófű

Kígyónyelv

Néhány hangulatkép a munkáról:

Készül a cönológiai felvétel a csátés lápréten... (Lhotsky Barbara, Botta-Dukát Zoltán)

... és a kékperjésben

NDVI mérés (Ónodi Gábor)

Köszönjük Aradi Eszter és Krnács György (Kiskunsági NP) segítségét a terepi kalauzolásban. A kutatás az "Ökoszisztémák fenntartható működtetése – felfedezésekkel a klímaváltozás, a tájhasználat és az inváziók hatásának mérsékléséért" (GINOP-2.3.2-15-2016-00019) projekt keretében valósult meg.

Doktori, szakdolgozati és gyakornoki lehetőségek az Ökológiai Kutatóközpontban

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont honlapjára (okologia.mta.hu) felkerült két új menüpont, amelyek alatt doktori és szakdolgozati témakiírásokat, valamint gyakornoki helyeket találhatnak az érdeklődők. A közzétett témák száma egyelőre alacsony, de idővel bővülni fog. A kutatócsoport-vezetőkkel vagy a kutatókkal személyre szabottan is egyeztethetők a lehetőségek, örömmel várjuk az érdeklődőket.

Új szintézisek a növénytársulások rendszeréről

A közelmúltban két olyan forrás is megjelent az interneten, amely átfogó, szintetikus jelleggel rendszerezi Európa vegetációját. Mindkettő hatalmas előrelépés és fontos kiindulási alap a jövő szüntaxonómiai kutatásai számára, ezért most röviden bemutatom őket.

Az első az EuroVegChecklist projekt eredménye. A projekt célja volt, hogy rendet tegyen az európai növényzet magasabb szintű (minimum asszociációcsoport, azaz 'alliance') osztályozásában. A mű nyomtatásban is megjelent az alábbi hivatkozással:

Ladislav Mucina, Helga Bültmann, Klaus Dierßen, Jean-Paul Theurillat, Thomas Raus, Andraž Čarni, Kateřina Šumberová, Wolfgang Willner, Jürgen Dengler, Rosario Gavilán García, Milan Chytrý, Michal Hájek, Romeo Di Pietro, Dmytro Iakushenko, Jens Pallas, Fred J.A. Daniëls, Erwin Bergmeier, Arnoldo Santos Guerra, Nikolai Ermakov, Milan Valachovič, Joop H.J. Schaminée, Tatiana Lysenko, Yakiv P. Didukh, Sandro Pignatti, John S. Rodwell, Jorge Capelo, Heinrich E. Weber, Ayzik Solomeshch, Panayotis Dimopoulos, Carlos Aguiar, Stephan M. Hennekens, Lubomír Tichý 2016. Vegetation of Europe: Hierarchical floristic classification system of vascular plant, bryophyte, lichen, and algal communities. Applied Vegetation Science 19 (Suppl. 1): 3-264. PDF

A cikk veleje, vagyis maga a rendszer, az interneten itt érhető el. Ilyesmi oldalakon történik a szüntaxonok bemutatása:

A szüntaxonokhoz szakértői alapon összegyűjtött diagnosztikus fajokat is találunk. A rendszerben túl sok váratlan dolgot eddig nem találtam, a hazai szüntaxonómiai munkák ismeretében jól el lehet navigálni benne.

Nem így a következő honlap esetén, amely a francia eVeg projekt terméke. A legnagyobb erénye, hogy egészen az asszociációk szintjéig lemegy, így aztán szinte teljes listát kapunk az Európában használt társulásnevekről. A gyengéje, hogy nem fordítottak túl nagy figyelmet a nevek validitására, ugyanis érvénytelen neveket is szép számmal találunk. Itt van például a Colchico autumnalis-Festucetum rupicolae Lengyel, Csiky, Dénes & Király in Lengyel, Illyés, Bauer, Csiky, Király, Purger & Botta-Dukát 2016 név, amit a tavalyi Preslia cikkünkben vezettünk be, és feketén-fehéren leírtuk, hogy a névvel az érvénytelen "Anthoxantho odorati-Festucetum rupicolae Dénes 1997" használatát akarjuk kiváltani. Az eVeg rendszerében azonban mindkét név benne van, ráadásul különböző asszociáció-rendekben: az előbbi a Trifolio-Cynosuretaliában, az utóbbi az Arrhenatheretaliában. Tehát valamiért azt észrevették, hogy javaslunk egy új nevet, de azt nem, hogy egy másikat érvénytelennek tekintünk...

Szép számmal találunk olyan szüntaxonneveket, amelyek talán szokatlannak hatnak. A réteket és magaskórósokat összefoglaló kategóriát például itt nem Molinio-Arrhenathereteának hívják, hanem Agrostio stoloniferae-Arrhenatheretea elatioris subsp. elatioris (Tüxen 1937 em. 1970) de Foucault 1984 névvel illetik. Hogy a jóval közismertebb nevet miért utasították el, arról nem találtam magyarázatot. A szüntaxonokhoz vannak elterjedési térképek és ökológiai mutatók is, de ezek még igen hiányosak. Így aztán jelen pillanatban ennek az adatbázisnak az a legnagyobb haszna, hogy ha valaki szüntaxonómiai kutatásba fog, akkor talál benne egy jegyzéket az eddig közölt társulásnevekről (legalább is nagyon sokról), és ez jó kiindulási alap a nyomozás elkezdéséhez. És ez nem elhanyagolható, ugyanis hosszas szakirodalmi kutatás spórolható meg általa. Bizonyára az adatbázist folyamatosan egészítik ki, frissítik, tehát egyre csak jobb lesz. A szerkesztők azt is tervezik, hogy feltöltik a szüntaxonok típusfelvételeit, néhány név esetén már ezt meg is tették. Ez rendkívüli mértékben segíteni fogja a jövőbeli kutatásokat. Úgy látom, a projekt önkéntes együttműködésekre épül, a honlapon történő regisztrálás után elvileg munkához is láthatunk. Előtte azért érdemes a honlapon jól körülnézni, amit az nehezít, hogy sok szöveg csak franciául van meg egyelőre. Láthatóan kezdeti állapotban van tehát az eVeg adatbázisa, de nagyon ígéretes lehet a folytatás.